Megfeddte külügyminiszterét, a koalíciós partner német Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökét a Hartz IV munkanélküli-segéllyel kapcsolatban elhangzott kijelentései miatt hagyományos hamvazószerdai beszédében a német kancellár.
Maoista lázadók rátámadtak egy falura, és legalább kilenc embert megöltek csütörtökön a kelet-indiai Bihár szövetségi államban, valószínűleg azért, mert rendőrségi informátoroknak tartják a falu lakóit - közölte a rendőrség.
Egy haiti bíró elrendelte a gyermekrablással vádolt tíz amerikai baptista misszionárius közül nyolcnak a szabadlábra helyezését, akik csütörtökre virradóra elhagyták az országot.
Négyen megsebesültek - egyikük súlyosan -, amikor a Lyon-Torino gyorsvasút ellenzői összecsaptak rendőrökkel szerda este az észak-olaszországi Susa közelében.
Pénzmosás és csalás miatt emeltek vádat az Egyesült Államokban a világ egyik legismertebb fegyverkereskedője, az orosz Viktor But ellen, aki ellen tiltott fegyverkereskedelem miatt már folyik eljárás - közölték amerikai igazságügyi illetékesek.
Vallási bíróságok ítélete alapján házasságtörés miatt megvesszőztek három nőt és négy férfit Malajziában. Az erről szóló hivatalos bejelentésre reagálva emberjogi szervezetek elítélték csütörtökön a büntetési módszert.
A magyar választókat is meg akarja szólítani a Szabadág és Szolidaritás (SaS) nevű új szlovák párt, de speciális kisebbségi programja nincs, sőt a párt választási kampányában egyáltalán nem lesz a magyaroknak szánt téma - állítja Somogyi Szilárd, a SaS 12 tagú országos tanácsának tagja az Új Szó című pozsonyi magyar napilapban csütörtökön közölt interjúban.
Öngyilkos pokolgépes merénylő támadásában legalább tíz ember meghalt, köztük négy rendőr és egy kislány, tizenöten pedig megsebesültek csütörtökön az iraki Ramádiban.
Brit sajtóértesülések szerint erősítést küldött a vitatott hovatartozású Falkland-szigetekhez a brit királyi haditengerészet, miután ismét éleződik a feszültség a területre igényt tartó Argentínával.
A német politikus hivatalos látogatásának célja a magyar-német kapcsolatok aktuális helyzetének áttekintése, a további együttműködés lehetőségeinek feltérképezése és számos nemzetközi kérdés megvitatása volt.
Bebörtönzötteket látogatott meg Mianmarban Thomas Ojea Quintana, az ENSZ emberi jogi jelentéstevője, aki azzal a céllal jár az országban, hogy tájékozódjon a belpolitikai reformokról - közölte csütörtökön a ranguni katonai kormány egyik tisztségviselője.
A világos stratégiát hiányolják az erdélyi szakemberek a magyar államnak a határon túli magyar közösségek számára nyújtott támogatáspolitikájában, úgy vélik, a Szülőföld Alapnak több pénzből kellene gazdálkodnia - derült ki egy marosvásárhelyi tanácskozáson, amelyről az erdélyi Krónika számolt be csütörtökön.
A 23 éves támadó késsel rárontott a tanárokra egy ludwigshafeni szakképző iskolában. A támadásban egy tanár életét vesztette, több másik ember pedig megsebesült, de számuk még nem ismert.
Az Európai Unió azt akarja, hogy Bosznia és Hercegovina egy állam maradjon - jelentette ki csütörtökön Szarajevóban Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Az oknyomozó újságírás paradicsoma lehet Izland, ha a törvényhozás elfogadja azt a napokban beterjesztett javaslatcsomagot, amely fokozott védelmet nyújtana azoknak a riportereknek, akik mélyre akarnak ásni, nagyot akarnak ütni és nem akarnak pereskedni.
Tiltakozást váltott ki francia politikusok részéről, hogy az egyik gyorsétterem-hálózat kísérletképpen kizárólag az iszlám előírások, a halal szerint készített hamburgert kínál nyolc éttermében.
Bejelentette lemondását csütörtökön Yvo de Boer, az ENSZ klímaváltozási ügyekért felelős vezetője. Az 55 éves holland szakember az ENSZ Klímaváltozási Keretegyezmény (UNFCCC) főtitkáraként 2006 óta irányította az éghajlatváltozás elleni küzdelem összehangolását célzó új nemzetközi szerződés előkészítését.
Barack Obama amerikai elnök "fogadja is, meg nem is" a dalai lámát: úgy találkozik vele, hogy megadja neki a tiszteletet, viszont ne dühítse fel túlságosan a találkozót hevesen ellenző Kínát.
Barack Obama amerikai elnök "fogadja is, meg nem is" a dalai lámát: úgy találkozik vele, hogy megadja neki a tiszteletet, viszont ne dühítse fel túlságosan a találkozót hevesen ellenző Kínát.
Brit sajtóértesülések szerint erősítést küldött a vitatott hovatartozású Falkland-szigetekhez a brit királyi haditengerészet, miután ismét éleződik a feszültség a területre igényt tartó Argentínával.
Horvátország sokkal több számunkra mint egy szomszéd, hiszen nagyon jók a politikai, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok" - közölte az MTI-vel Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön Zágrábban.
Az Arany Világtanács becslései szerint az idén nem lesz erős gyengülés az aranypiacon, mivel a nyugdíjalapok és a jegybankok - amelyek a bizonytalan világgazdasági helyzetben biztos menedéket látnak a nemesfémben - az idén feltöltik aranykészleteiket.
Bekérették csütörtökön a brit külügyminisztériumba Izrael londoni nagykövetét a Hamász radikális palesztin mozgalom egyik vezetőjének dubaji meggyilkolása ügyében. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tettesek közül többen hamis brit és francia útlevéllel utaztak be az emírségbe. Franciaország szintén magyarázatot követel.
Németországban megölt egy tanárt, majd riasztópisztollyal lövöldözött egy volt diák egy ludwigshafeni szakképző iskolában. A 23 éves férfit őrizetbe vette a rendőrség.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön bejelentette, hogy a rendőrség központi apparátusát a felére csökkentik, továbbá jelentős személyi változásokat helyezett kilátásba a rendőri vezetők körében. A lakosság minden bizonnyal nagy megelégedéssel fogadja majd, hogy végre történik valami, mert az orosz rendőrség jelenlegi állapotában elviselhetetlenné vált.
Fegyveres katonák megrohamozták a kormányzat székhelyét csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben, és elhurcolták Mamadou Tandja elnököt - állítják különböző források. Egy névtelenséget kérő tisztviselő szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai országban.
Románia vizsgálja annak a lehetőségét, hogy az UNESCO világörökségének részévé nyilváníttassa Verespatakot (Rosia Montana), ahol aranybányát nyitna egy cég.
Az olasz fiatalok közel fele nem szenvedheti, vagy egyenesen gyűlöli az idegeneket egy csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérés szerint, amelyet a parlament rendelt meg.
Fegyveres katonák megrohamozták az elnöki palotát csütörtökön Niger fővárosában, Niameyben - állították szemtanúk. Névtelenséget kérő tisztviselők szerint államcsíny zajlik a nyugat-afrikai országban.
Szégyenteljes, hogy a kommunizmus bukása óta eltelt több mint húsz évben egyetlen kormány sem fejtett ki tényleges erőfeszítést a kelet-európai térségben a romák megsegítésére - áll a londoni The Times csütörtökön megjelent riportjában.
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma.
A Hamász palesztin radikális mozgalom egyik magas rangú illetékesének őrizetbe vételével háromra emelkedett a dubaji gyilkosság palesztin gyanúsítottjainak száma - közölte a Palesztin Hatóság (PH) biztonsági szolgálatának egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője Rámalláhban csütörtökön.
Egy magántulajdonban lévő kis repülőgép egy hétszintes irodaépületnek repült a texasi Austinban csütörtökön - közölték a helyi hatóságok. Az első jelek szándékosságra utalnak.
Valószínűleg egy az adóhatóságra dühös öngyilkos pilóta vezette azt a kisrepülőgépet, amelyik egy hétszintes irodaépületnek ütközött a texasi Austinban csütörtökön. Búcsúleveléből kiderült, hogy a feleségéből is elege volt a férfinak.
Június 1-én léphet hatályba az Emberi Jogok Európai Bíróságának reformjáról szóló jegyzőkönyv, amelynek ratifikációs okmányait csütörtökön hivatalosan bemutatta Svájcban Alekszandr Konovalov orosz igazságügy-miniszter - közölte Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára.
A rendőrség közlése szerint ezúttal egy riasztópisztollyal felszerelkezett 23 éves fiatalember késsel támadt rá egy tanárra egy ludwigshafeni szakképző iskolában. A támadásban az 58 éves férfi életét vesztette.
A Gázai övezetet kézben tartó Hamász palesztin radikális mozgalom szabadon engedte a rivális Fatah mozgalom 22 bebörtönzött tagját, hogy - mint csütörtökön közölte - kifejezze jó szándékát.
Négy iszlamista harcossal végeztek egy pilóta nélküli amerikai repülőgépről indított rakéták csütörtökön Pakisztán északnyugati részén - közölték pakisztáni katonai tisztségviselők.