Füstöt, törmeléket és lángokat lövellt egy vulkán Chile déli részén - tudta meg az AFP francia hírügynökség szerdán. A Llaima tűzhányó 13 évi nyugalom után tört ki kedden. A vulkán egy nemzeti parkban van, innen 150 látogatót menekítettek ki.
Nicolas Anelka, a Bolton Wanderers francia labdarúgója a jövő hét végéig a Chelsea-hez igazolhat. A The Times című lap értesülése szerint a londoni klub vezetői az átmenetileg kieső Didier Drogbát szeretnék pótolni vele.
Bőven volt dolguk a mentőknek szilveszter éjjel a fővárosban. 350-nél is többször riasztották a szakembereket, ez háromszor annyi, mint egy átlagos éjszakán. Súlyos tűzijáték-balesethez és újraélesztéshez is ki kellett vonulniuk - mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Füstlyukacsossá alakította kocsmája egyik falát a dohányzási tilalom miatt egy vendéglős Németországban. "Fejenként" három lyukat ütött a falba: egy nagyobbat a cigarettázni vágyó vendég fejének, és két kisebbet a karjainak.
Gyakrabban és szigorúan ellenőrzi a hatóság a magánépítkezésen dolgozókat idén. „Ingyen” a szabályok szerint csak közvetlen rokon segédkezhet, mindenki másnak valamilyen hivatalos papírral - például alkalmi munkavállalói könyvvel - kell rendelkeznie.
Nemzetközi kampányt indítanak tudósok a Földön élő kétéltű állatok megmentése érdekében. A szakemberek attól tartanak, hogy a világszerte terjedő halálos vírus miatt kipusztulhatnak a békák, tarajos gőték, a szalamandrák és a lábatlan kétéltűek.
56 éve üzemel egy kenyérpirító egy brit családnál kifogástalanul. Az ezüstözött készüléket még szülei ezüstlakodalmára vette mostani használója, egy 80 éves hölgy.
Bőven volt dolguk a mentőknek szilveszter éjjel a fővárosban. 350-nél is többször riasztották a szakembereket, ez háromszor annyi, mint egy átlagos éjszakán. Súlyos tűzijáték-balesethez és újraélesztéshez is ki kellett vonulniuk - mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
James Thiérrée hegedűs, artista, akrobata, a cirkusz és a pantomim mestere telt házak előtt lépett fel heteken át társulatával, a Compagnie du Hanneton-nal (Cserebogár-társulat) a londoni Sadler Wells színházban. A Viszontlátásra, esernyő című performansza nagy sikert aratott, a kritikusok is dícsérik. A 33 éves, négy Moliére-díjjal kitüntetett művész Charles Chaplin unokája.
Várakozni egész nap a vízvezeték-szerelőre, sorban állni a legújabb elektromos játékért, ünnepekre készülni: egyre több olyan jómódú és nagyon elfoglalt amerikai van, akik ezeket a hálátlan feladatokat lepasszolják "a mindennapok menedzsereinek".
A L,Equipe című mértékadó francia sportnapilap értékelése szerint Sébastien Loeb raliversenyző és navigátora, Daniel Elena a bajnokok bajnoka az elmúlt évi teljesítmények alapján.
Ismeretlenek bombát dobtak a dél-koszovói Dragasban levő Komercijalna Banka épületére kedden éjszaka. A támadásban senki sem sérült meg, az anyagi kár jelentős.
Míg mások a járdán sétálnak, addig a Gebei János magasról szemléli a világot. Ugyanis létrán araszolva készül megtenni Szolnoktól - Budapestig a mintegy 100 kilométeres távot. Ha sikerül, a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhet.
11 hónapja csuklik egyhuzamban egy brit férfi, ami lehetetlenné teszi munkavégzését, mivel énekes.A 24 éves Chris Sands már minden csuklásmulasztót kipróbált: visszatartotta lélegzetét, többször megijesztette magát, hátba vágatta, befeküdt oxigénsátorba - mindhiába.
Az első Gyurcsány-kormány egészségügyi minisztere elképzelhetőnek tartja, hogy emelkednek a járulékok a nyereségérdekelt biztosítási rendszerben. Rácz Jenő, a Veszprémi Megyei Kórház főigazgatója szerint a másik lehetőség a bevételek növelésére, ha szűkítik a jelenleg mindenkinek járó szolgáltatási csomagot.
A következő években 500 kilométernyi vasút fejlesztésére nyílik lehetőség uniós forrásokból. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vasárnapi közlése szerint 2008-ban is folytatódik a már megkezdett ...
A kirendelt védői rendszer átalakítását szorgalmazza a Magyar Helsinki Bizottság, miután vizsgálata a rendszer válságáról és a kirendelt védőkkel szembeni bizalomhiányról tanúskodik - írta szerdán a Népszabadság.
A japán börtönök elítéltjei nem kedvelik pizsamájukat, ódivatúnak tartják a függőleges csíkozást - derült ki egy felmérésből. Nem mindegyik rab ennyire kényes éji öltözékére, csupán szűk 50 százalékuk.
Hat Perzsa(Arab)-öböl menti monarchia kedden hivatalosan létrehozta közös piacát, amivel megtette az első lépést ahhoz is, hogy 2010-ben esetleg bevezethesse az egységes pénzt is. Az Öböl menti Eg...
A váltófagyás fennakadásokat okoz a reggeli vasúti közlekedésben, ezért az elővárosi vonalakon néhány esetben nem indulnak el a vonatok - közölte a MÁVINFORM ügyeletese. Közben Budapesten a keddi havazás után szerda reggelre megtisztították a fontosabb mellékutakat - mondta az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. helyettes szóvivője.
A két ünnep között meglepően sokan tértek be vásárolni a hazai hipermarketekbe és szakáruházakba. Ezzel a kereskedők némiképpen javíthattak valamit 2007-es, nem túl rózsás összesített bevételi adataikon - írta szerdán a Világgazdaság.
James Thiérrée hegedűs, artista, akrobata, a cirkusz és a pantomim mestere telt házak előtt lépett fel heteken át társulatával, a Compagnie du Hanneton-nal (Cserebogár-társulat) a londoni Sadler Wells színházban. A Viszontlátásra, esernyő című performansza nagy sikert aratott, a kritikusok is dícsérik. A 33 éves, négy Moliére-díjjal kitüntetett művész Charles Chaplin unokája.
Két amerikai tengerészgyalogos holttestére bukkantak kedden egy ghánai hotelszobában - közölte az amerikai haditengerészet. A két férfi halálának okát egyelőre nem tudni. Mindketten kimenőn voltak a ghánai fővárostól, Accrától 28 kilométerre lévő Tema településen.
Az év elején továbbra is gyengének mutatkozik az USD-JPY. Az eladási oldalon föleg alapok állnak. Oldották a 111,50 alatti eladási stopokat, így 111,33-ra esett vissza az árfolyam. Úgy tünik, hogy folytatódik a devizapár év végi kiárusítása. Támogatás 110,50-nél és 109,80-nál található. In-GFX
Szerda reggel ismét drágult a kőolaj a szabadpiacon, mert a befektetők arra számítanak, hogy a csütörtökön megjelenő friss adatok az amerikai stratégiai tartalék hetedik heti csökkenését jelzik majd a...
Újfent liberális városként hirdeti Budapestet az SZDSZ legújabb, színes fővárosi kiadványa, amelyet eddig csak a választási kampányok idején adtak ki. Bár a város gazdálkodásából tízmilliárdok hiányoznak, Demszky Gábor a valóságtól eltérően mutatja be ötödik főpolgármesteri ciklusának első évét, miközben a kormányra mutogat.
Kitört egy vulkán kedden Chile déli részén, de a hatóságok egyelőre nem tudnak esetleges áldozatokról. Helyi televíziós állomások felvételei a 3125 méter magas Llaima tűzhányóból gomolygó sűrű sötét füstoszlopot mutatnak. A környező lakosok a kitörés előtt talaj alatti hangos morajlást halottak.
A népszavazások éve lesz a 2008-as esztendő - mondta Navracsics Tibor a Lánchíd Rádióban. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéknek nincs már több eszköz a kezében a kormánypártok meggyőzésére, fordulat csak a szocialista párton belül megfigyelhető erjedéstől várható.
Növekedett a problémás hitelek aránya, különösen a lakossági szektorban - derül ki a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) működtető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. híradójából.
Királynő volt a színpadon, nagybetűs NŐ és anya. Ruttkai Éva Mosolyára és alakításaira nemzedékek emlékeznek. Eljátszott több, mint félszáz filmszerepet. Ő volt Júlia, Anna Karenina, Szent Johanna és Natasa. Soha nem heverte ki, hogy tragikusan korán elvesztette élete szerelmét, Latinovits Zoltánt. Szilveszterkor lett volna nyolcvan éves. A színésznőre lányával, Gábor Júliával készített…
A hét első munkanapjára meghirdetett menetrend szerint közlekednek szerdán a vonatok, ám az elővárosi vonatok nem járnak - közölte a Mávinform ügyeletese az MTI-vel.
Az év elején változóan alakult a dollár a többi fö devizával szemben. Míg a jennel szemben erösödést mutatott a deviza, az euróval szemben gyengült. Az EUR-USD csúcsot ért el 1,4671-nél. Ellenállás legközelebb 1,4750-nél található. 09.45 órakor teszik közzé 5 perces idöközönként az olasz, a francia és a német beszerzési menedzserindexet. 10.00 órakor hozzák nyilvánosságra a decemberi EU-s…
Legkevesebb négy Hamász-aktivista vesztette életét szerda reggel Gázavárosban egy izraeli légicsapásban - közölték palesztin kórházi források. Helyszíni beszámolók szerint egy izraeli katonai helikopter hajtott végre támadást.
A Los Angeles Kings játékosai kilencszer vették be a vendég Chicago Blackhawks kapuját, így magabiztosan nyertek az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Decemberben 55,1 pontról 55,5 pontra emelkedett a svéd beszerzési menedzserindex. Az index ennek ellenére gyengének mondható. Az EUR-SEK-et 9,4271-en jegyzik. Ellenállás 9,4413-nál, míg támogatás 9,4270-nél található. In-GFX
Pokolgép robbanása megölt négy embert, további húszat pedig megsebesített szerdán a Srí Lanka-i főváros, Colombo központjában. Katonákat szállító busz közelében történt a detonáció, de a halálos áldozatok többsége a civil járókelők közül került ki - közölte a hadsereg szóvivője.
Dombóvári Gábor egy a nagyon kevés régi tévés közül, aki még feltűnik a műsorokban, habár már éppen harminc éve hallható és látható. Ha nem az Ablak című közszolgálati adásban, akkor valami másban. Kedélye és életereje töretlen. A képernyő előtt ülők iránti elkötelezettséggel és felelősséggel szolgál mindig valami fontos ügyet, hivatást.
Ötvenezer eurót kellene fizetnie naponta a Hídépítő Zrt.-nek, mert nem tudja tartani a 4-es metró építésén a vállalt határidőt. A BKV várhatóan szerződést bont.
“Már rettegve várom a karácsonyt, mert megint elkezd bombázni a család az unokatémával. De én már egy ideje tudom, hogy igazából nem akarok gyereket. 32 éves vagyok és eddig nem kapott el a babázhatnék, és szerintem ezután sem fog. Megmondhatom ezt másoknak vagy inkább tartsam titokban, mert nem tartanak majd igazi nônek?” Melinda, Dunaújváros
Magyar versenyző különleges világcsúcsot ért el karácsony előtt. Hegedűs László a vitorlázórepülés egyik kategóriájában a nemrég tragikus véget ért amerikai multimilliárdos, a repülésben is szenzációs teljesítményeket nyújtó Steve Fossett csúcsát javította meg.
Az ország valamennyi autópályája és főútvonala jól járható szerda délelőtt, ám az alsóbbrendű utak egy része még hókásás. A főváros főbb útvonalai járhatók, a mellékutak azonban havasok, hókásásak. A vonatforgalomban sincs fennakadás. A járművek holnaptól járnak ismét a megszokott menetrend szerint.