Hetvenkét éves korában elhunyt Philip Agee, aki az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori ügynökéből a hírszerző szervezet szókimondó bírálója lett. Halálát a kubai állami média jelentette szerdán. A Kubai Kommunista Párt lapja, a Granma szerint Agee hétfő este hunyt el. A havannai rádió egyik újságírója elektronikus levélben közölte, hogy az egykori CIA-ügynököt fekélye miatt…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 412,25 pontos csökkenéssel, 25.699,11 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,58 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 32...
Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke ma délelőtt találkozott Richard Holbrooke-kal, az Egyesült Államok volt külügyi államtitkárával, a Daytoni Egyezmény főtárgyalójával. A közel másfél órás megbeszélésen többek között szó esett Koszovó jövőjéről, a magyar-amerikai kapcsolatokról és Oroszország szerepéről térségünkben.
A novemberi német kiskereskedelmi forgalmak mutatója éves szinten névlegesen 1,0 %-kal esett vissza az előző évhez képest az előző +1,6 %-os érték után. A reálérték 3,2 %-kal esett az előző 0,0 %-os eltéréshez képest. A német kereskedelmi mérleg mutatója novemberben 19,3 milliárd eurós többletet mutatott az előző 18,9 milliárdos érték után. A német fizetési mérleg novemberben 20,0 milliárd eurós…
Lantos Csaba, az OTP volt vezérigazgató-helyettese, a Bolyai-díj egyik alapítója - családi vállalkozásán keresztül - 25 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Heti Választ fenntartó cégben.
Tizennégy évvel a népirtás után még mindig nem szűnt meg a gyűlöletkeltés a tuszi kisebbség ellen az iskolákban - jelentette egy ruandai parlamenti vizsgálóbizottság.
Az olasz AC Milanban futballozó Ronaldo a csapat weboldalán cáfolta, hogy a brazil Flamengóhoz igazolna. "Az igaz, hogy bejelentkeztek értem, erre azonban én sem szóban sem pedig írásban nem reagáltam" - nyilatkozta a 31 éves klasszis.
A tervek szerint április 1-től vezetné be a BKV a kismamabérletet, amelynek ára 3250 forint lenne. A jogosultság feltételeiről és az igénylés módjáról szerdán kezdődtek egyeztetések a civil szervezettekkel.
Rothadó szeméthegyek és -halmok mérgezik (a szó átvitt és konkrét értelemében egyaránt) ennek a dél-olaszországi városnak az életét, időnként erőszakos tiltakozó akciókat váltva ki a helyi lakosságból.
Hosszú betegség után vasárnap elhunyt Körmendi János Kossuth-díjas színművész. Körmendi János elsősorban komikus szerepeket játszott, ám igazából egy filozófus veszett el benne - emlékezik a Madách Színház igazgatója. Körmendi Jánost mindig egyfajta keserű derű jellemezte, alakításai is ettől a kettősségtől voltak ennyire csodálatosak - tette hozzá Szirtes Tamás az InfoRádióban.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége egyhangúlag támogatásáról biztosította Németh Andrást, a női válogatott szövetségi kapitányát a csalódást keltő világbajnoki nyolcadik helyezés után is. Ugyanakkor Zsiga Gyula, a csapat másodedzője lemondott posztjáról.
Kiből lesz a politikus? Ügyvéd, közgazdász, orvos. A parlamenti emberek többsége ilyen foglalkozásokat választott. Vagy a szülői ráhatás miatt, vagy már akkor tudták, hogy mihez akarnak kezdeni felnőtt éveikben. Akadnak azonban kivételek. Van, aki a vendéglátózásból, a pszichiátriáról vagy a bányából érkezett a Tisztelt Házba.
Az EU szigorúbb szabályozást léptetne életbe az üvegházhatású gázok kibocsátásáról, ám ez csökkentheti a nehézipar versenyképességét - ismerték el az Európai Bizottság illetékesei.
A Hilton szállodalánc szőke örökösnője, Paris szilveszter éjszaka óta képtelen leállni a bulizással. A botrányhős már múlt héten belecsapott a levesbe, volt, hogy egy egész éjszakán át az asztalon táncolt, majd egy másik partin egyik barátnőjével smárolt, rá egy nappal pedig Britney Spears volt férjével, Kevin Federline-nal randevúzott. Ám a partiördög számára nincs megállás. Paris tegnap egy…
A múlt évben 5 milliárdról 16 milliárd forintra növekedett az OTP Lakáslízing Zrt. portfóliója, a szerződések száma pedig 342-ről 1272-re emelkedett - mondta Dunavölgyi Mária vezérigazgató.
Morvai Krisztina szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) politikai döntést hozott akkor, amikor elutasította az OVB-hez benyújtott öt kezdeményezést. Erről maga a jogásznő tájékoztatta szerdán az MTI-t. Morvai Krisztina öt kezdeményezését hatáskör hiányára hivatkozva, egyhangúlag utasította el az OVB kedden este.
Az év első hetében az előzőhöz viszonyítva duplájára nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma, azonban közösségi járványról nem érkezett jelentés.
Nagy erejű - az amerikai nemzeti földtani intézet (USGS) által használt nyílt végű Mw-skála szerinti 6,2-os fokozatú - földrengés rázta meg szerdán a nyugat-kanadai Brit Columbiához tartozó Queen Charlotte-szigeteket - közölte az USGS. A földmozgás helyi idő szerint 6.40-kor (közép-európai idő szerint 16.40-kor) történt Vancouvertől 624 kilométerre északra.
Kate Winslet, a Titanic sztárja veszi át az őszre kisbabát váró Nicole Kidmantől a női főszerepet a The Reader című filmben, amelyet januárban kezd forgatni Berlinben Stephen Daldry brit filmrendező. Nicole Kidman és férje, Keith Urban country-énekes a héten jelentette be, hogy a színésznő terhes. A baba a negyvenéves Kidman első saját gyermeke lesz. A színésznőnek van már két, volt férjével, Tom…
Divatbemutató-parádé, csárdás táncoktatás és még sok minden újdonság szerepel a február 2-án tartandó 2008-as Operabál programján. A sztárvendég Richard Clayderman francia zongoravirtuóz lesz - jelentették be a szerdai tájékoztatón a szervezők.
Bizottságot hoznak létre a bírák és tárgyalótermek védelmére vonatkozó javaslatok kidolgozására - jelentette be Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerdán Budapesten.
A korábbi egyeztetések sorába illeszkedik az a megbeszélés, amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartott a nap folyamán - mondta Budai Bernadett kormánysz...
A téli madárgondozásról tartanak ingyenes foglalkozást Pécsett, a Pintér-kerti arborétumban január tizenkilencedikén, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében.
Az AC Milanban futballozó Filippo Inzaghi játszana az olasz olimpiai válogatottban az idén nyáron sorra kerülő ötkarikás játékokon Pekingben. "Örömmel utaznék Kínába. Mindig lenyűgözött az olimpiák hangulata, ezért nagy megtiszteltetés lenne egyszer részt venni ezen a tornán" - nyilatkozta a 34 éves csatár szerdán.
A bűncselekmény elkövetésének helyszínén tett korábbi vallomásokat rögzítő rendőrségi videofelvételeket tekintettek meg a médiában Taczman-ügyként ismertté vált büntetőper szerdai tárgyalásán; két fiatal előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette vádjával áll a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság előtt.
Az év végével megszűnt Balassagyarmati Határőr Igazgatóság tíz volt dolgozója ellen lopás és sikkasztás gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Katonai Ügyészség.
Las Vegas – Nagy lépésre szánta el magát a csehek leghíresebb agglegénye, Karel Gott (68). Az énekes csaknem nagypapakorára halasztotta első házasságát, hétfőn ugyanis Las Vegasban elvette szerelmét, Ivana Macháckovát (31), aki második gyermekükkel várandós
Nem bizonyító erejű az a dokumentum, amelyet a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás küld azon autósoknak, akiket a parkolási díj megfizetésének elmulasztása miatt beperelnek - ezt állapította meg jogerős ítéletében a bíróság. Bíró Ádám ügyvéd az InfoRádiónak azt mondta: ezek az adatlapok nem bizonyítják, hogy az autóval a társaság által megjelölt helyen és időben parkoltak.
Egy mozgáskorlátozott férfit loptak meg Miskolcon rendőrként fellépő személyek, a három álrendőr egy kitalált bűncselekmény miatt elrendelt házkutatás ürügyével jutott be egy lakásba, és onnan készpénzt lopott el - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t.
A Csillagszóró hadműveletben 6.200 szakember 35 ezer ellenőrzést végzett, 9 ezer esetben szabtak ki bírságot, hozzávetőlegesen 1,11 milliárd forint összegben, és több mint 200 üzletet zártak be; a lefoglalt áruk értéke meghaladta az 510 millió forintot - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő az akció tapasztalatait összegző szerdai kormányülést követő tájékoztatón.
Megoszlik a szakemberek véleménye arról, lehet-, illetve lesz-e népszavazás Magyarországon az egészségbiztosítás rendszeréről. Az MTI erről alkotmányjogászokat és politológusokat kérdezett szerdán. A nap folyamán megkezdődött az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy népszavazás döntsön arról, az emberek akarják-e, hogy üzleti érdekeltségű biztosítók vegyenek részt az egészségbiztosítási…
Rekordnak számító büntetést kapott egy amerikai számítógépes rendszeradminisztrátor, akit 30 hónap börtönre és 81.200 dollár (14 millió forint) kártérítés megfizetésére ítéltek, mert a munkahelyén a szervereken tárolt adatokban próbált kárt tenni.
Közel keleti útjának első állomásaként Izraelbe érkezett George Bush amerikai elnök. Bush második elnöksége utolsó évében döntött úgy, hogy ismét ellátogat szövetségeséhez. Bush csütörtökön Ciszjordániában tárgyal a palesztin vezetéssel.
Két hete indította be internetes honlapját az újjáválasztásáért küzdő Boris Tadic szerb államfő, s már több mint 600, véleményét magánügyekben is kikérő látogatója volt.
A tavaszi ülésszak első napján az Országgyűlésben tartja évértékelőjét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - közölte Budai Bernadett szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva.
Wathay Ferenc XVI. századi költő, végvári vitéz tiszteletére emléktáblát avattak szerdán Mosonmagyaróváron. A jeles katonaköltő 1594 és 1597 között az óvári várban szolgált, erre emlékeztet a várkapunál elhelyezett gránittábla, amelyet a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület és az önkormányzat állíttatott.
Jól működik a schengeni információs rendszer (SIS) a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság alárendeltségében működő határrendészeti kirendeltségeken; a napokban egy guatemalai és egy horvát állampolgár is fennakadt az ellenőrzés során a magyar-horvát határon - közölte a rendőrség sajtóügyeletese szerdán.
Nyitott versest címmel csütörtökön folytatja második félévi irodalmi és zenés estjeit az Inda Galéria közösen a Szépírók Társaságával. Ezúttal Keszthelyi Rezső költő lesz a vendég. A 75 éves lírikus a 70-es években a Magvető Könyvkiadó szerkesztője volt, ő fedezte föl az irodalom számára többek között Esterházy Pétert, Parti Nagy Lajost, Kukorelly Endrét és Györe Balázst.
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) évente értékeli a tagországokban érvényesülő adók rendszerét. Magyarország a bért terhelő elvonások rangsorában évek óta a harmadik helyet foglalja el, mely azt jelenti, hogy Belgium és Németország után nálunk a legmagasabbak az ilyen jellegű elvonások. Ez nyilvánvalóan nem növeli versenyképességünket, különösen nem a régióban, állapítja…
Nem szerepel többet a magyar úszóválogatottban Kovács Ágnes, a Kőbánya SC olimpiai bajnoka. A versenyző ugyanakkor azt tervezi, hogy a nyári magyar bajnokságon még elindul. Kovács Ágnes az InfoRádiónak adott interjúban beszélt arról is, hogy a novemberben történteket máig nem tudta feldolgozni. Az alábbiakban a sportolóval készült beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják el.
Újabb madármérgezés történt: kettő réti és három parlagi sas tetemére leltek a Jászságban egy hét leforgása alatt - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Madártani Egyesület. Ezzel 44-re emelkedett az elmúlt két évben megmérgezett fokozottan védett madarak száma, legalábbis ennyiről szereztek tudomást a természetvédelmi szakemberek.
Nem különbözteti meg pilótáit, a világbajnok finn Kimi Räikönnent és a brazil Felipe Massát az idei szezonban a Forma-1 konstruktőri pontversenyének legutóbbi győztese, a Ferrari - jelentette be Stefano Domenicali új csapatfőnök.
Elfogták az egyik fővárosi pszichiátriáról távozó Csonka Gábort. Lendvai Ildikó volt emberét 3 év börtönre ítélte a bíróság, mert 5 millió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában.