2008. január 25. péntek

jan. 25
19:30
Dopping: szigorítást ígér a NOB és a WADA (HírTV)
John Fahey ausztrál exminiszter, a WADA novemberben megválasztott elnöke munkaértekezleten járt Jacques Rogge NOB-elnöknél Lausanne-ban. A két szervezet vezetője további együttműködésről tárgyalt, amelyen a Nyári Olimpiai Sportágak Szervezete (ASOIF), valamint a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete (AGFIS) elnöke, továbbá a NOB sportolói és orvosi bizottságának vezetője is részt vett.…
jan. 25
19:35
Moszkva orosz-ukrán katonai szerződést mondott fel (Gondola)
Az orosz állami duma, a parlament alsóháza pénteken felmondta a rakétatámadások előrejelzését és a kozmikus térség ellenőrzését szolgáló rendszerekről Ukrajnával kötött megállapodást, egyben...
jan. 25
19:35
Újabb per kezdődött a jászladányi alapítványi iskola ügyében (Alternatív Energia)
Ismét bíróság elé került alperesként a jászladányi magániskolát fenntartó alapítvány és a helyi önkormányzat; a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróságon pénteken kezdődött tárgyalás nem előzmény nélküli, az ügy egyszer már a Legfelsőbb Bíróságig eljutott, amely nem állapított meg jogsértést.
jan. 25
19:37
SZDSZ: 200-300 ezer "nem" már siker volna a népszavazáson (Gondola)
Egy jelentős számú, 200-300 ezer "nem" szavazat már siker volna az SZDSZ számára a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazáson - jelentette ki John Emese, az SZDSZ országos...
jan. 25
19:40
Az olasz államfő megkezdte a tárgyalásokat a politikai vezetőkkel (Gondola)
Az olasz államfő megkezdte a tárgyalásokat a politikai élet vezetőivel a Romano Prodi miniszterelnök lemondása nyomán kialakult válság rendezéséről. Giorgio Napolitano péntek délután elsőként...
jan. 25
19:41
Mellkason szúrtak egy férfit Budapesten (Blikk)
jan. 25
19:44
Kizárják a Sopront a Soproni ligából (Blikk)
Az FC Sopron nem nyújtotta be időben a fellebbezését
jan. 25
19:44
Rekord mértékben drágult Japán (Piac és Profit)
Tíz éve nem nőtt az árszint - éves összevetésben - olyan gyorsan Japánban, mint a tavalyi év utolsó hónapjában: mint a pénteken nyilvánosságra hozott adatokból kiderül, 0,8 százalékos volt a decemberi drágulás 2006. decemberéhez képest.
jan. 25
19:44
Késelés az Örs vezér téren (Infostart)
Életveszélyes sérülést szenvedett egy 22 éves férfi, akit mellkason szúrtak ma 18 órakor Budapesten, az Örs vezér terén.
jan. 25
19:45
Padlón az MSZP - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Hamisítás elleni nemzeti testületet hoz létre február 1-jétől a kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal összefüggő jogsértések visszaszorítása érdekében - jelentette be az Új rend program végrehajtásáért felelős kormánybiztos, a testület elnöke.
jan. 25
19:46
Osztályfőnöki órán verték meg Könnyű Róbert boxolót (+videó) (HírTV)
Osztályfőnöki órán verte meg két osztálytársa az ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmes Könnyű Róbert boxolót, az Egri Városi Sportiskola versenyzőjét. Nem védekezett, mert ha visszaüt, vége a sportkarrierjének.
jan. 25
19:50
A legenda visszatér: ismét lesz Trabant (Infostart)
Elindult az új Trabant fejlesztése. A prototípust a 2009-es frankfurti autószalonon mutatják be.
jan. 25
20:02
Mellkason szúrtak egy férfit Budapesten (Gondola)
Életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők azt a fiatal férfit, akit mellkason szúrtak péntek délután Budapesten az Örs vezér téri metróállomás kijáratánál - közölte Kormos Endre, a...
jan. 25
20:02
McKinsey-jelentés: minőségi pedagógus oktatásra van szükség (HírTV)
A közoktatás megújításának kulcsa, hogy minőségi pedagógiai szolgáltatásokat kell biztosítani minden gyereknek - így összegezte a McKinsey-jelentés Magyarországra érvényes tanulságait Kertesi Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A tanulmány pénteki bemutatóján Magyar Bálint egykori oktatási miniszter is ott volt, és bírálta a magyar oktatáspolitikát. Szerinte…
jan. 25
20:07
Elveszítheti országos minősítését az MSZP társadalompolitikai tagozata (Gondola)
Az MSZP társadalompolitikai tagozata országos minősítésének megvonását javasolja az a dokumentum, amelyről szombati ülésén dönt az MSZP választmánya - tudta meg választmányi tagokhoz közel álló...
jan. 25
20:12
Greenpace: most a wollsdorfi bőrgyár szennyezi a Rábát (Gondola)
A Greenpeace követeli a felelős hatóságok azonnali intézkedését. Szerintük a bőrgyár tevékenysége illegális és így viselkedése elfogadhatatlan. Korábban ez a bőrgyár is részese volt annak a megállapodásnak, melyben a stájer tartományi vezetés 1,05 millió euró állami támogatást ítélt a Rába projektnek.
jan. 25
20:13
Kizárták a Sopront a labdarúgó bajnokságból (HírTV)
Nem fellebbezett a megadott határidőig a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése ellen a Sopron csapata, ezért kizárják a Soproni Ligából. A szövetség elsőfokú licencadó bizottsága január 4-én döntött úgy, hogy megvonják a Sopron indulási jogát a játékosokkal, az MLSZ-szel és az adóhivatallal szemben fennálló tartozása miatt - olvasható a szövetség honlapján.
jan. 25
20:14
Közel az áttörés: "Isten versenytársat kap" (Infostart)
Amerikai tudósok közel járnak ahhoz, hogy létrehozzák a világ első ember alkotta élő szervezetét. A szakemberek már megalkották a mesterséges DNS-t, most pedig azon dolgoznak, hogy az örökítőanyagot egy sejtbe juttassák.
jan. 25
20:18
Kubis válaszlevelet küldött Harasztinak (Gondola)
Ján Kubis szlovák külügyminiszter levélben válaszolt Haraszti Miklósnak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságot felügyelő bécsi székhelyű képviselőjének, aki a...
jan. 25
20:23
Parázs vita a kábítószerek besorolásáról (Infostart)
A legfrissebb bűnügyi adatok nyilvánosságra hozatala után ismét felélénkült a vita Nagy-Britanniában a cannabis besorolásáról, egy év alatt ugyanis ötödével nőtt a kábítószerrel összefüggő visszaélések száma, főképpen a marihuánahasználók miatt.
jan. 25
20:29
Fodor azonnali magyarázatot vár a Rába habzása miatt (HírTV)
Azonnali magyarázatot kér Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter az osztrák környezetvédelmi minisztériumtól a Rába habzása miatt. Az osztrák zöldtárca honlapján közzétett adatok alapján a wollsdorfi bőrgyár a megengedettnél jóval több mérgező anyagot bocsát ki, és ez szakemberek szerint összefügg a habzással.
jan. 25
20:29
Közintézményben alakult a Magyar Gárda füzesabonyi szervezete (Alternatív Energia)
A szocialista párt tiltakozik az ellen, hogy Füzesabony fideszes városvezetése egy közintézményt biztosított a Magyar Gárda helyi alakuló gyűlésének megtartására - tájékoztatta pénteken az MTI-t a város szocialista országgyűlési képviselője.
jan. 25
20:34
"Nem lehetett véletlen" Heath Ledger halála (Infostart)
Nem valószínű, hogy Heath Ledger véletlenül adagolta volna túl magát gyógyszerekkel - állítja New York állam rendőrségének vezető orvosszakértője. Michael Baden szerint a színész szobájában talált gyógyszerekből több mint egy tucatot be kell venni ahhoz, hogy halált okozzanak, ennyit azonban senki sem vesz be ok nélkül.
jan. 25
20:34
SZDSZ: 200-300 ezer "nem" már siker volna (Alternatív Energia)
Egy jelentős számú, 200-300 ezer "nem" szavazat már siker volna az SZDSZ számára a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazáson - jelentette ki John Emese, az SZDSZ országos ügyvivője pénteken Egerben.
jan. 25
20:43
Gates 300 millióval segíti Afrika agráriumát (Piac és Profit)
Bill Gates, a Microsoft sok tíz millió dolláros magánvagyonnal rendelkező alapító-tulajdonosa pénteken a davosi Világgazdasági Fórumon bejelentette, hogy 306 millió dollárt adományoz az afrikai és ázsiai szegények megsegítésére, elsősorban az úgynevezett zöld mezőgazdasági technológiák támogatásával. A Gates és felesége által létrehozott alapítvány vagyona 37,6 milliárd dollár.
jan. 25
20:45
Az MSZOSZ-szel egyeztetett zárt ajtók mögött Gyurcsány (Infostart)
Az új egészségbiztosítási rendszerről, az adórendszer átalakításáról és a családok vagyoni helyzetének megerősítéséről egyeztetett a kormány és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) zárt ajtók mögött.
jan. 25
20:45
Ferguson: Meglesz Beckham 100. válogatottsága (Infostart)
Egyre jobban foglalkoztatja az angol közvéleményt, hogy ki lesz a labdarúgó-válogatott csapatkapitánya az új szakvezető, az olasz Fabio Capello irányítása alatt. Választási lehetőségből nincs hiány.
jan. 25
20:45
Nem nyilvános egyeztetés a kormány és az MSZOSZ között (Gondola)
Az új egészségbiztosítási rendszer, az adórendszer átalakítása, a családok vagyoni helyzetének megerősítése szerepelt többek között a kormány és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége...
jan. 25
20:46
Energetikai forradalomra kényszerülhetnek a britek (HírTV)
Nagy-Britanniának valóságos energetikai forradalmat kel végrehajtania, ha teljesíteni akarja azt a programot, amelyet az Európai Bizottság javasolt a héten a 27 tagállam számára a klímaváltozás megelőzése céljából.
jan. 25
20:50
Fordulat az átvágott torkú diáklány ügyében: "Kést szegezett nekem" (Infostart)
Késsel fenyegetett meg egy férfit az olaszországi Perugiában tanuló brit diák, Meredith Kercher meggyilkolásával vádolt amerikai lány. A sértett hónapokig hallgatott, csak most mert vallomást tenni a rendőrségen Amanda Knox ellen. Az átvágott torkú Meredith Kercherre november elején találtak rá a rendőrök saját hálószobájában.
jan. 25
20:51
Ötmillió dolláros jutalom egy 9/11-es terrorista nyomravezetőjének (Gondola)
Ötmillió dollár (885 millió forint) nyomravezetői jutalmat adott az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak a repülős oktatónak, aki segített a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik...
jan. 25
20:56
Ötmillió dollár jutalom egy 9/11-es terrorista nyomravezetőjének (Kripto Akadémia)
Ötmillió dollár (885 millió forint) nyomravezetői jutalmat adott az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak a repülős oktatónak, aki segített a 2001. szeptember 11-i merényletek egyik előkészítőjének nyomára bukkanni. A 69 éves Clarence Prevost a terrortámadásokban való bűnrészességért életfogytiglani börtönre ítélt Zacarias Moussaoui megtalálásában segített a szövetségi nyomozóknak -…
jan. 25
21:01
Lehagyják a csigák a postásokat (Infostart)
Lengyelországban csaknem 294 órát vett igénybe, amíg a posta kézbesített egy sürgősségi küldeményt. A levél gazdája felháborodásában kiszámolta, hogy küldeményét kevesebb mint 40 méteres óránkénti sebességgel vitték házhoz.
jan. 25
21:02
Életveszélyes állapotban van az Őrs vezér téren leszúrt fiatal (HírTV)
Életveszélyesen megsérült az a fiatalember, akit péntek este szúrt meg két ismeretlen férfi Budapesten, az Örs vezér terén.
jan. 25
21:02
Az ENSZ-főtitkár még habozik az EU koszovói misszióját illetően (Gondola)
Az ENSZ-főtitkár kijelentette, hogy még nem adhatja áldását az Európai Unió tervezett koszovói missziójára, tekintettel a dél-szerbiai tartomány jövője miatt kialakult nemzetközi vitára. Ban...
jan. 25
21:12
Visszatér a kormányzatba az iraki háború szellemi atyja (Infostart)
Az amerikai külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési bizottságának elnöke lesz Paul Wolfowitz, a Világbank volt elnöke. A Bush-kormányzat egykori, keményvonalas tagjának többek között az iráni és az észak-koreai ügyekbe lesz beleszólása.
jan. 25
21:12
Az olasz államfő megkezdte a tárgyalásokat a politikai vezetőkkel (Kripto Akadémia)
Az olasz államfő megkezdte a tárgyalásokat a politikai élet vezetőivel a Romano Prodi miniszterelnök lemondása nyomán kialakult válság rendezéséről. Giorgio Napolitano péntek délután elsőként Franco Marini szenátusi és Fausto Bertinotti képviselőházi elnököt fogadta; ők mindhárman, csakúgy mint Prodi és a kormányát alkotó baloldali pártok egy olyan átmeneti kormány megalakítását támogatják,…
jan. 25
21:21
Szökésben van az ezermilliárdot bukó bróker (Infostart)
Egyelőre senki sem tudja, hol tartózkodik a Societe General francia bank kirúgott brókere, Jerome Kerviel, aki a hatáskörét jócskán túllépő határidős ügyletekkel 4,9 milliárd eurós (mintegy 1260 milliárd forint) kárt okozott a munkaadójának.
jan. 25
21:22
Tűz pusztít egy Las Vegas-i szállodában (Infostart)
Tűz ütött ki az amerikai Las Vegas egyik legnagyobb szállodájában.
jan. 25
21:23
11 szobrocskára jelölte a francia filmakadémia a Piafot (HírTV)
Pénteken bejelentették a francia filmakadémia díjának jelöltjeit Párizsban: a Piaf 11 szobrocskára pályázik. A francia Oscarnak megfelelő César-díjakat február 22-én adják át Párizsban, két nappal az amerikai ünnepség előtt.
jan. 25
21:29
Tűz ütött ki Las Vegas egyik legnagyobb szállodájában (Blikk)
jan. 25
21:31
Szupergyors internet a szennyvízcsatornából (Infostart)
A szennyvízcsatornán keresztül biztosítana szupergyors internetkapcsolatot egy brit cég.
jan. 25
21:34
Tűz ütött ki Las Vegas egyik legnagyobb szállodájában (Gondola)
Tűz ütött ki pénteken az amerikai (Nevada állambeli) Las Vegas egyik legnagyobb szállodájában. A több mint háromezer vendégszobát magába foglaló Monte Carlo hotel tetőzete lángokban áll....
jan. 25
21:34
Argentin csatárt igazolt a Chelsea (HírTV)
Leigazolta a chilei Audax Italiano csapatától Franco di Santót az angol Chelsea labdarúgó klub - jelentették be pénteken az angol klub vezetői. A 18 éves argentin játékosért 3 millió fontot fizetett ki a londoni együttes, és négy és fél éves szerződést írattak alá vele.
jan. 25
21:44
Milliókat érő Hemingway-levél az öreg halászról (Infostart)
A New York-i Christie's aukciós ház árverésén 10 ezer dollárért - 1,76 millió forintért - kelt el Ernest Hemingway egy levele, amelyben az amerikai író már körvonalazta Az öreg halász és a tenger című remekművét.
jan. 25
21:45
A szlovák vasúti rendőrség szerint a Hedvig-bábura lövöldöző emberük "nagyon intelligens" (Kripto Akadémia)
A szlovák vasúti rendőrség vizsgálatot kezdett egy kötelékébe tartozó rendőr ellen, akiről csütörtökön kiderült, hogy ő volt az, aki a Nyitrán megvert magyar egyetemistát, Malina Hedviget "megjelenítő", Hedvignek nevezett célbábura lövöldözött az Érsekújvárhoz közeli Szímő község vadásztársaságának lőterén.
jan. 25
21:50
A zöldek a védett madarak mérgezését okozó vegyszer betiltását kérik (HírTV)
A karbofurán használatának szigorítását, illetve betiltását akarják elérni a természetvédők, miután az elmúlt két évben 50 fokozottan védett sast pusztítottak el itthon, nagy részüket ezzel az erős talajfertőtlenítő méreggel. A gazdák többnyire állataik, vetésük megóvása érdekében csaliként helyezik el a mérget állati tetemekben, de a szer az emberre is veszélyes - mondják a szakemberek.
jan. 25
21:56
Elkobozták egy grúz milliomos tv-adóját (Kripto Akadémia)
A grúz főváros bírósága lefoglalta Badri Patarkacisvili milliomos televízió-adóját és más vagyontárgyait - közölte pénteken a bíróság szóvivője. Patarkacisvili ellen január 10-én emelt vádat a grúz ügyészség, azzal gyanúsítva őt, hogy államcsínyt és terrortámadásokat szervezett. A milliomos Mihail Szaakasvili régi-új államfő vetélytársaként indult a január elején rendezett elnökválasztáson.
jan. 25
22:01
Péntek8 – Fradi lesz? (videó) (HírTV)
A Péntek 8 vendége: Boros Bánk Levente politológus, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke.
jan. 25
22:13
Pokoli torony Las Vegasban (Kripto Akadémia)
Tűz ütött ki pénteken az amerikai (Nevada állambeli) Las Vegas egyik legnagyobb szállodájában.

Keresés