A győri önkormányzat csütörtöki ülésén határozott arról, hogy a városban nemkívánatosnak tekinti a gyűlöletkeltést és a rasszista magatartást tanúsító szélsőséges szervezeteket, de a Fidesz-KDNP vezetésű önkormányzat elutasította az ellenzéki MSZP-frakció módosító javaslatát, amely azt kezdeményezte: a Magyar Gárdát minősítsék nemkívánatos szervezetnek az önkormányzat által szervezett…
A Fiat autógyár profitja több mint kétszeresére nőtt a tavalyi év negyedik negyedében, elsősorban az olaszországi vevőknek nyújtott vásárlási kedvezményeknek köszönhetően. A vállalat az idén is jó ere...
Tizenegy - lopásra és koldulásra kényszerített - román gyereket mentett ki egy bűnbanda karmaiból, és helyezett gondozásba csütörtökön a brit rendőrség. Huszonöt román állampolgárt vettek...
Egyelőre csak sztereotípia, hogy borivó nemzet a magyar. Piackutatási adatok szerint a lakosság több mint 40 százaléka soha nem fogyaszt bort, közel 30 százalék pedig ritkábban, mint kéthetente. Jó hír viszont, hogy a borivók egyre jobban kedvelik a fehérborokat.
Utolsó középdöntőbeli mérkőzésén három góllal legyőzte a címvédő Franciaországot a magyar férfi kézilabda válogatott, a Norvégiában megrendezett Európa-bajnokságon. A mérkőzés előtt már biztosan csoportelső francia csapat nem adta ki magából a maximumot, Nagy Lászlóéknak azonban így is nehéz dolguk volt.
Elégedetlen az Európai Unió klímavédelem jegyében kidolgozott új energiacsomagjával a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ); a zöld szervezet szerint a javaslat a "jó szándék ellenére visszalépés" az eddig hangoztatottakhoz képest.
A munka valóban ölhet - egy frissen közzétett tanulmány az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékkal szolgál arra, hogy a munkahelyi feszültség miként növeli a szívinfarktus kockázatát
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tavaly 7093 milliárd forint összegű bruttó és 851 milliárd forint összegű nettó állampapír-kibocsátást hajtott végre - jelentette be Réz András főosztályvezető. ...
Nem sokkal a támadás után sikerült a rendőröknek elfogni azt a férfit, aki egy terézvárosi kisboltot megpróbált kirabolni csütörtökön este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Nem indított még vizsgálatot az Egészségügyi Felügyelet egyetlen biztosítási tagtoborzás ügyében sem. A hatóság arra hivatkozik, hogy mivel az egészségbiztosítási törvény még nem lépett életbe, ezért nincs, ami megtiltsa a biztosítóknak a szervezkedést. Közben több cég is újsághirdetésben és internetes körlevélben keres tagtoborzókat.
Első hallásra még saját minisztere is érthetetlennek tartotta Gyurcsány Ferencet, aki Davosban, a Világgazdasági Fórumon azt mondta, csökkenteni kellene az uniós agrár-támogatásokat, hisz nőtt az élelmiszerek ára, így a gazdák jól jártak. A Magosz tiltakozik, a KDNP írásban vár választ Gráf Józseftől. Mára a miniszterelnök is szembeszállt saját ötletével.
Hihetetlen tempóban fogy az amazóniai esőerdő: csak 2007 utolsó öt hónapjában háromezer négyzetkilométernyi területen pusztították el a növényzetet, legnagyobbrészt illegálisan.
Az ipari ingatlanok piacán 42.300 négyzetméternyi új létesítmény jelent meg a múlt év utolsó negyedében, de a kereslet ennél kisebb volt, így a kihasználatlansági ráta 11,2 százalékra emelkedett az év...
Öt magyar felsőoktatási intézmény is található a világ ezer legjobb üzleti iskolája között abban az összesítésben, amelyet az Eduniversal nevű projekt keretében állított össze egy francia cég - olvash...
A fiatal nőstény egy kutyát kergetett, amely ijedtében egy favágó lábánál keresett menedéket. A tapasztalatlan ifjú tigrisnek nem sikerült idejében fékeznie, és nekirohant az embernek. Nyilván maga is nagyon megijedt, gyorsan megharapta a favágó kezét és elinalt - számolt be a támadásról a tigrisek védelmével foglalkozó szibériai központ.
A munkanélküliség világszerte nőni fog 2008-ban, mert a gazdaság a recesszió jeleit mutatja - figyelmeztetett az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
Az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár 2007-ben 7,36 százalék bruttó hozamot ért el, ami jelentősen meghaladja a részvény-, illetve kötvénypiaci hozamot és 1,5 százalékponttal nagyobb a benchmarknál (5,87 százalék) - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Fórizs Sándor, az igazgatótanács elnöke.
Két évig tartó lassulás után 2007 második felében újra felgyorsult a brazíliai Amazonas esőerdő pusztulása. Tavaly augusztus és december között 3.235 négyzetkilométernyi tűnt el a Föld tüdejének tartott őserdőből.
Túlélt két világháborút és az Osztrák-Magyar Monarchiát is, most azonban szembe kell néznie a fejszével Bécs "Sissi-pálmájának", a néhai Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról elnevezett vén pálmafának.
Visszakerül holland nevelőszüleihez az a holland származású kislány, akit a Bács-Kiskun megyei rendőrkapitányság kommandós egysége csütörtökön hozott el az őt jogtalanul magánál tartó vér szerinti...
Megtámadják a Miniszterelnöki Hivatal 25 milliárd forint értékű, szoftverekre vonatkozó közbeszerzési kiírását a nyílt forráskódú termékekkel foglalkozó hazai cégek. Álláspontjuk szerint a pályázat egy amerikai informatikai cég monopolhelyzetét szilárdítaná meg a közigazgatásban és az oktatásban, ami nemcsak versenyellenes, de évi 25-30 milliárdos többletterhet ró a költségvetésre.
Benyújtotta lemondását Romano Prodi olasz kormányfő Giorgio Napolitano államfőnek - közölte az olasz elnöki hivatal. A tájékoztató szerint Napolitano arra kérte Prodit, hogy ügyvivő minőségben vezesse a kormányt, amíg zajlanak a válság rendezését célzó politikai tárgyalások. Előzőleg Prodi elvesztette a bizalmi szavazást a szenátusban. Napolitanónak döntenie kell arról, hogy előre hozott…
Kevés szellemileg igénytelenebb műsort találunk, ha a távkapcsolóval szörfözünk, mint a Mónika-show. Igaz, az effajta műsorok minden országban a kereskedelmi televíziózás leghitványabb szeletét képviselik, azt az abszolút hulla pontot, amihez mérni lehet a közönség felé megütött szellemi színvonalat. És még milyen messze vagyunk a tengerentúlon szokásos hangütéstől, amikor leginkább kifütyülésből…
Nem szavazott bizalmat csütörtök este az olasz szenátus Romano Prodi miniszterelnök balközép kormányának. Prodinak ezután be kell nyújtania lemondását.
Leszúrta férjét egy nyírbátori nő - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel. Az 51 éves nő késő délután hívta ki a mentőket a lakására, akik a helyszínen holtan találták a bejelentő férjét...
Nem középkori kuruzslás, hanem mai orvostudomány: a kórházakban felbukkanó, antibiotikumoknak ellenálló baktériumok ellen a békák bőre nyújthat segítséget római és pisai egyetemi kutatók szerint.
Elvesztette a bizalmi szavazást a római parlament felsőházában Romano Prodi. A olasz kormányfő a szerda este tartott alsóházi szavazáson még megszerezte a többség szavazatát, ma este viszont a szentátusban megbukott. 161 szenátor voksolt ellene, míg 156 támogatta.
Nagy valószínűséggel a calicivírus okozhatta több budapesti iskolában január második hetében a tömeges megbetegedéseket. Ez azt jelenti, hogy nem bizonyítható a korábban feltételezett ételeredet -...
Magyarországon legalább 800 ezer ember küszködik mentális betegséggel - depresszióval, skizofréniával vagy mániás-depresszióval - mondta az InfoRádiónak a hollandiai Utrechti Egyetem Pszichiátriai Intézetének vezetője. René Kahn professzor hozzátette: a fejlett országokban már most több munkanapot mulasztanak mentális zavar miatt, mint a rákbetegségek következtében. A professzor a Magyar…
Nem szavazott bizalmat csütörtök este az olasz szenátus Romano Prodi miniszterelnök balközép kormányának. Prodinak ezután be kell nyújtania lemondását.
Saját bevallása szerint három éve nem szexelt Lenny Kravitz. Az énekes ráadásul nem is hajlandó feladni a cölibátust - egészen addig, amíg meg nem találja a tökéletes nőt.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet nagy-britanniai szárnya halállal fenyegette meg Gordon Brown miniszterelnököt, ha nem vonja ki a brit katonákat Afganisztánból és Irakból - közölte...
Vallási megfontolások miatt nem jelölik állami díjra Nagy-Britanniában azt a mesét, amely a három kismalac történetét mondja el - a modern időkhöz igazítva. A digitális formában terjesztett könyv ugyanis a hatóságok szerint sértheti a muzulmán közösséget - és a kőműveseket.
Brit rendőrök csütörtökön bejelentették, hogy kiterjedt nyomozást folytatnak azokkal a fiatalokkal kapcsolatban, akik az elmúlt egy évben felakasztották magukat Dél-Walesben.
Politikai alapúnak minősítette és visszautasított Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben azokat a közléseket, amelyek szabálytalan jelölési aláírások miatt a kizárását...
A Koszovó megtartásáért foggal-körömmel küzdő Szerbia onnan kapott váratlan és igen értékes segítséget, ahonnan valószínűleg egy csöppet sem számított rá: Hollywoodból. Politikai döntések meghozatalára ugyan nem, de szimpátiakeltésre annál inkább képes sztárok fogtak össze, s karolták fel a dél-szerbiai tartomány függetlenségét elutasító belgrádi álláspontot.
Volt kapcsolat az Egymásért alapítvány és a Nemzetbiztonsági Hivatal között - ezt mondta az alapítvány kuratóriumának elnöke. Földesi-Szabó László titoktartási kötelezettségére hivatkozva többet ma sem árult el. Az alapítvány egyébként feljelentést tett ismeretlen tettes ellen zaklatás miatt.
A megkérdezett szavazásra jogosult állampolgárok 48 százaléka biztosan elmegy a március 9-én tartandó népszavazásra, a Fidesz választói körében ez az arány 69, míg az MSZP szimpatizánsok körében 45 százalék. Az igenek aránya mindhárom kérdésben többségben lenne - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Magyar Televízió megbízásából készített.
Nem juthat ki a pekingi olimpiára a magyar férfi kézilabda-válogatott, miután döntetlennel zárult a Norvégia-Horvátország mérkőzés az Európa-bajnokságon.