2012. február 21. kedd

febr. 21
19:00
Dráma Clooney asszisztenciájával (Metropol)
Már csak néhány nap választ el bennünket az Oscar-gálától, de még vannak olyan filmek, amelyekről még nem szóltunk az esélyek elemzése során.
febr. 21
21:06
Varnus Xavért kitiltották a pozsonyi dómból (Metropol)
Új helyszíneket kell keresni Varnus Xavér márciusi felvidéki koncertsorozatának, mert a pozsonyi érseki hivatal nem engedélyezte, hogy az orgonaművész a pozsonyi Szent Márton dómban, ismertebb nevén a koronázótemplomban tartsa meg az ott tervezett koncertet.

2012. február 22. szerda

febr. 22
6:42
Most kell észnél lenni (Spa Trend Online)
Épp három éve, hogy 2009. február 23-án hajnalban Tatárszentgyörgy cigánytelepén romagyilkosok felgyújtották az egyik házat, s lelőtték az abból kimenekülő huszonnyolc éves apát és annak ötéves kisfiát. A romagyilkosságokról szóló Csak a szél című filmjéért az egyik legjelentősebb európai filmfesztiválon, a Berlinalén, Fliegauf Bence három díjat vehetett át szombat este.
febr. 22
6:44
Irány a pince! (Spa Trend Online)
Szomorú olvasni Csomós Miklós keddi Magyar Nemzetben megjelent interjúját. A kultúráért felelős főpolgármester-helyettesnek láthatóan egyetlen fia gondolata nincs a főváros kulturális életéről.
febr. 22
7:00
Nem tudnak németül a KIM-ben? (Spa Trend Online)
Máig érthetetlen, mi tartotta vissza a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) Berlinben attól, hogy előre jelezze Fliegauf Bencének és alkotótársainak, hogy a Csak szél premierjét követő sajtótájékoztatón 3 oldalas német nyelvű "háttéranyagot" fognak osztogatni a külföldi újságíróknak.
febr. 22
8:48
Kolibri-drámapályázat: nyerteseket hirdettek (Metropol)
Eredményesen lezárult a Kolibri Színház és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott, Platform 11+ európai uniós projekt közös drámapályázata. A pályázattal olyan színpadi művek létrehozását támogatták, amelyek célközönsége a 11–15 éves korosztály.
febr. 22
11:48
Adele a brit zenei díjátadón is tarolt (Metropol)
A legjobb brit énekesnő és az év albuma díjat is elnyerte a kedd esti brit zenei díjátadón Adele, aki idén már a Grammy-gálán is diadalt aratott.
febr. 22
13:54
A The Cranberries nagy visszatérése (Metropol)
Csaknem tíz év után új - sorrendben hatodik - stúdióalbummal jelentkezik az 1990-es évek egyik legnépszerűbb együttese, a The Cranberries, amely turnéra is indul.
febr. 22
15:42
Artmozik: sürgősségi alapot hoz létre a Filmalap (Metropol)
A művészfilm-forgalmazás folytonosságának biztosítása érdekében a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) sürgősségi alapot hoz létre az artmozik és a forgalmazók "kritikus helyzetének" átmeneti rendezésére.
febr. 22
16:00
Százéves a legendás sci-fi karakter (Metropol)
A mára már legendás sci-fi alapmű, amely a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette, az idei évben ünnepli 100. évfordulóját.
febr. 22
17:12
Hadijátékon mutatják de az 1849-es szolnoki csatát (Metropol)
Hadijátékon idézik fel az 1849-es tavaszi hadjárat nyitányát jelentő szolnoki csatát, a Tisza-parti városban.
febr. 22
17:48
Remake, de miért? (Metropol)
Valószínűleg kevesen vannak azok, akik még semmit sem hallottak A tetovált lányról. Most itt az elsőt amerikai film belőle.

2012. február 23. csütörtök

febr. 23
6:42
Józsi a lovak közé csap (Spa Trend Online)
Sas-Fészek Kabaré nyílik Sas József vezetésével, a Fészek Klubban április 14-én, a Mikroszkóp Színpad régi gárdájával. A tegnapi sajtótájékoztatón Sason kívül Lorán Lenke, Beregi Péter, Heller Tamás, Baranyi László, Kokas Piroska, Trunkó Barnabás ízelítőt is adott a produkció hangulatából.
febr. 23
6:44
Ősök és hősök hangtalan (Spa Trend Online)
A hét várva várt újdonsága az a francia fekete-fehér némafilm, amely az Amerikai Filmakadémia megközelítően hatezer tagjától pontosan 10, azaz tíz Oscar-jelölést kapott, az internet pedig pezseg a nézők elragadtatott rajongói bejegyzéseitől.
febr. 23
7:00
Március végén jön a Csak a szél (Spa Trend Online)
Várhatóan március végén érkezik berlini bemutatója után a magyar mozikba is Fliegauf Bence Ezüst Medve-díjas alkotása, a Csak a szél - tudtuk meg a film kreatív producerétől, de "ennél később biztosan nem".
febr. 23
7:02
Mennyit ér Szőcs Géza szép szava? (Spa Trend Online)
Szőcs Géza József Attila-díjas költő, kultúráért felelős államtitkár tavaly novemberben, sokak meghökkenésére, épp a Népszavának, annak Szép Szó mellékletének adta megjelentetésre el nem hangzott szoborbeszédét.
febr. 23
7:18
Jennifer Aniston a Hírességek Sétányán (Metropol)
Csillagot kapott Jennifer Aniston amerikai színésznő a hollywoodi Hírességek Sétányán, elsőként az őt ismertté tevő Jóbarátok című tévésorozat szereplői közül.
febr. 23
9:06
Vanessa Hudgens: mentőakció a dzsungelben (Metropol)
Ma kerül a hazai mozikba az Utazás a rejtélyes szigetre. Az Utazás a Föld középpontja felé folytatásában ezúttal a nagyapját akarja megmenteni kis hősünk, a Josh Hutcherson alakította Sean.
febr. 23
10:18
25 év legjobb dalai Stinggel (Metropol)
A kiváló énekes-dalszerző Sting idén nyáron visszatér saját műfajához - legnagyobb slágereivel indul útnak. Június 26-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
febr. 23
12:42
Hobo és bandája a Fonóban (Metropol)
Új klubot indít szombaton a budai Fonóban Hobo (Földes László): az előadóművész tervei szerint zenél, verseket szaval, vendégeket hív, filmeket vetít és kiállításoknak is teret ad.
febr. 23
14:12
Magyarország fővárosa: Szófia (Spa Trend Online)
Nehéz eldönteni, nevessünk vagy sírjunk: egyfelől napjaink egyik legmenőbb amerikai színésze, Jon Hamm ad példátlan reklámot Magyarországnak, másfelől meglepő módon a világ egyik legolvasottabb lapjának, a 22 országban - többek között nálunk is - megjelenő Metro-újságnak fogalma sincs, mi Magyarország fővárosa.
febr. 23
15:42
Adele megdöntötte a néhai Whitney rekordját (Metropol)
Huszonegyedik hete uralja az amerikai Billboard 200-as albumeladási listájának élét Adele brit énekesnő 21 című lemeze, amely ezzel a leghosszabb ideig listavezető album lett női előadótól, letaszítva a trónról a közelmúltban elhunyt Whitney Houston 1992-es The Bodyguard című korongját.
febr. 23
16:00
Klimt magánélete a Leopold Múzeumban (Metropol)
Gustav Klimt születésének 150. évfordulója alkalmából különleges kiállítás látható péntektől a bécsi Leopold Múzeumban: a tárlat a múlt századforduló egyik legnagyobb osztrák művészének magánéletét mutatja be.
febr. 23
16:36
DiCaprio is segített megvenni Dorothy cipőjét (Metropol)
Steven Spielberg és Leonardo DiCaprio állt annak a csoportnak az élére, amely összeadta a pénzt egy értékes filmes relikvia, Dorothy piros cipellője megvásárlására.
febr. 23
16:38
Hét év után búcsúzik az Erik Sumo Band (Metropol)
Búcsúkoncertet tart pénteken a budapesti Akváriumban az Erik Sumo Band, az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hazai alternatív zenekara; Tövisházi Ambrus és csapata hét év működés után áll le, bizonytalan időre.
febr. 23
17:48
Megújulhat Harry Hole? (Metropol)
A skandináv krimiirodalom jelenlegi talán legizgalmasabb szerzője, Jo Nesbo ismét új Harry Hole-regénnyel jelentkezik.
febr. 23
18:24
Art deco és modernizmus kiállítás márciustól (Metropol)
A két világháború közötti időszak művészi igényű magyar enteriőrjeiből, iparművészek alkotta lakberendezési tárgyaiból válogat az Iparművészeti Múzeum (IMM) március 17-én nyíló, Art deco és modernizmus - Lakásművészet Magyarországon, 1920-1940 című kiállítása.
febr. 23
18:42
Támogatást kap a Bárka Színház (Metropol)
Mentőövként 10 millió forintos támogatást javasol a józsefvárosi polgármester a Bárka Színháznak. Kocsis Máté javaslatáról március 1-jén dönt a képviselőtestület.
febr. 23
18:44
Felnőtteknek ír regényt J. K. Rowling (Metropol)
Felnőtteknek szóló regénnyel folytatja irodalmi pályafutását a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling.
febr. 23
21:39
Újabb nagy dobásra készül J.K. Rowling (Infostart)
Felnőtteknek szóló regénnyel folytatja irodalmi pályafutását a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling.

2012. február 24. péntek

febr. 24
6:03
Kezdődik a miskolci Kocsonyafesztivál (Infostart)
Péntektől a kocsonya a főszereplő a borsodi megyeszékhely utcáin, tizenkettedik alkalommal rendezik meg ugyanis a miskolci Kocsonyafesztivált.
febr. 24
6:39
Maraton (Spa Trend Online)
Csodálom azokat a sportembereket, akik nekivágnak, a 42 kilométeres maratoni táv lefutásának. Ez igazi teljesítmény!
febr. 24
6:41
Lektorálatlanul (Spa Trend Online)
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága elismeri, hogy a sajtóirodájuk által készített német nyelvű háttéranyag, az, amit a Berlinale díjkiosztója utáni sajtótájékoztató résztvevői székeire raktak, lektorálatlan volt. A KIM azt állítja, céljuk az volt, hogy a film alapját képező rasszista sorozatgyilkosság hátteréről információkat…
febr. 24
6:57
Frankofon Filmnapok az Urániában (Spa Trend Online)
Budapesten mától március 2-ig zajlik a Frankofon Filmnapok programja, melynek fő helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház.
febr. 24
8:12
Hétvégén Oscar-gála (Metropol)
Két nemzetközi szakíró és amerikai kollégánk a legfontosabb kategóriák esélyesei mellett elmondták azt is, kinek kellene a díjat kapnia – és kiket kellett volna még jelölni.
febr. 24
8:30
Testek, szervek tárlata (Metropol)
Az emberi test, ahogyan eddig nagyon kevesen látták: ezt kínálja a budapesti Váci1 üzletházban mától látható The Human Body – Az emberi test című kiállítás.
febr. 24
10:36
Krimifalók Napja az Odeon Lloyd moziban (Metropol)
Szakmai előadásokkal, vetítésekkel, ujj- és tenyérlenyomat vétellel is várják a krimi rajongókat szombaton a II. Krimifalók Napján a budapesti Odeon Lloyd moziban.
febr. 24
13:00
Tintoretto-kiállítás Rómában (Metropol)
Tintoretto festményeivel kezdődik az idén Rómában tervezett nagy kiállítások sorozata: a 16. századi velencei művésznek először lesz önálló kiállítása az olasz fővárosban.
febr. 24
13:36
Sittes buli a Rocktogonban (Metropol)
2012. február 25-én a Prison Band lép fel a Rocktogonban (VI. Mozsár u. 9), a bemelegítésért a Duckers felel.
febr. 24
14:48
Modern falvédők a Pintér Sonja Galériában (Metropol)
A hímzett szöveges konyhai falvédő műfaját gondolja újra Pittmann Zsófi és Pittmann Marci péntek este nyíló "Úgy érezte, szabadon él" című kiállítása a budapesti Pintér Sonja Kortárs Galériában.
febr. 24
17:48
Lloyd Webber és Gary Barlow ír himnuszt (Metropol)
A két világhírű brit zeneszerző, Andrew Lloyd Webber és Gary Barlow, a Take That együttes frontembere közösen ír dalt II. Erzsébet brit királynő uralkodói jubileuma alkalmából.

2012. február 25. szombat

febr. 25
6:39
Egy könyves elnök (Spa Trend Online)
Göncz Művek címmel nyílt kiállítás nemrégiben a Szabó Ervin Könyvtár Arany termében. A március 5-ig nyitva tartó tárlaton a bibliotéka az egykori körtársasági elnök 90. születésnapja előtt tiszteleg azzal, hogy összegyűjtötte megjelent műveit, fordításait. A könyvek mellett néhány személyes tárgy is helyet kapott a tárlókban.
febr. 25
6:41
Bor és operett (Spa Trend Online)
A bor és az operett jól összeillenek, mindkettő vérbőséget, vígkedélyt csinál. A zene és a bor édestestvérek, nem véletlen, hogy sok bordalt ismerünk
febr. 25
8:27
Schiff András a New York Timesban (Spa Trend Online)
Tárgyilagos hangnemű tudósításban számolt be internetes kiadásában a The New York Times Schiff András zongoraművész és a Muzsikás együttes a Carnegie Hallban szerdán tartott közös, The Routes and Roots of Bartok (Bartók útjai és gyökerei) című koncertjéről.
febr. 25
8:29
Hatalmas sikert hozott a film (Spa Trend Online)
Hazájában is tarolt A némafilmes: a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján Michel Hazanavicius fekete-fehér filmjét hat szoborral - köztük a legjobb francia filmnek járóval - jutalmazta péntek este a francia filmakadémia.
febr. 25
9:21
Több száz program az Idegenvezetők Világnapján vasárnap Budapesten (Spa Trend Online)
Vasárnap kilencedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Idegenvezetők Világnapját Budapesten, ennek keretében mintegy száz programot tartanak városszerte.
febr. 25
10:15
Hazájában is tarolt A némafilmes (Infostart)
Hazájában is tarolt A némafilmes: a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján Michel Hazanavicius fekete-fehér filmjét hat szoborral - köztük a legjobb francia filmnek járóval - jutalmazta péntek este a francia filmakadémia.
febr. 25
11:09
Bábszínház gyerekeknek és felnőtteknek (Spa Trend Online)
Az Európai Szabadúszó Művészek Egyesülete (ESZME) második alkalommal rendezi meg bábszínházi fesztiválját március 16. és 18. között Budapesten. A rendezvénynek a Stúdió K ad otthont, ahol összesen kilenc előadás látható: napközben két produkció és kézműves foglalkozás várja a családokat, esténként pedig felnőtteknek játszanak bábszínházat.
febr. 25
11:11
Sztárszobrász tervezte borospince Umbriában (Spa Trend Online)
Köztéri szobor helyett borospincét alkotott Arnaldo Pomodoro, az egyik legjelentősebbnek tartott kortárs olasz szobrászművész. A még felavatás előtt álló umbriai művészpince már tele van a legjobb itáliai borokkal.
febr. 25
11:13
Pink Floyd: a The Wall megjelenésével zárul az újrakiadás-sorozat (Spa Trend Online)
Lezárul a Pink Floyd együttes életművének újrakiadás-sorozata: a tavaly szeptemberben indított, "Why Pink Floyd...?" című széria utolsó részeként hétfőtől a The Wall (A Fal) című album is elérhető lesz többféle változatban, ritkaságokkal.

Keresés