2010. február 11. csütörtök

febr. 11
13:53
Kábítószer-túladagolás miatt került kórházba egy kaposvári lány (Metropol)
Kábítószer-túladagolás miatt került a kaposvári kórházba egy helyi fiatal. A 18 éves lányt eszméletlen állapotban szállították az egészségügyi intézménybe a napokban a város egyik szórakozóhelyéről.
febr. 11
13:57
Peking: jogerős a 11 év börtön a Charta ,08 kezdeményezőjének (Kripto Akadémia)
A kínai legfelsőbb bíróság csütörtökön közleményben adta hírül, hogy helybenhagyta Liu Hsziao-po ismert másként gondolkodó 11 év szabadságvesztésről szóló ítéletét. Liu nevével fémjelzik a 2008-ban megfogalmazott Charta ,08 kiáltványt, amelynek aláírói egyebek mellett közvetlen választásokat és gyülekezési szabadságot követeltek.
febr. 11
14:09
Pénzügyi segítséget kap Görögország (Metropol)
Megállapodtak az Európai Unió állam- és kormányfői abban, hogy támogatják Görögországot pénzügyi nehézségeinek leküzdésében.
febr. 11
14:27
Budapest az élhető városok között (Metropol)
Budapesten majdnem olyan jók a mindennapi élet általános feltételei, mint Londonban, és valamivel jobbak, mint New Yorkban - ez derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház friss összeállításából, amely szerint a kanadai Vancouver nyújtja a legjobb városi életkörülményeket a világon.
febr. 11
14:29
Nem adják ki az uniós banki adatokat Washingtonnak (Metropol)
Nem hagyta jóvá az Európai Parlament csütörtökön azt az átmeneti megállapodást, amely lehetővé tenné, hogy az Európai Unió tagországai az úgynevezett SWIFT rendszeren keresztül banki adatokat adjanak át az Egyesült Államoknak.
febr. 11
14:51
Szomáliai kalózok váltságdíjért engedtek el egy tajvani hajót (Kripto Akadémia)
Szomáliai kalózok váltságdíj ellenében szabadon engedtek egy tajvani halászhajót, amelyet tíz hónapja raboltak el - közölte csütörtökön a tajvani külügyi szóvivő.Henry Csen szerint a Win Far 161 nevű hajót legénységével együtt csütörtökön engedték el, és jelenleg hazafelé tart.
febr. 11
14:53
Hackertámadás ért több ausztrál kormányzati honlapot (Kripto Akadémia)
Összehangolt hackertámadás miatt ismét elérhetetlenné vált csütörtökön több kormányzati honlap Ausztráliában - közölte az ausztrál igazságügyi minisztérium.Az ausztrál kormány, a parlament és a távközlési minisztérium internetes oldalának elérhetősége már szerdán is akadozott a támadások miatt.
febr. 11
15:03
Moszkva örül Juscsenko távozásának (Metropol)
Moszkva azt várja az ukrajnai elnökváltástól, hogy javulni fognak a két ország kapcsolatai - közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnök szóvivője csütörtökön.
febr. 11
15:09
Görögország segítéséről szóló megállapodással kezdődött az informális EU-csúcs (Kripto Akadémia)
Megállapodtak az Európai Unió állam- és kormányfői abban, hogy támogatják Görögországot pénzügyi nehézségeinek leküzdésében. Ezt Herman Van Rompuy, az EU elnöke jelentette be csütörtökön Brüsszelben, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral, Nicolas Sarkozy francia elnökkel és Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel.
febr. 11
15:27
Az Iránnal szembeni szankciókkal a vezetőket kell büntetni - mondja az olasz külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Az Iránnal szembeni ENSZ-szankcióknak, amelyek bevezetéséről a nagyhatalmak tárgyalnak, nem a polgári lakosság, hanem a teheráni vezetők ellen kell irányulniuk - vélekedett csütörtökön az olasz külügyminiszter.
febr. 11
15:57
Amerikai katonai egységek Moszkvában (Infostart)
Amerikai, brit és francia egységek is felvonulnak a Győzelem Napján, május 9-én tartandó moszkvai díszszemlén, ehhez mindhárom ország beleegyezését adta - jelentette be csütörtökön Moszkvában Vlagyimir Kozsin, az elnöki javak kezelője ritka sajtóértekezletei egyikén.
febr. 11
16:33
Katonai műveletre készül az Európai Unió (Infostart)
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi főképviselő csütörtökön.
febr. 11
16:39
Adócsalási ügy - növekszik az önkéntes adózók száma (Kripto Akadémia)
Megijedtek a német adócsalók, csütörtöki értesülések szerint ugyanis szerte az országban mind többen fizetik be önkéntesen adóhátralékaikat. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a tartományi adóhatóságok közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy szinte mindenütt sorra jelentkeznek olyan személyek, akik a törvény biztosította lehetőséggel élve bevallják, illetve befizetik adóelmaradásukat.
febr. 11
16:51
Fedélhez juttatná az EU a hajléktalanokat Haitin (Metropol)
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi főképviselő csütörtökön.
febr. 11
17:51
Az ukránok többsége nem vonja kétségbe a választás tisztaságát (Kripto Akadémia)
Egy friss közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezett ukránok több mint kétharmada megbízhatónak tartja a múlt vasárnap lezárult elnökválasztás eredményeit, s kevesebb mint negyede kételkedik azok hitelességében.
febr. 11
18:27
Moszkva: bárki jobb lehet, mint Juscsenkó (Kripto Akadémia)
Moszkva azt várja az ukrajnai elnökváltástól, hogy javulni fognak a két ország kapcsolatai - közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnök szóvivője csütörtökön.
febr. 11
18:57
Elítéltek egy spanyol hírszerzőt kémkedésért (Metropol)
Tizenkét évi börtönre ítélte csütörtökön egy madridi bíróság a spanyol hírszerzés egyik volt emberét, aki titkos dokumentumokat akart eladni Oroszországnak, bár nem bizonyosodott be, hogy ez sikerült is neki.
febr. 11
18:59
Megbízásra lopták el az auschwitzi feliratot (Metropol)
A svéd rendőrség őrizetbe vette egy 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megbízást adott a múzeumként működő egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejárata fölött látható hírhedt felirat ellopására.
febr. 11
19:21
Ismét rendőrök voltak a terrortámadás célpontjai (Kripto Akadémia)
Két pokolgép robbant kis időkülönbséggel egymás után Északnyugat-Pakisztánban, egy rendőrségi kiképző központnál csütörtökön, és megölt 15 embert - közölte egy kórházi forrás.
febr. 11
19:33
A zöld gazdaság problémáitól óv Bajnai (Metropol)
Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy a zöld szemléletű gazdaságfejlesztés során az internetes buborékhoz hasonló problémák alakulhassanak ki - hangoztatta Bajnai Gordon miniszterelnök az EU-tagországok vezetőinek csütörtöki brüsszeli megbeszélésén.
febr. 11
19:35
EU: támogatják Görögországot (Metropol)
A pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögországot támogató nyilatkozatot fogadtak el csütörtökön Brüsszelben az Európai Unió állam-, illetve kormányfői, egyúttal pedig felszólították Athént, hogy valósítsa meg az elhatározott stabilitási programot.
febr. 11
19:39
Haiti: nem hagyja magára az unió a hajléktalanokat (Kripto Akadémia)
Katonai műveletre készül az Európai Unió Haitin, hogy fedélhez segítse a hajléktalanokat - jelentette be az EU-tagországok Brüsszelben összeült állam- és kormányfőinek Catherine Ashton külügyi főképviselő csütörtökön.
febr. 11
19:57
Magyarországgal példálóznak Brüsszelben (Kripto Akadémia)
Magyarország sokszor került szóba példaként Brüsszelben folyosói beszélgetéseken, illetve szűkebb körű kormányfői találkozókon - mondta el Bajnai Gordon miniszterelnök az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően a görög pénzügyi nehézségekkel kapcsolatosan készített állásfoglalást ismertetve.
febr. 11
20:09
Telekommunikáció: a svédek lehagyták Amerikát (Infostart)
Svédország idén megelőzte az Egyesült Államokat a hálózatok, mobiltelefonok és komputerek használata terén, állapítja meg egy csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentés.
febr. 11
20:09
Pánik az első nagyobb trópusi eső miatt Haitin (Metropol)
Heves trópusi eső zúdult le csütörtökön Haitire - először a január 12-i pusztító földrengés óta - ijedelmet és újabb haragot keltve a katasztrófában hajléktalanná vált port-au-prince-iek között.
febr. 11
20:15
Tűzszünet Jemenben (Kripto Akadémia)
Tűzszünetet kötött a jemeni kormány az ország északi részén harcoló síita felkelőkkel - jelentette be csütörtökön az arab-félszigeti állam elnöke a televízióban.
febr. 11
20:17
Oldaná Ashton a lengyel-fehérorosz feszültséget (Kripto Akadémia)
Aggodalmát hangoztatta Catherine Ashton, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője a fehéroroszországi lengyel kisebbség helyzete miatt Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszterrel csütörtökön folytatott telefonbeszélgetésében - közölték Varsóban.
febr. 11
20:27
Tűzszünetet kötöttek Jemenben (Metropol)
Tűzszünetet kötött a jemeni kormány az ország északi részén harcoló síita felkelőkkel - jelentette be csütörtökön az arab-félszigeti állam elnöke a televízióban.
febr. 11
20:33
Fellélegezhetünk - Enyhülőben a H1N1-járvány (Kripto Akadémia)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte túllépett a tetőfokán.
febr. 11
21:21
WHO: a H1N1-járvány túllépett tetőfokán (Metropol)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint az újinfluenza-járvány világszerte túllépett a tetőfokán.
febr. 11
21:27
Nem hisz Iránnak az USA (Kripto Akadémia)
Washington nem ad hitelt annak a bejelentésnek, miszerint Irán máris megkezdte volna uránkészletének 20 százalékosra történő dúsítását, s nem hiszi, hogy az iszlám köztársaság képes lenne ezt véghezvinni - közölte csütörtökön Robert Gibbs fehér házi szóvivő.
febr. 11
21:29
Etióp légikatasztrófa: biztos, hogy nem történt robbantás (Kripto Akadémia)
Nem találtak technikai hibára utaló jeleket a Bejrútnál januárban lezuhant etióp repülőgép megtalált fekete dobozának első vizsgálata során - jelentette be a libanoni közlekedési miniszter csütörtökön.
febr. 11
21:39
Erőszakba torkollt egy iráni ellenzéki tüntetés (Metropol)
Erőszakba torkollt csütörtökön a stockholmi iráni nagykövetség előtt rendezett demokrácia-párti tüntetés, amelynek résztvevői kövekkel és jégdarabokkal dobálták az épületet őrző rendőröket.
febr. 11
21:45
Amerikának jól jönne az iráni atombomba (Kripto Akadémia)
Amikor Teherán bejelentette, hogy magasabb fokon fogja dúsítani uránját, bebizonyosodott: Washingtonnak az iszlám köztársasággal szembeni feltartóztató politikája eredménytelen maradt. Ám abból, hogy Irán atomfegyver birtokába jut, az Egyesült Államoknak öt vonatkozásban is gyakorlati haszna is származhat - állítja egy, a The New York Timesban megjelent írás.
febr. 11
22:39
Lecsapnak a bandatagokra Franciaországban (Kripto Akadémia)
A francia nemzetgyűlés törvényt fogadott el csütörtökön arról, hogy önmagában már az is büntetendő, ha valaki a tagja egy erőszakos utcai bandának, az arca szándékos eltakarása pedig súlyosbító tényező.
febr. 11
23:15
"Arbeit macht frei" - Rács mögött az auschwitzi tolvaj (Kripto Akadémia)
A svéd rendőrség őrizetbe vette egy 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megbízást adott a múzeumként működő egykori auschwitzi koncentrációs tábor bejárata fölött látható hírhedt felirat ellopására.

2010. február 12. péntek

febr. 12
2:15
Továbbra sem kíméli a természet Haitit - Pánikot okozott az első nagyobb trópusi eső (Kripto Akadémia)
Heves trópusi eső zúdult le csütörtökön Haitire - először a január 12-i pusztító földrengés óta - ijedelmet és újabb haragot keltve a katasztrófában hajléktalanná vált port-au-prince-iek között.
febr. 12
3:09
A rezsin spórolnak a németek (Kripto Akadémia)
Egy minimális energiával kifűthető passzív házban lévő lakás 5-7 százalékkal kerül többe, mint a hagyományos, ugyanakkor építés közben eladható, így a fejlesztőnek nem kerül semmibe a finanszírozás, ezért épülnek ilyenek tömegesen - mondta Frank Junker az ABG Frankfurt Holding ügyvezető igazgatója a csütörtöki Passzív ház konferencián Budapesten.
febr. 12
6:27
Ellenzéki vezetőkre támadtak Teheránban (Kripto Akadémia)
Rendőrök és civil ruhás emberek megtámadták csütörtökön az iráni főváros központjában az iráni ellenzék két vezető alakját, Mohammed Hatami korábbi elnököt és Mehdi Karubi volt elnökjelöltet - közölték iráni ellenzéki honlapok.
febr. 12
6:29
Timosenko nem adja meg könnyen magát (Kripto Akadémia)
Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójában Viktor Janukoviccsal szemben 3,5 százalékos különbséggel alulmaradó Julija Timosenko kész a végsőkig harcolni miniszterelnöki tisztségének megtartásáért.
febr. 12
6:31
Újra gyarmatosítják fekete Afrikát (Kripto Akadémia)
Afrika hatalmas nyersanyagtartalékai már régóta felkeltették több ország élénk érdeklődését. Most azonban már magára a fekete kontinens termőföldjére vetettek szemet egyes "partnerállamok". Egyedül Kína közel hárommillió hektár mezőgazdasági területet vásárolt meg vagy vett bérbe.
febr. 12
6:45
Támogatja Görögországot az EU (Kripto Akadémia)
A pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögországot támogató nyilatkozatot fogadtak el tegnap Brüsszelben az Európai Unió állam-, illetve kormányfői, egyúttal pedig felszólították Athént, hogy valósítsa meg az elhatározott stabilitási programot.
febr. 12
7:21
Gyors szívműtét és mehet a munka! (Kripto Akadémia)
Bill Clinton volt amerikai elnököt csütörtökön mellkasi fájdalommal kórházba szállították New Yorkban, szívműtéten esett át.
febr. 12
7:33
Csónakos menekülteket fordítottak vissza Haitin (Metropol)
A Haitiból egy bárkán elmenekült embereket tartóztattak fel és szállítottak vissza a karibi országba - közölte az amerikai parti őrség csütörtökön.
febr. 12
7:51
Nyolc ember halt meg egy tűzpárbajban (Metropol)
Hét feltételezett drogbanda-tag és egy rendőr vesztette életét egy Rio de Janeiró-i lövöldözésben csütörtökön, egy nappal a milliókat vonzó riói karnevál kezdete előtt - közölte egy rendőrségi szóvivő.
febr. 12
7:53
Szívműtéten esett át Bill Clinton (Metropol)
Bill Clinton volt amerikai elnököt csütörtökön mellkasi fájdalommal kórházba szállították New Yorkban, szívműtéten esett át.
febr. 12
8:27
A Toyota-ügy Amerikában (Metropol)
A Toyota személyautók biztonsági problémáival az amerikai kongresszus több bizottsága foglalkozik. Megszólalt Barack Obama elnök is, közölte, hogy a kormány kivizsgálja, megfelelő választ adott-e a japán gyár a modelljeinél felmerült gondokra. A Toyota hírneve forog kockán.
febr. 12
8:45
MÁV-per Chicagóban (Metropol)
„Nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen a holokauszt borzalmaiért, mert ezért a magyar állam, és nem kifejezetten a MÁV felelős” – vélekedik Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke. Kilencvenöt örökös kér kártérítést a holokauszt kapcsán.
febr. 12
8:47
Kolerajárvány Pápua Új-Guineában (Metropol)
Kolerajárvány szedi áldozatait Pápua Új-Guineában, az Egészségügyi Világszervezet szerint (WHO) néhány hónap leforgása alatt legalább negyvenen haltak meg, és több mint kétezren betegedtek meg az óceániai országban - közölték pénteken a szervezet illetékesei.
febr. 12
8:51
Meddig tolerálható a kínai nagyhatalmi gőg? (Kripto Akadémia)
Vajon meddig tolerálja Amerika a feltörekvő Kína új keletű nagyhatalmi gőgjét? - latolgatják amerikai elemzők a kínai horoszkóp szerint hirtelen váltásokat, végleteket és versengést ígérő Tigris évének beköszöntével.

Keresés