2008. január 19. szombat

jan. 19
11:11
Baleset és útlezárás a 43-as főúton (Blikk)
jan. 19
11:14
Az MDF szerint erősen gyanús a Fradi-pályázat (Infostart)
Azonnali vizsgálatot követel az FTC Üllői úti ingatlanának értékesítése ügyében az MDF. A párt közleménye szerint az ellentmondásos állítások alapján erős a gyanú arra, hogy ingatlanspekulációs és politikai érdekek húzódnak meg a szakmailag megalapozatlan döntés mögött.
jan. 19
11:16
SZDSZ: Nem hisznek nekünk, tenni kell valamit (Privátbankár)
A hitelesség jelenleg a magyar közélet kulcskérdése, és a népszavazást követően a kormánykoalíció foglalkozni fog az ezzel kapcsolatos kérdésekkel - mondta Fodor Gábor.
jan. 19
11:16
Baleset történt a 43-as főúton Csongrád megyében (Gondola)
Két személygépkocsi ütközött össze szombat délelőtt Deszk és Szőreg között- tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Szenti Szabolcs elmondta, hogy az elsődleges...
jan. 19
11:20
Iszlamistákat vettek őrizetbe Spanyolországban (Infostart)
Tizennégy szélsőséges, iszlamista kapcsolatokkal gyanúsított embert vett őrizetbe a spanyol rendőrség. A spanyol belügyminiszter elmondta: az eddigi információk szerint a tizenkét pakisztáni és két indiai állampolgár Barcelona elleni merényletre készült.
jan. 19
11:21
Oroszország kész atomfegyvert bevetni megelőző csapásként (Gondola)
Moszkva nagy veszély esetén kész atomfegyvert bevetni megelőző csapásként - jelentette ki szombaton Jurij Balujevszkij orosz vezérkari főnök. Az orosz vezetők agresszív megjegyzéseinek sorába...
jan. 19
11:21
Lakástűzben meghalt egy férfi (Blikk)
jan. 19
11:26
Elsőként is bevetnének atomfegyvert az oroszok (Infostart)
Oroszország nagy veszély esetén kész atomfegyvert bevetni megelőző csapásként - jelentette ki az orosz vezérkari főnök.
jan. 19
11:32
Terroristagyanús személyeket tartóztattak le Barcelonában (HírTV)
Letartóztattak 14 terroristagyanús embert szombaton reggel Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium rövid közleménye szerint a "radikális iszlám terrorizmussal" kapcsolatban állókról van szó, akiket több hajnali razzia során vettek őrizetbe.
jan. 19
11:33
Ki fizeti a révészt? (Gondola)
A Centrum Párt megdöbbenve hallott a hírről, miszerint a másfél éve súlyos beteg, kómában fekvő Toller László pécsi szocialista országgyűlési képviselő, polgármester a mai napig kapja a képviselői költségtérítést, az utazási és a lakhatási támogatást. A nyilvánvalóan munkáját ellátni képtelen, önhibáján kívül feladatait teljesíteni nem tudó honatya mit sem tehet a körülötte kialakult fonák…
jan. 19
11:37
Lovasrendőröket küldenek a bandákra (Privátbankár)
Lovasjárőrökkel igyekszik visszaszorítani a bandaháborúkat a rendőrség az Egyesült Államok fővárosban. Washington egy észak-nyugati negyedében az utóbbi hónapokban több összetűzés történt a helyi f...
jan. 19
11:37
Gyermekszíveket evett! (Kripto Akadémia)
Emberek ezreinek legyilkolását, közte élő gyermekek szívének kitépését és elfogyasztását vallotta be az Igazság és Megbékélés Bizottsága előtt az első libériai polgárháború (1989-1997) egyik legrettegettebb hadura, Joshua Milton Blahyi.
jan. 19
11:40
Mit tehetünk a hitelünkkel? (Piac és Profit)
Az Európai Parlamentben szerdán megszavazott irányelv szerint a hitelezőknek egész Európában egységes módon, teljes körű tájékoztatást kell nyújtaniuk a fogyasztói hitelekről.
jan. 19
11:43
Bush gazdaságélénkítő programot indít (HírTV)
Az Egyesült Államokban gazdaságélénkítő programot hirdetett meg George Bush, amelynek értéke a bruttó hazai termék 1 százalékát, azaz akár a 145 milliárd dollárt is elérheti. A kis és közepes vállalkozások adócsökkentést, a magánszemélyek adóvisszatérítést kaphatnak.
jan. 19
11:48
Bill szeret engem: Hillarynak jól jön Lewinsky (Privátbankár)
Hillary Clinton, egykori amerikai first lady a Monica Lewinsky-affér 10. évfordulóján egy érzelmes tv-interjúban bevallotta: sosem kételkedett férje szerelmében, még akkor sem, amikor az hűtlen lett hozzá.
jan. 19
11:54
A szlovák repülőgépkatasztrófa áldozataira emlékeznek a hejceiek (HírTV)
A két évvel ezelőtti hejcei szlovák repülőgépkatasztrófa 42 halálos áldozatára emlékeznek szombaton a Borsod megyei településen. A koszovói békefenntartó misszióból hazatérő szlovák katonák gépe 2006. január 19-én zuhant le a Hejce melletti Borsó-hegyen, a kassai repülőtértől alig 30 kilométernyire.
jan. 19
11:59
Tudni szeretné a Fidesz, mennyi pénzt költött a kormány tanulmányokra (Gondola)
A Fidesz kérdéssel fordul a kormány minden tagjához, azt tudakolva, hogy a szocialista kormányzás időszakában mennyi pénzt költöttek az egyes minisztériumok tanulmányokra - közölte a párt egyik...
jan. 19
12:05
Oroszország bevetne atomfegyvert megelőző csapásként nagy veszély esetén (Kripto Akadémia)
Moszkva nagy veszély esetén kész atomfegyvert bevetni megelőző csapásként - jelentette ki szombaton Jurij Balujevszkij orosz vezérkari főnök
jan. 19
12:05
Halálos autóbaleset történt a fővárosban (HírTV)
Egy férfi meghalt, egy nő pedig megsérült abban a balesetben, amely szombaton délelőtt történt Budapest XVIII. kerületében. A Baross és Bertalan Lajos utca kereszteződésénél egy autó - eddig nem tudni hogyan - az útmenti fának csapódott.
jan. 19
12:07
Vélemény a késelő kisfiúról: "Nem félni kell tőle, hanem szeretni kell" (Infostart)
Megbocsátana neki - Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ezzel kezdené a munkát, ha rábíznák a Blaha Lujza téren késelő kisfiú nevelését. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője már több száz éhező, bűnöző gyereket mentett meg az elkallódástól.
jan. 19
12:10
A móri mészáros végzett az apámmal? (Blikk)
N. László lelkén így feltehetően összesen tíz ember élete szárad
jan. 19
12:14
A haszontalan tanulmányok árára kíváncsi a Fidesz (Infostart)
A minisztériumok számára 2002 óta készített tanulmányok pontos költségeinek nyilvánosságra hozatalát kéri a kormánytól a Fidesz.
jan. 19
12:16
Borús, de enyhe idő lesz, 8-13 fokkal (Gondola)
Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, majd délnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Kezdetben többfelé, majd elsősorban keleten, északkeleten fordulhat elő szórványosan eső, zápor. Foltokban...
jan. 19
12:21
Fidesz-kérdés: mennyi pénzt költött a kormány tanulmányokra? (Alternatív Energia)
A Fidesz kérdéssel fordul a kormány minden tagjához, azt tudakolva, hogy a szocialista kormányzás időszakában mennyi pénzt költöttek az egyes minisztériumok tanulmányokra - közölte a párt egyik országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten.
jan. 19
12:22
Hillary Clinton a Monica Lewinsky-afférról (Gondola)
Hillary Clinton, egykori amerikai first lady a Monica Lewinsky-affér 10. évfordulóján egy érzelmes tv-interjúban bevallotta: sosem kételkedett férje szerelmében, még akkor sem, amikor az hűtlen...
jan. 19
12:26
Fodor: a hitelesség most a magyar közélet kulcskérdése (Alternatív Energia)
A hitelesség jelenleg a magyar közélet kulcskérdése, és a népszavazást követően a kormánykoalíció foglalkozni fog az ezzel kapcsolatos kérdésekkel, beleértve a személyi kérdéseket is - fogalmazta meg véleményét Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Népszava szombati számában közzétett interjújában. "A koalíciónak is a hitelvesztés a problémája, de az MSZP-nek és az SZDSZ-nek is" - fogalmazott a…
jan. 19
12:33
Fidesz: Mennyit költ a kormány „luxustanulmányokra”? (HírTV)
A Fidesz tudni szeretné, hogy mennyit költöttek különböző tanulmányokra a minisztériumok 2002 májusa és tavaly december között. Ágh Péter, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján elmondta: nem érti, hogy a kormány miért bíz meg külső cégeket a dokumentumok elkészítésével, hiszen a tárcáknál dolgoznak olyan szakemberek, akik ezeket meg tudnák írni.…
jan. 19
12:38
Magyar szószólók (Gondola)
Vezető helyen a környezetvédelem a magyar EP képviselők felszólalásaiban és kérdéseiben. Olajos Péter (MDF) az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának tagjai - és Hegyi Gyula (MSZP) - volt a két legaktívabb magyarországi európai parlamenti képviselő 2007-ben.
jan. 19
12:40
Kirabolták Norbit (Blikk)
A „fogyasztómester” autójából szerdán délelőtt a szentendrei HÉV-végállomás közelében emeltek ki egy hatalmas mappát, amelyben számos értékes dokumentum volt
jan. 19
12:40
Alkotmánybíróság - Orbán, Semjén és Dávid Ibolya is napirenden (Gondola)
A taláross testület megkezdi Orbán Viktor és Semjén Zsolt által benyújtott népszavazási kezdeményezések tárgyában született országgyűlési határozatokhoz érkezett kifogások tárgyalását. Dávid Ibolya is kifogásolt. Új eljárásra utasította az OVB-t az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság január 21-22-i teljes ülésének napirendje.
jan. 19
12:40
Kampány a szénipar mellett (Piac és Profit)
Az Egyesült Államokban a szénipari lobbi nem hagyja, hogy a környezetvédők a földbe döngöljék: kiterjedt reklámhadjárattal igyekszik bizonyítani, hogy a széntüzelésű erőművek egyre tisztábbak.
jan. 19
12:42
Szenes Iván befogadta az átvert hitelezőt (Blikk)
Erzsébet kölcsönadott Cininek, emiatt lett hajléktalan
jan. 19
12:48
Kedden sztrájk lesz a Kapos Volánnál! (Privátbankár)
Újabb eredménytelen egyeztetésen van túl a Kapos Volán szakszervezetének tárgyalóbizottsága a munkáltatóval, így a keddre meghirdetett sztrájk  elkerülhetetlen - közölte Dobi István, a Közúti Közleked...
jan. 19
12:49
Hillary Clinton a Monica Lewinsky-afférról (Kripto Akadémia)
Hillary Clinton, egykori amerikai first lady a Monica Lewinsky-affér 10. évfordulóján egy érzelmes tv-interjúban bevallotta: sosem kételkedett férje szerelmében, még akkor sem, amikor az hűtlen lett hozzá.
jan. 19
12:55
Öt szerb határsértőt fogtak el Szegeden (HírTV)
Öt szerb állampolgárt fogtak el a rendőrök szombaton hajnalban Szegeden. Mindannyian illegálisan érkeztek hazánkba. Hogy mi lesz velük, az csak a meghallgatásuk után derül ki.
jan. 19
12:59
Sztrájk lesz Somogy megyében (Infostart)
Megtartja a keddre hirdetett sztrájkot a Kapos Volán szakszervezete, miután továbbra sem sikerült megállapodniuk a béremelés mértékéről a munkáltatóval.
jan. 19
13:00
Elfogtak egy 15 éves fiút, a Bhutto elleni merénylet egyik gyanúsítottját (Kripto Akadémia)
A pakisztáni biztonsági szervek közlése szerint előállítottak egy fiatalembert, akinek köze volt Benazir Bhutto volt miniszterelnök december 27-i meggyilkolásához.
jan. 19
13:04
Merényletek a síita ünnepen (Infostart)
Kilencen meghaltak a síita muzulmánok legnagyobb ünnepén elkövetett két iraki támadásban.
jan. 19
13:07
Összeomlás szélén Molnár Anikó (Blikk)
A szőke lányt karácsony előtt hagyta el a párja, Angelo, s azóta sem lehet tudni, mi lesz velük, s a házassági, családalapítási terveikkel
jan. 19
13:10
"Sokkal jobb most a cigányoknak" (Privátbankár)
Öt év alatt csaknem ötvenszeresére emelkedett Magyarországon a főiskolára, egyetemre járó roma fiatalok száma - közölte Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője Keszthelyen tartott sajtótájéko...
jan. 19
13:11
Túl van az életveszélyen a Téten meglőtt rendőr (Alternatív Energia)
Túl van az életveszélyen és kiegyensúlyozottan jó az állapota a pénteken Téten hasba lőtt rendőrnek - közölte a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház intenzív osztályának ügyeletes orvosa szombaton.
jan. 19
13:11
Elkergette feleségét, mert a tejtestvére volt (Blikk)
jan. 19
13:15
Az uniós munkához kiküldetési engedély is kellhet (Privátbankár)
Az új EU-tagállamok szolgáltatást nyújtó vállalkozásai alkalmazottaikat többnyire munkavállalási engedély nélkül, kiküldetés keretében foglalkoztathatják a régi tagállamokban.
jan. 19
13:21
Elkerülhetetlen a sztrájk a Kapos Volánnál? (Alternatív Energia)
Újabb eredménytelen egyeztetésen van túl a Kapos Volán szakszervezetének tárgyalóbizottsága a munkáltatóval, így a keddre meghirdetett sztrájk elkerülhetetlen - közölte Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) kaposvári elnöke szombaton.
jan. 19
13:22
Elbocsátották a bábolnai ménesbirtok ügyvezetőjét (HírTV)
Indoklás nélkül bocsátotta el a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatóját, Rombauer Tamást.
jan. 19
13:38
Öt év alatt csaknem ötvenszeresére emelkedett a roma egyetemisták száma (Alternatív Energia)
Öt év alatt csaknem ötvenszeresére emelkedett Magyarországon a főiskolára, egyetemre járó roma fiatalok száma - közölte Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője szombaton, Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóján, amely időben csaknem egybe esett a Magyar Gárda Balaton-parti irodájának avatójával.
jan. 19
13:40
EU: közeledés Szerbia felé (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság január 30-án tárgyalásokat kezd Szerbiával a vízummentességről - az illegális bevándorlásról is szó lesz.
jan. 19
13:40
Már nincs életveszélyben a meglőtt rendőr (Infostart)
Túl van az életveszélyen az a rendőr, akire pénteken lőtt rá egy férfi a Győr-Moson-Sopron megyei Téten, miután elbarikádozta magát otthonában.
jan. 19
13:42
Fennakadások Londonban - budapesti járatot is töröltek (Infostart)
Továbbra is fennakadásokat okoz a londoni Heathrow repülőtéren a két nappal ezelőtt történt baleset. A British Airways egyik délutáni budapesti járatát is törölték.
jan. 19
13:44
Százéves jubileumot ünnepeltek a jövőben bízó kisgazdák (Gondola)
A Független Kisgazdapárt (FKGP) a magyar politika harmadik ereje, amelyet a nép lelke táplál - hangsúlyozta Hegedüs Péter pártelnök a szervezet fennállásának századik évfordulója alkalmából...

Keresés