2010. február 9. kedd

febr. 9
17:06
Amerikai hadművelet Afganisztánban (Infostart)
Amerikai katonák átfogó hadműveletet indítottak kedden egy tervezett afgán-amerikai offenzíva támogatására a legnagyobb tálib ellenőrzés alatt álló város ellen Afganisztán déli részén.
febr. 9
17:08
Andor: Sürgősen munkába kell állnia az új bizottságnak (Infostart)
Örömét fejezte ki Andor László, az új Európai Bizottság magyar tagja, hogy az Európai Parlament jóváhagyta a bizottság testületét. Bajnai Gordon kormányfő telefonon gratulált az új magyar európai uniós biztosnak. A Fidesz és az MSZP képviselői igennel voksoltak, Bokros Lajos (MDF) tartózkodott, a Jobbik képviselői pedig nemmel szavaztak az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az új…
febr. 9
17:15
Nem vagyunk közel a megoldáshoz, de törekszünk rá (Kripto Akadémia)
A ciprusi elnök folytatja a török közösséggel a tárgyalásokat Ciprus egyesítéséről, és visszautasítja a távozó két koalíciós miniszter bírálatát - áll Dimítrisz Hrisztofiasz keddi közleményében.
febr. 9
17:17
Kővel dobálták meg a teheráni olasz nagykövetséget (Kripto Akadémia)
Az iráni Baszidzs milícia több tucat tagja "ellenséges tüntetést" tartott a teheráni olasz nagykövetség előtt - jelentette ki kedden a római szenátusban Franco Frattini olasz külügyminiszter.
febr. 9
17:24
Gyászmisével búcsúztak Reginától, Habsburg Ottó feleségétől (Infostart)
Bajorországi lakóhelyén, Pöckingben gyászmisével búcsúztatták kedden az egy hete, hosszas betegség után otthonában elhunyt Regina von Habsburgot, az egykori magyar trónörökös, Habsburg Ottó hitvesét.
febr. 9
17:33
Megállt az élet Washingtonban - jön az újabb hóvihar (Kripto Akadémia)
Ez a tél a legszerényebb meteorológusok becslése szerint is a leghavasabb lesz Washington történetében.
febr. 9
17:51
Tálib állásokat foglaltak el amerikaiak (Kripto Akadémia)
Amerikai katonák átfogó hadműveletet indítottak kedden egy tervezett afgán-amerikai offenzíva támogatására a legnagyobb tálib ellenőrzés alatt álló város ellen Afganisztán déli részén.
febr. 9
18:27
Moszkva felsrófolná a Szojuzon utazás árát (Kripto Akadémia)
Oroszország szeretné felsrófolni a Szojuz űrhajókon való utaztatás árát azután, hogy az amerikai űrsiklók "nyugdíjazása" nyomán monopolhelyzetbe kerül űrhajósoknak a Nemzetközi Űrállomásra való feljuttatása terén.
febr. 9
19:03
Hadüzenet a gyerekkövérségnek (Metropol)
Elindította a gyerekkövérség elleni kampányát Michelle Obama, az amerikai first lady kedden. Főleg az egészséges táplálkozás elveire és a sok testmozgás fontosságára akarja felhívni a szülők és a gyerekek figyelmét.
febr. 9
19:03
Feloszlatták a parlamentet Srí Lankán (Kripto Akadémia)
Radzsapaksze elnök kedd éjféli hatállyal föloszlatta a parlamentet, mintegy két hónappal előbbre hozva az esedékes választásokat. Az időpont kiírása az országos választási bizottság feladata lesz.
febr. 9
19:21
Szexuális bűncselekmények egy bonni jezsuita gimnáziumban (Metropol)
A bonni Aloisius gimnáziumban - hasonlóan két másik német jezsuita középiskolához - egyes tanárok évtizedeken át szexuális bűncselekményeket követtek el a diákok terhére.
febr. 9
20:09
Szexbotrány egy bonni jezsuita gimnáziumban (Infostart)
A bonni Aloisius gimnáziumban - hasonlóan két másik német jezsuita középiskolához - egyes tanárok évtizedeken át szexuális bűncselekményeket követtek el a diákok terhére. Keddig 12 esetre derült fény - jelentette be az iskola vezetése.
febr. 9
21:39
Obama: Közelebb az Irán elleni szankció (Infostart)
Az Egyesült Államok "jelentős szankciócsomagon" dolgozik válaszul arra, hogy Irán elutasította Washington ajánlatát, hogy tárgyaljanak Teherán nukleáris programjáról - jelentette be az amerikai elnök kedden.
febr. 9
22:15
Kinevezte az Európai Tanács az új Európai Bizottságot (Infostart)
Kinevezte kedd este az uniós tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács az EU legfőbb végrehajtó testületét, az új összetételű Európai Bizottságot.
febr. 9
22:21
Haiti: a közbiztonság romlásától tartanak a válságövezetben (Kripto Akadémia)
Közel egy hónappal a haiti földrengés után a történelmi átlaghoz képest jónak mondható a közbiztonság a katasztrófa sújtotta övezetben, de az MTI-nek nyilatkozó helyi szakértők szerint gyorsan és drámaian romolhat a helyzet.

2010. február 10. szerda

febr. 10
6:03
A kínaiak 3 százaléka besúgó lehet (Infostart)
Kína lakosainak három százaléka a rendőrség informátora lehet - legalábbis erre enged következtetni az az adat, amelyet a Csinhua állami hírügynökséggel közölt az egyik belső-mongóliai járás főrendőre; Kailuban 12 ezer kém figyel 400 ezer embert.
febr. 10
6:09
Timosenko még próbálkozik (Kripto Akadémia)
Miután a győztes Viktor Janukovics szimpatizánsai egyre nagyobb számban árasztják el Kijev főtereit, Julija Timosenko sietve taktikát váltott. Az ukrajnai elnökválasztás vasárnapi második fordulójában szoros versenyben vereséget szenvedő miniszterelnök, szimpatizánsainak utcára szólítása helyett inkább jogi úton tesz kísérletet az eredmény megváltoztatására.
febr. 10
6:45
Kína már nem vétóz automatikusan (Kripto Akadémia)
Peking további párbeszédet szorgalmaz Irán atomprogramjáról - jelentette be tegnap Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) kínai külügyminisztériumi szóvivő.
febr. 10
6:47
"Útmutató kell a törvényhez" (Kripto Akadémia)
A módosított szlovák nyelvtörvény nem minden törvények legjobbika - homályos és túl sok értelmezési lehetőséget enged meg -, de jogi szakértők szerint nem sérti a nemzetközi normákat - mondta tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Knut Vollebaek.
febr. 10
7:21
Bizarr óriáshal a Mexikói-öbölben (Kripto Akadémia)
Speciális búvárrobot segítségével első alkalommal kaptak lencsevégre tudósok egy tengeri kígyóhoz hasonló ritka mélytengeri halat.
febr. 10
7:23
Bölcsebbek a macskatartók (Kripto Akadémia)
A macskával kevesebbet kell foglalkozni, így több idő marad a gazdinak saját magára.
febr. 10
7:39
Az evolúció mellékterméke? (Kripto Akadémia)
Amerikai tudósok szerint a vallás az evolúció melléktermékének nevezhető.
febr. 10
7:57
Összedőlt haiti legnagyobb szupermarkete (Metropol)
Összedőlt a haiti főváros egyik legnagyobb bevásárlóközpontjának az épülete kedden - közölték helyi illetékesek. Az egy hónapja történt földrengés áldozatainak száma összesen elérte a 230 ezret.
febr. 10
8:15
Segédeszközök nélkül könnyebb letenni a cigarettát (Metropol)
A dohányosok többsége mindenféle segédeszköz nélkül szokik le. Erre az eredményre jutottak ausztrál kutatók több száz tanulmány kiértékelését követően.
febr. 10
8:33
Haiti földrengés: 230 ezerre becslik a halálos áldozatok számát (Kripto Akadémia)
A hivatalos adatok szerint Haitiban elérte a 230 ezret a január 12-én bekövetkezett földrengés halálos áldozatainak a száma.Marie-Laurence Jocelyn Lassegue kulturális miniszter keddi közlése szerint ez az adat még korántsem tekinthető véglegesnek. Sokan ugyanis a hatóságok tudta nélkül temették el rokonaikat.
febr. 10
8:51
Nem lesz elég étel Észak-Koreában (Metropol)
Súlyos élelmiszerhiánnyal néz szembe az idén Észak-Korea, tekintettel arra, hogy a tavaly erősen visszaesett az élelmiszeripari termelés - közölte szerdán az országegyesítés ügyeivel foglalkozó dél-koreai minisztérium.
febr. 10
10:39
Több ezer közalkalmazott sztrájkol Görögországban (Kripto Akadémia)
Szerda reggel megkezdődtek a sztrájkok Görögországban, a kormány tervezett bérbefagyasztása és adóváltoztatásai ellen.
febr. 10
10:57
Gyanús pénzek Ausztriában: a címzettek ellen még nem nyomoznak (Kripto Akadémia)
Csak Alfons Mensdorff-Pouilly és gyanús pénzösszegek más "feladói" ellen nyomoznak Ausztriában, esetleges kedvezményezettek ellen jelenleg nem folyik vizsgálat - mondta a bécsi ügyészség szóvivője egy szerdai lapinterjúban.
febr. 10
11:16
Már 157 áldozata van az afganisztáni lavinabaleseteknek (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 157-re nőtt szerdára az észak-afganisztáni lavinabalesetek halálos áldozatainak száma - közölte az afgán belügyminisztérium.
febr. 10
11:33
Többet keresnek a férfiak mint a nők (Metropol)
Minden korcsoportban magasabb a férfiak átlagjövedelme, legjelentősebb a különbség a 35-44 évesek között: itt a férfiak több mint 34 százalékkal magasabb átlagfizetést kapnak, mint a nők - derül ki a Workania állásportál által működtetett Merces fizetési felmérés legfrissebb adataiból.
febr. 10
11:45
A tagállamok szolidaritását szorgalmazta Bajnai Gordon (Infostart)
Az Európai Unió új, tízéves gazdasági stratégiájának, az EU2020-nak két pilléren kell nyugodnia: a tagállamok egymásért vállalt szolidaritása és a közös célokat segítő nemzeti felelősségérzetük növelésén - emelte ki Bajnai Gordon miniszterelnök szerdai, a tagországok kormányfőihez írt levelében.
febr. 10
11:51
Még mindig Fico pártja a legnépszerűbb (Kripto Akadémia)
Önállóan indulnak a legfőbb szlovákiai pártok a június 12-re kiírt parlamenti választáson. A legnagyobb ellenzéki párt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), illetve a parlamenten kívüli Szabadság és Szolidaritás (SaS) tárgyalásai a választási koalícióról kedden késő este megállapodás nélkül végződtek.
febr. 10
12:03
Janukovics 48,95 százalékkal lesz ukrán elnök (Infostart)
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást - közölte szerdán az ukrán központi választási bizottság (CVK) a voksok száz százalékának kiértékelése után.
febr. 10
12:09
Janukovics 48,95 százalékkal nyert (Metropol)
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást.
febr. 10
12:27
Itt a vége: 48,95 százalékot kapott Janukovics (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást - közölte szerdán az ukrán központi választási bizottság (CVK) a voksok száz százalékának kiértékelése után.
febr. 10
12:29
Visszaszorítanák a halálbüntetést Kínában (Kripto Akadémia)
A "kegyelmező igazságszolgáltatás" mellett száll síkra és a halálbüntetés kiszabásának korlátozását hangsúlyozza a kínai legfelsőbb bíróság legfrissebb útmutatójában, amiről szerdán számolt be a kínai sajtó.
febr. 10
12:45
Drogdílerek fenyegetik a szerb elnököt (Kripto Akadémia)
Kábítószer-kereskedők fenyegetnek több szerb politikust, köztük Boris Tadic államfőt - közölte Ivica Dacic belügyminiszter.
febr. 10
13:03
Soha nem látott hókáosz Belgiumban (Kripto Akadémia)
Rekordokat döntő közlekedési káoszt okozott Belgiumban szerda délelőtt a lehullott nagy mennyiségű hó.
febr. 10
13:05
Megkezdte munkáját az új Európai Bizottság (Kripto Akadémia)
Munkába állt szerdán az Európai Bizottság új testülete.
febr. 10
13:15
London közzétett egy volt guantánamói fogoly kínzásáról készült iratot (Infostart)
A brit kormány közzétett szerdán egy eddig titkos iratot, amelyből kiderült, hogy kihallgatói durván bántak egy volt guantánamói fogollyal.
febr. 10
13:21
Washington számít Magyarországra (Kripto Akadémia)
"Magyarországot ismerik és elismerik Washingtonban" - hangsúlyozta az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt Eleni Tsakopoulos Kounalakis. Az új amerikai nagykövet rámutatott, büszke arra, hogy Obama elnököt képviselheti Budapesten, ahol máris otthon érzi magát családjával együtt.
febr. 10
13:23
Bebizonyosodott: kínozták a foglyokat Guantanamón (Kripto Akadémia)
A brit kormány közzétett szerdán egy eddig titkos iratot, amelyből kiderült, hogy kihallgatói durván bántak egy volt guantánamói fogollyal.
febr. 10
13:25
Drog, prostik, pénzmosás - Óriási bűnbandára csapott le Bulgária (Kripto Akadémia)
Kábítószer-csempészettel, prostitúcióval, sikkasztással és pénzmosással foglalkozó hálózatot számolt fel számolt fel szerdára virradóra a bolgár rendőrség, 12 embert őrizetbe vettek - közölte Cvetan Cvetanov belügyminiszter.
febr. 10
13:33
Megerősítették a pakisztáni tálib vezér halálhírét (Infostart)
A pakisztáni belügyminisztérium és egy magas rangú hírszerzési tisztségviselő megerősítette szerdán Hakimullah Mehszúd tálib vezető halálhírét.
febr. 10
13:39
Janukovics lemondásra szólítja fel Timosenkót (Metropol)
Viktor Janukovics, az ukrán ellenzék oroszbarátnak mondott vezetője a szavazatok 48,95 százalékával nyerte meg az elnökválasztást - közölte szerdán Volodimir Sapoval, az ukrán központi választási bizottság (CVK) elnöke a voksok száz százalékának kiértékelése után. Janukovics lemondásra szólítja fel Timosenkót.
febr. 10
13:39
Kormányfői székétől is megfosztaná Timosenkót Janukovics (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics, az ukrajnai elnökválasztás győztese szerdán felszólította Julija Timosenko miniszterelnököt, mondjon le.
febr. 10
13:41
Megerősítették Mehszúd halálhírét (Metropol)
A pakisztáni belügyminisztérium és egy magas rangú hírszerzési tisztségviselő megerősítette szerdán Hakimullah Mehszúd tálib vezető halálhírét.
febr. 10
13:41
Megerősítették a tálib vezető halálhírét (Kripto Akadémia)
A pakisztáni belügyminisztérium és egy magas rangú hírszerzési tisztségviselő megerősítette szerdán Hakimullah Mehszúd tálib vezető halálhírét.
febr. 10
13:57
Kínozzák az újoncokat a seregben - Újabb botrány Németországban (Kripto Akadémia)
Újabb botrányra derült fény szerdán a német hadseregben, a Bundeswehrben, amelynek egy felső-bajorországi egységénél az újoncokkal szemben az idősebb katonák ízléstelen, veszélyes és durván megalázó módszereket alkalmaztak.
febr. 10
14:15
Betiltották a hallucinogéneket Romániában (Kripto Akadémia)
Romániában betiltották a hallucinogén anyagokkal és hasonló hatást kiváltó növényi kivonatokkal való kereskedést.

Keresés