2008. január 30. szerda

jan. 30
15:11
Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött orosz milliárdos (HírTV)
Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött orosz olajmágnás Mihail Hodorkovszkij, mert szerinte nem bánnak megfelelően egykori kollégájával és rabtársával - mondta ügyvédje egy moszkvai rádióban szerdán. A Jukosz olajtársaság egykori elnöke szerint azzal akarnak tőle beismerő vallomást kicsikarni, el nem követett bűnökkel kapcsolatban, hogy vállalatának egykori alelnökétől, az AIDS-es Vaszilij…
jan. 30
15:12
Horváth Csaba lesz a győri rendőrkapitány (Alternatív Energia)
Visszavonták Holló Sándor ezredes, Győr rendőrkapitánya vezetői megbízását; az ezredes 25 éves rendőrségi szolgálat után 43 évesen vonul nyugállományba. A hírt megerősítette Szabadfi Árpád dandártábornok, Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány és közölte: Holló Sándor utódja a győri kapitányság élén Horváth Csaba alezredes, a jelenlegi mosonmagyaróvári rendőrkapitány február 1-jétől.
jan. 30
15:14
Mindenkit elért a járvány (HírExtra)
Valamennyi magyarországi régiót elérte mostanra az influenzajárvány, a megbetegedések száma a legerőteljesebben az Észak-magyarországi régióban emelkedett - közölte Melles Márta, az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosa a szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
jan. 30
15:14
Az amerikai képviselőház jóváhagyta a gazdaságélénkítő csomagot (Gondola)
Az amerikai képviselőház jóváhagyta kedden a gazdaság élénkítését célzó csomagot, amely elsősorban a középosztály megsegítésére épít. A 385-35 szavazati aránnyal elfogadott program alapján 146...
jan. 30
15:17
45 százalékkal marad le az MSZP a Fidesz mögött (Alternatív Energia)
A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében 34 százalék, míg az MSZP támogatói tábora a teljes lakosság körében 13 százalék - olvasható a legfrissebb kutatásban. A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista…
jan. 30
15:19
Van olyan háziorvos, aki havi 400 ezer forintnak mondhat búcsút 2009-től (Infostart)
A Magyar Orvosi Kamara szerint a vizitdíj és kórházi napidíj nem hozott jelentős bevételt sem az alapellátásban, sem a kórházaknál és érdemben nem volt hatással a hálapénzre sem - mondta Éger István elnök.
jan. 30
15:19
A Fidesz a lakbéráfa visszavonását kezdeményezi (Alternatív Energia)
Az önkormányzati lakások lakbérét terhelő áfa visszavonását, a gyermekélelmezés ügyének fordított áfából történő kivételét kezdeményezi a Fidesz elnöksége - közölte Kósa Lajos, a párt alelnöke, Debrecen polgármestere szerdán a Hajdú-Bihar megye székhelyén tartott sajtótájékoztatón, a Fidesz elnökségi ülésén történtekről beszámolva.
jan. 30
15:20
Munkalehetőség a fogyatékkal élőknek (HírExtra)
Az állam lehetőségeihez mérten minden segítséget megad ahhoz, hogy a megváltozott munkavégző képességű fogyatékkal élők mihamarabb visszakerüljenek a munkaerőpiacra - mondta Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter szerdán Budapesten.
jan. 30
15:20
Az idén legalább öt új McCafé nyílik Magyarországon (Gondola)
A McDonald's gyorsétterem lánc 2008-ban legalább 5 új McCafé megnyitását tervezi Magyarországon - tájékoztatta a multinacionális vállalkozás magyar érdekeltsége az MTI-t. A McDonald's Magyarországi...
jan. 30
15:21
Nyakó: nem csoda, ha a Fidesz minden eszközzel támadja a tájékoztatást (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint a kormány közpénzen folytatott pártkampányát bizonyítja az Új Magyarország kiadványban és az MSZP internetes honlapján szereplő egészségbiztosításról szóló anyagok "kísérteties hasonlósága" - jelentette ki Balsai István, az ellenzéki párt politikusa szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Nyakó István, a szocialisták szóvivője a Fidesz politikusának szavaira reagálva elmondta: az…
jan. 30
15:22
Fallabda országos bajnokság a hétvégén (HírExtra)
Szombaton és vasárnap a Római Squash Centerben rendezik meg a fallabdázók országos bajnokságát.A sportág hazai történetében először fordul elő, hogy két hétvégén kerül sor a küzdelmekre, a férfiak selejtezője ugyanis már a múlt szombaton lezajlott.
jan. 30
15:23
Kabulban nem lehet majd voksolni (Alternatív Energia)
A helyi biztonsági körülményekre figyelemmel a március 9-i népszavazáson nem lehet majd voksolni a kabuli magyar képviseleten, a többi külképviseleten azonban a tervek szerint nyitva lesznek az urnák - közölte a Külügyminisztérium szerdán. A szavazásra mindenütt lehetőség van, kivéve a kabuli képviseleten, tekintettel a biztonsági körülményekre. A Külügyminisztérium az egyes külképviseletekre…
jan. 30
15:25
A Pannon Puma után megdöglött az amerikai is (Privátbankár)
Az amerikai gazdaság az ingatlanpiaci és a hitelezési válság hatására a várakozásokat is meghaladó mértékben vesztett lendületéből a múlt év utolsó negyedévében. A bruttó hazai termék növekedési üteme...
jan. 30
15:25
A vizitdíj és a napidíj sem hozott jelentős bevételt (HírExtra)
A Magyar Orvosi Kamara szerint a vizitdíj és kórházi napidíj nem hozott jelentős bevételt sem az alapellátásban, sem a kórházaknál és érdemben nem volt hatással a hálapénzre sem - erről Éger István elnök beszélt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 30
15:25
Felmentette a szabadkai bíróság Papp Edinát és férjét (Gondola)
Több mint kilencórás tárgyalást követően kedden késő este felmentette a Szabadkai Kerületi Bíróság Papp Edinát és férjét, Bogos Attilát a kábítószerrel visszaélés vádja alól. Az ítélet szerint...
jan. 30
15:27
A kenyai rendőrök használhatnak lőfegyvert a fosztogatók ellen (Gondola)
Kenyában a rendőrök parancsot kaptak a lőfegyverhasználatra a fosztogatók, a gyújtogatók, a fegyvert viselő polgári személyek és az úttorlaszt építők ellen - közölte szerdán egy neve elhallgatását...
jan. 30
15:30
Fidesz: Nem akarunk lakbér-áfát! (Privátbankár)
Az önkormányzati lakások lakbérét terhelő áfa visszavonását, a gyermekélelmezés ügyének fordított áfából történő kivételét kezdeményezi a Fidesz elnöksége - közölte Kósa Lajos, a párt alelnöke, Debrec...
jan. 30
15:30
Hányat számolnak még az MSZP-re? (Infostart)
A Tárki legújabb közvélemény-kutatása szerint továbbra is jelentős a különbség a két nagy párt támogatottsága között: a Fidesz a felnőtt lakosság körében 34 százalékos, az MSZP 13 százalékos táborral rendelkezik.
jan. 30
15:31
Megújul az Öregvár (HírExtra)
Lezárult a komáromi és a komárnói (révkomáromi) erődrendszer hasznosítási terveinek elkészítésére kiírt "Erődök ébredése" elnevezésű projekt; a révkomáromi Öregvár Makovecz Imre tervei alapján újulhat meg, a komáromi erődben pedig két fiatal budapesti építész tervei alapján egy kulturális funkciókat ellátó építmény valósulhat meg - tájékoztatta a projekt menedzsere szerdán az MTI-t.
jan. 30
15:31
Bocsánatot kér az ausztrál kormány az őslakosoktól (HírTV)
Első alkalommal kér hivatalosan bocsánatot az ausztrál kormány az őslakosoktól. Elsősorban azoktól, akiket asszimilációs céllal erőszakkal vettek el szüleiktől a XX. század elején. Az ünnepélyes bejelentés február 13-án hangzik el majd, amikor megalakul az új törvényhozás. A hírt Jenny Macklin, a bennszülött ügyekkel foglalkozó miniszter jelentette be szerdán.
jan. 30
15:31
Három feltételezett iszlamista meghalt egy robbanásban Pakisztánban (Gondola)
Három feltételezett iszlamista meghalt szerdán egy robbanásban Pakisztán északnyugati vidékén, az afgán határ mentén fekvő törzsi területek közelében. A rendőrség szerint az áldozatok...
jan. 30
15:33
Gyermekbarát város lesz Tata (HírExtra)
Tata csatlakozik az UNICEF "Gyermekbarát város" elnevezésű kezdeményezéséhez - erről szerdai ülésén döntött a képviselőtestület.
jan. 30
15:33
Megadták magukat a venezuelai bankrablók (Gondola)
Megadták magukat Venezuelában a bankrablók, akik korábban öt túsz fedezetében szabadon távozhattak. A túszoknak nem esett bántódása - jelentette be Eduardo Manuit guaricói kormányzó. Több mint...
jan. 30
15:33
A cseh háziorvosok elégedettek a vizitdíjjal (Kripto Akadémia)
Elégedettek a vizitdíjak beszedésével a cseh háziorvosok és a fogorvosok, s szeretnék elérni, hogy a vizitdíjat emeljék - jelentette ki Jirí Pekárek, a cseh Magánorvosi Koalíció szóvivője és a Cseh Fogorvosi Kamara elnöke szerdai prágai sajtótájékoztatóján.
jan. 30
15:34
Ők a legjobban kereső női zenészek (Blikk)
Madonna a világ leggazdagabb női zenésze – hozta nyilvánosságra az amerikai Forbes magazin internetes oldala.
jan. 30
15:35
A marihuána rákkeltőbb, mint a dohány (Gondola)
Egy marihuánás cigaretta elszívása felér húsz rendes cigaretta elfüstölésével a tüdőrák kockázatának tekintetében - mutatták ki új-zélandi kutatók, és arra figyelmeztettek, hogy a...
jan. 30
15:35
Már három rakétaelfogó rendszer Tokió közelében (Kripto Akadémia)
Újabb rakétaelfogó rendszert telepítettek a japán önvédelmi erők Tokió közelében, a Takejama haditengerészeti bázison - közölték szerdán katonai forrásból. Ez a harmadik Patriot (PAC-3) típusú rakétaelfogó rendszer Tokió közelében.
jan. 30
15:36
Háromszoros előnyben a Fidesz (Privátbankár)
A biztos szavazó pártválasztókon belül a Fidesz támogatottsága jelenleg 67 százalékon áll, míg a szocialista párté ebben a hónapban 22 százalék - olvasható a Tárki legfrissebb kutatásában.
jan. 30
15:37
McCain és Hillary Clinton nyerte meg az előválasztást Floridában (Gondola)
A republikánusoknál John McCain, a demokratáknál pedig Hillary Clinton győzött a Floridában kedden tartott előválasztáson, míg a nagy vesztesnek Rudy Giuliani volt New York-i polgármester...
jan. 30
15:37
18 millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le (HírExtra)
Mintegy 18 millió forint értékű hamis márkajelzésű ruhát és 270 csomag ukrán származású, adózatlan cigarettát - találtak a pénzügyőrök a józsefvárosi- és a rákospalotai piacon - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) szerdán az MTI-vel.
jan. 30
15:37
Első fokon felmentették Budaházy Györgyöt (Gondola)
Felmentette az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt emelt vád alól Budaházy Györgyöt a Fővárosi Bíróság (FB) szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A...
jan. 30
15:37
John Edwards is kiszállt az előválasztásból (HírTV)
A demokrata párt egy elnökjelöltségre pályázó politikusa, John Edwards bejelentette: nem vesz részt a további küzdelmekben - adta hírül a CNN hírtelevízió.
jan. 30
15:39
Erős havazás bénította meg Jordánia életét (Gondola)
Sok hó esett Jordániában, ami miatt kedd este óta megbénult a közel-keleti ország élete, a fővárosba vezető utak többsége járhatatlan, és szerdán akadozott a légi közlekedés. A meteorológiai...
jan. 30
15:39
Veszélyes űrszerelési munkát kezdett két asztronauta (HírExtra)
Veszélyes és eddig szokatlan külső űrszerelési munkát kezdett szerdán a Nemzetközi Űrállomás háromtagú legénységének két amerikai asztronautája.
jan. 30
15:39
Indonéziában szökőár-riadót rendeltek el egy erős földrengés után (Gondola)
Szökőár-riadót rendeltek el a hatóságok szerdán Indonéziában azt követően, hogy a Fűszer-szigetek (Moluku-szigetek) térségében a Richter-skála szerinti 6,6 erősségű földrengés volt.
jan. 30
15:39
Szabó Magda-kötetek új köntösben (Spa Trend Online)
A tavaly novemberben elhunyt Szabó Magda hat kötetét jelenteti meg februárban újra az Európa Könyvkiadó, amely az író 90. születésnapja alkalmából kezdte meg munkáinak új, keményfedeles kiadását - tudatta a könyves műhely. A kiadó közlése szerint a Pilátus, a Régimódi történet, az Ókút, A csekei monológ, A pillanat, A szemlélők és Az a szép fényes nap című írások látnak napvilágot februárban.
jan. 30
15:41
Elsüllyedt egy hajó a Tanganyika-tavon, száznál több utassal a fedélzetén (Gondola)
Legkevesebb tizenhárman meghaltak és több tucatnyian eltűntek, amikor több mint száz emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy hajó a Tanganyika-tavon - közölték szerdán helyi illetékesek. Keddre...
jan. 30
15:41
BUX: -0,28 százalék a nyitáskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 65,49 pontos csökkenéssel, 23.678,59 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,28 százalékkal gyengült.
jan. 30
15:42
Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon (HírExtra)
A XX. századi délvidék magyar képzőművészetét összegző lexikon jelent meg a Timp Kiadó gondozásában; Balázs-Arth Valéria vaskos, hiánypótló kötetét szerdán mutatták be Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban.
jan. 30
15:42
FAZ: Szorult helyzetben a magyar kormányfő (Gondola)
A süllyedő hajón? címmel, Szorult helyzetben Gyurcsány magyar kormányfő alcímmel közölt cikket szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). Elemzésének bevezetőjében a német konzervatív...
jan. 30
15:42
Repülőjárat nudistáknak (Blikk)
jan. 30
15:42
GBP-USD Csalódást okozó amerikai egyéni fogyasztói kiadások (HírTV)
Csalódást okoztak az amerikai egyéni fogyasztói kiadások, hiszen a 4. negyedévben a várt 2,6% helyett csupán 2,0%-kal emelkedtek a legutóbbi +2,8% után. Az ehhez tartozó árindex a magban 2,7%-os emelkedést mutatott, meghaladva ezzel a +2,5%-os elörejelzést. Az adatok hatására maga mögött hagyta 1,9951-es csúcsát a GBP-USD, és visszaesett 1,9889-re. In-GFX
jan. 30
15:43
Éhező család tragédiája: befejeződött a nyomozás az apa ellen (Gondola)
Befejeződött a nyomozás az ellen a 38 éves budapesti férfi ellen, aki családjával együtt, feltehetőleg szándékosan, hosszú idő óta éhezett, és emiatt felesége meghalt, kislánya pedig súlyos...
jan. 30
15:43
Miért fagyérzékeny a kajszibarack? (Édenkert)
A kajszi fagyérzékenysége alapvetően déli származására vezethető vissza, de emellet még más tényezők is szerepet játszhatnak benne.
jan. 30
15:44
Közelít a "csúcshoz" az iráni nukleáris program (Gondola)
Közelít a "csúcspontjához" az iráni nukleáris program, Irán nem fog meghajolni a program leállítására vonatkozó nyugati követelések előtt - jelentette ki szerdán az iráni államfő. - Tévednek a...
jan. 30
15:44
EUR-PLN A lengyel Jegybank megemeli alapkamatát (HírTV)
A lengyel Jegybank ma a várt szerint 25 bázisponttal 5,25%-ra emelte alapkamatát. A zlotyt erösítette a kamatkülönbség emelkedése. Az EUR-PLN minimumot ért el 3,6090-nél. Támogatás 3,6075-nél és 3,6019-nél, míg ellenállás 3,6301-nél található. In-GFX
jan. 30
15:45
Magyarország a lista végén (Piac és Profit)
Hazánk a sereghajtók között van a távközlési technológia hasznosításának fokát illetően. A lista élére az USA, Svédország és Japán került.
jan. 30
15:45
0,2 százalékkal nőttek az ipari termelői árak (Gondola)
Az ipari termelői árak 2007. decemberben az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, a 2006. decemberihez képest 1,6 százalékkal emelkedtek, 2007 egészében 0,2 százalékkal nőttek az előző évhez...
jan. 30
15:45
Visszalépett az egyik demokrata jelölt (Infostart)
Az Egyesült Államokban visszalépett az elnökjelölt-jelöltségtől a demokrata John Edwards.
jan. 30
15:45
Erdő Péter is aláírta a "TB-mentő" népszavazást kezdeményező ívet (Alternatív Energia)
A mai napon a "TB-mentő népszavazást" kezdeményező és támogató szakszervezetek vezetői megbeszélést tartottak Erdő Péter bíborossal az egészségbiztosítás átalakításáról és a népszavazási kezdeményezésről. A tanácskozáson részt vettek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Liga Szakszervezetek, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete, az…

Keresés