Megválik legértékesebb ingatlanjaitól a MÁV: az állami vasút vezérigazgatóságának Andrássy úti épületét, tizenegy másikkal együtt ingatlanalapba szervezik. A befektetők az alap jegyeinek vásárlására március elejéig jelentkezhetnek.
Meghirdették az idei Magyar Termék Pályázatot, 2008-ban 13 kategóriában lehet pályázni versenyképes, jó minőségű és környezetkímélő eljárással gyártott termékkel, illetve a hozzá tartozó...
Januárban 8,9%-kal emelkedett az új-zélandi M3-as pénzmennyiség a legutóbbi +7,4% után. Az RBNZ 8,25%-nál lezárta kamatemelési ciklusát. Ausztráliában azonban már a jövö héten 7,25%-ra emelhetik a kamatot. Az AUD-NZD-t 1,1553-on jegyzik. Nagyobb ellenállás csak 1,1600-nál található. In-GFX
A Fidesz továbbra is kifogásolja, hogy a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar szerződést az aláírás előtt nem ismerhette meg a magyar közvélemény.
Csütörtökön írja alá a miniszterelnök Moszkvában a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi ágának megépítéséről szóló orosz-magyar kormányközi megállapodást, jóllehet az ellenzék mellett az SZDSZ is várt volna jövő hétig. Még mindig nem tudni, hogy a csatlakozás mennyibe fog kerülni Magyarországnak.
Elutasított a Hankook Tire Magyarország Kft. fellebbezését a Fővárosi Ítélőtábla, ezzel vélhetően elkezdheti érdemi tevékenységét a dél-koreai cégnél tavaly megalakult szakszervezet. A Hankook ugyanis bejelentette: tiszteletben tartja és elfogadja az ítélőtábla döntését, és kész megkezdeni a tárgyalásokat a szakszervezet képviselőivel.
Amióta Németh Krisztián a Liverpoolban játszik, nem fordult elő, hogy a nagycsapat sztárjai is helyet kapnak a tartalékegyüttesben. Egészen mostanáig. Az egykori MTK-s csatár Xabi Alonso, Harry Kewell, Daniel Agger és Martin Skrtel mellett lépett pályára a MU ellen, és ahogy legtöbbször, most is ő volt a főszereplő.
Március 6-tól indul a társadalmi vita a miniszterelnök által ismertetett adó- és járulékcsökkentési javaslatokról - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten...
Az érdi Petőfi utca egyik családi házához riasztották a rendőröket szerdán, mert egy dühöngő férfi kizárta feleségét és fiát a lakásukból. Mikor a kizárt családtagok a rendőrök segítségével bejutottak a házba, a bent tartózkodó férfi rájuk támadt.
A Magyarországot népszerűsítő turisztikai reklámfilmeket a Malév beépíti a fedélzeti videóanyagaiba – többek között ez áll abban a stratégiai együttműködésben, amelyet a légitársaság és a Magyar Turizmus (MT) kötött. A megállapodás része, hogy a Malév megjelenhet turisztikai kiállítások nemzeti standjain és a MT kiadványaiban is.
Tiszaújvárosban rendezte meg a Magyar Független Film és Videó Szövetség február 22-24. között a 36. Kelet- és Dél-Magyarországi Függetlenfilm Szemlét, ahol a 36 versenyfilmből tíz alkotás az Eszterházy Károly Főiskoláról került ki.
Mindhárom, a Fidesz által kezdeményezett népszavazási kérdésben továbbra is döntő többségben vannak az igenek a Századvég-Forsense legfrissebb felmérése szerint. A közvélemény-kutatás február első felében készült. Az adatok szerint egy akkor kiírt népszavazás érvényes és eredményes lett volna - közölte Tóth Zsolt, a Forsense Kft. ügyvezető igazgatója.
Az államháztartás hiánya a Pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint tavaly 1,3 billió forint volt, ami 745 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban
A János Kórház és a Heim Pál Gyermekkórház is 15-15 ággyal segít be az egyesített Szent István és Szent László kórháznak, hogy a rota vírus által fertőzött összes kisgyermeket el lehessen látni. Az egyesített intézmények igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: tíz ágyat hoztak a meglévők mellé, de nem tudják, hogy azokra kapnak-e finanszírozást.
A világon először tetováltak szemgolyót. Egy kanadai férfi, önként és dalolva, pusztán poénból vállalta a beavatkozást, melynek következtében kék lett a szeme. Azt ígérték neki, hogy nem vakul meg…
A Fidesz továbbra is kifogásolja, hogy a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar szerződést az aláírás előtt nem ismerhette meg a magyar közvélemény, ugyanakkor támogatja, hogy ötpárti...
Az európai Center for Economic Policy Research Kutatóintézet szerint jelentösen mérséklödött az EU-s növekedési dinamika. Az EuroCOIN-Indikátor februárban 0,38 pontról 0,29 pontra esett vissza. A csökkenés hátterében föleg az ipari termelés stagnálására, és az ipari-, valamint a fogyasztók hangulatának romlása áll. Az EuroCOIN-Indikátort a 12 EU-állam 1.000 adata alapján állítják össze. Az EUR-…
Tízéves az EuroNCAP, mely egységes módszerekkel vizsgálja a különböző autótípusokat, ám az eredmények publikálásának nem mindig örülnek a gyártók - írja a Népszabadság
A magyar női válogatott 3-0-ra kikapott Japántól a kínai Kantonban zajló asztalitenisz csapat-világbajnokság negyeddöntőjében, így a továbbiakban az 5-8. helyért folytathatja a küzdelmet.
Már Sebeők Jánost is megfertőzte az a fránya politika. A kóros fertőzés egészen odáig fajult nála, hogy legújabb videoklipjében az egészségügyi reform hatásait játssza el.
Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Kóka János ellen önkényuralmi jelkép használata miatt tett feljelentést. A beadvány szerint az SZDSZ népszavazási kampányának propagandaanyaga ötágú vörös csillagot ábrázol, és ezzel a párt önkényuralmi jelképet terjesztett e-mailben és több médiumban.
A Takarékinvest, teljes nevén a Takarék Alapkezelő Zrt. a jövőben a vidéki lakosság számára olyan befektetési lehetőségeket kínál, amellyel megtakarításaik egy részét betétből befektetési termékekbe, ...
A Fidesz továbbra is kifogásolja, hogy a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar szerződést az aláírás előtt nem ismerhette meg a magyar közvélemény, ugyanakkor támogatja, hogy ötpárti nyilatkozat legyen az európai Nabucco gázvezeték melletti magyar elkötelezettségről. Erről Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője beszélt sajtótájékoztatóján, miután csütörtökön a…
Bea asszony leszerepelt a Vacsoracsatában. A tarjáni családanya valószínűleg nem tudta mire vállalkozik, amikor szerepet vállalt az RTL Klub Vacsoracsata című showműsorában.
Két északi, északkeleti tartományra, a Pekinget körülölelő Hopejre (Hebei) és a fővároshoz viszonylag közel fekvő Senhszire (Shaanxi) nehezedik az olimpia vízellátásának terhe
Március 6-tól indul a társadalmi vita a miniszterelnök által ismertetett adó- és járulékcsökkentési javaslatokról - mondta Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Négy nagy régióban a kamarák, a vállalkozások, az önkormányzatok, az érdekképviseletek és a civil szervezetek képviselőivel konzultálunk a kormányfő által ismertetett három javaslatról,…
A szerb jegybank 75 bázisponttal 11,5 százalékra növelte irányadó kamatát, hogy csökkentse a politikai döntések negatív hatását az árakra, a dinár árfolyamára és általában az egész gazdaságra. A b...
Miután tegnap csúcsot ért el 965,00-nél, ma csökkent az arany árfolyama. A szárnyalás hátterében a Fed kamatcsökkentéseivel kapcsolatos pletykák álltak. Csak akkor érhet véget a szárnyalás, ha ismét erösödik a dollár. A nemesfémet 955,30 dolláron jegyzik. Támogatás 953,12-nél és 948,15-nél, míg ellenállás 960,60n-nál és 965,00-nél található. In-GF
A vasúttársaság az Andrássy úti székházát tizenegy másik épülettel együtt egy ingatlanalapba szervezik, amely így 15 milliárd forint értékű vagyon felett rendelkezik majd, értesült egy kormányközeli lap.