2008. január 16. szerda

jan. 16
16:54
Fradi-pályázat: ötödjére is eredménytelen (HírTV)
Érvényes, de eredménytelen volt a Ferencváros hat plusz két hektáros területére kiírt pályázat - tudatta közleményben szerdán a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A futballklub A vezetése megdöbbentőnek nevezte a döntést.
jan. 16
16:58
Élvezetesebb a drágább bor (HírExtra)
Minél drágább egy palack bor, az emberek annál élvezetesebbnek találják, függetlenül attól, hogy milyen az íze - mutatták ki első ízben amerikai kutatók. A kísérlet során húsz emberrel ugyanazt a bort kóstoltatták meg, de különböző árat tüntettek fel: kiderült, hogy azoknak, akikkel magasabb árat közöltek, sokkal jobban ízlett a nedű.
jan. 16
16:59
810 millió jut népegészségügyi programokra (Alternatív Energia)
Az egészségügyi tárcának az idén az egyik legfontosabb célja, hogy minél több nőt győzzön meg arról, menjen el szűrővizsgálatra - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Ennek részleteiről szólva a miniszter elmondta: felkérte a háziorvosi szakmai kollégiumot és az Országos Alapellátási Intézetet, hogy határozza meg a háziorvosok kompetenciáját…
jan. 16
17:00
Miért öli meg a jegesmedve a bocsait? (HírExtra)
Nagy feltűnést keltett, hogy a nürnbergi Állatkertben a közelmúltban egy jegesmedvemama megölte bocsait, ám a szabad természetben egyes fajoknál, mint például az oroszlánoknál természetes az ilyen viselkedés.
jan. 16
17:01
Érvényes, de eredménytelen a Fradi-pályázat (Blikk)
Ötödször sem kelt el az Üllői úti ingatlan
jan. 16
17:02
Lesz recesszió? Kérdezze a krupiét (Privátbankár)
Ha a kaszinóiról híres Nevada állam szerencsejáték-iparának forgalma a mérce, akkor az amerikai gazdaság a recesszió szélén van - áll a Moody"s elemzésében.
jan. 16
17:03
Nem engedték tüntetni a színésznőt (HírExtra)
Nem engedték a hét végén tüntetni Mia Farrow-t a kambodzsai hatóságok Phnompenben a dárfúri mészárlás ellen. A humanitárius akcióiról is elhíresült amerikai színésznő ugyanis a kambodzsai fővárosba tervezte "Az álom Dárfúrért" kampányának következő állomását.
jan. 16
17:04
Influenzajárvány van több megyében (HírTV)
Influenzajárvány van a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Békés és Csongrád megyében - tudta meg a Lánchíd Rádió az ÁNTSZ regionális intézetének vezetőitől. Tombácz Zsuzsanna hozzátette: egy új, Salamon-szigeteki vírustörzs okozza a tömeges megbetegedéseket.
jan. 16
17:04
Lábcsontból állkapocs (Blikk)
Szenzációs műtétet hajtott végre Oberna Ferenc (44) főorvos és csapata
jan. 16
17:04
A romániai fiú ügye téma volt a kormányülésen (Alternatív Energia)
A hatályban lévő jogszabályok lehetőséget adtak volna arra, hogy a romániai fiú ügyében hatékonyabban járjanak el az érintett hatóságok, a közöttük lévő munka jobb összehangolásával gyorsabban meg lehetett volna találni a megoldást - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón. Mint mondta, a kormány egyelőre nem alakította ki álláspontját a büntethetőség korhatárának…
jan. 16
17:05
Gumiabroncsgyár Gyöngyösön (HírExtra)
A jövő év utolsó negyedében elindulhat a termelés India vezető gumiabroncsgyártó vállalata, az Apollo Tyres Gyöngyösön épülő gyárában - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón Budapesten.
jan. 16
17:06
Kovalainen élvezi az életet a McLarennél (F1világ)
Heikki Kovalainen egyszerűen fel nem tudja fogni, miért tartják ridegnek a McLarent, ugyanis elmondta, még egyik csapatánál sem érezte olyan jól magát, mint a wokingiaknál.
jan. 16
17:08
A korábbi BKV-vezér új állása a MÁV-nál (Infostart)
A MÁV Zrt. vezérigazgatója Aba Botondot, a Közlekedéstudományi Intézet személyközlekedési igazgatóját, a BKV korábbi vezérigazgatóját kérte fel a MÁV-START Zrt. felügyelőbizottságának elnöki posztjára.
jan. 16
17:09
Miskolc, Gyula és Tokaj a Kultúra Magyar Városai (HírExtra)
Miskolc, Gyula és Tokaj kapja az idén a Kultúra Magyar Városa címet; az elismeréseket pénteken adják át Budapesten. A címet a megyei jogú városok kategóriájában Miskolc, a tízezer lakos feletti városok közül Gyula, a tízezer lakos alatti városok kategóriájában pedig Tokaj nyerte el.
jan. 16
17:09
Piaci verseny vagy állami támogatás szükséges a fejlődéshez? (HírTV)
Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora nem tartja jó elképzelésnek, amit a közelmúltban pár állami intézmény vezetősége javasolt, hogy a magánintézmények ne kapjanak állami támogatást a jövőben. A rektor szerint, ha egy magántulajdonban lévő főiskola egyedülálló szakosodást kínál, a hallgatónak joga van azt államilag finanszírozott keretek között is tanulni.
jan. 16
17:11
Még nincs megegyezés a feladatokról (HírExtra)
Még nincs megállapodás arról, milyen feladattal vegyenek részt a koalíciós pártok az egészségbiztosítási törvény végrehajtási rendeleteinek elkészítésében. Ezt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter mondta a szerdai budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón az MTI kérdésére válaszolva.
jan. 16
17:11
USD-CAD Kedvezö kilátások (HírTV)
Az USD-CAD árfolyama 1,0281-re emelkedett. Ha sikerül a devizapárnak 1,0250-0340 fölött zárnia a napot, 1,0900-ig nyílhat potenciál. Csak abban az esetben romlanak a kilátások, ha 1,0000-0,9960 alá esik vissza az árfolyam. 0,9840 alatti árfolyam esetén szabaddá válhat az út 0,9700-ig, majd 0,9500-ig. in-GFX
jan. 16
17:13
Annus, Fazekas: felfüggesztés felfüggesztve (HírExtra)
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bizottsága úgy döntött, Annus Adrián és Fazekas Róbert július 15-ig versenyezhet, addig kell törleszteniük tartozásukat.
jan. 16
17:13
De La Hoya megleckéztetné Mayweathert (BorsOnline)
Alig csengett le a két veterán, Mike Tyson és Evander Holyfield lehetséges harmadik összecsapásának a híre, máris újabb nagyágyúk meccse került fókuszba, eszerint Oscar De La Hoya és Floyd Mayweather is szívesen egymásnak esne.
jan. 16
17:13
Stagnál az amerikai ipari termelés (Privátbankár)
Novemberhez képest decemberben változatlan volt az Egyesült Államokban az ipari termelés. A kapacitások kihasználtsága 81,4 százalékra csökkent. Az elemzők 0,2 százalékos csökkenést vártak a novem...
jan. 16
17:14
Török Ádám és a Mini jubileumi koncertje (HírExtra)
Január 26-án koncerttel ünnepli 60. születésnapját és zenekara, a Mini megalakulásának 40. évfordulóját Török Ádám, a magyar rock és blues meghatározó egyénisége, énekes, fuvolás és szerző. A részletekről szerdán tájékoztatták a sajtót az Old Man,s Pubban.
jan. 16
17:14
Fatörzsek közt csempészték a moldávokat (Blikk)
jan. 16
17:14
Talpuk hőmérőzése segíti a cukorbetegeket (Metropol)
Lábuk amputációjától óvhatja meg a cukorbetegeket, ha talpukon néhány pont hőmérsékletét rendszeresen mérik egy különleges hőmérővel – állítja egy tanulmány.
jan. 16
17:15
Enyhítették az ítéleteket a szegedi betegcsere ügyben (Alternatív Energia)
Részben megváltoztatta szerdán az elsőfokú ítéletet a szegedi betegcsere ügyében a másodfokon eljáró Csongrád Megyei Bíróság. Németh Norbert bíró az ítélet ismertetésében elmondta: a másodrendű vádlott, H. Károly szakápoló egy év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetését egy év négy hónapról, tizenegy hónapra csökkentette. Emellett az elsőrendű vádlottal, B. Ferenc beteghordóval együtt, előzetes…
jan. 16
17:17
Huszti 200 milliót visz haza évente (Blikk)
A focista túl sokat követelt csapatától, emiatt megharagudtak rá és nyilvánosságra hozták, mennyit keres
jan. 16
17:18
Ki felügyeli az eü-törvény végrehajtását? (Privátbankár)
Még nincs megállapodás arról, milyen feladattal vegyenek részt a koalíciós pártok az egészségbiztosítási törvény végrehajtási rendeleteinek elkészítésében. Ezt Horváth Ágnes egészségügyi miniszter mon...
jan. 16
17:20
Motoros siklóernyővel 4 kilométer magasan (HírExtra)
Egy német turista motoros siklóernyővel első ízben repülte át Új-Zéland legmagasabb hegységét, a Mount Cookot. A 42 éves biciklibolt-vezető, Gerry Mayr motoros siklóernyőjével felfelé menet jóval magasabbra szállt, mint a 3754 méteres Mount Cook, egészen pontosan 3960 méterre.
jan. 16
17:20
USA: nőttek a nyersolajtartalékok: 4,3 millió hordóval (HírTV)
Az elmúlt héten 4,3 millió hordóval nőttek az amerikai nyersolajtartalékok, miután legutóbb még -6,8 millió hordós értékröl számoltak be. In-GFX
jan. 16
17:24
Tartson lovat, és nem kell benzin! (Privátbankár)
Egy ló egy év alatt termelt trágyájával 10 ezer kilométert haladhatna egy hidrogén hajtású Toyota személyautó, amennyiben a trágyából biogázt, abból pedig villanyáramot, majd vízbontással hidrogént ál...
jan. 16
17:25
A Vágy és vezeklés a favorit (HírExtra)
Több mint tucatnyi kategóriában jelölték a Vágy és vezeklés című romantikus drámát a brit filmakadémia díjára. A BAFTA szerdán jelentette be idei jelöléseit, amelyek nyomán február 10-én találnak gazdára a legrangosabb brit filmdíjak.
jan. 16
17:25
Visszadátumozás: az iktatókönyv cáfolja az MSZP-s Juhásznét (+videó) (HírTV)
Az iktatókönyv cáfolja Juhászné Lévai Katalint, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt szocialista elnökét a 30 milliós lepapírozási botrányban.
jan. 16
17:26
Előkészítés alatt a dohányzás tilalmáról szóló jogszabály (Alternatív Energia)
Előkészítés alatt van az a jogszabály, amely betiltaná a dohányzást a zárt nyilvános helyeken. Ezt az egészségügyi miniszter mondta a szerdai budapesti kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva.
jan. 16
17:27
Jó ötletből sikeres üzlet (HírExtra)
Meghosszabbítja a feltalálóknak kiírt projektverseny beadási határidejét a ValDeal Innovációs Zrt., így február 3-ig küldhetők el az újítások.
jan. 16
17:28
Kökényesi: a bíróságnak eljárást kellene indítania (Alternatív Energia)
A Fővárosi Bíróság (FB) szerint a 2006 őszén történt bántalmazások ügyében a bírák azért közölték azt, hogy a rendőrök hamisan tanúztak, mert a bántalmazások tényét egyértelműen megállapíthatónak találták. Az ORFK főigazgatója közölte: ha a bíróság mindezt tényként kezeli, eljárást kell indítania.
jan. 16
17:29
Kétmilliárd kellene a Puskásról készülő filmre (Blikk)
Rudolf Péter rendezi a Puskás Öcsiről szóló filmet
jan. 16
17:29
Másodszorra sikerült: megvette az Oracle a BEA Systemst (Privátbankár)
Bevásárlókörútja újabb lépéseként az amerikai Oracle felvásárolta a BEA Systems amerikai szoftverspecialistát: a második nekifutásra nyélbe ütött üzlet értéke 8,5 milliárd dollár. Az Oracle akkor 6,66...
jan. 16
17:30
Hotel és művészet (HírExtra)
Az elmúlt 15 év alatt több mint száz hazai alkotó mutatkozott be a Kempinski Galériában, a tőlük vásárolt alkotásokból nyílt visszatekintő válogatás január 31-ig látogatható a belvárosi szállodában.
jan. 16
17:30
Laborátadó a Pannon Egyetemen (HírTV)
Ünnepélyes keretek között avatták fel a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának legújabb PC termét Veszprémben.
jan. 16
17:31
"Csak" 700 millióra büntették a MÁV-ot (Privátbankár)
Első fokon pert nyert a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Államvasutak (MÁV) Zrt. ellen, miután a Fővárosi Bíróság (FB) lényegében helybenhagyta a versenyhatóság döntését, amelyben erőfölénnyel ...
jan. 16
17:32
Elsodort egy kisfiút, az apa megverte (Alternatív Energia)
Megbánta tettét az a férfi, aki kedden Ózdon megverte annak az autónak a vezetőjét, aki járművével elsodorta ötéves gyermekét - tudatta a rendőrség szerdán. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd belterületén kedden délután az úttesten körültekintés nélkül átszaladó ötéves kisfiút elsodort egy szabályosan közlekedő személygépkocsi, a fiú édesapja ezt látva a járműhöz rohant és bántalmazta annak…
jan. 16
17:32
Ausztriát is elérte az influenzajárvány (Kripto Akadémia)
Ausztriát is elérte az influenzajárvány: az egészségügyi minisztérium szerdai tájékoztatója szerint csupán január második hetében 15 300 betegedtek meg a vírusfertőzés következtében.
jan. 16
17:32
Talpuk hőmérőzése segíti a cukorbetegeket (HírExtra)
Lábuk amputációjától óvhatja meg a cukorbetegeket, ha talpukon néhány pont hőmérsékletét rendszeresen mérik egy különleges hőmérővel - állítja egy tanulmány.
jan. 16
17:32
EUR-USD Visszaesés 1,47 alá (HírTV)
Az EUR-USD árfolyama visszaesett 1,47 alá, és számos eladási stop oldására került sor. A veszteségek hátterében ismét a Wall Street-i veszteségek és a 89 dollár alatti olajár álltak. In-GFX
jan. 16
17:34
Hétvégére tisztul a levegő (Alternatív Energia)
A levegő minősége országszerte továbbra is "kissé szennyezett", ám javul a helyzet, sőt hosszú idő után a hétvégén esély van érdemi tisztulásra - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szerdán. A tárca közleménye szerint több autóforgalommal terhelt területen, főleg csúcsidőben a szálló por szennyezettség és a nitrogénoxid szennyezettség továbbra is meghaladhatja az egészségügyi…
jan. 16
17:36
Kézre kell keríteni a négy vádlottat (HírExtra)
A még körözött négy vádlott kézre kerítését nevezte legfőbb prioritásának szerdán a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék új főügyésze, ugyanakkor azt is megerősítette, hogy Hágában egyelőre nem készül új jelentés arról, milyen Belgrád együttműködése az ENSZ-testülettel.
jan. 16
17:36
A taxisok is vállalnának betegszállítást (HírTV)
A taxistársaságok is vállalnának betegszállítást, az erről szóló levelet a napokban küldte el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKI) az Egészségügyi Minisztériumnak - mondta Dudás Zoltán, az MKIK taxis szekciójának vezetője. A szakápoló nélküli betegszállításért a taxisok sem kérnének több pénzt az államtól.
jan. 16
17:37
Zsanett-ügy: elutasították az ügyvéd panaszát (Alternatív Energia)
A Fővárosi Főügyészség elutasította azt a panaszt, amelyet E. Zsanett jogi képviselője nyújtott be, így jogerőre emelkedett a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást megszüntető határozata - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán. A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly december 10-án szüntette meg a nyomozást az öt rendőr ellen, az erőszakos közösülés bűntett miatt indult eljárást…
jan. 16
17:39
Külföldi befektetőkkel konzultáló tanács a Fideszben (Alternatív Energia)
Befektetői konzultációs tanács létrehozásáról döntött a Fidesz elnöksége - jelentette be Varga Mihály, a párt alelnöke szerdán Siófokon, a Fidesz elnökségi ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Varga Mihály közölte: a tanács vezetésével Orbán Viktor pártelnök javaslatára Járai Zsigmondot kérték fel. Az Orbán-kormány volt pénzügyminiszterétől, a Magyar Nemzeti Bank exelnökétől azt várják,…
jan. 16
17:41
Már országos méretű az influenzajárvány (Infostart)
Országos méretű influenzajárvány alakult ki Magyarországon - közölte az országos tisztifőorvos. Falus Ferenc elmondta: a múlt héten 30 ezer beteget regisztráltak és hétről-hétre megkétszereződik az influenzás megbetegedések száma.
jan. 16
17:41
Ötödik olimpiájára készül (HírExtra)
Gőzerővel készül pályafutása ötödik (!) olimpiájára a kenus Kolonics György, aki azonban nem tagadja, hogy egyre fájdalmasabbnak érzi az emberpróbáló alapozó edzéseket.

Keresés