2008. január 3. csütörtök

jan. 3
8:14
Körmére néznek a CIA-nak: kínzott az ügynökség (Privátbankár)
Bűnvádi vizsgálat indul az USA-ban, amiatt, hogy a CIA megsemmisített olyan videókat, amelyekben terroristagyanús személyek kínvallatását filmezték le
jan. 3
8:15
Gyöngyre harapott (HírExtra)
Nem kellett a tenger fenekére merülnie egy házaspárnak az Egyesült Államokban ahhoz, hogy ritka igazgyöngyöt találjon, elég volt egy tányér aljáig meríteni a kanalat.
jan. 3
8:18
Jónak tartja Hiller a diákok megsarcolását (HírTV)
Saját reformjait dicsérte, de ellentmondott a szabad demokrata álláspontnak Hiller István. Korábban a cigány gyerekek együttnevelése, majd a tandíj kapcsán volt nézeteltérés a koalíciós pártok között, most pedig a liberálisok felsőoktatási privatizációs tervei ellen lépett fel a tárcavezető.
jan. 3
8:20
Egy évig nem vitte ki a szemetet (HírExtra)
Összegyűjtötte teljes tavalyi szemetét egy kaliforniai férfi, hogy rámutasson, milyen sok hulladékkal "jár" egy ember. A végeredmény: bő 3 köbméter. A 35 éves Ari Derfel saját fogyasztói szokásait is ki akarta elemezni szemetének félretételével.
jan. 3
8:26
Már képesek olvasni a gondolatainkban (Infostart)
Amerikai tudósok olyan berendezést készítettek, amely az agyi tevékenység alapján a gondolatok közötti finom árnyalatokat is képes felismerni, vagyis olvas az emberek gondolataiban, bár egyelőre még csak viszonylag szűk körben.
jan. 3
8:26
Önrész közösségi munkával (HírExtra)
Közösségi munkával teremthetik elő az önrészt azon települési önkormányzatok, amelyek az Egészséges Településekért Alapítvány ez évi első pályázatára jelentkeznek - tudatta Kardos Anna, az alapítvány igazgatója az MTI-vel.
jan. 3
8:27
Kisfiút szült Schell Judit (Blikk)
A Nemzeti Színház színésznőjének előző házasságából született fia, Lackó már tizenhárom éves
jan. 3
8:27
Megfagyott egy férfi Egercsehiben (Blikk)
jan. 3
8:28
Golflabdát evett a kígyó (HírExtra)
Tojásokkal tévesztett össze golflabdákat egy kígyó Ausztráliában, és jól beebédelt belőlük, minek végeredményeként olyan szorulást kapott, hogy műtőasztalon kötött ki. A hüllő nem teljesen hülye: a golflabdák tojást sejttető környezetben voltak, egy házaspár a tyúkját költésre akarta bírni.
jan. 3
8:30
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
A GBP-USD árfolyama 42 pipes sávban mozgott, és nem volt egyértelmü mozgásának iránya. Ellenállás 1,9894-nél, míg támogatás 1,9810-nél található. Az USD-JPY 54 pipes sávban mozgott, 109,76 és 109,22 között. Már az elején egyértelmü csökkenö tendencia mutatkozott, és az árfolyam visszaesett 110 alá. Ellenállás 110,07-nél és 111,01-nél, míg támogatás 108,28-nál található. Ha 109 alá megy az…
jan. 3
8:32
Nem tudnak az Eb-ről (HírExtra)
Egy felmérés szerint az osztrák fiatalok egytizede nem tud a nyáron, Svájccal közösen rendezendő labdarúgó Európa-bajnokságról. A 12-24 éveseknél végzett közvélemény-kutatás a tájékozatlanság mellett azt is kimutatta, hogy az ifjak mindössze két százaléka várja negyeddöntőbe a hazai csapatot.
jan. 3
8:37
A nyugdíjasok adóznak vagy csak jobban járnak? (Piac és Profit)
A Fidesz szerint a 2008-as év a nyugdíjasok megadóztatásának éve lesz - mondta Iván László, a párt országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten. Az MSZP szerint senki nem akarja a nyugdíjakat megadóztatni, ugyanakkor tény, hogy az úgynevezett nettósítás csökkenti a nyugdíjakat, de ezzel igazságosabb lesz a rendszer.
jan. 3
8:37
Vergődik a tokiói tőzsde: e héten csak pénteken nyitnak (Privátbankár)
A tokiói értéktőzsde ezen a héten csak pénteken nyit. Ázsiában a befektetőket aggodalommal tölti el az esetleges, amerikai gazdaság lassulása által vezetett globális visszaesés lehetősége, amit erősít...
jan. 3
8:38
Egyházi oktatás (HírExtra)
Stabilizálódik az egyházi fenntartású oktatási intézmények anyagi helyzete 2008-ban, ugyanis jelentős mértékben növekedik a nekik juttatott kiegészítő támogatás - mondta Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője az MTI-nek adott nyilatkozatában.
jan. 3
8:38
Fölvágták a megvert újságírőnő hasát - fotóval (BorsOnline)
Kármán Irén, a tavaly június 22-én életveszélyesen bántalmazott újságíró-dokumentumfilmes megmutatta hasán a heget, hiszen az orvosi szakvélemény ellenére egyre többen megkérdőjelezték, hogy egyáltalán igazi volt-e a sérülése. Mint látható, azon a számára végzetes éjszakán teljes hosszában fel kellett vágni a műtőben a hasát, hiszen belső vérzései voltak.
jan. 3
8:40
Takarították az utakat (HírExtra)
A fővárosban szerda este nyolc óra után kisebb hóesés kezdődött, mely ismét feladatot adott a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) dolgozóinak - tájékoztatta az MTI-t Horváth László, a társaság helyettes szóvivője.
jan. 3
8:41
A koalíció elsimítaná az útfelújítási botrányokat (HírTV)
Hiába erősítette meg három, egymástól független szakvélemény, hogy a fővárosi önkormányzat útfelújításainál súlyos szabálytalanságok, visszaélések történtek, a várost irányító balliberális többség eddig még csak tárgyalni sem volt hajlandó a csaknem 600 millió forintos elszámolási botrány felelőseinek megtalálására tett ellenzéki javaslatról.
jan. 3
8:43
Ragaszkodnak Berbatovhoz (HírExtra)
Noha ügynöke szerint elképzelhető, hogy Dimitar Berbatov a téli átigazolási időszakban elhagyja az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt, ennek ellentmondani látszik, hogy edzője, Juande Ramos ragaszkodik a bolgár válogatott támadóhoz.
jan. 3
8:49
Nyílt napok az egyetemen (HírExtra)
A Budapesti Corvinus Egyetemen öt kara tart bemutatkozó nyílt napot januárban: az érdeklődők megismerhetik az egyetem képzési rendszerét, oktatóit, valamint bepillantást nyerhetnek a karok életébe - olvasható az egyetem honlapján.
jan. 3
8:51
Kamerun nem utazik Kenyába (HírExtra)
A kameruni labdarúgó-válogatott vezetői lemondták a csapat Kenyába tervezett tíznapos edzőtáborozását az ottani zavargások miatt. Az ötszörös Afrika Kupa-győztes kameruniak magaslaton szerettek volna felkészülni a január 20-án kezdődő ghánai kontinensviadalra.
jan. 3
8:55
Budapestről rajtol a Dakar (HírExtra)
Két év múlva a budapesti Hősök teréről rajtol el az autósport egyik legnézettebb viadala, a Dakar-rali - írta csütörtökön a Népszabadság. A kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár erről még december elején írt alá előszerződést Párizsban.
jan. 3
8:55
Észak-Koreában kivégeztek egy "munka hősét" (Kripto Akadémia)
Észak-Koreában a múlt hónapban kivégeztek egy férfit, akit annak idején a phenjani kommunista rezsim a munka hőse érdemrenddel tüntetett ki - jelentették csütörtökön dél-koreai humanitárius szervezetek. A férfit, akiken személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, azért ítélték halálra, mert egy agrárszövetkezet vezetőjeként saját hasznára mezőgazdasági termékeket adott el. Rajta és két társán…
jan. 3
8:56
Rákgyógyszer halálos méregből (Vital)
tovább
jan. 3
8:57
Bugyis tűzoltó (HírExtra)
Forró nadrág lett egy termetes bugyogóból pillanatok alatt tűzoltás okán Nagy-Britanniában. A bugyis tűzoltó egy unokaöcs volt, és egyúttal a tűz okozója is. Nyílt lángon sütögetett nagynénje konyhájában, ám lángba borult a tűzhely.
jan. 3
8:59
EUR-USD További erösödés (HírTV)
A decemberi német munkaerö-piaci adatok közzététele elött 1,4751-es 3 hetes csúcsának közelében jegyzik az EUR-USD-t. azzal számolnak a szakemberek, hogy a munkanélküliek száma 15 éves minimumot ért el. Az eurót erösíti a magas, 100 dollár közeli olajár is. Ugyanis arra számítanak, hogy az EKB tovább emeli alapkamatát. A legutóbbi Fed-ülés jegyzökönyve szerint további kamatcsökkentésekre van…
jan. 3
9:01
Két halott az M1-esen (HírExtra)
Ketten meghaltak és legalább hárman megsérültek az M1-es autópályán, Győr közelében csütörtök reggel történt balesetben - tájékoztatta Dobson Tibor, a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.
jan. 3
9:05
Újabb katonai Rábákat vesz a HM (HírTV)
Újabb katonai járműveket szállít a Rába Jármű Kft. 14 milliárd forintért a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökségének.
jan. 3
9:07
Öngyilkos lett a fegyőr, akinek szarkasztikus üzenetet hagytak a szökött rabok (Infostart)
Öngyilkosságot követett el az az amerikai börtönőr, akinek - egy hátrahagyott üzenetben - köszönetet mondott két szökésben lévő elítélt.
jan. 3
9:07
Szlovák filmek az Örökmozgóban (HírExtra)
A szlovák filmművészettel és a szomszédos ország történelmével ismerkedhet január 12-től egy héten át az Örökmozgó Filmmúzeumban a fővárosi közönség - közölte a Magyar Nemzeti Filmarchívum sajtóreferense az MTI-vel.
jan. 3
9:07
Nyitó kommentár (HírTV)
Ma reggel is gyengének mutatkozik a dollár. Miután tegnap mind a gyenge ISM Index, mind pedig a Fed legutóbbi ülésének jegyzökönyve további kamatcsökkentésekre utalt, ma is 3 hetes csúcsának közelében jegyzik az EUR-USD-t. a kedvezötlen kamatkilátások mellett a magas olajár is gyengíti a devizát. 09.55 órakor teszik közzé a decemberi német munkaerö-piaci jelentést. A munkanélküliségi rátánál a…
jan. 3
9:08
Magyarország álmai otthona (Blikk)
Utasi Árpi elhagyja a Vajdaságot a karrierért
jan. 3
9:08
Schell Juditnak kisfia született (BorsOnline)
Megszületett Schell Judit kisfia, Boldizsár. A kisbaba és édesanyja is kitűnő egészségnek örvend.
jan. 3
9:08
Halál az M1-esen (Blikk)
jan. 3
9:09
Pálinkás a közoktatásról (HírExtra)
A közoktatás lesz az idén a legnehezebb helyzetben, hiszen a büdzsé harmincmilliárd forintot von ki a rendszerből. A felsőoktatás támogatásának szerény növekedése a bér- és dologi kiadások emelkedését sem pótolja majd.
jan. 3
9:10
Kivégeztek egy TSZ-elnököt (Blikk)
jan. 3
9:11
Hétfőn újra beindulhat a termelés a leégett csengeri cipőgyárban (HírTV)
A tervek szerint hétfőn indul újra a termelés a karácsony előtt leégett csengeri cipőgyárban - írja a Világgazdaság. Egy 3000 négyzetméteres raktára égett le a csaknem 600 főt foglalkoztató üzemben, 250 ezer pár cipő semmisült meg, a kár majdnem 2 milliárd forint. A gyártósort sikerült megmenteni.
jan. 3
9:12
Megnyomták a minimálbért: képzettek előnyben (Privátbankár)
Az idén január elsejétől emelkedett az országosan kötelező minimálbér, illetve a szakképesítést igénylő munkakörökben fizetendő bérminimum. Nőtt néhány juttatás is
jan. 3
9:12
Az agyat és a hallást is károsítja a fiatalkori dohányzás (Infostart)
A tinédzserek dohányzása különösen károsan hat a fiatalok agyának fejlődésére és hallására, és tanulási nehézségeket okozhat - állapította meg egy amerikai vizsgálat.
jan. 3
9:13
Megdöbbentő felmérés (HírExtra)
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába.
jan. 3
9:17
Halálos baleset történt az M1-esen (HírTV)
Egy transzporterbe rohant nagy sebességgel egy terepjáró az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, csütörtök reggel. A transzporter két utasa meghalt. Az egyik áldozat az ütközéskor átrepült a másik sávba, és több autó is áthajtott rajta.
jan. 3
9:18
Szoktathatjuk magunkat a száz dollár fölötti olajárhoz (Privátbankár)
Csütörtökön csökkent a nyersolaj ára a szabadpiacon azután, hogy geopolitikai okok, az afrikai vezető olajtermelő országban szélesedő erőszakhullám és a spekulációs vásárlások hatására az amerikai típ...
jan. 3
9:18
Helyreállították a Patyomkin páncélost (HírExtra)
A németországi Essenből rövidesen útjára indul csaknem teljesen helyreállított változatában Szergej Eizenstein 1925-ben készült klasszikus filmje, a Patyomkin páncélos.
jan. 3
9:19
Varázsoljon egy évre való boldogságot 2008 első hetében (BorsOnline)
Sokan reménykedve léptünk át az új évbe, több egészséget, nagyobb gazdagságot és boldogabb szerelmet várunk a következő hónapoktól. Ez ügyben persze mindenkinek tennie kell valamit, hiszen a sült galamb ritkán repül a szánkba. Amellett, hogy megpróbáljuk abbahagyni káros szokásainkat, többet dolgozunk és jobban odafigyelünk szeretteinkre, mást is lehet tenni. A boszorkányos trükkökben hívők úgy…
jan. 3
9:20
Járhatatlan utak (HírExtra)
Két út egy-egy szakasza járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hernád-völgyében hófúvás, illetve az útpályát borító magas hóbordák miatt - tájékoztatta a közútkezelő ügyelete az MTI-t csütörtökön.
jan. 3
9:22
Lábát törte a reptér őre (Blikk)
jan. 3
9:22
88 magyar indult el Kenyába (HírTV)
A szerdai nap változtatott korábbi álláspontján a magyar Külügyminisztérium és bejelentette, hogy nem javasolja a Kenyába utazást. Az utasok nagyobb része ugyan lemondta a tervezett üdülést, de 88 magyar állampolgár mégis útnak indult szerda éjjel.
jan. 3
9:23
Még fáradt a BUX is: enyhe esés (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,51 pontos csökkenéssel, 25.741,43 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,57 százalékkal gyengült. Friss tőzsdei árfolyamokMT...
jan. 3
9:23
Földrengés Peruban (HírExtra)
A Richter-skálán mért 4,7-es fokozatú földrengés rázta meg szerdán a Peru déli részén lévő Arequipa városát - közölte a limai geofizikai intézet, hozzáfűzve, hogy nem keletkeztek jelentős károk és áldozatai sincsenek a földmozgásnak.
jan. 3
9:25
800 éve létesült az első kórház (HírExtra)
Jeles évfordulóhoz érkezett a szerb egészségügy: nyolcszáz évvel ezelőtt ezidőtájt létesült Szerbia első kórháza. Létrehozója Szent Száva, az önálló Szerb Ortodox Egyház megteremtője és első érseke volt.
jan. 3
9:27
EUR-JPY Fokozódó kockázatkerülés (HírTV)
Ma konszolidál az EUR-JPY. A jent erösíti a carry-trade-ek megszüntetése, amit a befektetök kockázatkerülése okoz. Támogatás 160,27-nél és 159,36-nál, míg ellenállások 161,85-nél és 162,73-nál találhatók. In-GFX

Keresés