2008. január 9. szerda

jan. 9
11:06
Stabilan felfelé ívelnek a reklámok árai Romániában (Privátbankár)
Romániában az idén 25-40 százalék között drágul a reklám a hirdetők számára a tévékben és a rádiókban, vélik szakértők. A reklámhelyekért elsősorban a távközlési cégek, a bankok, az autógyárak és a sö...
jan. 9
11:06
Reklámok a köztévében - Sarkozy betiltaná őket (Kreatív Online)
Nicolas Sarkozy francia államfő be akarja tiltatni a kereskedelmi reklámokat a közszolgálati televízióban – írja a Hvg.hu. A lap szerint a francia reklámszakma nem tart a bevétel csökkenésétől.
jan. 9
11:06
Javult Suharto állapota (Kripto Akadémia)
Valamelyest javult a volt indonéz elnök, Suharto állapota. A 86 éves politikust pénteken szállították kórházba, súlyos szívelégtelenséggel, belső vérzésekkel, tüdővizenyővel. Vérátömlesztést kapott, dializálták, de állapota továbbra is válságos. Orvosának jelentése szerint eszméleténél van, de nagyon gyenge.
jan. 9
11:07
Fiatalok az épített és természeti környezetért - pályázat (HírTV)
Az épített és természeti környezet megvédése érdekében pályázatot hirdet a Város- és Faluvédők Szövetsége (VFSZ) melyben a 8-18 év közöttiek képzőművészeti alkotásaira kíváncsiak, valamint arra, hogy mit gondolnak bizonyos műemlékekről. A pályázatra egyénileg és csoportban is várják a jelentkezést. A pályázatok benyújtási határideje: február 15. Az első helyezett egy táborban vehet részt, a…
jan. 9
11:08
Ausztrália bizonyítékokat gyűjt a japán bálnavadász flotta ellen (Kripto Akadémia)
Ausztrál halászhajó indult az Antarktisz közelében a japán bálnavadász-flotta nyomába, hogy bizonyítékokat gyűjtsön egy nemzetközi bíróság előtti perhez, amelynek célja a bálnák pusztításának megállítása - közölték szerdán ausztrál illetékesek.
jan. 9
11:09
Veres: Nem lesz adócsökkentés (HírTV)
Veres János a kedden megjelent 2007-es költségvetési egyenleggel kapcsolatban elmondta, hogy az adatok hiába voltak kedvezőek, a konvergencia programtól ennek ellenére nem lehet eltérni, tehát nem lesz adócsökkentés. Hazánk éllovas az Európai Unióban a költségvetési hiány tekintetében.
jan. 9
11:10
Brit felhívás a háziorvosokhoz: Ne írjanak fel szükségtelenül antibiotikumot! (Kripto Akadémia)
A brit egészségügyi miniszter, Alan Johnson szerint rendkívül veszélyes, hogy a háziorvosok minden megfázásra, köhögésre antibiotikumot írnak fel. A megbetegedést többnyire vírusok okozzák, amelyek ellen hatástalanok a penicillinszármazékok, hívta fel ismételten a figyelmet a miniszter.
jan. 9
11:11
Az államfőnek elege van a reklámokból (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő be akarja tiltatni a kereskedelmi reklámokat a közszolgálati televízióban - ezt maga jelentette be kedden -, de a hirdetésszervezők nem tartanak a bevétel csökkenésétől.
jan. 9
11:12
Bushsal vacsorázik egy izraeli miniszer, aki nem léphet be az Egyesült Államokba (Kripto Akadémia)
A szerdán Jeruzsálembe látogató George Bush amerikai elnökkel fog vacsorázni egy olyan izraeli miniszter, aki egy kémügyben játszott szerepe miatt nem léphet az Egyesült Államok területére.
jan. 9
11:13
A felnőttek negyede egyáltalán nem olvas könyvet (Infostart)
Nagy-Britanniában minden negyedik felnőtt bevallja, hogy az elmúlt egy évben egyetlen könyvet sem olvasott el. Minden második pedig hazudik, amikor olvasási szokásairól kérdezik, csak hogy intelligensebbnek mutassa magát.
jan. 9
11:13
Elkészült az Australian Open selejtezőinek sorsolása (HírTV)
Elkészült a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőinek sorsolása. A selejtezőben két magyar versenyző indul, Szávay Ágnes ugyanis kiemeltként csak a főtáblán fog bemutatkozni. A 128-as főtábláig három mérkőzést kell megnyerniük a selejtezőből indulóknak.
jan. 9
11:13
Rakétákkal lőtték Izraelt a Gázai övezetből (Gondola)
Kilenc Kasszám típusú rakétát lőttek ki szerdán reggel Izrael területére a Gázai övezet északi részéről. A rakéták közül csak három robbant fel Szderót város közelében, de ezek a lövedékek...
jan. 9
11:15
163-szor lépte át a határértéket Budapest levegőszennyezettsége (HírTV)
Évente legfeljebb 35 alkalommal lépheti át az egészségügyi határértéket egy város levegőjének porszennyezettsége egy EU-ajánlás szerint. Budapesten tavaly ez 163-szor fordult elő.
jan. 9
11:17
Illeték: kedvezmény cégbírósági eljárásnál, bírság ingatlanforgalmazóknak (Adózóna)
Az illetékekről szóló törvény többszöri módosítással 1991 óta hatályos, újrakodifikálására – az áfatörvénnyel ellentétben – 2007-ben sem került sor. Így a törvény módosítása 2008. január elsejétől az adminisztráció egyszerűsítésétől az illeték tárgyának bővítéséig több területet fog át.
jan. 9
11:21
Duplázna a Wizz Air Romániában (Privátbankár)
A magyar olcsó jegyes légitársaság, a Wizz Air az idén meg akarja kétszerezni utasforgalmát és bevételét a román légipiacon, és ezzel az első helyre kerülne a Romániában tevékenykedő olcsó jegyes váll...
jan. 9
11:24
Kamion szaladt egy rendőrautóban Bács-Kiskunban (HírTV)
Forgalmat irányító rendőrök kocsiját törte össze egy kamion szerdán reggel az 55-ös főúton. A rendőrök Baja és Csávoly között egy balesetnél irányították a forgalmat, mikor az üresen, de villogó kék fénnyel az út szélén hagyott járőrkocsiba belerohant egy kamion.
jan. 9
11:24
A beszédért felelős új agyi területeket fedeztek fel (Vital)
tovább
jan. 9
11:27
Bukások kronológiája: nincs mivel büszkélkednie a kormánynak (Infostart)
A kormányzati negyed beruházásának megállításával 2002 óta az MSZP-SZDSZ koalíció sokadik elképzelése futott zátonyra. Talán csak az autópálya és gyorsforgalmi utak megépítésével büszkélkedhetnek, ezek viszont a régió más országaihoz képest jóval drágábban készülnek. Mindeközben a gazdasági mutatók mindegyike jelentősen romlott.
jan. 9
11:29
EU: GDP Q3 +2,7 % (HírTV)
A módosított harmadik negyedéves GDP hozta a várt +2,7 %-os értéket. (OT/GFX)
jan. 9
11:29
Álló rendőrautóba rohant egy kamion Baja közelében (Gondola)
Egy baleset helyszínelését végző, megkülönböztető jelzéseit használó, üresen álló rendőrautóba szaladt egy kamion szerdán délelőtt az 55-ös úton Baja közelében; teljes útzár van a főút érintett...
jan. 9
11:31
Leszállás közben tönkrement egy Boeing-gép áramellátó rendszere (HírTV)
Elektromosság nélkül maradt az ausztrál Quantas légitársaság egyik Boeing 747-400-as óriásgépe leszállás közben - jelentette be a cég szerdán. Az incidens egyébként még hétfőn történt. A repülő a bangkoki reptérre készült leszállni, amikor leálltak a generátorok.
jan. 9
11:33
Iker Casillast "örökre" megtartaná a Real Madrid (Infostart)
Akár évi 12 millió eurós fizetést is kész adni a Real Madrid Iker Casillasnak, hogy megtartsa kapusát, aki a spanyol válogatott első számú hálóőre is.
jan. 9
11:36
Nőtt az export értéke (Piac és Profit)
Tavaly január-novemberben a külkereskedelmi áruforgalom hiánya 286 millió euró volt. Egy évvel korábban ez 2,251 milliárd eurót tett ki.
jan. 9
11:39
Tandíjellenes kampányba kezd az IKSZ (HírTV)
Tandíjellenes kampányba kezd az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A KDNP ifjúsági szervezete az elkövetkező hetekben az ország valamennyi egyetemén és főiskoláján szórólapokat helyez el, amelyek egy csekket szimbolizálnak, rajta a mesterképzésen elvárt 150 ezer forintos tandíj, illetve egy felirat: "Átvágtak!! Vágod?!".
jan. 9
11:41
Buszgázolás Tiszakécskén - diákját mentette a tanárnő (HírTV)
Egy úttesten elesett gyereket megmentő tanárnőt gázolt el a busz szerda reggel Tiszakécskén. Az oktató az útra rohant, hogy egy menetrend szerint közlekedő Volán busz elől elrántsa a gyereket. Eszméletlen állapotban vitték kórházba.
jan. 9
11:43
A tetőről lezúduló hó okozta balesetért az ingatlan tulajdonosa a felelős (Infostart)
A belvárosi társasházaknak nincs pénzük jég- és hómentesíteni a tetőt, ezért gyakran csak egy cetlivel ellátott, falnak támasztott deszka jelzi olvadáskor az omlásveszélyt - ha jelzi egyáltalán valami. Szentmiklósi Péter társasházakkal foglalkozó jogász szerint, ha egy járókelőre vagy egy kocsira zúdul a jeges hótömeg, akkor a kötelességét elmulasztó társasház a felelős.
jan. 9
11:45
Rodolfo módjára cselekszik a kormány (Gondola)
A reformnak nevezett átalakítás kellős közepén vagyunk, eredményei pedig kifejezetten negatívak, sokkolják a társadalmat – hívta fel a figyelmet Pesti Imre szerdai sajtótájékoztatóján.
jan. 9
11:48
Nem gyűrűzött be az EU-ba a hitelválság (Privátbankár)
Az euróövezetben a GDP a tavalyi harmadik negyedévben 0,8 százalékkal volt nagyobb, mint a második negyedévben, és 2,7 százalékkal haladta meg a 2006-os harmadik negyedévit, közölték az EU statisztika...
jan. 9
11:50
Elhunyt Körmendi János színművész (Infostart)
Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán az MTI-vel. A Kossuth-díjas színművészt vasárnap érte a halál.
jan. 9
11:50
Clinton-csodáról beszélnek New Hampshire után (Gondola)
Egyesek kimondottan csodáról beszélnek a New Hampshire-ben tartott amerikai elnökválasztás jelöltjeiről döntő előválasztás kapcsán, hiszen Hillary Clinton demokrata politikus nagy hátrányból tudott győzni riválisa, Barack Obama ellenében. A másik befutó John McCain republikánus szenátor lett.
jan. 9
11:53
Az ügyészség kezdeményezi a bírákat bántalmazó férfi letartóztatását (Infostart)
Az ügyészség kezdeményezi az előzetes letartóztatásba helyezését annak a férfinak, aki a Pest Megyei Bíróságon kedden bántalmazott két bírót és egy ügyvédet - mondta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
jan. 9
11:56
Elhunyt Körmendi János (HírTV)
Elhunyt Körmendi János, a Kossuth-díjas színművész, író 81 éves volt. Tehetsége főként komikus, szatirikus karakter-, és epizódszerepek megformálásában érvényesült. A színjátszáson kívül írással is foglalkozott. Körmendi Jánost Jászai Mari-díjjal is kitüntették, érdemes és kiváló művész címet is kapott.
jan. 9
11:58
A Fidesz támogatja az elutasítókat (Privátbankár)
A Fidesz támogatja a több-biztosítós rendszert elutasító népszavazási kezdeményezést, amelyet több civil és érdekvédelmi szervezet, így a Liga szakszervezet is támogat - mondta Pesti Imre, az ellenzék...
jan. 9
11:59
"Ne kelljen néznünk a meghülyült magyar turulokat Dél-Szlovákiában" (Infostart)
A nemzeti öntudat erősítését tartja a szlovák kormányfő az idei esztendő egyik legfontosabb feladatának. Robert Fico kijelentése azonban a történészek között is vitát váltott ki.
jan. 9
12:01
USD/JPY Erős ellenállás a láthatáron (HírTV)
Szerda reggel 109,69-ig emelkedett a jegyzés, majd innen kissé visszaesett. Kemény diónak bizonyulhat rövid távon a 109,80-85-ös ellenállás. Ezen a területen egyes kereskedők szerint számos eladási utasítás található, felette pedig vételi utasítások. A jen profitálhat a csökkenő részvénypiaci jegyzésekből és a kockázat elől menekülő befektetők mozgolódásából. Az USD/JPY kisebb visszaesései…
jan. 9
12:01
A Fidesz támogatja a biztosítási reformot elutasító népszavazást (Gondola)
A Fidesz támogatja a több-biztosítós rendszert elutasító népszavazási kezdeményezést, amelyet több civil és érdekvédelmi szervezet, így a Liga szakszervezet is támogat - mondta Pesti Imre, az...
jan. 9
12:03
Pesti: A reform eredményei kifejezetten negatívak (HírTV)
A reformnak nevezett átalakítás kellős közepén vagyunk, eredményei pedig kifejezetten negatívak, sokkolják a társadalmat - hívta fel a figyelmet Pesti Imre szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szakpolitikusa leszögezte: a kormányzat nem betesz, hanem kivon az egészségügyből.
jan. 9
12:06
Megérkezett Izraelbe az amerikai elnök (Gondola)
George Bush amerikai elnök megérkezett szerdán Izraelbe, nyolcnapos közel-keleti körútjának első állomására. Az elnököt Simon Peresz izraeli államfő és Ehud Olmert kormányfő fogadta Tel-Avivban....
jan. 9
12:06
GBP/USD Völgymenetben (HírTV)
Az 1,9650-es támasz elbukása óta 1,9618-ig is lenézett már a jegyzés. 1,9590-nél a 2005 novembertől 2007 novemberéig tartó emelkedés 38,2 %-os Fibonacci szintje található. Alatta 1,9264-nél, 1,9184-nél és 1,9105-nél állnak még erősebb támogatási szintek. Amíg az 1,9590 kitart, addig van esély az erősödésre. Az érték alatti napi záróárfolyam azonban egy komolyabb gyengülési szakasz kezdetét…
jan. 9
12:08
Frei kockáztatja vagyonát (Blikk)
Megnyitotta kávézóját Frei Tamás (41). A nevével fémjelzett üzletből ötöt adtak át eddig országszerte
jan. 9
12:08
A billiárdasztal foglyai (Gondola)
A tűzoltók mentettek meg a billiárdasztal fogságából két cseh férfit, akik beszorultak az asztalba, miközben megpróbáltak kihalászni egy billiárdgolyót. A Karlovy Vary egyik klubjában...
jan. 9
12:12
Elhagyta a kórházat Eminem (Gondola)
Eminem, a rapsztár kikerült a kórházból, és már otthon lábadozik tüdőgyulladása után. A zenész szóvivője kedden elmondta, hogy Eminemet az ünnepek alatt egy Detroit körzetében lévő kórházban...
jan. 9
12:12
Gyurcsány nem nyilvánosan nyitja meg az évet (HírTV)
A sajátjai, és nem a parlament előtt mondja el idei politikai évadnyitó beszédét a kormányfő - értesült az egyik kormányközeli lap.
jan. 9
12:15
Rendőrök segítik az utcán élő hajléktalanokat (Infostart)
Egyre többen hűlnek ki a közterületeken, ezért az Országos Rendőr-főkapitány elrendelte, hogy a járőrök gyakrabban látogassák azokat a helyeket, ahol hajléktalanok élnek.
jan. 9
12:17
Saját háza udvarán fagyott meg egy ember Kiszomboron (Gondola)
Saját házának udvarán megfagyott egy ember Kiszomboron - tájékoztatott szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tuczakov Szilvána elmondta: a helyszíni szemle adatai...
jan. 9
12:17
Német ipari termelés +3,5% (HírTV)
A novemberi német ipari termelés +3,5 %-os érétket hozott a várt +!,6 % helyett. Az előző havi érték +/,4 % volt. (OT/GFX)
jan. 9
12:20
Pártpénztárnokok kezében az ország? (Privátbankár)
Európa legszigorúbb pártfinanszírozási törvényének megalkotását sürgeti a Gyurcsány Ferencnek és Orbán Viktornak címzett szerdai nyílt levelében Dávid Ibolya.
jan. 9
12:25
Elhunyt Körmendi János (Privátbankár)
Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt türelemmel v...
jan. 9
12:26
Karel Gott nem öregszik: megnősült és ismét apa lesz (Infostart)
Ismét a cseh bulvárlapok címlapján szerepel Karel Gott, a világhírű prágai énekes. A népszerű Aranycsalogány ugyanis Las Vegasban megnősült, ráadásul 68 évesen ismét apa lesz.
jan. 9
12:27
Etarget - megállapodott az Origóval (Kreatív Online)
Új partner csatlakozott a kulcsszavas reklámrendszert üzemeltető Etargethez. A közép-európai cég az Index és a Sanoma mellett januártól az Origón, az Iwiwen és a Freemailen is értékesít hirdetéseket.

Keresés