Chile megrendezné a biztonsági okokból elmaradó 2008-as Dakar-ralit. A chilei idegenforgalmi szolgálat vezetője szerint hamarosan levélben tesznek ajánlatot a szervező Amaury Sport Organisation (ASO) szervezetnek.
Felbontják és a terrorelhárító szolgálat bélyegzőjével látják el az erdélyi városok közötti postai forgalomba kerülő, Sepsiszentgyörgyön szerkesztett Történelmi Magazin példányait tartalmazó csomagokat. A folyóiratot szerkesztő Kádár Gyula történész az olvasók megfélelmlítésétől tart.
Tavaly 6 százalékkal, 9,37 millió járműre növelte eladásait a japán Toyota és ezzel már valószínűleg megelőzi az eddigi világelső General Motors céget. Elemzők szerint, ha a tavalyi eladási mutatók a...
A Fidesz szerint nem 632 millió forintba, hanem 10,1 milliárdba került a leállított kormányzati negyed beruházás. A legnagyobb ellenzéki párt továbbra is részletes és pontos elszámolást vár a meghiúsult építkezéssel kapcsolatban. Minderről Balsai István és Cser-Palkovics András beszélt.
A tavalyihoz hasonló kifeszített gazdálkodású év elé néz a főváros 2008-ban is - mondta Demszky Gábor. A főpolgármester közölte: a budapesti gazdaság jobban prosperál az országos átlagnál. A fővárosban a legjobb a foglalkoztatási helyzet, itt a legmagasabb az egy főre jutó GDP és Magyarország adóbevételeinek 36-37 százaléka is Budapesten keletkezik.
Frankfurtban az Európai Központi Bank elnöksége idei, első ülésén nem változtatott a tavaly jóváhagyott központi kamatlábon. Az értekezleten először vett részt Málta és Ciprus nemzeti bankjának elnöke, mert január elsején a két földközi-tengeri szigetországban is bevezették az eurót.
A Fidesz szerint a kormánynak 10,1 milliárd forinttal kell elszámolnia a kormányzati negyed beruházása kapcsán, amelyet az ellenzéki párt "luxus ingatlanbiznisznek" tart.
Az ünnepek alatt öt belgrádi diák felgyújtotta saját iskoláját. A jelentős anyagi károkkal járó tűzesetet okozó diákok a legrosszabb esetben is csak elégtelen osztályzatot kaphatnak magatartásból.
A Nokia világszintű átalakítása érinti a budapesti irodát is, amely új felelősségi területeket kap: januártól a dél-kelet európai, regionálisan 11 piac is hozzá tartozik - mondta Greig Williams, a Nok...
Az év elejétől érvényben lévő áfatörvény egyik, szakemberek által is igen pozitívan értékelt módosítása a csoportos adóalanyiság kiterjesztése minden belföldi illetőségű kapcsolt vállalkozásra. A PricewaterhouseCoopers hírlevelében e lehetőség előnyeire hívja fel a figyelmet.
Többségi tulajdonrészt szerzett a Kreatív lapcsaládot is gondozó Professional Publishing Hungary (PPH) anyacégében a Südwestdeutsche Medien Holding (SWMH). A tranzakció után az SWMH több mint nyolcvan százalékkal rendelkezik a Süddeutscher Verlag-ban.
Korábbi nyilatkozatával ellentétben Nicolas Sarkozy mégsem kívánja a 35 órás munkahetet eltörölni - ezt maga a francia államfő jelentette ki szerda este a nemzetgyűlési képviselőknek tartott újévi kös...
Továbbjutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság női selejtezőjének első fordulójából Czink Melinda. A főtáblára kerülésért három győzelmet kell aratnia a magyar versenyzőnek. Nagy Kyra kikapott lengyel ellenfelétől, így számára véget ért a rangos tenisztorna.
Huszan meghaltak, hatvanan megsérültek, amikor pokolgép robbant a pakisztáni Lahoréban. A bomba a legfelsőbb bíróság épülete előtt lépett működésbe. A hatóságok szerint félő, hogy az áldozatok száma emelkedni fog.
Kommandósoknak kellett ártalmatlanítani egy beteget a nagykállói pszichiátriai szakkórházban csütörtökön - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel....
A brit központi bank, a Bank of England csütörtökön változatlanul 5,50 százalékon hagyta alapkamatát, a kéthetes repót. A döntés megfelelt a többségi elemzői várakozásnak. Elemzők szerint a bank a...
Veszélyes felvállalni Magyarországon, ha valaki meleg, leszbikus, biszexuális, vagy transznemű (LMBT) - jelentette ki Kuszing Gábor, a Patent Jogvédő Egyesület munkatársa, a szervezet által...
Hatósági zár alá került Szabados József, MSZP-s országgyűlési képviselő baktalórántházi lakása, miután a politikus is fehér port kapott postán, s a boríték felbontása közben a küldemény szétszóródott otthonában. Ezt maga az érintett mondta el csütörtökön Nyíregyházán.
Világszerte arculatot vált a Xerox, a feladatokat globálisan az Interbrand intézi. A vállalat honlapja már új külsővel jelentkezik, de a teljes átállás várhatóan másfél évet vesz igénybe.
Autójával sodort el egy intézkedő rendőrt egy férfi csütörtök délelőtt Hajdú-Bihar megyében. A járőr csak könnyebben sérült, az autóst pedig hamar elfogták.
Az RTL Klub egyik alapítótagja és egykori programigazgatója lett a TV2 új programigazgatója. Az újonnan kinevezett szakember a csatorna gyártott műsoraiért, a vásárolt sorozatokért és filmekért, a műsorstruktúra kialakításáért és a programkutatásért felel.
Az EKB, mai ülésén, az alapkamatot változatlanul 4,00 %-on hagyták. A kamatdöntés utáni sajtókonferenciát szokás szerint 14:30-kor tartja Jean-Claude Trichet az EKB elnöke. (OT/GFX)
Megkezdődött a kultúrák közötti párbeszéd európai évének magyarországi programja, az eseménysorozatot Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg...
Az észak Magyarországon élő és alkotó kitűnő költő: Serfőző Simon veheti át az idén az európai irodalmi díjat: a Balassi Bálint-emlékkardot. Így döntött január 7-én a Makovecz Imre elnökletével...
Az év első hetében duplájára nőtt az előző héthez képest az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal szerint ha a tendencia folytatódik, akkor január végére országos járvány alakulhat ki.
A ciszjordániai Rámalláhba látogató George Bush, a Palesztin Hatóság székhelyén tárgyalt Mahmúd Abbásszal. A leköszönő elnök önálló palesztin államot ígért
Az EKB, mai ülésén, az alapkamatot változatlanul 4,00 %-on hagyták. A kamatdöntés utáni sajtókonferenciát szokás szerint 14:30-kor tartja Jean-Claude Trichet az EKB elnöke. Ellenállásokat 1,4695-nél és 1,4742-nél, támogatásokat 1,4695-nél és 1,4638-nál találhatunk. Az USA-ban szintén 14:30-kor teszik közzé az első munkanélküli segélykérelmek mutatóit, ahol 340.000-es értékre számíthatunk az előző…
Már csak Pesthidegkút térségében tiszta a főváros levegője, máshol nem ajánlott sok időt tölteni a szabadban. Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint mára ismét egészségtelenné vált a levegő Budapesten és az előrejelzések szerint a következő napokban nem várható javulás.
Hatósági zár alá került Szabados József, MSZP-s országgyűlési képviselő baktalórántházi lakása, miután a politikus is fehér port kapott postán, és a boríték felbontása közben a küldemény...