2008. január 21. hétfő

jan. 21
9:38
MFB: 2008-ban is aktívan! (Piac és Profit)
December 13-án hatodik alkalommal került sor a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. évértékelő sajtótájékoztatójára, ahol a bank vezetői ismertették a bank 2007-es tevékenységének eredményeit, illetve szóltak a megváltozott hazai, illetve nemzetközi makrogazdasági környezethez igazodó 2008-as tervekről. Az idei célok szerint a bank százmilliárd forint nagyságrendű hitel kihelyezését és áprilisig három új…
jan. 21
9:39
BUX: -2,60 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 626,09 pontos csökkenéssel, 23.482,99 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 2,60 százalékkal gyengült.
jan. 21
9:40
A diákok munkavállalását segítik (Piac és Profit)
Csaknem 1 500 középiskolai tanár készülhet fel a munkaerőpiacon fontos alapvető ismeretek oktatására. Így majd nem szenvednek hátrányt diákjaik.
jan. 21
9:40
Gyorsabban fogy a magyar (Blikk)
jan. 21
9:41
Törökbálint: Keller László súlyos vereséget szenvedett (Gondola)
A Fidesz-KDNP jelöltje, Turai István legyőzte a szocialista Keller Lászlót a törökbálinti időközi választáson. Az 51,63 százalékos részvétel mellett zárult voksoláson Turai 2953 szavazatot kapott, Keller Lászlóra csak 2226-an szavaztak.
jan. 21
9:42
EUR-JPY Egyre inkább aggódnak az EU-s gazdaság miatt (HírTV)
A hét elején 2007. augusztus vége óta elöször 155 alá esett vissza az EUR-JPY árfolyama. Azzal számolnak, hogy a devizapár megközelíti a 154-es értéket. Gyengének mutatkoznak a részvénypiacok, és egyre inkább aggódnak, hogy a vártnál nagyobb mértékben érinti az EU-s gazdaságot a gyengülö amerikai gazdasági növekedés. Az EUR-JPY napi minimumot ért el 154,29-nél. Ellenállás 155,20-nál található.…
jan. 21
9:42
Mesebeli Operabál (Piac és Profit)
Idén február 2-án már a 13. modern kori Budapesti Operabált tartják a budapesti Operaházban, mely kétségkívül "mesebeli" lesz. A szervezők évről évre kreatív ötletekkel, meglepetésekkel és sztárvendégekkel emelik hazánk legrangosabb társadalmi eseményének fényét. Idén a bál mottója a "Mesebeli Operabál" lesz. A díszkivilágított Operaház előtt jégszoborral találkozhatnak majd az érkezők, belül…
jan. 21
9:43
Elégedetlenek a csehek a szexuális életükkel (Infostart)
A csehek az utóbbi években egyre elégedetlenebbek szexuális életükkel, különösen a nők körében zuhant nagyot az elégedettségi mutató - írta a Pravo című cseh napilap.
jan. 21
9:43
Óvatosan a koffeinnel (Kripto Akadémia)
Terhesség alatt veszélyes lehet a túl sok kávéivás - derült ki egy új kaliforniai tanulmányból, amelyet a Journal of Obstretrics and Gynecology szaklapban publikáltak. De Kun Li, a tanulmány szerzője azt javasolja, hogy a nők legalább a terhesség első három-négy hónapjában hagyjanak fel a kávéivással, mert a túl sok (napi 200 miligramm feletti) koffeinbevitel növelheti az esélyét, hogy elmegy a…
jan. 21
9:45
KSH: többen haltak meg, mint ahányan születtek (Gondola)
Tavaly az év első tizenegy hónapjában kevesebb gyermek született, és több lakos halt meg, mint az előző év azonos időszakában, így a természetes fogyás nagyobb mértékű volt, mint 2006 januárja és...
jan. 21
9:46
RNPA - megvannak a nyertesek (Kreatív Online)
A Gyermelyi, a Mol és a Nike hirdetéseit választották a legjobbnak a Ringier Népszabadság Print Awards-on (RNPA). A zsűri a tavalyi évben a Ringier lapjaiban és a Népszabadságban megjelent hirdetések közül válogatott.
jan. 21
9:47
Kivágták Fekete Pákót (Blikk)
jan. 21
9:47
Rétvári: Budapest újabb szűk esztendő elé néz - gondola interjú (Gondola)
A választókerület és a főváros gondjairól, a járatritkításokról, a vizitdíjról és az "El lehet menni" - felkáltásról beszélgettünk a megmérettetés előtt álló Rétvári Bencével (KDNP), aki hamarosan bekerülhet az Országházba, hiszen január 27-én időközi választást tartanak Budapest XI. kerületben.
jan. 21
9:48
Elhunyt John Stewart (Infostart)
Hatvannyolc éves korában elhunyt John Stewart folk- és popénekes, dalszerző, aki egy időben a legendás Kingston Trio tagja volt. Ő volt a szerzője a Monkees együttes egyik nagy sikerének, a Daydream Believer című dalnak.
jan. 21
9:48
Martin Luther Kingre emlékeznek (Kripto Akadémia)
Január harmadik hétfője Martin Luther King emléknapja az Egyesült Államokban. Az 1968-ban meggyilkolt polgárjogi harcos emlékére ma az amerikai választási kampány vezető demokrata jelöltjei Hillary Clinton, Barack Obama és John Edwards félreteszik ellentéteiket és csatlakoznak a dél-karolinai feketék menetéhez.
jan. 21
9:50
Brown szerint átalakításra szorul az ENSZ, az IMF, a Világbank és a G8 (Gondola)
A kínai és indiai gazdasági fellendülés miatt radikálisan át kellene alakítani az olyan nemzetközi szervezeteket, mint az ENSZ vagy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - vélekedett hétfőn Gordon Brown...
jan. 21
9:54
Számítógép gyilkolta meg a beteget (Infostart)
Nagy-Britanniában életét vesztette egy beteg, miután az orvosok nem megfelelő vesét ültettek be a szervezetébe.
jan. 21
9:54
Mikor élhetünk felügyeleti intézkedés iránti kérelemmel? (Adózóna)
A felügyeleti intézkedés rendkívüli jogorvoslati forma. Ha az ügyben eljáró adóhatóság határozata, önálló fellebbezéssel megtámadható végzése (intézkedése) jogszabálysértő, vagy jogszabálysértő módon nem került sor valamely intézkedésre, akkor élhetünk felügyeleti intézkedés iránti kérelemmel.
jan. 21
10:01
Apát és fiát gázolták el a zebrán Budapesten (Gondola)
Egy 57 éves férfit és 11 éves fiát gázolta el egy személyautó Budapesten, a XXII. kerületben hétfőn - közölte az MTI-vel a BRFK sajtóügyeletese. A baleset a Nagytétényi út és Közgazdász utca...
jan. 21
10:05
Kép, bármilyen időjárásban (Kripto Akadémia)
Egy új típusú izraeli műholdat bocsátottak fel hétfőre virradó éjjel az indiai Szriharikota űrrepülőtérről, az iráni nukleáris létesítmények megfigyelésére - jelentette a 10-es csatorna nevű izraeli televízió.
jan. 21
10:07
Húsz ember életét oltotta ki egy gázrobbanás egy kínai szénbányában (Gondola)
Húsz ember életét oltotta ki egy gázrobbanás Kína északi részének egyik illegális szénbányájában. Az állami média hétfői jelentései szerint a bányászok éppen meg akarták újra nyitni a Sanhszi...
jan. 21
10:09
Folytatódnak a nyílt napok az ELTE-n (HírTV)
Januárban még három kar tart nyílt napot az ELTE-n, ahol a jelentkezők részletesebben is megismerkedhetnek a karok képzési kínálatával, valamint találkozhatnak a karok vezetőivel, oktatóival és hallgatóival. A nyílt napokon a jelentkezők olyan kérdésükre is megoldást kaphatnak, melyekre esetlegesen a felvételi tájékoztatóban nem találtak választ.
jan. 21
10:11
USD-CHF Emelkedö svájci termelöi-, és importárak (HírTV)
Decemberben éves szinten 3,0%-kal emelkedett a svájci termelöi-, és importárindex, elmaradva ezzel a +3,2%-os elörejelzéstöl a legutóbbi +3,0%-os érték után. 2007-ben összességében 2,6%-os drágulás mutatkozott. Az USD-CHF erösödést mutatott a hét elején, és emelkedett árfolyama az adatok hatására. Ellenállás 1,1101-nél, míg támogatás 1,0968-nál található. In-GFX
jan. 21
10:12
Apát és fiát gázoltak el a zebrán (Blikk)
jan. 21
10:12
Az amerikai haderő szerint a korábbinál kevesebb iráni fegyver áramlik Irakba (Gondola)
Jelentősen csökkent az Irakban fellelt iráni gyártmányú fegyverek száma - közölte az arab országban állomásozó amerikai haderő. Teherán ugyanakkor változatlanul segít egyes iraki félkatonai...
jan. 21
10:13
Megdőlt a hajnali melegrekord (HírTV)
Hétfőn megdőlt a hajnali országos melegrekord, Miskolcon 9 fokot mértek. Az eddigi legmelegebb, január 21-i hajnali hőmérsékletet tavaly mérték a Tolna megyei Tevelen, 6,7 fokot - mondta Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
jan. 21
10:14
Vízzel ünnepelte saját feltámadását (HírTV)
Kellemes meglepetésben részesítette gyászoló rokonait egy 81 éves chilei férfi, aki saját virrasztásán ébredt fel, jelentette vasárnap a helyi média. A koporsójában felébredt öregúr egy pohár vízzel ünnepelte feltámadását.
jan. 21
10:16
Hazajött a tehén (Privátbankár)
Hazatért a két hétig egy bécsi kávézó kirakatát díszítő kristálytehén. Milky way-t a 2007-es budapesti Tehénparádéra álmodta meg két fiatal magyar iparművész, Héder János és Zoltai Judit, majd a műtár...
jan. 21
10:18
Robbanásban meghalt egy brit NATO-katona Afganisztánban (Gondola)
Pokolgép robbant egy NATO-járőr útvonalán Afganisztán déli részén, egy brit katona meghalt, öt másik megsebesült - közölte az észak-atlanti szövetség. A merénylet vasárnap történt az országnak...
jan. 21
10:18
Szerencsejáték - késik az online szerződés (Kreatív Online)
Még mindig nem véglegesítették a Szerencsejáték online tenderének győztesével kötött szerződést – írja a Népszabadság. A lap szerint a vállalat és a netes játékokra kiírt pályázat nyertese a vagyontanács jóváhagyására vár.
jan. 21
10:18
Felfordult a világ: ideje lenne észbe kapni (Privátbankár)
A kínai és indiai gazdasági fellendülés miatt radikálisan át kellene alakítani az olyan nemzetközi szervezeteket, mint az ENSZ vagy a Nemzetközi Valutaalap - vélekedett Gordon Brown.
jan. 21
10:19
Vetéléshez vezethet a koffeinfogyasztás (HírTV)
Amerikai tudósok szerint a terhes nőknek ajánlatos kerülniük a kávét, mert a terhesség első szakaszában már kevés koffein is okozhat vetélést. Erről hétfőn számolt be a BBC brit közszolgálati tévé és rádió honlapja egy amerikai szülészeti tudományos folyóirat alapján.
jan. 21
10:22
Bíróság előtt a kegyetlen sorozatgyilkos (Infostart)
Csehországban életfogytiglani börtönre ítélhetik azt a kórházi ápolót, akit hét gyilkossággal és tíz gyilkossági kísérlettel vádolnak. A 31 éves Petr Zelenka pere hétfőn kezdődött a kelet-csehországi Hradec Královében.
jan. 21
10:24
Egy hónap múlva minden eldől (Infostart)
Kubában az urnazárás előtt egy órával a 8,4 millió szavazásra jogosult állampolgár 95 százaléka adta le voksát a parlamenti és tartományi gyűlési választásokon - közölte a havannai országos választási bizottság.
jan. 21
10:25
Háromszor várható idén gázáremelés? (HírTV)
A Magyar Energia Hivatal előkészítette az április, július és október 1-jére vonatkozó hatósági gázáremelés tervét, de a drágulás várható nagyságáról nem tett közzé adatokat, mondván: nagyon bizonytalanok a negyedévesnél távolabbi előrejelzések.
jan. 21
10:27
Obama: keresztény vagyok, nem terrorista! (Privátbankár)
Barack Obama nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy eloszlassa a muzulmán meggyőződésével kapcsolatos tévhitet most, hogy a választási kampány megérkezett délre
jan. 21
10:28
Lecsapott a fantom főnix (Infostart)
Az al-Kaida terrorhálózat feltételezett állásait bombázta az amerikai légierő Irakban. A támadás része volt a Phantom Phoenix fedőnevű sorozatnak.
jan. 21
10:29
Cáfolta a pakisztáni elnök az állítólagos amerikai invázió tervét (Gondola)
A leghatározottabban cáfolta Pervez Musarraf pakisztáni elnök, hogy az amerikai hadsereg az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet elleni hajtóvadászat ürügyén invázióra készülne Pakisztánban....
jan. 21
10:30
Terrortámadás készül németországi zsidó létesítmények ellen? (Infostart)
Terrortámadások veszélyére figyelmeztette a németországi zsidó közösségeket a Szövetségi Bűnügyi Hivatal. A rendőrség fokozott készültségben áll, több intézmény elé betonsorompót emeltek.
jan. 21
10:30
Heti kitekintés (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-01-21 09:46:00
jan. 21
10:32
A 2008-01-21 nap előrejelzései (HírTV)
Az utolsó frissítés időpontja: 2008-01-21 09:59:00
jan. 21
10:33
Most mindent megtudhat Hunyadi Mátyásról és koráról (Infostart)
Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulójára hirdette meg a Reneszánsz Évet 2008-ra az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A programsorozat megnyitója hétfő este lesz a Néprajzi Múzeumban, a Reneszánsz Év 2009 január 22-én zárul majd.
jan. 21
10:33
Új műholdakkal kémleli Izrael Iránt (Infostart)
Új típusú izraeli műholdat bocsátottak fel az iráni nukleáris létesítmények megfigyelésére az indiai Szriharikota űrrepülőtérről.
jan. 21
10:34
EUR-JPY A jen nyereségei (HírTV)
Az EUR-JPY veszteségeinek hatására az USD-JPY árfolyama is csökkent. A devizapár minimumot ért el 106,04-nél. Míg a crossokban emelkedö potenciálra tett szert a jen, az USD-JPY veszteségeit korlátozhatják a japán importörök vételei. Támogatás 105,92-nél található. In-GFX
jan. 21
10:41
Hatmillióért utazik külföldre Gyurcsány Ferenc (HírTV)
Különgépet bérelnek Gyurcsány Ferencnek. 6,3 millió forintért utazik a kormányfő holnap Strasbourgba, majd Zürichbe. Onnan autóval megy tovább a davosi Világgazdasági Konferenciára. A kormányszóvivő állítása szerint a különgép az olcsóbb megoldás.
jan. 21
10:43
DoqSys: Energia olcsóbban (Piac és Profit)
A Helsingin Energia Finnország egyik legnagyobb energetikai vállalata, amely mind elektromos energiával, mind távhővel kereskedik. Ügyfelei között vannak ipari és kereskedelmi cégek, kisebb energiaszolgáltatók, önkormányzatok stb. Az áramot, illetve távhőt, amelyet utána közel 300 ezer ügyfelének továbbít Finnország különböző vidékeire, a saját telephelyein, erőműveiben állítja elő, s földgázt is…
jan. 21
10:45
Terrorfenyegetések németországi zsidó létesítmények ellen (Gondola)
Terrortámadások veszélyére figyelmeztette a németországi zsidó közösségeket a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA). A különböző zsidó létesítmények fenyegetettségéről Stephan Kramer, a...
jan. 21
10:45
Budapesten a legjobb a helyzet (Piac és Profit)
Nagyok a különbségek az álláskeresők népességhez viszonyított arányában az egyes területek között. Egy évvel korábban a ráta kedvezőbb volt.
jan. 21
10:47
Vodafone: Helyi felelőséggel (Piac és Profit)
A huszonhat országban jelen lévő Vodafone a világ egyik legnagyobb mobilkommunikációs vállalata, amelynek egyik stratégiai fontosságú célkitűzése a szerepének és súlyának megfelelő széles körű társadalmi felelősség felvállalása. A Vodafone Csoport széles körű, a működési terület minden szegmensét átfogó CR programja a hazai leányvállalat, a Vodafone Magyarország tevékenységét is áthatja.
jan. 21
10:48
Terrorfenyegetések németországi zsidó létesítmények ellen (Kripto Akadémia)
Terrortámadások veszélyére figyelmeztette a németországi zsidó közösségeket a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA). A különböző zsidó létesítmények fenyegetettségéről Stephan Kramer, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának főtitkára számolt be hétfői nyilatkozatában. Kramer szerint a BKA már napokkal ezelőtt felhívta a figyelmet a fokozott fenyegetettségre.

Keresés