Magát hibáztatja lánya eltűnéséért Madeleine McCann édesapja, aki most először elismerte azt is, hogy alig lát már reményt a gyermek megtalálására. Gerry McCann úgy érzi, ha nem mentek volna étterembe, még ma is velük lehetne kislányuk.
Tűz ütött ki csütörtökön a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen egy háromemeletes malomban - tájékoztatta az MTI-t Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Az épület és...
Hivatalból vizsgálatot indított az Egészségbiztosítási Felügyelet, miután a Hír Televízió csütörtökön bemutatta, hogy a Hospinvest Zrt. által működtetett gyöngyösi kórházban milyen körülmények között gyógyítanak.
Veszélyes felvállalni Magyarországon, ha valaki meleg, leszbikus, biszexuális, vagy transznemű. Több esetben azért rúgtak ki alkalmazottat, mert kiderült róla szexuális orientációja.
Brüsszeli diplomáciai források szerint február elején megkezdődhet az EU békefenntartó misszió első alakulatainak Csádba, illetve a Közép-afrikai Köztársaságba vezénylése, hogy megvédjék a szudáni...
A kormány hazudik, amikor azt akarja elhitetni, hogy "mindössze" 632 millió forint kidobott pénzről van szó a kormányzati negyed kapcsán, az összeg ugyanis 10,1 milliárd - hangzott el Balsai István és Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóján a Ferdinánd hídon. Gyurcsány iroda: A Fidesz is 10 milliót költött...
Érvényes ajánlatok érkeztek az RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Budapesti Elektromos Művek (Elmű) 10,6 százalékos részvénycsomagjára, amelyet a főváros nevében a Budapest Főváros Vagyonkezelő...
Várhatóan teljesíti a bruttó 46 milliárd forintos, 2007-es bevételi célkitűzését a Praktiker Magyarországon az előzetes adatok szerint annak ellenére, hogy a barkácspiacon visszafogott vásárlási kedv volt tapasztalható a megszorító intézkedések hatására egész évben. A Praktiker az idei esztendőben tovább folytatja terjeszkedését hazánkban, így 2008-ban szeretné megnyitni második saját tulajdonú…
Magát hibáztatja lánya eltűnéséért Madeleine McCann édesapja, aki most először elismerte azt is, hogy alig lát már reményt a gyermek megtalálására. A négyéves skót kislánynak tavaly május 3-án...
A pozitív nyitás után a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe meredek irányt vett és piros zónába esett. A BUX fél kettő környékén 1,0 százalékos mínuszban, 25 453 ponton járt.
A magyar politikai erőknek nem szabad "exportálniuk" a magyarországi belpolitikai megosztottságot, olyan kohéziós erőre van szükség, amilyent egy nemzetpolitikai törvény jelenthet - mondta az erdélyi Válaszúton Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.
Bizonytalanabb környezet, lassuló növekedés mellett gyorsuló infláció várható a világgazdaságban 2008-ban - mondta Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet (VKI) igazgatója csütörtökön...
A rendőrség a tehergépjárművek ellenőrzésével próbálja csökkenteni a halálos balesetek számát. Több mint ezer halálesetet ugyanis a teherautók okoznak az utakon.
A kormányzati negyedre érvényes ajánlatot tevő konzorcium egyik tagja, az Europolis Kft. érdemi választ vár a pályázati anyagára - közölte a társaság az csütörtökön MTI-vel. Az Europolis Kft....
Megkezdődött a kultúrák közötti párbeszéd európai évének magyarországi programja; az eseménysorozatot Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg Budapesten.
Érvényes ajánlatok érkeztek az RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Elmű 10,6 százalékos részvénycsomagjára, amelyet a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. hirdetett meg eladásra.
A kormányzó koalíció stabilnak aligha nevezhető, az új kormányfőnek és az államfőnek nagy politikai erőfeszítéseket kell tennie, hogy választási programját legalább részben végre tudja hajtani és Ukrajnát az európai és atlanti politikai orientációban meg tudja tartani.
Irán közzétette saját videováltozatát arról a Hormuzi-szorosban vasárnap történt incidensről, amely Washington véleménye szerint "súlyos provokáció" volt iráni részről. A Press TV iráni műholdas t...
Láncfűrésszel levágta az egyik kezét, majd mikrohullámú sütőbe tette az amerikai Idaho államban egy elmegyógyintézeti beutalt, mert úgy vélte, a kéz bibliai fenevad bélyegét viseli - és tettének...
A kanadai novemberi építési engedélyek -9,9 %-os értéket hoztak a várt -2,0 % helyett. Az ingatlanárindex 0,5 %-kal emelkedett a várt 0,3 % helyett. (OT/GFX)
Az Európai Központi Bank kamatdöntő tanácskozásán változatlanul az eddigi 4,0 százalékon hagyta az irányadó kamatot. A bank úgy ítélte meg, hogy az inflációs kockázatok elkerülését továbbra is fontosa...
A szerző munkáját felületesnek tartom. A publicisztika véleményformáló ereje sok esetben jóval nagyobb, mint a tudományé, ezért az újságíróknak felkészültnek kell lenniük, ha a tudomány területére kalandoznak.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a férfit, aki kedden bántalmazott két bírát és egy ügyvédet a Pest Megyei Bíróságon - közölte a Fővárosi Bíróság...
Az infláció a vártnál nagyobb mértékben emelkedik. Decemberben és novemberben az infláció mértéke jóval meghaladta a 2,0 %-os, még elfogadható mértéket. A 2008-as évben várhatóan hosszabb ideig is a célérték felett maradhat az infláció. (OT/GFX)
Gyakorlatilag időleges árbefagyasztást akar a kínai kormányzat az alapvető élelmiszereknél. Ha a kiskereskedőket a jövőben áraik emelésén érik tetten, büntetést szabhatnak ki rájuk.
A magyar politikai erőknek nem szabad "exportálniuk" a magyarországi belpolitikai megosztottságot, olyan kohéziós erőre van szükség, amilyent egy nemzetpolitikai törvény jelenthet - mondta az...
A negyedik negyedéves növekedés mértéke visszaesést mutat a harmadik negyedéveshez viszonyítva. A munkanélküliségi ráta szerencsésen alacsonynak mondható. Az amerikai konjunktúra gyengülését részben más piacok segítségével sikerült kiegyenlíteni. (OT/GFX)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a plusz 168,65 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A BUX 14.45 órakor 25.151,95 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 547,1...
A TNS Media Intelligence elkészítette a 2008-as amerikai reklámköltésre vonatkozó előrejelzését: a kutatócég 4,2 százalékos éves növekedést jósol az Egyesült Államokban. A legnagyobb emelkedést várhatóan az internetes reklámköltés produkálja, a számítások szerint 14 százalékkal.
Drasztikusan emelkedett az elmúlt hetekben a forgalom azokban a budapesti központokban, ahol a hajléktalanok háziorvosi szolgáltatást kaphatnak. A fedél nélkül élők főleg a hideg miatt kialakult panaszaikkal keresik fel a szakembereket, illetve beutalókat kérnek olyan szakorvosi rendelésekre, amelyeket így vizitdíj nélkül vehetnek igénybe.
A korábban elképzeltnél jóval többet, összesen 1700 állást építene le az Air France-KLM az Alitalia olasz légitársaságnál, ha annak többségi tulajdonosa lesz. Az ezzel kapcsolatos "exkluzív" tárgyalás...
Optimisták vagyunk, reméljük, hogy az amerikai elnök közel-keleti útja az izraeli és a palesztin fél számára is előnyös lesz - mondta a palesztin külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután...
Bankot rabolt Romániában egy szenvedélyes szerencsejátékos bankigazgató. A 27 éves Catalin Robert egy kereskedelmi pénzintézet bukaresti fiókjának volt a vezetője. A fiatal bankár váratlan...
Régiós kampány kreatívfeladataira keres partnert a félpótkocsikat gyártó Schmitz Cargobull AG magyarországi leányvállalata – tudta meg a Kreatív Online. A cég első alkalommal indít reklámkampányt a dél-kelet európai országokra fókuszálva.
Érvényes ajánlatok érkeztek a Budapesti Elektromos Művek 10,6 százalékos részvénycsomagjára, amelyet a főváros nevében a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. hirdetett meg eladásra - közölte a társaság vezérigazgatója.
Az SZDSZ nem osztozik Sólyom László optimizmusában, mely szerint a veszprémi Melocco-szobor felállítását egyetértés és együttműködés kísérte volna. Ellenkezőleg: a fideszes polgármester hatalomra...
Az új áfa törvény szerint január 1-jétől minden Magyarországon székhellyel, állandó telephellyel rendelkező kapcsolt vállalkozás választhatja a csoportos adóalanyiságot; erre korábban csak a hitelintézeteknek, biztosítóknak és befektetési vállalkozásoknak volt módjuk.
Magyarország az első helyen áll az Európai Unió tizenkét új tagországa között az uniós pénzek felhasználásában a 2004-2006-os források mutatói alapján, és mind a huszonhét tagállamot tekintve is harma...
A kormány rákényszerül a gazdaságpolitika megváltoztatásra, mert az ország versenyképessége gyenge, adórendszere elavult és rossz, a külföldi tőke vonzása megtorpant - mondta Vadász György, a Budapest...
A Budapesti Kereskedelemi és Iparkamara általános alelnöke szerint a kormány rákényszerül a gazdaságpolitika megváltoztatásra, mert az ország versenyképessége gyenge, adórendszere elavult és rossz, a külföldi tőke vonzása megtorpant.