2010. január 7. csütörtök

jan. 7
18:09
Cser-Palkovics az Index.hu hitelességéről (Alternatív Energia)
"Az Index ismét rossz informátort választott. A Fidesz nem szándékozik megszüntetni a Magyar Távirati Irodát" - ezzel a rövid közleménnyel reagált Cser-Palkovics András arra a sajtóinformációra, miszerint a Fidesz, kormányra kerülése esetén bezárná a nemzeti hírügynökséget.
jan. 7
18:18
Vádemelés biztonsági őrök ellen (Infostart)
Vádat emeltek nyolc, a BKV éjszakai járatain szolgálatot teljesítő biztonsági őr ellen, akik 2008 decemberében bántalmaztak egy utast. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint társtettesként, csoportosan elkövetett garázdasággal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolják őket.
jan. 7
18:27
"Az Index ismét rossz informátort választott" (Alternatív Energia)
A Fidesz nem szándékozik megszüntetni a Magyar Távirati Irodát - közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtökön az Index ezzel kapcsolatos hírére reagálva. Az ellenzéki párt helyettes szóvivője közleményben azt írta: "az Index ismét rossz informátort választott. A Fidesz nem szándékozik megszüntetni a Magyar Távirati Irodát".
jan. 7
18:27
Demszky: vadsztrájkot folytatnak a BKV- nál (ATV)
Elítéli és elfogadhatatlannak tartja a hétfő óta folyó törvénytelen munkalassító sztrájkot - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Demszky Gábor.
jan. 7
18:36
Mit veszíthet a Margit hid alatti rakpartrész? (Infostart)
Lebontatná és újraépíttetné a Margit híd alatti alsó rakpart új támfalát a Budapest Világörökségéért Alapítvány. A szervezet Ybl-díjas főépítésze szerint az eredetileg 135 éve rakott, a szennyvízcsatorna építése miatt azonban tavaly lebontott és néhány méterrel odébb felhúzott fal silány minőségű. Emiatt a terület elveszítheti a világörökség címet, Magyarország pedig a csatornaépítés uniós…
jan. 7
18:45
Sólyom munkája: túlbuzgóságról van szó? (Alternatív Energia)
Túlbuzgóságról van szó, vagy csak az alkotmányt jól ismerő államfő vigyázó tekintetéről? Sólyom László hivatalba lépése óta eddig 14 alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab), - legutóbb éppen a hét elején -, illetve 26-szor küldte vissza a parlamentbe az általa politikailag kifogásolt, de a Ház által korábban már elfogadott jogszabályokat. Az Alkotmánybíróság eddig ahányszor csak állást…
jan. 7
18:54
Egy platformon a települési és a kisebbségi önkormányzat Mátraverebélyen (Infostart)
Mátraverebély települési és cigány kisebbségi önkormányzata rendkívüli ülésén közös állásfoglalásban ítélt el egy, a faluban történt bűncselekményt, amelyben egy köztiszteletben álló család tagjait megtámadták, életveszélyes sérülést okozva az édesanyának - mondta a polgármester.
jan. 7
18:56
A párhuzamosság megszüntetését javasolják a Pest megyei szocialisták (Infostart)
A BKV, a MÁV és a Volán járatai közötti párhuzamosságok megszüntetését szorgalmazzák a fővárosi agglomerációban az MSZP Pest megyei képviselői.
jan. 7
19:03
Továbbra is úgy néz ki, hogy lesz BKV-sztrájk január 12-én (Alternatív Energia)
Továbbra is úgy néz ki, hogy lesz BKV-sztrájk január 12-én - mondta a Klubrádióban a sztrájkbizottság szóvivője. Nemes Gábor a Megbeszéljük című műsorban sikeresnek ítélte a hétfő óta tartó nyomásgyakorlást, ám elkeserítőnek tarja, hogy ezt kell tenniük annak érdekében, hogy alkatrészek érkezzenek és jobb állapotú buszok kerüljenek forgalomba.
jan. 7
19:03
Szabadon engedték a rendőrségi bomba miatt letartóztatott férfit (ATV)
A férfi csomagjában talált robbanóanyagot tudta nélkül, még Szlovákiában helyezték el egy reptéri biztonsági gyakorlat keretében.
jan. 7
19:05
A BKV kirúgta informatikai igazgatóját (Alternatív Energia)
Rendkívüli felmondással megszüntette Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát a BKV. Az informatikai igazgató december 4-én jelent meg utoljára munkahelyén, a társaság felszólítása ellenére sem igazolta távollétét, és a megkeresésekre sem reagált - áll a vállalat lapunkhoz eljuttatott közleményében.
jan. 7
19:21
BKV - MSZP: nem lehet közösséget vállalni a törvénytelenséget elkövetőkkel (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint nem lehet közösséget vállalni azzal, aki törvénytelenséget követ el. Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke, környezetvédelmi és vízügyi miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a nap folyamán őrizetbe vették Szilágyiné Szalai Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját.
jan. 7
19:21
Keveset izzadtak a német politikusok: bezárják a szaunát (ATV)
A helyiséget vécévé alakítják át.
jan. 7
19:23
A Malév két mentesítő járatot indít Londonba (Alternatív Energia)
Este fél hétkor felszállt a Malév délutáni menetrend szerinti járata, ezenkívül késő este két mentesítő járat indítását tervezi Londonba - mondta Hegedűs Ádám, a légitársaság szóvivője csütörtökön.
jan. 7
19:25
A menesztett BKV-s igazgató büntetőeljárása miatt egy hónapja szökésben van! (Alternatív Energia)
Rendkívüli felmondással megszüntette BKV Zrt. Fuzik Zsolt Béla informatikai igazgató munkaviszonyát - tudatta a közlekedési társaság csütörtökön. A menesztett igazgató büntetőeljárása miatt egy hónapja szökésben van.
jan. 7
19:48
Demszky tárgyalt a BKV menedzsmentjével (Infostart)
Elítélte és elfogadhatatlannak nevezte a BKV-nál hétfő óta tartó "vadsztrájkot" Demszky Gábor. A főpolgármester a BKV menedzsmentjével folytatott tárgyalásokat.
jan. 7
20:15
Fidesz: szándékosan kedveztek az OMV- nek. A kormány cáfol + videó (ATV)
Semmilyen megkeresés nem érkezett a kormányhoz azzal kapcsolatban, hogy az OMV megtámadná a benzintendert- jelentette ki Molnár Csaba az ATV- nek.
jan. 7
20:24
Büntetőadóval a hamburger ellen (Infostart)
Hamburgeradóval javítana a román lakosság helyzetén az ország egészségügyi minisztere. A beszedett összeget a tárca befektetésekre, egészségügyi programok finanszírozására, valamint gyógyszerekre és a betegellátásra fordítaná.
jan. 7
20:42
Evőpálcika fúródott a kisfiú koponyájába (Infostart)
A csodával határos módon menekült meg az a kínai kisfiú, akinek játék közben az orrán át az agyába fúródott egy evőpálcika. Az orvosok tízórás műtéttel tudták eltávolítani az evőeszközt a gyerek koponyájából.
jan. 7
20:51
A Fidesz-KDNP gyermekvédelemmel kapcsolatos nyilatkozatai elferdítik a tényeket (Alternatív Energia)
A szociális és munkaügyi miniszter szerint a Fidesz-KDNP gyermekvédelemmel kapcsolatos csütörtöki nyilatkozatai erősen elferdítik a tényeket; nem ismerik vagy nem veszik figyelembe a jogszabályokat.
jan. 7
21:36
Új Tisza-híd épül Vásárosnaménynél (Infostart)
Új híd épül a Tiszán Vásárosnaménynál 2011-ben - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője.
jan. 7
21:38
Feljelentést tett a BKV vezérigazgatója ismeretlen tettes ellen - hírösszefoglaló (Infostart)
Feljelentést tett a BKV vezérigazgatója közvagyon rongálása, a közszolgáltatás akadályozása, valamint a közlekedés és az utasbiztonság veszélyeztetése miatt ismeretlen tettes ellen. Cáfolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság, hogy bárkit is előállítottak volna a BKV dél-pesti autóbuszgarázsából. Kezdeményezte Szalainé Szilágyi Eleonóra, volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatását a…
jan. 7
21:40
A VEKE tiltakozik a környezetvédelmi miniszter "járatritkítási felszólítása" ellen (Infostart)
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) tiltakozik Szabó Imre környezetvédelmi miniszter "járatritkítási felszólítása" ellen. A VEKE szerint a miniszter nyilatkozata nem csak kártékony, hanem a tömegközlekedési hálózat ismeretének teljes hiányáról tanúskodik.
jan. 7
22:21
Fidesz: visszahívjuk az „ejtőernyősöket és pártkommiszárokat” + videó (ATV)
Répássy Róbert szerint a szocialisták bebetonoznák saját embereiket a fontos pozíciókba.

2010. január 8. péntek

jan. 8
5:15
Autósok vigyázat! Szélesítik a „halálszakaszt” + videó (ATV)
A már felújított szakaszok sokkal biztonságosabbak, mint a régiek.
jan. 8
5:17
„Minden fantasztikus!” A magyar sztár legyőzte a félelmetes kórt (ATV)
Nem ijedt meg, inkább küzdött a betegség ellen.
jan. 8
5:33
Kampány: Gyurcsány Ferenc feladata lesz, hogy felrázza a vidéki szocialistákat (Alternatív Energia)
Szokatlanul rövid lesz a parlamenti választási kampány az idén. Erre készülnek a szocialisták, Orbán Viktor pedig nemrég azt mondta, az EP-választásból megtanulták, hogy számukra a rövid és intenzív korteskedés a leginkább testhezálló. Elemzők szerint azonban mindennek az lehet az oka, hogy a pártok lefutottnak tekintik a meccset, s a legfőbb kérdés, lesz-e kétharmada a következő parlamentben a…
jan. 8
5:35
"Semjén Zsolt jobban tenné, ha nem beszélne vagy legalább megfontolná szavait, mielőtt nyilatkozik" (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc amortizálása politikai feladat volt, mely százszázalékosan sikerült – mondta Semjén Zsolt a Magyar Narancsban megjelent interjújában. A KDNP elnöke elismerte, Navracsics Tiborral együtt „gladiátorként” vigyáztak a parlamentben, hogy a volt kormányfő ne tudjon megmérkőzni Orbán Viktorral. Lapunknak nyilatkozó politológusok szerint abszurd, hogy az ellenzék így fogja föl a…
jan. 8
5:51
Sólyom munkássága: túlbuzgóságról van szó? (Alternatív Energia)
Túlbuzgóságról van szó, vagy csak az alkotmányt jól ismerő államfő vigyázó tekintetéről? Sólyom László hivatalba lépése óta eddig 14 alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab) – legutóbb éppen a hét elején –, illetve 26-szor küldte vissza a parlamentbe az általa politikailag kifogásolt, de a Ház által korábban már elfogadott jogszabályokat. Az Alkotmánybíróság eddig ahányszor csak állást…
jan. 8
5:53
A Fidesz nyugdíjrendszerének tervei: 70 évesen is dolgozni fogunk (Alternatív Energia)
Akár 70 éves korukig is dolgozhatnának, miközben 10-20 százalékkal kevesebb ellátást kapnának a mai munkavállalók, ha a Fidesz esetleges kormányra kerülésekor megvalósítja a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatos terveit. A párt a svéd modellt alkalmazná: a gazdaság állapotához igazítaná, és kizárólag abból fizetné az ellátást, amit a munkavállalók befizettek. Így – a mai demográfiai és…
jan. 8
6:09
Tagad a csalással gyanúsított BKV-s (Alternatív Energia)
Nem ismerte el bűnösségét a csalással gyanúsított volt BKV-s humánpolitikai igazgató, bár részletes vallomást tett. A rendőrség kezdeményezte Szalainé Szilágyi Eleonóra előzetes letartóztatását, akit a 2008-ban jogosulatlanul felvett mintegy 86 milliós végkielégítése kapcsán gyanúsítanak. Egy másik, a Budapest Airportot és a BKV-t is érintő korrupciós ügyben áprilisig meghosszabbították a…
jan. 8
6:36
BKV: harminc vonalon késnek a buszok (Infostart)
A BKV kora reggeli adatai szerint pénteken Harminc fővárosi busz vonalán kell késésre számítani, a legtöbb érintett járatnál a követési idő a duplája a menetrendben szereplőnek.
jan. 8
7:03
Kopt keresztényeket mészároltak le: nők és gyerekek is meghaltak + videó (ATV)
A hívők éppen az ortodox naptár szerinti karácsonyt ünnepelték.
jan. 8
7:05
Botrány az MTA-nál: az elnök befolyásolta a kinevezéseket? + videó (ATV)
Új vezetők kerültek a Magyar Tudományos Akadémia intézeteinek élére, köztük új igazgatót választottak a Filozófiai Intézetben is.
jan. 8
7:21
Összerugdosták a 14 éves kislányt az RTL-műsor miatt (ATV)
A támadás oka az lehetett, hogy népszerűbb a műsor óta.
jan. 8
7:30
Sosem látott tisztogatásba kezdhet az új kormány - lapszemle (Infostart)
Példátlan átrendeződés várható az állami intézményeknél - írja a Népszabadság. A lap szerint a várható kormányváltáskor az új kormány eddig sosem látott tisztogatásba kezd majd. Nem csak a miniszterek és az államtitkárok számíthatnak arra, hogy útilaput kötnek a talpukra, szinte senki nem érezheti magát biztonságban.
jan. 8
7:39
A huszonévesek szerint Horthy és Rákosi alatt is jobb volt (ATV)
A fiatal generáció túlnyomó része úgy gondolja, hogy Magyarország a létező világok legrosszabbika.
jan. 8
7:48
Tíz autó csúszott egymásba az M7-esen (Infostart)
Az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető szakaszán, a kőröshegyi völgyhíd után egy könnyű és egy súlyos, Balatonlelle közelében könnyű sérüléssel járó baleset történt a jeges úton - tájékoztatta Bíró Gábor, a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
jan. 8
7:57
"Nem az üres ígérgetés, a politikai halandzsa hoz megoldást" (Alternatív Energia)
Az MSZP a "felelet és felelősség" mottójával vág neki a 2010-es országgyűlési választási kampánynak. Lendvai Ildikó az MTI-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy az első fordulóig pártokkal nem kötnek választási szövetséget. A szocialisták kampányvállalásai között szerepel a nyugdíjkorrekció folytatása, a közszolgáltatási magatartási kódex, a munka megbecsülését szolgáló adópolitika.
jan. 8
8:15
„Durva és törvénytelen eszköz” Feljelentés, kirúgások a BKV-nál + videó (ATV)
A főpolgármester szerint nem őszinték azok, akik ezt a munkalassító akciót vezetik.
jan. 8
8:51
Kórházba viszik a magyar színészt! Orvosai sem tudják, mi a baja (ATV)
Csak mankóval tud közlekedni, nem kel ki az ágyból.
jan. 8
9:00
Balaton utcai robbanás: több százmilliós a kár - döbbenetes képek a helyszínről (Infostart)
Akár 200-300 millió forintba is kerülhet a Balaton utcában kigyulladt ház helyreállítása; egy bölcsődét és egy óvodát be kellett zárni a baleset miatt - mondta Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere. Közben meghalt az a férfi, akit válságos állapotban szállítottak kórházba
jan. 8
9:09
Jön a friss hó! Kemény széllökések, ónos eső is várható! (ATV)
A leginkább veszélyezett rész a Balaton környéke, Keszthelyi-hegység környezete.
jan. 8
10:03
Megtalálták az egereknél a karcsúság titkát (ATV)
Amikor egerekben lezártak egy energiakontrolláló mechanizmust, azok karcsúbbak lettek a normál rágcsálóknál - közölték kedden amerikai kutatók.
jan. 8
10:21
Online lesz a viktoriánus kori hivatalnok naplója (ATV)
Internetre kerül megírása után csaknem 160 évvel egy viktoriánus kori hivatalnok naplója. Nathaniel Bryceson naplója, amelyet 19 éves korában, 1846-ban kezdett el vezetni, értékes kordokumentum, bepillantást engedve a viktoriánus London életébe.
jan. 8
10:39
Feljelentették Monok önkormányzatát (Alternatív Energia)
A Vám- és Pénzügyőrség vizsgálja, történt-e visszaélés 2007-ben Monokon egy támogatás elszámolása során - írta pénteki számában az Észak-Magyarország.
jan. 8
10:39
Továbbra is 269 forint közelében az euró (ATV)
A péntek kora reggeli 269 forint után délelőtt is tartja árfolyamát a forint: az eurót 269,10 forinton jegyezték 10 óra előtt a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtöki délutáni 269,9 forinttal.
jan. 8
10:41
Robbanás és haláleset: mi történt a V. kerületi lakásban? (ATV)
A válságos állapotba került férfi életét vesztette, az 5. emeleti erkélyről egy nőt emelőkosárral menekítettek le.
jan. 8
10:43
Kitört egy több mint száz éve szunnyadó vulkán (ATV)
A hatalmas tűzhányó gőzt és hamut öklendezik, amely szinte mindent beborít.
jan. 8
10:57
Újabb bírósági ügy: Letartóztatták Ronald Reagan unokáját (ATV)
A 2004-ben elhunyt egykori elnök unokájának nem ez az első rendőrségi ügye.

Keresés