Néhány óra alatt több mint ötszörösére nőtt a légszennyező részecskék koncentrációja Budapesten, amikor az izlandi tűzhányó hamufelhője elérte a fővárost, Nyíregyházán pedig nyolc-tízszeres volt a növekedés - közölte a Levegő Munkacsoport. Hozzátette: amennyiben valóban a vulkáni hamu került a talaj közeli levegőbe, akkor az abban lévő gázok és nehézfémek károsíthatták a szabadban tartózkodók,…
A Journal of Periodontology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a tíznél kevesebb saját foggal rendelkező embereknek 7-szer nagyobb a koronáriás szívbetegség miatti halálozási kockázatuk, mint a velük egyidős, azonos nemű, ám 25-nél több foggal bíró embereknek.
Az idős emberek esetében elkerülhető a kognitív képességek gyors romlása, amennyiben hatásosan kezelik az érintettek magas vérnyomását. Ezzel az eredménnyel zárult kanadai kutatók vizsgálata olyan emberek részvételével, akik döntési képessége márbizonyos mértékig romlott.
Emlékezetünkben kedves kép él nagymamáink tarka-barka baromfiudvaráról, ahol a pulyka, a kacsa együtt csipegetett a tyúkok és gyöngyösök különböző generációival. Bármennyire is kedves emlékünk ez, soha ne kövessük. A baromfitartás alapszabálya az, hogy ne tartsunk együtt különböző fajú hasznosítási irányú és életkorú baromfiakat.
A nemi élet örömtelisége jelentős mértékben függ az egyén szexuális ismereteitől, a kapcsolattól, a partnerek testi és lelki érettségétől, gátlásaitól. A szexuális viselkedést ugyanúgy tanulni illetve tanítani kell, kellene, mint az étkezést, járást, olvasást.(x)
Milyen változtatás szükséges a kezelésben többműszakos munkavégzés esetén? Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy a kizárólag életmódkezelést folytató, illetve az inzulinhatást erősítő tablettás vércukorcsökkentő kezelésben részesülők kivételével a többműszakos munkavégzés cukorbetegek számára általában nem tanácsos.
"Allergiás vagyok erre vagy arra" - mondjuk gyakran, miközben nem biztos, hogy azt jelenti, amit ki szeretnénk vele fejezni. Teremtsünk egy kis rendet!
Az amerikaiaknak csaknem 80 százaléka nem bízik a washingtoni kormányzásban, és abban sem nagyon, hogy a hatalmas szövetségi államapparátus meg tudja oldani az ország gondjait - állapította meg a Pew kutatóintézet egy friss felmérésében.
Teljes útzár van a 31-es főúton a Pest megyei Szentmártonkátánál egy árokba borult kamion műszaki mentése miatt - közölte Kis-Guczi Péter, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóügyeletese
A galagonyának a hazánkban őshonos fajok közül az egybibés (Crataegus Laevigata) változata a leggyakoribb. Népies nevei giligán, disznókörte vagy májusvirág. Az I. világháború idején leveleiből teát készítettek, őrölt terméseivel pedig a kávét helyettesítették. A növénygyógyászok Keleten és Nyugaton egyaránt nagy becsben tartott gyógynövénye.
Átfogó ellenőrzést tartottak a hétvégén a balatoni vízirendészet, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai. A 228 ellenőrzésből 7 esetben tettek szabálysértési feljelentést.
Csatornázási munkálatok közben ráomlott a föld egy munkásra hétfőn dél körül Debrecen belvárosában, a tűzoltók jelenleg is a mentésén dolgoznak - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Ilyenkor áprilisban kelnek ki az áttelelő tarka szőlőmolyok lepkéi. Érdemes felmérnünk a kártevők mennyiségét, és ha szükséges, védekezni is. Lássuk, kik ezek a kártevők és mit kell tennünk, hogy ne károsítsák a szőlőnket!
Minden egyén számára fontos a jól összeállított, egészséges étrend, de ez különösen fontossá válik Parkinson-kóros betegek esetében. Ez a leírás abban segítheti Önt, hogyan állítson össze egy egészséges, kiegyensúlyozott étrendet, és hogyan küzdjön meg azokkal a táplálkozási problémákkal, amelyek Parkinson-kórban állnak fenn.
Kettős transzplantációra, új szívre és új tüdőre vár egy 15 éves bokrosi fiú, Hegedűs Zoltán - írja a Délmagyarország. Betegsége miatt nem hagyhatja el a szobáját.
Az öngyilkossági késztetés és hajlam kezelése jelentős mértékben függ az illető sajátos helyzetétől, beleértve az öngyilkosság kockázatának mértékét és azt, milyen lappangó problémák okozhatják.
Amikor a testedzés intenzitása a kérdés, a mérsékelt általában a legjobb. Mikor edz, fontos tudni, hogy mikor kell gyorsítania és mikor lassítani egy kicsit.
Miért vizsgálja a szemész a szemfenék mellett a látásélességet és a szemnyomást is? Már említettük, hogy a cukorbetegség szemet érintőhatásának az ideghártya károsodása, a retinopátia csak egyik, bár a látás szempontjából kétségkívül legnagyobb jelentőségű szövődménye.
Közzétette értékelő jelentését az EFPIA újonnan kifejlesztett eredetiségellenőrző rendszerének svédországi teszteléséről. A tanulmány szerint a program jól illeszkedik a gyógyszertárak munkamenetébe és sikerrel szűri ki a veszélyes gyógyszereket.
A Babarózsa május elején nyílik, bájos tömött virágai megszépítik a kertünket. Pár dolgot azonban fontos tudni a gondozásáról, hogy minden évben csodálatosan dús virágzatú maradhasson.
Április van. Ilyenkor minden lelkes kertész igyekszik kiskertjében tölteni szabadidejét és a virágzó gyümölcsfákban gyönyörködik. Ahhoz, hogy a szépen virágba boruló fákon sok és egészséges termés teremjen, érdemes megelőző intézkedéseket tenni. Mik is azok a tennivalók, amiket most áprilisban javasolt megtenni?
A fejlett országokban a 65 év feletti lakosság körében a vakság (visszafordíthatatlan látásromlás) kialakulásának leggyakoribb oka az időskori makula degeneráció (age-related macular degeneration, rövidítve AMD).
Kisiklott egy villamos, miután összeütközött egy szemetes autóval kedden korán reggel a fővárosban, a Róbert Károly körút és a Pap Károly utca kereszteződésénél - közölte az InfoRádióval a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Gyógyhatású készítmények, táplálék-kiegészítők formájában sokféle antioxidáns szert ajánlanak az egészség megóvása érdekében: egy nemzetközi kutatócsoport inkább egészséges táplálkozást és rendszeres testmozgást javasol a tabletták helyett a Cell Metabolism szakfolyóiratban.
Mindenki érzett már fájdalmat, de valószínűleg csak kevesek gondolkoztak el azon, hogy például miért a lábuk fáj, ha a gerincükkel van probléma, miért nem veszik észre a focisták meccs közben, hogy megsérülnek, és miért fáj az egyik embernek sokkal jobban az, ami a másiknak meg sem kottyan?
Szívinfarktus után a 80 évesnél idősebbek koleszterinszintjének csökkentése is javítja a túlélés esélyét, anélkül, hogy a daganatos halálozás fokozódna. Svéd kutatók óriási vizsgálatának eredményeit az Amerikai Kardiológus Kollégium folyóirata közölte.
A Csongrád Megyei Bíróság kedden hatályon kívül helyezte azt az elsőfokú ítéletet, amely a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát marasztalta el egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban.
Mielőtt véglegesítené a cserjékből és fákból álló magánéleti védőfal tervét – legyen az egy sövény,vagy egy laza határ – van még néhány tényező, amit meg kell fontolni. Lássuk, milyen ötleteket ajánlhatunk!
Az élődonoros veseátültetést bemutató országos sorozatának első fórumát tartotta meg vasárnap a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért. A szervezet célja, hogy a szervátültetésben szerepet játszó sebész, belgyógyász tájékoztatásának segítségével ismertesse meg a témát mindazokkal, akik szervre váró, dializált vesebeteg környezetében élnek.
Az örökzöld cserjék, az egész évben zöldellő lombozatukkal, természetesen az első jelöltek a védőfalak, sövények kialakításához. Az Arbor Vitae, más néven az élet fája, a boróka, és Krisztustövis ideálisak, attól függően, hogy magas, közepes és kis örökzöld cserjéket szeretnénk sövénynek, védőfalnak.
A legnagyobb példányszámú országos napilapok hirdetései között is találhatunk illegálisan forgalmazott, a hivatalos ár feléért beszerezhető, ám a szakma egyöntetű álláspontja szerint veszélyes potencianövelő készítményeket - derült ki a WEBBeteg megbízásából készült próbavásárlásos kutatásból.
Utasok milliói rekedtek Európa repülőterein az izlandi vulkánkitörés hamufelhője miatt elrendelt légtérzár következtében. A légitársaságok kötelesek visszatéríteni a jegyek árát, kártérítést azonban nem fizetnek.
Ki látott már ketrecekben boldog tyúkokat? Valószínűleg kevesen, vagy senki, mert a mai ketrecekben bizony nincs boldogság. De majd jönnek az újak, amelyeket állatbarát technológiával szerelnek fel, ott jobban érzik majd magukat az állatok – állítják a módszer szorgalmazói. Ki tudja? Talán meg kellene kérdezni magukat az érintetteket, vagyis a tojótyúkokat is.
A DBR korábban azt közölte, hogy megsérült a 2-es metró alagútjának fala a 4-es metró építéséhez kapcsolódó munkálatok során, így elképzelhető, hogy leállítják a "piros metró" közlekedését.
Péntek délelőtt 11 órakor vesznek végső búcsút a tegnap elhunyt Schwajda György író, dramaturgtól Kaposváron, a Keleti temető ravatalozójában. A kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának hamvait a család kívánsága szerint Budapesten helyezik el egy későbbi időpontban.
"Anyajegyszűrésen voltam. A javallat szerint az egyik anyajegyemet el kellene távollítatnom. Én egy kicsit aggódom, hogy nem azzal okozok-e problémát, ha eltávolíttatom? Tegyük fel, hogy ez az anyajegy most jóindulatú, akkor azzal, hogy leszedetem, nem válhat-e rosszindulatúvá?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az Izland felé tartó alacsony légnyomású légtömegek hatására a hétvégére eltűnhet az a vulkáni hamufelhő, amely napokon keresztül akadályozta a légi közlekedést Európa nagy részében - jelentette ki kedden a Meteorológiai Világszervezet (WMO) egy szakértője.
A körülmetélés (circumcisio) talán az egyik legrégebbről ismert sebészeti beavatkozás. A zsidók vallási szertartásként végzik, a muszlimok körében a lelki megtisztulást jelenti. Az előnyéről, hátrányáról szóló viták időről-időre napirendre kerülnek orvosi és laikus körökben egyaránt.