Bajnai Gordon kérésére az igazságügyi miniszter a kormány nevében feljelentést tesz amiatt, hogy Vona Gábor gárdamellényben tette le a képviselői esküjét az alakuló ülésen.
Az MSZP vezetheti az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, míg a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöki tisztét a Jobbik képviselője töltheti be - tartalmazza az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat.
Véghez fogom vinni, amivel az emberek megbíztak, nagy horderejű és mélyreható változások lesznek Magyarországon - mondta Orbán Viktor, felkért miniszterelnökként a Parlamentben tartott első beszédében. A Fidesz elnöke felolvasta azt a politikai nyilatkozattervezetet, amelyet a parlament elé terjesztett a Nemzeti Együttműködésről.
Ha a frakciók nem tudnak megegyezni, úgy a házszabály és a szokásjog alapján a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport kapja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetését - mondta Schmitt Pál leendő házelnök pénteken a Parlamentben újságíróknak.
Az Országgyűlés 270 igen, 5 nem, és 93 tartózkodás mellett létrehozta az Országgyűlés új bizottsági rendszerét; az új parlamentben 19 állandó bizottság működik majd, az elmúlt ciklusban működött rendszerhez képest csak egy új testület jön létre: a fogyasztóvédelmi.
A Népszava Online nem reprezentatív felmérése szerint majdnem minden második ember feltételekkel ugyan, de megadná a szavazati jogot is a határon túli magyaroknak. Az elutasítók aránya is igen magas: a válaszadók harmada semmilyen körülmények között sem engedélyezné a külföldön élő magyarok voksolását.
Jelzőkkel tarkított gyűlöletbeszédnek nevezte Novák Előd, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője Sólyom László beszédét. Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke azt mondta: Sólyom László túllépte hatáskörét. A Fidesz tiszteletben tartja az államfő véleményét, így a szavait sem kívánta kommentálni. Az LMP megtisztelőnek érzi, ami a köztársasági elnök a demokrácia védelmében mondott.
Az LMP, annak ellenére, hogy több képviselőjük is megszavazta az Országgyűlés bizottsági struktúráját, elfogadhatatlannak tartja, hogy egy olyan személy került az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság élére, "aki korábban etnikai alapon követett el fizikai erőszakot" mások ellen - mondta az MTI-nek Scheiring Gábor.
Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormányon sok minden számon kérhető, felelős a forint árfolyamának alakulásáért, a nemzetközi bizalom visszatértéért, a gazdasági és politikai válság jó, vagy kevésbé jó kezeléséért, és sok minden másért, de nem tehető felelőssé a mások ígéreteiért.
Újabb árhullámok kialakulásra számítanak a szakemberek több észak-magyarországi folyón - közölte honlapján a területileg illetékes vízügyi igazgatóság pénteken.
A Fidesz-KDNP az alkotmányban rögzítené, hogy legfeljebb kétszáz fős, maximum 13 nemzetiségi képviselővel kiegészülő Országgyűlés működhet Magyarországon. A párt ennek és a miniszterelnök-helyettesi pozíció létrehozásának érdekében kezdeményezte az alaptörvény módosítását, javaslatát már pénteken beterjesztette a Ház elé.
A parlament alakuló ülésével egy időben le kellett volna mondania a Magyar Televíziót, a Magyar Rádiót és a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége 43 tagjának - reagált az MTI-nek Szabó László, a Hungária Televízió Közalapítványnak a Fidesz által delegált tagja a három SZDSZ-es delegált pénteki közleményére.
Nem fogadott el a házbizottság állásfoglalást annak kapcsán, hogy Vona Gábor gárda mellényben tette le esküjét - jelentette be Lázár János az ülés után.
A Fidesz azt kezdeményezte a Házbizottság péntek esti ülésén, hogy jövő héten hétfőn, kedden és csütörtökön ülésezzen az Országgyűlés - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője újságírókkal.
Nem zárják ki a Cozma-ügy tárgyalásából a veszprémi városi és a megyei bíróságot. A Győri Ítélőtábla jogerős határozatban tagadta meg a két bíróság kizárását az ügyből - tájékoztatta a táblabíróság büntető kollégiumának vezetője pénteken az MTI-t.
Az MSZP sajnálatosnak tartja, hogy nem alakult ki konszenzus a házbizottságban arról: ítéljék el Vona Gábornak, a Jobbik frakcióvezetőjének tettét, aki gárdamellényben tette le képviselői esküjét pénteken a parlamentben.
Őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, Horváth Évát, a politikus szóvivőjét és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert péntek késő este - erősítette meg Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
Őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest, Horváth Évát, a politikus szóvivőjét és Lelovics Ottó kommunikációs szakembert péntek késő este - erősítette meg Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI információját.
Nem volt előre eltervezve, hogy a Jobbik-frakció tagjai elkezdik énekelni a Székely himnuszt az Országgyűlés pénteki alakuló ülésének végén - közölte a párt elnöke a házbizottság péntek esti ülése után.
Őrizetbe vette a rendőrség Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest. A műszaki átadással befejeződött Pécs főterének felújítása. A nap legfontosabb információi.
Bármilyen erő jöjjön is szembe, véghez fogom vinni mindazt, amivel a magyar emberek megbíztak - mondta Orbán Viktor a parlamentben. "Az emberek gyökeres és alapvető változásokat akarnak az élet minden fontos területén. Erre kaptam megbízást és felhatalmazást, ezt fogom megvalósítani. De nem csak én kaptam erre megbízást és felhatalmazást, hanem mindannyian, akik ma itt vagyunk." A felkért…