Duray Miklós egymillió koronás kártérítést köteles fizetni a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), így döntött szerdán a pozsonyi harmadik kerületi járásbíróság. Mindezt azért, mert a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke fasiszta pártnak nevezte az SNS-t. Az ítélet szerint Duraynak bocsánatot is kell kérnie kijelentéséért, az ítélet nem jogerős.
A budapesti bankközi devizapiacon 258,10/20 forinton jegyezték az eurót szerdán délután, ami gyakorlatilag megegyezik a kedd délutáni 258,20/30 forintos értékkel.
Az elmúlt héten 3,6 millió hordóval emelkedtek az amerikai nyersolajtartalékok, miután legutóbb még +2,3 millió hordós értékröl számoltak be. A benzintartalékok heti szinten 2,6 millió hordós emelkedést mutattak a legutóbbi +5,0 millió hordós érték után. A könnyü fütöolajok tartalékai 1,5 millió hordóval csökkentek. Itt legutóbb még -1,3 millió hordós értékröl adtak számot. In-GFX
A világ legelismertebb vállalatainak kommunikációs vezetői sokkal előkelőbb helyen szerepelnek a vállalati struktúrában és tovább töltik be posztjukat, mint a feltörekvő cégeknél dolgozó kollégáik – derül ki egy felmérésből, amelyet a Weber Shandwick nemzetközi pr-ügynökség közösen végzett a Spencer Stuart HR tanácsadó céggel és a KRC Research-csel. A kutatást Amerikában és Európában végezték el.
Fotók: Apamacko A nemrég bemutatott pusztuló szupersportautók mellé Apamacko olvasónk küld hasonló sorsú tűzoltóautókat: Küldöm a székesfehérvári tűzoltóság területén árválkodó régi tűzoltóautók képét.
A politikai nyomás ellenére a francia Société Générale bank igazgatótanácsa egyhangúlag megerősítette posztján Daniel Bouton elnök-vezérigazgatót és helyettesét, Philippe Citerne-t.
A palesztinok 52,7 százaléka ellenzi a Gázai övezet területéről Izrael ellen végrehajtott rakétatámadásokat - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét szerdán tették közzé a ciszjordánai Nábluszban.
A NATO szerdán felszólította Kanadát, hogy ne vonja ki katonáit nyáron Afganisztánból. James Appathurai, az észak-atlanti szervezet szóvivője azt mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján, hogy...
Négy százalékkal növelte nyereségét a negyedik negyedben az amerikai Boeing: így adózott eredménye 1,03 milliárd dollár, egy részvényre 1,36 dollár lett, a tavalyelőtti negyedik negyed 989 millió - egy részvényre 1,29 - dollárja után.
"Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd, ne csak a valódit"! A civil szervezeteket elszomorítja, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetése saját szakértői gárdájára sem hallgat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,87 pontos növekedéssel, 23.757,95 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,06 százalékos erősödés. A forgalom szerdán 23,46 milliárd...
Minden mozi! címmel a Ludwig Múzeumban őrzött mozgóképalkotások legjavát mutatják be február 8. és március 30. között a kortárs művészeti múzeumban; a válogatás mintegy húsz évet fog át, a magyarországi videoművészet kezdeteitől egészen napjainkig - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
Fél évig kölcsönben az olasz másodosztályú Grosseto csapatában játszik Filkor Attila a magyar válogatott és az Internazionale középpályása. Az olasz kiscsapat jelenleg a Serie B 15. helyén áll.
Február 11-én szavaz az Országgyűlés az egészségbiztosítási törvényről, valamint a jogszabály megerősítésére benyújtandó fideszes népszavazási kezdeményezésről - közölte a házelnök a frakciók képviselőivel folytatott egyeztetés után. Szili Katalin elmondta, hogy a parlament február 18-án dönt az ombudsmanjelöltekről.
A fővárosi Fidesz szerint "túl puha" a tervezett, majd meghiúsult kormányzati negyed területére készített kerületi szabályozási terv - erről a Fővárosi Önkormányzat városfejlesztési és városképvédelmi bizottságának fideszes elnöke beszélt szerdán az MTI-nek.
Két és féléves, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a bolgárok világbajnoki címvédő jégtáncpárosának férfi tagját, Makszim Sztaviszkit, aki augusztusban ittasan halálos közlekedési balesetet okozott.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13,87 pontos növekedéssel, 23.757,95 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,06 százalékos erősödés. A Mol árfolyama 150 ponttal 0,66...
Szirmot bontott a téltemető, a hóvirág és a hanga is a Fővárosi Állat- és Növénykert védett parkjában. A Magyarországon legkorábban nyíló vadvirágok idén ugyan nem olyan korán kezdtek el...
Arn Gréta két sima játszmában nyert Eva Dyrnberg ellen és ezzel a magyar női tenisz Fed Kupa-válogatott 1-0-ra vezet Dánia ellen az Euro-Afrikai Zóna I. csoportjának nyitó napján, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, Budapesten.
Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint a múlt héten az amerikai olajtartalék 3,6 millió hordóval nőtt, miközben az elemzők csak 2,4 milliárd hordós emelkedést vár...
A MÁV Zrt. kifogásolja, hogy csak alig egy nappal a sztrájk előtt kapott hivatalos értesítést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől arról, miszerint február 1-től, péntektől, a szakszervezet bármelyik napon, bármelyik időpontban munkabeszüntetésbe kezdhet - közölte a vasúttársaság.
Csillagfiú címmel Oscar Wilde meséje alapján született zenés játékot mutat be február 7-én, Gaudí ihlette látványvilágban a Budapest Bábszínház. Az alkotók szerint ma különösen aktuális a történet, amelynek főhőse lassacskán megérti: a külső szépség lélek nélkül semmit sem ér.
Dr. Páva Zsolt, a pécsi Fidesz frakcióvezetője kérdéseket fogalmazott meg Tasnádi Péter polgármesternek, az elmúlt napokban ugyanis számos ellentmondás látott napvilágot az EKF programmal kapcsolatban.
Ma délelött 1,4818-ra emelkedett az EUR-USD árfolyama, majd a vártnál kedvezöbben alakuló ADP Employment-jelentés hatására ismét elbúcsúzott az 1,48 fölötti jegyzésektöl, és visszaesett 1,4765-re. A figyelmet a Fed 20.15 órai kamatdöntése vonja magára, ahol a többség 50 bázispontos kamatcsökkentéssel számol. Vannak, akik úgy vélik, hogy kisebb kamatlépés várható. A megkérdezett 85 elemzö közül…
Kolbásztöltő vetélkedő, bográcsfoglalás, kóstoló, főzőverseny, népzenei aláfestéssel - mindez csupán ízelítő a február 8-10. között a Vajdahunyadvárban rendezendő I. Budapesti Mangalicafesztivál programjából.
Sarka Kata és Hajdú Péter mauritiusi nyaralásukról érkezvén a Cool stúdiójában egymásba fonódva meséltek kapcsolatuk kezdeteiről, legutóbbi utazásukról és közelgő esküvőjükről.A műsorvezető és barátnője elmesélte: a Balatonon hozta őket össze sors egy véletlen folytán, ugyanis először Péter egyik kollégája próbálta meghódítani Katát.
A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék - olvasható a január 7-e és 22-e között végzett, 1.000 ember megkérdezésén alapuló vizsgálatban.
A Fidesz környezetpolitikusa a Bátaapátiban zajló atomtemető építésének felfüggesztését és azonnali intézkedéseket sürgetett, mert orosz és magyar szakértői vélemény szerint a tározótérbe beszivárog a víz. Illés Zoltán szerint a paksi atomerőmű hulladékát most is Pakson tárolják, ezért nincs is szükség az atomtemetőre.