Filkor Attila, az Internazionale magyar válogatott labdarúgója a következő fél évben a másodosztályú Grosetto csapatában folytatja pályafutását kölcsönjátékosként.
Hétezer éves város romjaira bukkantak Egyiptomban, a Fajjúm-oázisban amerikai régészek. Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője szerint a terület elektromágneses vizsgálata mutatta ki a falak és az utak hálózatát. A település szerkezete hasonlatos a görög-római korban épült városokéhoz - olvasható a Yahoo News hírei között.
Az önkormányzati lakások lakbérét terhelő áfa visszavonását, a gyermekélelmezés ügyének fordított áfából történő kivételét kezdeményezi a Fidesz elnöksége - közölte Kósa Lajos, a párt alelnöke, Debrecen polgármestere szerdán a Hajdú-Bihar megye székhelyén tartott sajtótájékoztatón, a Fidesz elnökségi ülésén elhangzottakról beszámolva.
Yoko Onót is Bukarestbe várják május végén a harmadik Nemzetközi Kortárs Művészeti Biennáléra. John Lennon özvegyének romániai útját több romániai lap is jelezte Razvan Ion, a biennálé egyik szervezőjének bejelentésére hivatkozva. A május 23. és június 21. között sorra kerülő rendezvényen huszonegy ország harminckilenc képzőművésze lesz jelen, akárcsak számos meghívott, köztük a legendás Yoko Ono.
John Edwards kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből. A volt észak-karolinai szenátor, aki már 2004-ben is nekifutott az elnökjelöltségnek, New Orleansban köz...
Megérkeztek a Budapest-Bamako rali első hazatérő résztvevői szerda délután Budapestre.Az Air France párizsi gépével kora délután landolt Budapesten a futamon indulók közül mintegy 80 fő, akiket hozzátartozók, barátok vártak a repülőtéren. Amikor megpillantották a versenyzőket tapsoltak és hangosan kurjongattak.
A hét eleji bágyadt hangulatból titokzatosba váltott Fiala János reggeli műsora a Kelj Fel Jancsi. Az Egy-Másért Alapítvány témája már eleve garanciát jelenthetett volna erre, azonban a műsorvezető Hír Tv Híradójában látott tudósítására vonatkozó kérdése még erősítette a hatást. A műsor Für Anikóval zárult.
Filkor Attila, az Internazionale magyar válogatott labdarúgója a következő fél évben a másodosztályú Grosetto csapatában folytatja pályafutását kölcsönjátékosként.
Minden mozi! címmel a Ludwig Múzeumban őrzött mozgóképalkotások legjavát mutatják be február 8. és március 30. között a kortárs művészeti múzeumban; a válogatás mintegy húsz évet fog át, a magyarországi videoművészet kezdeteitől egészen napjainkig - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
Bocsánatkérésre és egymillió korona pénzbírságra ítélte szerdán a pozsonyi kerületi bíróság Duray Miklóst, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota vezette szlovák kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) feljelentése alapján.
Jól jövedelmező családi vállalkozássá tehető a parlamenti képviselőség Nagy-Britanniában - ezt ismerte fel az ellenzéki Konzervatív Párt egyik alsóházi törvényhozója, aki több mint negyedmillió fontot fizetett ki dologi költségkeretéből feleségének és fiainak "asszisztensi" és egyéb tevékenységekért.
John Edwards kiszáll az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből. A volt észak-karolinai szenátor, aki már 2004-ben is nekifutott az elnökjelöltségnek, szerdán New...
A Fed esti kamatdöntése elött egy hónapos minimumot ért el az USD-CAD 0,9923-nál. Ha a várt szerint csökkenti az alapkamatot, tovább nö a kanadai dollár javára a kamatkülönbség. A kanadai alapkamat jelenleg 4,00%-on áll. jól jönnek a kanadai devizának az emelkedö nyersanyagárak is. Csak kedden esett vissza a paritás alá a devizapár árfolyama. In-GFX
Egymilliárd forintos beruházást tervez Sátoraljaújhely önkormányzata, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város a település fölé magasodó Magas-hegyen szórakoztató- és sportcentrumot építene, a beruházási összeg egy részét pályázaton szeretné előteremteni - közölte Dankó Dénes alpolgármester az MTI-vel.
Ma gyengülést mutatott a cseh korona. Az EUR-CZK csúcsot ért el 26,067-nél, mielött visszaesett volna. A Fed esti kamatdöntése elött ingerült a piac. Az EUR-CZK-t 26,994-en jegyzik. Ellenállás 26,078-nál, míg támogatás 25,900-nál található. In-GFX
A Fidesz felszólítja az MSZP-t, hogy ne költse az adófizetők pénzét saját kampányára. Balsai István, a legnagyobb ellenzéki párt országgyűlési képviselője az InfoRádiónak azt mondta: a kormány eddig 2 milliárd forintot fordított arra, hogy lebeszélje az adófizetőket arról a népszavazásról, amit az adófizetők többsége kezdeményezett. Az MSZP szóvivője közölte: Balsai István fideszes képviselő nem…
Távozik posztjáról Holló Sándor, győri rendőrkapitány, miután felettesei indoklás nélkül visszavonták vezetői megbízatását. A 43 éves ezredes 25 éves rendőrségi szolgálat után február elsejétől nyugdíjba vonul.
Börtönbüntetésre súlyosbította a bíróság annak az öt embernek a büntetését, akiket első fokon csak pénzbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Városi Bíróság egy kocsmáros brutális bántalmazása miatt - jelenti a HavariaPress.
Hétezer éves város romjaira bukkantak Egyiptomban, a Fajjúm-oázisban amerikai régészek. Zahi Havasz, az Egyiptom ókori műkincseit felügyelő legfelsőbb tanács vezetője szerint a terület...
Még nem ért véget a január sem, de már kinyíltak az első virágok a Fővárosi Állat- és Növénykertben - értesült a HavariaPress. Bár a tavalyi, rendkívül enyhe tél után még ennél is hamarabb bontottak szirmot a legkorábbi virágok, de a mostani virágnyílás is jóval hamarabb következett be, mint a "sokéves" átlag.
Távbankrablást akart végrehajtani egy héttagú banda Svédországban, de egy ügyintéző egyetlen mozdulattal keresztülhúzta a számításukat. A rablók az ügyben eljáró svéd ügyész szerdai...
Legkevesebb tizenöten vízbe fulladtak, egy tengerész eltűnt, miután két kereskedőhajó összeütközött a Jangce folyó torkolatánál Shangai közelében szerdán - közölték kínai helyi illetékesek.
Az önmagát és hallgatóit az előítéletektől, diszkriminációtól, kötöttségtől és konvencióktól megszabadító német jazzorgonista-fenomén, Barbara Dennerlein január 31-i hangversenyére minden jegy elkelt. A művésznővel közelebbről is megismerkedhetnek azok, akik érvényes koncertjegy birtokában este fél 7-kor részt vesznek az Előhangon.
A budapesti bankközi devizapiacon 258,10/20 forinton jegyezték az eurót szerdán délután, ami gyakorlatilag megegyezik a kedd délutáni 258,20/30 forintos értékkel. A 0,25 százalékpontos lengyel kam...
Visszaminősítette Litvánia szuverén adóskockázati besorolásait a Standard & Poor"s, a gazdaságot terhelő kockázatokra és az ezekre adott, szerinte nem megfelelő költségvetési válaszra hivatkozva. A ro...
Kihelyezett kormányülés kezdődött szerdán a Pest megyei Gödön - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A távirati iroda információi szerint a többórásra tervezett kormányülésen többek...
Téltemető és hóvirág virít a Fővárosi Állat- és Növénykert védett parkjában! A hazai flóra legkorábban nyíló vadvirágai közé tartozó növények idén ugyan nem olyan korán bontottak szirmot, mint a tavalyi, rendkívül enyhe télen, de még mindig hamarabb, mint a „sokéves” átlag.
Valamennyi régiót elérte az influenzajárvány - mondta az InfoRádiónak az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Szolnoki István hozzátette: a megbetegedések száma az Észak-Magyarország régióban emelkedett a legnagyobb mértékben.
Pert helyezett kilátásba egy brazíliai zsidó szervezet arra az esetre, ha egy szambaiskola nem változtat a tervein és holokauszt-élőképpel vonul fel a riói karneválon.
A Washington Post egy olyan online térképes szolgáltatást indított, mely az egyes helyekhez kötődő hivatkozásokat mutatja be. Ezzel kiderül, hogy egy-egy helynek – például kávézónak, egyetemnek, mozinak – mekkora a blogos visszhangja - írja a Journalism.co.uk. A The Buzz Map névre hallgató fejlesztés nemcsak a blogokban, hanem a Washington Post cikkeiben megemlített helyeket is bevonja az…
Az EUR-JPY ma tovább erösödött, és új napi csúcsot ért el 158,80-nál. A devizapárt 158,66-on jegyzik. Ellenállás 159,10-nél, míg támogatás 157,43-nál található. In-GFX
Duray Miklós egymillió koronás kártérítést köteles fizetni a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), így döntött szerdán a pozsonyi harmadik kerületi járásbíróság. Mindezt azért, mert a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke fasiszta pártnak nevezte az SNS-t. Az ítélet szerint Duraynak bocsánatot is kell kérnie kijelentéséért, az ítélet nem jogerős.
Az elmúlt héten 3,6 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok, miután legutóbb még +2,3 millió hordós értékröl számoltak be. A benzintartalékok heti szinten 2,6 millió hordós emelkedést mutattak a legutóbbi +5,0 millió hordós érték után. A könnyü fütöolajok tartalékai 1,5 millió hordóval csökkentek. Itt legutóbb még -1,3 millió hordós értékröl adtak számot. In-GFX
A világ legelismertebb vállalatainak kommunikációs vezetői sokkal előkelőbb helyen szerepelnek a vállalati struktúrában és tovább töltik be posztjukat, mint a feltörekvő cégeknél dolgozó kollégáik – derül ki egy felmérésből, amelyet a Weber Shandwick nemzetközi pr-ügynökség közösen végzett a Spencer Stuart HR tanácsadó céggel és a KRC Research-csel. A kutatást Amerikában és Európában végezték el.
A politikai nyomás ellenére a francia Société Générale bank igazgatótanácsa egyhangúlag megerősítette posztján Daniel Bouton elnök-vezérigazgatót és helyettesét, Philippe Citerne-t.
A palesztinok 52,7 százaléka ellenzi a Gázai övezet területéről Izrael ellen végrehajtott rakétatámadásokat - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét szerdán tették közzé a ciszjordánai Nábluszban.
A NATO szerdán felszólította Kanadát, hogy ne vonja ki katonáit nyáron Afganisztánból. James Appathurai, az észak-atlanti szervezet szóvivője azt mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján, hogy...
"Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit"! A civil szervezeteket elszomorítja, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetése saját szakértői gárdájára sem hallgat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,87 pontos növekedéssel, 23.757,95 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,06 százalékos erősödés. A forgalom szerdán 23,46 milliárd...