2013. január 22. kedd

jan. 22
10:15
Simon: erősen lejt a kormány felé a pálya, amin versenyzünk (ATV)
Ha komolyan gondoljuk azt, hogy 2014-ben le akarjuk váltani a kormányzatot, akkor már most el kell kezdeni a párbeszédet az emberekkel – ezt Simon Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az MSZP már most elindított egy plakátkampány-sorozatot.
jan. 22
10:17
„Elnöknek lenni olyan, mintha egy temetőt vezetnél” (ATV)
Sokan álmodhatnak a tengeren túl fiatalkorukban arról, hogy egyszer amerikai elnökök lesznek, aztán mégsem. Sokan nem is álmodnak arról, hogy ez összejöhet, aztán mégis. Idézetek a világ legnagyobb befolyású vezetőitől.
jan. 22
10:19
Hóátfúvások nehezítik a közlekedést Győr-Moson-Sopron megyében (ATV)
Ismét hóátfúvások nehezítik a közlekedést Győr-Moson-Sopron megyében – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t kedden.
jan. 22
10:33
Ismét hóátfúvások nehezítik a közlekedést (Infostart)
Ismét hóátfúvások nehezítik a közlekedést Győr-Moson-Sopron megyében - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t kedden.
jan. 22
10:33
Vizsgálat: még mindig keresik a jobbikos vezető papírjait (ATV)
A gyöngyöspatai jegyző tavaly novemberben vizsgálatot indított, mert korábbi cikkünk nyomán kiderült: egy rakás menetlevél eltűnt, így nem tudható, hová autózott több ezer kilométer a falu polgármestere közpénzből. A vizsgálat jelenleg is tart.
jan. 22
10:35
Kuriózum Szegeden (ATV)
Ritka szépségű és nagyon nehezen szaporítható faj példányai látták meg a napvilágot Szegeden. Leopárdteknősök bújtak elő a tojásokból, két hét különbséggel ketten is. Az afrikai szavannákon élő teknős veszélyeztetett állat, az élőhelyek pusztulása és az elsivatagosodás mellett nagymértékben veszélyezteti őket az illegális állatkereskedelem is.
jan. 22
10:51
Elszabadult a bűz Franciaországban (ATV)
Orrfacsaró bűz árasztotta el keddre virradóra Párizst és Franciaország nyugati térségét - a kellemetlen szagot egy roueni vegyi gyárból kiszabadult gáz okozza. Az illetékes hatóságok szerint az anyag "semmilyen veszélyt nem jelent az egészségre".
jan. 22
11:09
Így kezdték az évet a pártok: friss támogatottsági adatok (Infostart)
Az elmúlt hónapban lényegében változatlanok maradtak a pártok támogatottsági adatai - állapította meg a január közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
jan. 22
11:09
Belharc a parkolási díjért (Alternatív Energia)
Bár Vitézy Dávid novemberben azt ígérte, január elsejéig az összes fővárosi parkolóhelyet- és órát átadják az önkormányzatoknak, négy kerületben még mindig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) végzi a fővárosi tulajdonú utakon a parkoltatást. A csúszás hátterében elszámolási vita áll: a kerületek nem akarták elfogadni a Főváros által a parkolásért felajánlott összeget.
jan. 22
11:09
Balog a pedagógusok sztrájkbizottságával is megállapodott (ATV)
Megállapodást írt alá a pedagógus-szakszervezetek sztrájkbizottságával a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden Budapesten.
jan. 22
11:11
Ónos eső: szórógépek az árokban - Ne induljon útnak! (Infostart)
Ónos eső nehezíti a közlekedést Dobogókő, illetve Budakeszi környékén, de Pest megye többi részén is síkos utakra kell felkészülni. Dobogókőnél két sószóró gép is bajba került - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden.
jan. 22
11:11
Ipsos: befagyott erőviszonyok (Alternatív Energia)
Az elmúlt hónapban lényegében változatlanok maradtak a pártok támogatottsági adatai - állapította meg a január közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
jan. 22
11:13
Megállapodást írt alá Balog Zoltán és a pedagógus-sztrájkbizottság (Infostart)
Megállapodást írt alá a három pedagógus-szakszervezet alkotta sztrájkbizottsággal a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa államtitkár kedden Budapesten. Ez a sztrájkbizottság az egyezmény aláírásával megszűnt, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eközben bejelentette, hogy újat alakított.
jan. 22
11:27
Ónos eső - Két sószóró gép is árokba csúszott (Alternatív Energia)
Ónos eső nehezíti a közlekedést Dobogókő, illetve Budakeszi környékén, de Pest megye többi részén is síkos utakra kell felkészülni. Dobogókőnél két sószóró gép is bajba került - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
jan. 22
11:27
Fehéroroszországgal kezdi a szezont a magyar válogatott (ATV)
A törökországi Belekben játssza idei első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott, amely február 6-án a fehérorosz csapattal találkozik.
jan. 22
11:45
Romagyilkosságok büntetőpere: Kizártak egy védőt (Infostart)
Jogerősen kizárták a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből Varga Zoltánt, a harmadrendű vádlott helyettes kirendelt védőjét, ezért tárgyalási napokat kell megismételni.
jan. 22
11:45
Újra nekimegy a Klubrádiónak a Médiatanács (Alternatív Energia)
A jelek szerint a Klubrádió az orbáni médiarendszer Achilles-sarka: miközben a közmédiát sikerült egyszínűre festeni és a kereskedelmi adók piaca is szépen alakul, a Klubrádióval nem boldogul a Médiatanács - legfeljebb annyit tehet, hogy rutinból újra és újra megtámadja az adónak kedvező döntést. Most sem lett másképp: a Médiatanács fellebbezett az ellen a novemberi ítélet ellen, amelyik a…
jan. 22
11:45
Romagyilkosságok: kizártak egy védőt, tárgyalási napokat kell ismételni (ATV)
Jogerősen kizárták a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből Varga Zoltánt, a harmadrendű vádlott helyettes kirendelt védőjét, ezért tárgyalási napokat kell megismételni.
jan. 22
12:03
MSZP: a politika fenyegeti a művészet szabadságát (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a művészeti élet szabadságát fenyegeti és korlátozza a kormány kulturális politikája, mindenekelőtt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) növekvő befolyása.
jan. 22
12:03
Olaszországtól is vehet helikoptereket a honvédség (ATV)
Egy nemrégiben, a miniszterelnök által jóváhagyott felhatalmazás értelmében akár Olaszországtól is vehet helikoptereket a honvédség - derült ki Hende Csaba honvédelmi miniszter írásbeli válaszából, amelyet hétfőn tettek közzé az Országgyűlés honlapján.
jan. 22
12:05
Orbánék nyakában az MSZP - íme a részletek (ATV)
Az elmúlt hónapban lényegében változatlanok maradtak a pártok támogatottsági adatai - állapította meg a január közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
jan. 22
12:07
Schmuck: Erdélyben nem szeretik, ha Budapest beleszól a dolgaikba (ATV)
Mindenkinek tájékoztatnia kell a most választójogot kapott határon túli magyarokat, és ki kell kérni a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy ők milyen kormányt szeretnének látni – erről Schmuck Andor beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 22
12:21
Megalakította az új sztrájkbizottságot a PDSZ (Infostart)
Megalakította az új sztrájkbizottságot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). A tárgyalásokat kezdeményező, a miniszterelnöknek címzett levelet kedden juttatták el az MTI-hez.
jan. 22
12:21
Megalakította az új sztrájkbizottságot a PDSZ (Alternatív Energia)
Megalakította az új sztrájkbizottságot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a tárgyalásokat kezdeményező, a miniszterelnöknek címzett levelüket kedden juttatták el az MTI-hez. Az eddigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezet kedden megállapodást írt alá Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral.
jan. 22
12:23
Csak az üljön autóba Budapesten, akinek muszáj! (Infostart)
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. arra kér mindenkit, hogy Budapesten csak az utazzon autóval kedden, akinek feltétlenül muszáj, ugyanis az előrejelzések szerint ismét ónos eső várható.
jan. 22
12:39
MSZP: 120 milliárdos pénzkivonással jár az iskolaállamosítás (Alternatív Energia)
Hiller István szerint csak részmegállapodás született kedden Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a pedagógus-sztrájkbizottság között, az iskolák államosítása pedig 120 milliárd forintot meghaladó pénzkivonással jár.
jan. 22
12:39
Kozák Danuta Újpestre szerződött (ATV)
Ahogy a múlt héten beszámoltunk róla, Kozák Danuta kétszeres olimpiai bajnok kajakos kedden a 2016-os riói játékokig érvényes szerződést kötött az Újpesti Torna Egylettel.
jan. 22
12:57
Ónos eső! - Csak az üljön autóba a fővárosban, akinek muszáj! (Alternatív Energia)
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. arra kér mindenkit, hogy Budapesten csak az utazzon autóval kedden, akinek feltétlenül muszáj, ugyanis az előrejelzések szerint ismét ónos eső várható.
jan. 22
12:57
Szociális bérlakásokat szeretnének a hajléktalanok (ATV)
Szabálysértés miatt fejenként 30-50 ezer forintra büntették azokat a hajléktalan aktivistákat, akik január 19-én a fővárosi Csányi utcában elfoglaltak egy épületet. A megmozdulást szervező A város mindenkié nevű Facebook-csoport szerint Budapesten rengeteg lakás áll üresen, amelyek akár a hajléktalanok lakhatását is biztosíthatnák.
jan. 22
12:59
Törvénybe foglalná a Fidesz a rezsicsökkentést (ATV)
A rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport azt javasolja, törvény rögzítse a tízszázalékos gáz-, villany- és távhőárcsökkentés tényét, a szolgáltatókat pedig arra köteleznék, hogy fogyasztónként mutassák be a rezsiköltségek mérséklésének megvalósulását.
jan. 22
13:15
Törvénybe inktatná a Fidesz a rezsicsökkentést (Alternatív Energia)
A rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport azt javasolja, törvény rögzítse a tízszázalékos gáz-, villany- és távhőárcsökkentés tényét, a szolgáltatókat pedig arra köteleznék, hogy fogyasztónként mutassák be a rezsiköltségek mérséklésének megvalósulását.
jan. 22
13:15
„Az iszlám erejével sújtunk le” Muszlimok járőröznek a fővárosban (ATV)
Muszlim "polgárőrök" igazoltatnak Londonban: a megállított járókelőktől a nyilvános alkoholfogyasztás abbahagyását követelik, italukat megsemmisítik, a nőket pedig bőrük eltakarására szólítják fel a „muzulmánok területén”. A brit rendőrség nyomozást kezdett.
jan. 22
13:33
Négy kilométeres dugó az M0-ás déli szakaszán (Infostart)
Szalagkorlátnak ütközött egy kamion az M0-ás autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán, csak egy sávon halad a forgalom, torlódnak a járművek - közölte az Útinform ügyeletese kedden kora délután.
jan. 22
13:33
Budapesten ónos eső várható (Metropol)
A fővárosban csak az utazzon autóval, akinek feltétlenül muszáj.
jan. 22
13:51
Gyurcsány: Orbán ne veszélyeztesse a forintot és a hiteleseket (Alternatív Energia)
A német központi bank elnöke, Jens Weidmann megszólalását követően egyértelmű, hogy Európa aggodalommal tekint Orbán Viktor pénzpolitikájára - írja Gyurcsány Ferenc.
jan. 22
13:51
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy szlovák férfit Iránban (ATV)
Az iráni hatóságok kémkedés gyanújával letartóztattak egy szlovák állampolgárt - jelentette be kedden a pozsonyi külügyminisztérium.
jan. 22
13:53
Romagyilkosságok - Kizártak egy védőt (Alternatív Energia)
Jogerősen kizárták a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperéből Varga Zoltánt, a harmadrendű vádlott helyettes kirendelt védőjét, ezért tárgyalási napokat kell megismételni.
jan. 22
14:09
MSZP: Gurulnak a közpénzek a fideszeseknek (Alternatív Energia)
A Fidesz Zrt. tagsága nem tétlenkedik. Ahogy közeledik a vesztük, úgy szednek ki minél többet a közpénzekből. Most éppen Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselő cége gyarapodik több mint százmillió forinttal. Tavaly májusban (a csupán ötszázezer forint alaptőkével) alakult cége hamar pályázati pénzhez jutott. A kormánypárt legismertebb borásza a Szársomlyó tövében építene jelentős…
jan. 22
14:09
Márciusra épülhet ki teljesen a betegjogi jogvédelmi hálózat (Metropol)
Márciusra tervezi a jogvédelmi hálózat teljes felállítását az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) - jelentette be a központ főigazgatója kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.
jan. 22
14:09
40 perc mínusz: durván cenzúrázta a Felhőatlaszt Kína (ATV)
Negyven percet vágtak ki a kínai cenzorok a Wachowksi testvérek és Tom Tykwer filmjéből, a Felhőatlaszból - jelentette kedden a The Hollywood Reporter online kiadása.
jan. 22
14:11
Kiábrándultak: szélsőjobboldali előretörés Izraelben? (ATV)
Várhatóan a modern Izrael történelmének egyik leginkább jobboldali kormánya állhat fel a keddi választásokat követően. Van, aki szélsőjobboldali előretörésről beszél – elemzők szerint azonban nem az Izraeliek lettek radikálisabbak, csupán kiábrándultak a palesztinokkal folytatott béketárgyalások sikertelenségéből.
jan. 22
14:27
Csalók járják a távfűtéses lakásokat (Metropol)
A Főtáv munkatársainak adják ki magukat a főváros különböző kerületeiben.
jan. 22
14:27
Egymillió nő nem vesz tudomást a méhnyakrák veszélyeiről (Alternatív Energia)
Idén kétszáz, nehéz körülmények között élő lány és édesanya számára ajánlott fel méhnyakrák elleni védőoltást az Ökumenikus Segélyszervezet a méhnyakrák elleni küzdelem európai hetén.
jan. 22
14:27
Csak a legjobbak juthatnak be a 16 slágerszakra (ATV)
A HÖOK és a minisztérium megállapodása szerint ugyan a 16 alapból fizetős egyetemi szakon is lesznek ingyenes helyek, de ehhez a maximálishoz közeli eredményt kell majd elérni, derül ki a most közzétett ponthatárokból. Aki ingyen akar tanulni, annak a gazdálkodási és menedzsment szakon 460, a jogász szakon 465, a kommunikáció szakon pedig 470 pont kell elérnie az 500-ból – írja az Index.
jan. 22
14:29
Közveszélyt okozott a tolvaj (Alternatív Energia)
Közveszélyokozás miatt indult eljárás azzal a tolvajjal szemben, aki ellopta egy családi ház udvaráról a gázvezeték nyomáscsökkentőjét Nagykőrösön - értesült a HavariaPress.
jan. 22
14:31
A Főtávra hivatkozva próbáltak bejutni csalók budapesti lakásokba (Alternatív Energia)
A Főtáv Zrt. munkatársainak kiadva magukat akartak bejutni csalók távfűtéses lakásokba a főváros különböző kerületeiben, azért hogy a fűtést ellenőrizzék.
jan. 22
14:45
A Főtáv nevében próbálkoztak a csalók (Infostart)
A Főtávra hivatkozva próbáltak csalók bejutni több budapesti lakásba, hogy ellenőrizzék a fűtést.
jan. 22
14:45
Nem csak oltják, gyújtják is a tüzet a tűzoltók a Hortobágyon (Alternatív Energia)
A jövőben nem csak oltják, ha kell gyújtják is a tüzet a tűzoltók a hortobágyi pusztán - mondta Kovács Ferenc tűzoltó dandártábornok az MTI érdeklődésére kedden sajtótájékoztatón.
jan. 22
14:46
Bándy-gyilkosság: hamarosan megkezdődik P. László pere (ATV)
A Pécsi Törvényszék február 18-án kezdi tárgyalni a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával vádolt P. László büntetőügyét - közölte a bíróság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.
jan. 22
15:03
BKV-per: az ügyészség és a "rutintalan" vádlottak (Alternatív Energia)
A BKV-büntetőper vádlottai meghallgatásának végeztével a vádhatóság tett észrevételeket a Kecskeméti Törvényszéken. Homonnai János ügyész elsősorban a zsidózás és H. Éva vádlott begyógyszerezése miatt védekezett hosszan, noha ezen vádak nem nekik, hanem a börtönőröknek szóltak.

Keresés