Szirénázó mentővel karambolozott egy autó csütörtök este Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla és Tétényi út kereszteződésében. A mentők éppen egy betegért mentek, járművükben csak a személyzet utazott, beteg nem.
Szakmájában valódi világsztárnak számított Bill Belew, aki a hatvanas évek közepétől tervezte Elvis Presley fellépőruháit. A 76 éves korában a kaliforniai Palm Springs-ben elhunyt divattervező kliensei között olyan csillagok voltak, mint Ella Fitzgerald vagy Michael Jackson.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter elrendelte az Izrael és a Gázai övezet közötti "összes átkelő lezárását" az övezetből indított és izraeli területeket érő rakétatámadások miatt - közölte a...
Sikerrel vette az első fordulót a Szávay Ágnes-Leander Paes vegyespáros az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott mérkőzésen a magyar-indiai duó a Reanata Voracova-David Skoch cseh kettőst búcsúztatta.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet a jövő hétre ígéri azt a listát, amelyből kiderül: melyik kórházban mennyi a várakozási idő. A kórházaknak internetes oldalukon február elsejéig föl kell tüntetniük a várólistákat.
Az Országgyűlésnek idén tavasszal el kell fogadnia az adóreformot - hangsúlyozta Horn Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. Az SZDSZ ügyvivője közölte: jelenleg a koalíciós szakmai egyeztetések folynak az adóreform-javaslatokról. Hozzátette: átmenetileg elképzelhetőnek tartja, hogy az egészségbiztosítási pénztárak 100 százalékos állami tulajdonként alakuljanak meg.
A kanadai külügyminisztérium az Egyesült Államokat és Izraelt is feltüntette azon országokról készített listáján, ahol kínozhatják a foglyokat, egyes amerikai kihallgatási technikákat pedig...
Édesapja szerint a maffia juttatta ki Magyarországra a tizenkét éves gyergyószentmiklósi G. Istvánt, aki hónapok óta fosztogatta a járókelőket a fővárosi Blaha Lujza téren és a múlt csütörtökön ugyanott megkéselt egy nála három évvel idősebb kamaszt. Idősebb G. Istvánt az erdélyi Krónika újságírója találta meg csütörtökön a székely kisváros peremén, egy hat négyzetméteres putriban.
Elég négy forinttal megkárosítani a vásárlót ahhoz, hogy a boltos százezrekkel vezekeljen azért, mert nem jól ad vissza az egy- és kétforintos érmék bevonása után
Az utóbbi évtizedek egyik legrejtélyesebb légi balesetének tartják szakértők azt a súlyos incidenst, amely csütörtökön történt a londoni Heathrow repülőtéren a British Airways egyik óriásgépével,...
A magyarországi hitelintézetek által kibocsátott Visa-kártyákkal e hét elején végrehajtott egyes készpénzfelvétek esetében a kártyatársaság szerdán olyan elszámolást küldött a bankoknak, amely a felvett összeg többszörösét tartalmazhatja - derül ki az OTP Bank csütörtöki közleményéből. A Visa ugyanaznap Londonban azt közölte az MTI-vel, hogy a hibás tranzakciók az esetek zömében nem jelentek meg a…
Mélységes aggodalmát hangoztatta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a palesztin területeken a napokban fellángolt erőszakhullám, illetve az Izrael elleni támadások megszaporodása miatt. Ban Ki Mun a...
Az új pénzmosási irányelvek magyar jogba történő átültetése miatt lépett hatályba 2007. december 15-től a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény, amely minden olyan kereskedőre kiterjed, aki árukereskedelmi tevékenysége során 3 millió 600 ezer forintot elérő vagy meghaladó összegű kifizetést fogad el. Ilyen készpénzes ügyletek lebonyolítását…
Pénteken 254,20-255,70/euró között várható a forint, jelentősebb mozgás nem valószínű, mivel szinte kizárható, hogy a Magyar Nemzeti Bank hétfőn kamatcsökkentésről határozna, írta londoni kereskedők v...
Benyújtotta a bírósághoz Dávid Ibolya elleni feljelentését csütörtökön Simicska Lajos. Az APEH egykori elnökének ügyvédje a Magyar Nemzetnek azt mondta: az MDF elnöke szerintük úgy rágalmazta meg ügyfelét, hogy közben tudnia kellett: állításai nem igazak.
George Bush amerikai elnök helyesli az amerikai hírszerzés Iránnal kapcsolatos elemzésében foglalt "következetések összességét" - közölte a Fehér Ház. A hét elején még úgy tűnt, hogy az...
A projektvégrehajtást tartja az Új Magyarország fejlesztési terv legfőbb kockázatának az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, aki a Világgazdaság pénteki számában nyilatkozva külön is kitért a 4-es metró és a Pécs - Európa kulturális fővárosa program ügyére is.
Rendőrt hívott egy betörő a lakásba, amelybe behatolt, mert hullát talált benne. Az eset Berlinben történt. A rendőrség telefonos ügyeletese igencsak meglepődött, amikor egy férfi közölte:...
Tovább harcol a postai kerékpártender körülményeinek tisztázásáért a pályázaton alulmaradt, ám évek óta a Posta beszállítójaként ismert Schwinn-Csepel Kerékpárgyár
Vlagyimir Putyin orosz elnök kétnapos látogatásra érkezett csütörtökön Bulgáriába. Az orosz államfő többmilliárd dolláros szerződésekről fog tárgyalni pénteken bolgár kollégájával, Georgi Parvanovval, később pedig Szergej Sztanisev bolgár miniszterelnökkel találkozik.
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) a 2007-re tervezett bevétel 91 százaléka, 152,8 milliárd folyt be a költségvetésbe - derül ki a decemberi államháztartási adatokból. A múlt év egészében a...
Új pálmafajt azonosított egy brit botanikus. A növény különlegessége, hogy a virágzás után azonnal elpusztul. A hatalmas, piramis alakú növényt véletlenül fedezte fel egy francia család Madagaszkár szigetén - jelentették be botanikusok csütörtökön.
Továbbra sem tudni, hogy mi okozta Londonban a British Airways Pekingből érkező járatának meghibásodását. A gép csütörtök délután hajtott végre kényszerleszállást a Heathrow repülőtéren; a manőverben a fedélzeten tartózkodó 152 ember közül 18 sérült meg könnyebben. A légikikötő üzemeltetője szerint pénteken már normalizálódik a repülőtér forgalma.
Közúti sebességkamerákat tervez elhelyezni vízi útjai mentén Velence. A traffipaxokkal természetesen nem a lagúnák autósait akarja sebességtúllépésen érni, sem "kétéltűseit", még csak nem is...
A Malév 6 százalékkal növelte utasainak számát tavaly a megelőző évihez képest, ezen belül az üzleti utasoké 10 százalék körüli mértékben nőtt - mondta el Németh Krisztina, a Malév kommunikációs igazg...
A Fővárosi Főügyészség szóvivője az Index által nyilvánosságra hozott, tavaly készült hangfelvételen elismeri: tudja, kik bántalmaztak valójában 2006 szeptemberében egy férfit a kőbányai kapitányságon. Varga Gergely arra hivatkozva nem árulta el, kik követték el a bűncselekményt, hogy arról nem hivatali hatáskörében szerzett tudomást.
A magyar reklámpiaccal, a dédiszitterekkel, és Gyurgyák János új könyvével is foglalkozik legújabb számában a Reakció című havilap - mondta Ablonczy Bálint főszerkesztő.
A szemét elől menekülve kért menedékjogot Svájcban egy nápolyi házaspár. Érvelésük szerint a kukások munkabeszüntetése miatt felhalmozódott mérgező hulladék súlyosan veszélyezteti születendő...
Szabadon engedték az antarktiszi vizeken tartózkodó japán bálnavadászhajón kedd óta fogva tartott környezetvédőket, akik visszatérhettek saját hajójukra - közölték pénteken ausztrál illetékesek....
A tallinni Nemzeti Operaház illemhelyén töltötte az éjszakát és következő napot egy zenekedvelő idős hölgy, akit véletlenül bezártak a helyiségbe a vasárnapi előadás után.
Kritizálta a mianmari reformokat az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A BT felszólította Mianmar, az egykori Burma katonai rezsimjének vezetőit, hogy a nemzeti megbékélés és a demokratikus átalakulás érdekében fokozzák a párbeszédet az ellenzék képviselőivel.
Újabb nukleáris fűtőanyag-szállítmány érkezett Oroszországból Iránba a busehri létesítményhez. Az IRNA hivatalos iráni hírügynökség jelentése szerint a harmadik, az előzőekhez hasonlóan 11...
Las Vegasban 2010-ben múzeum nyílik, amely rekonstruálja a város történetét és emléket állít alapítóinak, a gengsztereknek. A múzeum létrehozását az amerikai szövetségi nyomozóiroda (FBI) is támogatja, azzal a kikötéssel, hogy megemlékeznek benne azokról is, akik ezt az alvilágot üldözték.
A csütörtöki kezdeti oldalazó mozgás után erösödést mutatott a GBP-USD árfolyama. A devizapár 187 pipes sávban mozgott, 1,9787 és 1,9600 között. Nem sikerült átlépni a kerek 1,98-as értéket. Jelenleg 43 pipes sávban mozog az árfolyam, 1,9727 és 1,9684 között. Ellenállás 1,9720-nál található. Az EUR-USD árfolyama tegnap 128 pipes sávban mozgott 1,4716 és 1,4588 között. Tegnap csak átmenetileg…
Eddig senki nem kereste meg a taxistársaságokat azzal, hogy részt vennének-e a betegszállításban, noha Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxisszekciójának vezetője ennek...
A börtönfoglyok számára veszélyes országnak minősíti az Egyesült Államokat egy kanadai diplomáciai kézikönyv. A dokumentumot a kanadai külügyminisztérium készítette. A BBC információi alapján az írásban több bevett amerikai kínzási technikát is felsorolnak. Köztük a foglyok meztelenre vetkőztetését, az alvásmegvonást, a rabok elszigetelését.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény felhatalmazása alapján az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette a 2008. február 1-je és 29-e között alkalmazható üzemanyagárakat. A hivata...
A Világbank csütörtöki közleménye szerint biztonsági csapatuk egy telefonos bombafenyegetés után nyomoz, így arra kérték a washingtoni központjukban dolgozókat, hogy a pénteki nap folyamán ne menjenek...
Hetvenhat éves korában a kaliforniai Palm Springs-ben meghalt Bill Belew amerikai divattervező, aki Elvis Presley-t fellépő ruháit alkotta a "Király" utolsó 10 évében. Belew közel 50 éves...
Csütörtökön szerényen tovább csökkent az arany ára a szerdai erőteljes, 20,60 dolláros esést követően. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a legnagyobb forgalmú februári lejáratú arany ára ...
Indiai hivatali partnerével, Manmohan Szingh-gel tárgyal pénteken, indiai látogatásának zárónapján Újdelhiben Gyurcsány Ferenc kormányfő. A megbeszélésen szó lesz Indiának a régióban betöltött...
A fővárosi városüzemeltetési bizottság SZDSZ-es elnöke szerint rossz döntés volt a BKV vezérigazgatójának fizetésemelése - erről Lakos Imre az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt csütörtökön.
Tizenhárom évvel ezelőtt egy kamion gyakorlatilag kettévágta Peng Sui-lint. A kínai férfi a csodával határos módon - és az orvostudománynak köszönhetően - életben maradt, annak ellenére, hogy teste derékban végződik. Most pedig egy speciális művégtaggal járni tanul.
Volt már szó ebben a rovatban sikerlistákról, preferencia-listákról, népszerűségi listákról, mindenféle tanulságos listáról, de ilyenről még nem.- Márványi Péter jegyzete
A referendum eredményének megállapításáig nem hirdethető ki az egészségbiztosítás átalakításáról szóló jogszabály, ha a parlament megszavazza a törvényt megerősítő népszavazást – mondta el Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője a Lánchíd Rádióban.
Magabiztos sikerrel kezdte meg szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a norvégiai Európa-bajnokságon: 35-28-ra győzött a 2005-ben világbajnok Spanyolország ellen. A mérkőzés legjobbjának a kapus Puljezevics Nenadot választották. Skaliczky László szövetségi kapitány az InfoRádiónak elmondta: a társakat is magával vitte a remeklő hálóőr és a gólerős Ilyés Ferenc teljesítménye.