Terrorveszély miatt nem volt hajlandó elutalni Szíriába egy hódmezővásárhelyi bankfiók azt a háromszáz eurót, amit egy évtizedek óta Magyarországon élő, palesztin származású férfi küldött volna Damaszkuszba, a hat gyermeket nevelő, beteg nővérének.
A kórházak kifogásai ellenére ragaszkodik a széfprogramhoz a liberális egészségügyi miniszter. Horváth Ágnes szerint az értékmegőrző szekrénykék beszerzése összesen körülbelül 5-600 millió forintba kerül. Ezt az összeget állítása szerint már megkapták a kórházak.
Legkevesebb egy ember meghalt, nyolc megsebesült kedden Bejrútban egy robbanás során - közölték biztonsági források. Az egyelőre ismeretlen eredetű detonáció a libanoni főváros északi részén...
Tavaly közel 145,9 milliárd forint illetékbevételt szedett be az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), ebből mintegy 15,2 milliárd forintot decemberben - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett statisztikákból.
Online termék- és ár-összehasonlító oldalt indított a hazai e-kereskedelmi piac egyik legjelentősebb szereplője. Az Árguru.hu, a Fotexnet Kft. weboldala a vásárlók számára minden szükséges...
Egy 13 és két 12 éves fiú rabolt ki egy 15 éves fiatalt Budapesten, a IX. kerületi Haller parkban - olvasható a rendőrség honlapján. A BRFK keddi közleménye szerint az eset még hétfőn kora délután,...
Milyen fejlesztési forrásokra számíthatnak a térségben vállalkozók, és az önkormányzatok 2008-ban? Milyen fejlesztési tervek, lehetőségek lesznek 2008-ban a régióban olyanok, amelyek a térségben élők, a térségben létrejött társulások, a kistérségek és azok szerveződései érdeklődését, fejlődését, gyarapodását eredményezik? Milyen kitörési lehetőségeket kínálnak a régióban működő és fejlődni akaró…
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői 2007 negyedik negyedévében 722 darab forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, 658 eset kapcsán - derül ki az MNB 2007. negyedik negyedévi jel...
Újra közlekedteti torontói járatát a nyári menetrendben, május 26-tól a Malév - közölte a légitársaság. A kanadai városba hetente ötször közlekedik majd a közvetlen járat. A másik észak-atlanti céláll...
A 2008. évi felvételi eljárás során ismét előnyben részesülnek a szociálisan hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű felvételizők. Utóbbiak ezen felül az Oktatási és Kulturális Minisztérium Katapult Mentorprogramjában való részvételre is jogosultak.
Decemberben a várt szerint havi szinten 0,3%-kal, éves szinten pedig 4,0%-kal emelkedtek a lengyel fogyasztói árak a legutóbbi 0,7%-os, illetve 3,6%-os emelkedés után. Az adatok hatására 3,5789-re emelkedett az EUR-PLN árfolyama. Ellenállás 3,5830-nál, míg támogatás 3,5653-nál található. In-GFX
Csirkefarhát miatt égett le a Bibic csónakház a fővárosi Római parton. Egy figyelmetlen hajléktalan okozott tüzet - a férfi a macskáinak főzött, miközben elment a boltba. Mire visszaért a tűzoltók már 22 autóval dolgoztak a helyszínen.
Digitális hirdetésekkel látja el a jövőben a Microsoft az elektronikus kijelzővel felszerelt, intelligens bevásárlókocsikat, amelyek ezentúl a vevőnek nemcsak az árut segítenek megkeresni, hanem a...
Újra közlekedteti torontói járatát a nyári menetrendben, május 26-tól a Malév - közölte a légitársaság az MTI-vel kedden. A kanadai városba hetente ötször közlekedik majd a közvetlen járat. A...
A magas hitelezési kockázatú, nem elsőrangú ügyfeleknek nyújtott jelzáloghitelek minőségromlása és átárazódási csúcsa az elkövetkező hónapokban várható.
A közoktatási intézményekkel való együttműködés szorosabbá tétele érdekében középiskolai vezetők meghívásával rendezett tanácskozást a Budapesti Műszaki Főiskola (BMF) január 11-én.
Szerdán délben adják át a magyar hatóságok a román kollégáiknak a múlt héten késelő 12 éves román fiút - mondta Albert Robu, a budapesti román nagykövetség sajtóattaséja kedden az MTI-nek. A...
Hong Kongot minősítette a világ legszabadabb gazdaságának az idén is az amerikai Heritage Foundation kutatóintézete éves jelentésében. Hong Kong ezzel már 14. éve vezeti folyamatosan a listát, megelőzve Szingapúrt. Magyarország a 43. helyezést kapta.
Baumag-károsultak demonstráltak a Pénzügyminisztérium épülete előtt. A mintegy 50 korábbi Baumag, Duna Profit és Pilis Invest ingatlanszövetkezeti befektető szerint a korábban megvásárolt szövetkezeti üzletrészükből származó árfolyamnyereség utáni forrásadót jogtalanul fizették be az államkasszába.
Az Új Színház a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével közösen meghirdetett akciójával jelentős kedvezményt ad a pedagógusoknak a belépők árából. Amennyiben a kedvezményre...
Elhalasztották XVI. Benedek pápa látogatását Róma legtekintélyesebb egyetemén, a VIII. Bonifác pápa által 1303-ban alapított La Sapienzián, miután diákok és tanárok tiltakoztak ellene, arra hivatkozva, hogy XVI. Benedek vaskalapos nézeteket vall a tudományról.
A bíróság által kirendelt pénzügyi gondnok jóváhagyásával megtörtént a január 5-én elmaradt segélyek kifizetése a pénzügyi csődhelyzetben lévő Tiszaderzsen, az önkormányzati dolgozók viszont még...
Pokolgépes merényletet követtek el a bejrúti amerikai nagykövetség egyik gépkocsija ellen a libanoni fővárostól északra - közölték helyi biztonsági források.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,93 pontos csökkenéssel, 24.526,79 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,44 százalékos gyengülés.
Január elsejétől a száznál több alkalmazottat foglalkoztató cégek dolgozóinak is a Magyar Államkincstár utalja a családi támogatásokat - közölte a kormányszóvivő.
Valószínűleg az éhezés és a hideg miatt halt meg egy idős házaspár Szerbia középső részén, de ezt még a boncolásnak meg kell erősítenie. Amikor a 82 éves Dragoszlav Petrovicsot és 75 éves feleségét megtalálták, az idős asszony még lélegzett, ám később a kórházban ő is meghalt.
Egy amerikai haditengerészeti szakértő szerint nem az iráni járőrhajók küldtek fenyegető rádióüzenetet az amerikai hadihajóknak a január 6-i amerikai-iráni incidens idején a Hormuzi-szorosban....
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon, árfolyama lassan erodálódott a kereskedés folyamán. A piacon már reggel elmaradt a forint árfolyama a hétfő délutáni 252,90/253,05-ös értéktől, fél tíz körül...
A forintnak ma veszteségeket kellett elkönyvelnie az euróval szemben. A kereskedök szerint a vártnál gyengébben alakuló decemberi magyar inflációs adatok gyengítették a devizát. Az EUR-HUF árfolyama átlépte a 253-as értéket, és 253,92-re emelkedett. A 254-es érték azonban erös ellenállásként funkcionál. In-GFX
Két héttel ezelőtti botránya miatt megfosztotta kisfiai láthatási jogától Britney Spearst egy Los Angeles-i bíróság, és egyben teljesen a popsztár volt férjére bízta a gyerekek felügyeletét. A...
Ha a piac igényli, növelni tudjuk nyersolajtermelésünket - jelentette ki Ali Al-Naimi szaúdi olajipari miniszter, aki szerint az OPEC pedig az esetben növeli kitermelését, ha azt a rendelkezésére álló...
Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátásának parlamenti kezdeményezését kéri az országgyűlési képviselőktől számos közéleti személyiség. A törvénymegerősítő népszavazási kezdeményezést többek között Mádl Ferenc, Fábry Sándor, Makovecz Imre is aláírta.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 357,93 pontos csökkenéssel 24.526,79 ponton zárt, az előző napi záró értékhez képest ez 0,44 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 17,77 milliárd ...
Karsai József szerint akkor lenne jó az egészségbiztosításról szóló törvény, ha nem szerepelne benne a magántőke. Az MSZP országgyűlési képviselője erről a képviselőcsoport keddi budapesti...
A szektorok szerint összesített márkapotenciál indexek alapján a húskészítmények, az egészségmegőrző termékek és a közösségi portálok ismertek. Megy a Herz, az IWIW és a Vanish.
A kórházaknak február 15-ig kell beszerezniük és felszerelniük a betegek szobáiban a kóddal és biztonsági kulccsal nyitható széfeket - közölte Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. A tárca vezetője elmondta, hogy a vonatkozó rendelet kóddal és biztonsági kulccsal nyitható személyes széfek kötelező beszerzését írja elő, a jogszabály ugyanakkor arra nem terjed ki, hogy ez a széf milyen méretű…
Elindult a mikrohitelezési program, amelynek keretében kedvező feltételekkel jutnak beruházási, illetve forgóeszköz hitelhez mikro-, kis- és középvállalkozások, akár a kezdők is.
Bika nagyságú ősrágcsáló maradványára bukkantak Uruguayban. Az 53 centiméter hosszú csontot a Rio de la Plata folyó partján ásták ki a montevideói természettudományi múzeum őslénytantudósai....
Az egészségügyi tárcának sem módja, sem lehetősége nincs arra, hogy ha a népszavazáson a vizitdíj eltörléséről születik döntés, akkor a kieső összeget pótolja a háziorvosok számára - erről Horváth Ágnes beszélt kedden a fővárosban. A miniszter sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kifejtette: az Alkotmánybíróság döntése értelmében a vizitdíj nem költségvetési tétel, így lehet róla népszavazást…
Évente 8 milliárd font (2600 milliárd forint) értékű élelmiszert dobnak ki a brit fogyasztók, vagyis a Nagy-Britanniában megvásárolt élelmiszermennyiség harmada a szemétben köt ki - ez derül ki a...
Ma délelött változóan alakult a dollár sorsa a többi devizával szemben. Míg a fonttal és a frankkal szemben gyengülést mutatott a deviza, késöbb elvesztette az euróval szembeni nyereségeit. Nem volt hatással a deviza jegyzéseire a hír, miszerint a vártnál jóval gyengébben alakultak a Citigroup negyedéves adatai. Az adatok arra utalnak, hogy az amerikai bankokat nagymértékben sújtotta a…
Új, a teljes árú bérletnél ezer forinttal olcsóbb szelvényt vezet be a mozgáskorlátozottak számára a Budapesti Közlekedési Zrt. szerdától - közölte a BKV sajtóosztálya az MTI-vel kedden. A...
Újabb pályázat érkezett a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói székére, ezzel nyolcra emelkedett a pályázók száma - tudatta a városi polgármesteri hivatal sajtóreferense. Csutka István színművész, táncművész, rendező, a debreceni teátrum korábbi vezetője postán küldte el pályázatát, s így az csak hétfőn érkezett meg a hivatalba - mondta el Stettler Zsuzsa.
Párttársára Juhászné Lévai Katalinra hárította a felelősséget Tóth József, a kazettabotrány főszereplője. Az MSZP-s országgyűlési képviselő a Hajdú-Bihar megyei nyílt közgyűlésen azt mondta: amit a nyilvánosságra hozott felvételen mondott, nem úgy értette, hanem épp ellenkezőleg.