Hónapokig téma volt, hogy az orosz újgazdagok hány milliárd dollárt vesztettek a világgazdasági válság következtében. Most a Finans orosz üzleti magazin közzétette az 500 leggazdagabb orosz listáját. Ebből kiderül: nem kell siratnunk őket.
Emil Boc román kormányfő kijelentette hogy idén folytatódik az észak-erdélyi autópálya építése, és a következő években elkészül a Marosvásárhely és a magyar határ közötti szakasz.
Szlovák állampolgársága is volt annak a szerb férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő szervezte több mint 2 és fél tonna kokain Európába szállítását Dél-Amerikából. A szerb rendőrség azt állítja, hogy Montenegróban tartózkodik és a jelek szerint valószínűleg montenegrói állampolgárságot is kap.
Legalább negyvenen meghaltak, és több mint hetvenen megsebesültek. A szerencsétlenség okát hivatalosan nem közölték, de az al-Ula közszolgálati televízió esti híradója szerint a tragédiát a térségre az elmúlt napokban lezúdult nagy mennyiségű eső okozta.
Felbomlott a holland kormánykoalíció szombat hajnalban, miután a két legnagyobb pártja nem tudott megegyezni az elvben idén lejáró afganisztáni katonai misszió sorsáról - jelentette a holland média a kormányfő közlését idézve.
A magyarországi belpolitikai helyzetről közölt tudósítást szombati számában a Die Presse című osztrák napilap. Ha mindent jól csinál a Fidesz a választási kampányban, akkor gyakorlatilag a zsebében érezheti a választási győzelmet - állapította meg a bevezetésben a konzervatív újság budapesti tudósítója, Peter Bognar.
Julija Timosenko ukrán kormányfő szombaton visszavonta az állítólagos választási csalások miatt az ukrán legfelsőbb közigazgatási bírósághoz benyújtott keresetét.
Az Egyesült Államok afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat nagyobb fenyegetést jelent, mint a tálib mozgalom.
Julija Timosenko ukrán kormányfő szombaton visszavonta az állítólagos választási csalások miatt az ukrán legfelsőbb közigazgatási bírósághoz benyújtott keresetét.
A kormányfő pénteken kérte a bíróságtól, hogy ellenőrizze a választási névjegyzékeket azoknak a belügyminisztériumi információknak a tisztázására, amelyek szerint elhunyt és nem létező személyeket is felvettek a listákra.
Az útszéli árokba csúszott egy magyar turistabusz szombaton délelőtt Karintia tartományban egy hegyi úton. A buszon a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium diákjai, tanárai és öregdiákjai utaztak. Három diákot megfigyelésre kórházban tartanak. A busztársaság vezetője szerint az osztrák hatóságok hibáztak. Friss hírek a balesetről.
Letért az útról, felborult, és az útszéli árokba csúszott egy magyar turistabusz szombat délelőtt egy hegyi úton, mintegy 60 fiatalkorú utassal az auszriai Karintia tartomány spittali járásában, az innerkremsi síterep térségében.
Korrupciós botrány rázhatja meg Csehországot. A Mladá fronta Dnes napilap ugyanis olyan hangfelvételeket tett közzé, amelyek szerint az ország egyes politikusai "jutalmat" kaptak a Steyr nevű cégtől azt követően, hogy az osztrák vállalat 14,4 milliárd koronás megrendelést kapott a prágai kormánytól 107 harci jármű gyártásáért. A hangfelvételeken szereplők ugyanakkor azt állítják, csak "vicceltek".
Helmut Schmidt szerint ha nem történnek sürgős intézkedések a nemzetközi pénzpiacok, illetve a bankok és más magán pénzintézetek ellenőrzésére, akkor a világnak belátható időn belül ismét olyan válsággal kell szembenéznie, mint 2008-ban.
A brit konzervatívok nem nevezhetik magukat a változás pártjának, mivel maguk sem változtak az elmúlt évtizedekben - mondta szombati kampánynyitó beszédében a brit miniszterelnök, aki szerint az értékekbe vetett hit dönti el a közelgő választások kimenetelét.
Kijevi lapértesülés szerint koalíció létrehozására készül a nemrég Ukrajna elnökévé választott Viktor Janukovics vezette Régiók Pártja (PR) és a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem (NU-NSZ) párttömörülés.
Legkevesebb két palesztin megsebesült szombat reggel a Gázai övezet déli részén az izraeli hadsereggel kialakult tűzpárbajban és Ciszjordániában is incidensre került sor - közölték palesztin egészségügyi források.
29 sérültet szállítottak kórházba az ausztriai Karintia tartományban, miután egy magyar turistabusz letért az útról, és árokba csúszott - mondta az InfoRádiónak a bécsi magyar főkonzul. A Magyar Távirati Iroda az osztrák vöröskeresztre hivatkozva azt írta: a 85 utas közül hárman súlyosan megsérültek. Ezt az információt a főkonzul nem erősítette meg, tudomása szerint nincs súlyos sérült.
Az uralkodó e napokban Ausztriában tölti szabadságát, de várhatóan megszakítja azt a hazájában kirobbant kormányválság miatt. Hivatalos közlések szerint Balkenende miniszterelnök telefonon vette fel a kapcsolatot a királynővel.
Szíria szombaton visszautasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) javaslatát, hogy engedélyezze ellenőreinek az Izrael által három éve lebombázott építményének megvizsgálását.
Lemondott Berndt Röder, a hamburgi parlament elnöke szombaton, miután kivételes hóeltakarításban részesíttette saját utcáját, miközben egész Hamburg a hó- és jégfedte utakkal küszködött.
A szaúdi igazságügy-minisztérium olyan törvény előkészítésén dolgozik, amely az ország történetében először lehetővé fogja tenni ügyvédnők számára, hogy bíróságok előtt peres ügyekben fellépjenek - közölte szombaton a miniszter.
Egy utasokkal teli metró belerohant a Wibautstraat állomáson veszteglő másik üres metrókocsiba, mintegy 25-30 ember sérült meg, ketten közülük súlyosan.
Hollandiában a szombatra virradóra szétesett koalíció miatt kialakult kormányválság nyomán előre hozott választások lesznek. A vakációját Ausztriában töltő holland királynő hétfőn tanácskozik a pártok vezetőivel - adták hírül a holland sajtó honlapjai.
Lemondott Berndt Röder, a hamburgi parlament elnöke szombaton, miután kivételes hóeltakarításban részesíttette saját utcáját úgy, hogy egész Hamburg a hó- és jégfedte utakkal küszködött.
Szudánban tűzszüneti keret-megállapodást írt alá a kormány és a dárfúri körzet egyik vezető lázadó csoportja. Az előzetes egyezség csádi közvetítéssel jött létre.
Amszterdamban több mint húszan, köztük ketten súlyosan megsérültek, amikor összeütközött két metrószerelvény. Egy holland napilap internetes kiadásában azt írta: egy utasokkal teli metró az állomáson várakozó üres szerelvénybe rohant bele eddig ismeretlen okból.
Hágai sajtóértesülések szerint holnap egyeztet a kormánykoalíció felbomlása után kialakult helyzetről a parlamenti pártok vezetőivel Beatrix királynő. Az uralkodónak az alkotmány értelmében 83 napon belül kell kiírnia az új választásokat.
Lemondott a hamburgi parlament elnöke, miután kiderült, hogy a rendkívüli hóhelyzet idején külön takarításra utasította az illetékeset abban az utcában, ahol lakott. Az önálló tartományként működő Hamburgban hatalmas botrányt keltett Berndt Röder eljárása, mert közben a város nagy részén járhatatlanok maradtak az utak.
Nigerben szabadon engedte az államcsíny során elfogott minisztereket a puccsal hatalomra került katonai junta - jelentette be egy tábornok, aki közölte azt is, hogy az új vezetés hajlandó választásokat tartani.
Kínában cáfolták érintettségüket és visszautasítják az alaptalan vádakat a Google rendszerének megtámadásával hírbe hozott iskolák - közölte a kínai média a hétvégén.
A dalai láma szerint a cenzúra "a problémák forrása" Kínában, és ha az ország nyitott társadalom lenne, csökkenhetnének a Tibettel kapcsolatos félelmek és kételyek.
Victor Ponta személyében új pártelnököt választott a Bukarestben vasárnapra virradóra véget ért tisztújító kongresszusán a román Szociáldemokrata Párt (PSD).
Valószínűleg a tervezettnél tovább marad a világűrben az Endeavour amerikai űrrepülőgép, miután a viharos időjárás veszélyezteti a földre szállást - közölte az amerikai űrhivatal, a NASA.
Banglades délkeleti, hegyvidéki részén összetűzésbe keveredtek bengáli telepesek és a helyi törzsek; legalább két ember meghalt, és több mint százan megsebesültek.
Elhagyhatja a kórházat vasárnap az a négy diák, akiket megfigyelésre bent tartottak az ausztriai buszbalesetet sérültjei közül; a budapesti Kempelen Farkas Gimnázium sítáborának mintegy nyolcvan résztvevőjét, tanulókat, öregdiákokat és tanárokat szombaton érte baleset Karintia tartományban.
Banglades délkeleti részén, a csittagongi dombvidéken összetűzésbe keveredtek bengáli telepesek és helyi törzsek: legalább két ember meghalt, és további több mint száz megsebesült.