Nem jutottak mindenben közös nevezőre, de nem adták fel az együttműködés szándékát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői a hét végén Marosvásárhelyen megtartott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum ülésén (EMEF) - írták a hétfői romániai magyar lapok.
Titokzatos módon eltűnt Izraelből hétfői helyi lapértesülés szerint egy férfi, aki a feltételezés szerint a múlt hónapban Dubajban részt vett egy magas rangú Hamász-parancsnok megölésében.
Mennyire szólhat bele a politika a szórakoztatóiparba? Napok óta ez a kérdés foglalkoztatja Itáliát. Az olaszokat teljesen megosztotta Emanuele Filibertónak, Szavoja hercegének a sanremói dalfesztiválon előadott produkciója, amelyben saját sorsát énekelte meg, külön szólva arról, milyen hazát is képzel el magának. Többek szerint nem egyszerű dal volt ez, hanem egyenesen programbeszéd.
A kettős állampolgárság megadását célzó magyarországi törekvésekről írt a Süddeutsche Zeitung hétfőn, Egy idegen anyaország útlevele című cikkében. A lap szerint a magyar jobboldal a szomszédos országokban élő valamennyi magyart honfitárssá akarja tenni, ez olyan helytelen gesztus, amire számos példa van már.
Hétfői sajtójelentések szerint Törökországban letartóztatták a fegyveres erők több volt parancsnokát azzal a gyanúval, hogy puccsot készítettek elő az iszlamista gyökerű kormány ellen.
Victor Ponta, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) új elnöke remélhetőleg megújítja, korszerűsíti és megtisztítja majd a pártot, bár legyőzött elődjének, Mircea Geoanának az emberei nagy számban maradtak vezetői posztokon - állapította meg egyöntetűen a hétfői román sajtó.
Széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására – írta a hétfői Financial Timesban Soros György, aki szerint ha Görögországot sikerül is megmenteni, az euróövezet jövője akkor is kérdéses.
Irán elleni azonnali olajembargót sürgetett hétfőn Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, akár úgyis, hogy a kérdésben megkerülnék az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT).
Kétnapos hadgyakorlatot kezdett hétfőn a Koszovóban állomásozó, NATO vezette nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) a volt dél-szerbiai tartomány északi, túlnyomórészt szerbek lakta részén.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett hétfőn a portugál kormány a Madeira szigetét ért természeti csapás miatt, amelyről végleges veszteségadatot még nem tudtak közölni a helyi hatóságok.
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett hétfőn a portugál kormány a Madeira szigetét ért természeti csapás miatt, amelyről végleges veszteségadatot még nem tudtak közölni a helyi hatóságok.
Kigúnyolta és Ukrajnából való távozásra szólította fel Lemberg (Lviv) egyik óvodájának orosz keresztnevet nevet viselő növendékeit a Lemberg megyei tanács (közgyűlés) nacionalista képviselője.
Hans Blixet, a Nemzetközi Atomenergetikai Hivatal (IAEA) volt vezetőjét nevezte ki atomenergetikai tanácsadói testületének élére az Egyesült Arab Emírségek kormánya - jelentette hétfőn az ország hivatalos hírügynöksége, a WAM.
A merénylő Mingora város központjában nekivezette a gépkocsi oszlopnak a robbanóanyaggal megrakott járművét. A halottak között négy nő és két gyerek van.
Bocsánatot kért a katolikus iskolákban történt, a paptanárok által korábban elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
Izraelben ideiglenesen felfüggesztették hétfőn a postai levelek kézbesítését, mivel levélbombát találtak az egyik postahivatalban - közölte a rendőrség és a postai hatóságok.
Az Európai Unió külügyminiszterei élesen elítélték hétfőn, hogy több tagország hamis útlevelét használták a Dubajban a múlt hónapban elkövetett gyilkosság tettesei, de Izraelt nem nevezték néven.
A pakisztáni Szvat-völgyben egy öngyilkos merénylő rátámadt hétfőn egy katonai konvojra, és megölt legalább kilenc embert - jelentették be a hatóságok.
Barack Obama amerikai elnökre senki nem foghatja, hogy vizet prédikál és bort iszik: a hét végén a kormányzók bálján borospoharába töltött vízzel mondott pohárköszöntőt a Fehér Házban.
Barack Obama amerikai elnökre senki nem foghatja, hogy vizet prédikál és bort iszik: a hét végén a kormányzók bálján borospoharába töltött vízzel mondott pohárköszöntőt a Fehér Házban.
Bocsánatot kért a katolikus iskolákban történt, a paptanárok által korábban elkövetett szexuális bűncselekmények miatt a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
Vygaudas Usackas volt litván külügyminiszter lesz az Európai Unió új afganisztáni különmegbízottja - döntöttek Brüsszelben a közösség tagállamainak külügyminiszterei.
A Felső-Tisza vízgyűjtő területére vonatkozó vízügyi és meteorológiai információkat gyűjtő, feldolgozó és továbbító árvízvédelmi információs központ kezdte meg működését a hétvégén a kárpátaljai Técsőn.
Varsóban először hoztak nyilvánosságra olyan hivatalos feljegyzéseket, amelyek megerősítik, hogy a CIA titkos fogolyszállításaival összefüggésbe hozható repülőgépek szálltak le Lengyelországban.
Grúzia felajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy az használja területét az Afganisztánba irányuló fegyverszállításokhoz, de Washington egyelőre nem él a lehetőséggel.
A németországi légiforgalom nagy részét megbénította hétfőn a német légiközlekedés, illetve a Lufthansa légitársaság történetének eddigi legnagyobb, a pilóták által hajnalban kezdődött sztrájkja. Ezzel egy időben munkabeszüntetést helyeztek kilátásba a Lufthansa légikísérői is.
Barack Obama amerikai elnök olyan átfogó egészségügyi reformot javasol, amely arra a több mint 31 millió amerikaira is kiterjesztené a betegbiztosítást, akinek jelenleg nincs ilyen. A reformtervet hétfőn ismertette a Fehér Ház.
Ismét nagy többséggel a sztrájk mellett szavaztak a British Airways légiutas-kísérői, akiknek hasonló, rekord hosszúságúra tervezett munkajogi akcióját karácsony előtt, szavazási szabálytalanságok miatt törvénysértőnek minősítette a londoni felsőbíróság.
A roma gyermekek iskoláztatását szorgalmazza Traian Basescu román államfő, aki szerint a cigány családoknak fel kell hagyniuk azzal a szokással, hogy pusztán a gyermeknevelési segélyből tartják el magukat.
Ukrajna új elnöke azt szeretné, ha vezetése alatt az ország tovább közeledne az Európai Unióhoz - hangoztatta Balázs Péter külügyminiszter hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A kétoldalú kapcsolatok további szélesítését várja az Európai Unió az ukrajnai elnökválasztás nyomán - erősítette meg Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
A Grand Canyonban, a Yellowstone, a Yosemite és további mintegy 370 parkban a turisták ezentúl törvényesen viselhetnek akár csőre töltött puskát is - hangzott el az ABC News tudósításában.
Az Európai Unió külügyminiszterei élesen elítélték hétfőn, hogy több tagország hamis útlevelét használták a Dubajban a múlt hónapban elkövetett gyilkosság tettesei, de Izraelt nem nevezték néven.
Izraelben ideiglenesen felfüggesztették hétfőn a postai levelek kézbesítését, mivel levélbombát találtak az egyik postahivatalban - közölte a rendőrség és a postai hatóságok.
Moszkvában több napja kisebb-nagyobb szünetekkel hull a hó, tegnap estig 53 centiméternyi fehér hótakaró képződött a városban. Éjjel-nappal mintegy 12 ezer munkagép és több mint 5000 hómunkás dolgozik, s naponta 300-400 ezer köbméter havat hordanak el a városból.
Victor Ponta, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) hét végén megválasztott elnöke felhívással fordult párttársaihoz. Azt üzente: aki bátor, vele tart, amikor a párt új útra lép. Hozzátette, reméli, hogy az elszivárgási folyamat leáll, ugyanis már a győzelem másnapján azzal kellett szembesülnie, hogy két PSD-s parlamenti képviselő és egy szenátor jelezte, távozni kíván a szociáldemokraták soraiból,…