A BKV sztrájk első hétvégi napján is az elmúlt napokban megszokott járatok közlekednek - mondta a közlekedési vállalat fődiszpécsere. A legnagyobb változás, hogy villamospótló buszok járnak a 6-os villamos vonalán, a szentendrei HÉV pedig ritkábban jár.
Kigyulladt egy lakás Budapesten a XXI. kerületben, az épületből összesen négy embert kimenekítettek a tűzoltók - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
Ismeretlen tettes vagy tettesek éjszaka ugyanazzal a szöveggel festékkel lefújták a Fidesz zalaegerszegi irodájának bejárati ajtaját és külső falát, valamint az MSZP Zala megyei irodájának falát - tájékoztatta szombaton a két párt az MTI-t.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alkotmányos adósságkorlát bevezetését kezdeményezi - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Egyelőre nincs megállapodás a BKV-nál a kollektív szerződésről, de érkeztek mindkét fél részéről új ajánlatok - mondta Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese szombaton a tárgyalások szünetében újságíróknak.
Az MSZP szerint a Csongrád megyei önkormányzat fideszes elnöke előre megfontolt szándékkal visszatartotta a dolgozók decemberi illetményét karácsony előtt, hogy ezzel hergelje a kormányzat ellen az embereket - közölte Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szombaton Budapesten.
A Fidesz a szocialisták korruptságára vonatkozó idézetekkel reagált az MSZP szombati sajtótájékoztatójára, ahol Szabó Zoltán (MSZP) országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy a Csongrád megyei önkormányzat fideszes elnöke szándékosan tartotta vissza a dolgozók decemberi illetményét.
A "szmog és a silány tömegközlekedés problémáját" a BKV radikális átalakításával, a személyszállítási törvény megalkotásával, az egységes fővárosi parkolási rendszer kialakításával és a dugódíj bevezetésével lehetne megoldani a Lehet Más a Politika (LMP) szerint; a szervezet erről szombaton közleményben tájékoztatta az MTI-t.
A szocialisták által támogatott kormány közel 90 ezer munkahelyet mentett meg egy év alatt a különféle támogatási programokkal; így reagált Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője a Fidesz azon állítására, miszerint az MSZP-kormány a felelős a munkanélküliség növekedéséért.
Folytatódik a BKV-sztrájk, miután nem született megállapodás a kollektív szerződésről a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat délelőtti tárgyalásokon sem; a BKV új ajánlatot adott, amely a cég szerint előre mutatóbb, mint az eddigiek.
Folytatódik a BKV-sztrájk, miután nem született megállapodás a kollektív szerződésről a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat délelőtti tárgyalásokon sem; a BKV új ajánlatot adott, amely a cég szerint előre mutatóbb, mint az eddigiek.
Folytatódik a BKV-sztrájk, miután nem született megállapodás a kollektív szerződésről a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat délutáni tárgyalásokon sem; a BKV új ajánlatot adott, amely a cég szerint előre mutatóbb, mint az eddigiek.
Egy hónappal az elfogultság megállapítása után, másféllel a balhéba torkolló összejövetelt követően derült csak fény arra, hogy a kecskeméti helyett a kunszentmiklósi rendőrség folytatja le a vizsgálatot Sipos László, Kecskemét alpolgármestere ügyében – értesült a delmagyar.hu.
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
Bajnai-kormánynak az elmúlt bő fél évben hozott intézkedéseinek eredményességét és sikerét bizonyítják a londoni elemzők nyilatkozatai - tudatta közleményben Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és frakcióvezetője.
A MÁV Zrt. és mind a hat - köztük az öt reprezentatív - szakszervezet aláírta a 2010. évre vonatkozó kollektív szerződést, a hat szakszervezet közül öt a bérmegállapodást is aláírta a vasúti vállalattal - tájékoztatta a MÁV kommunikációs igazgatósága szombaton az MTI-t.
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll arra, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
Megállapodtak a kollektív szerződésről a MÁV szakszervezetei a vasúttársaság vezetésével. A MÁV kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint a határozatlan időre szóló szerződést mind a hat szervezet aláírta. Egyúttal megegyezés született az idei bérekről is, ezt a megállapodást az érdekképviseletek közül egyedül a VDSZSZ Szolidaritás nem fogadta el.
Az MSZP frakcióvezetője szerint a Bajnai-kormány által az elmúlt fél évben hozott intézkedések sikerét igazolja a Bank of America-Merrill Lynch legfrissebb elemzése.
Az Egyesült Államok történelmének egyik legnagyobb mentőműveletét hajtja végre a földrengés sújtotta Haitiban - mondta az amerikai elnök Washingtonban. Barack Obama felkérte George Busht és Bill Clintont, hogy irányítsák annak az alapítványnak a tevékenységét, amely a természeti katasztrófa kárvallottjainak gyűjt adományokat.
Vasárnap is folytatódik a BKV-sztrájk, mert nem született megállapodás a kollektív szerződésről a cég menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat esti tárgyalásokon sem, de az álláspontok mindkét fél szerint sokat közeledtek; vasárnap estére megszülethet a megállapodás.
Nem született megállapodás az esti tárgyalási fordulón sem a BKV menedzsmentje és a sztrájkoló szakszervezetek között. Az egyeztetést nem sokkal este fél 10 előtt berekesztették, a tárgyalást holnap délután 5 órától folytatják - közölték a felek.
Vasárnap is folytatódik a BKV-sztrájk, mert nem született megállapodás a kollektív szerződésről a cég menedzsmentje és a szakszervezetek között a szombat esti tárgyalásokon sem, de az álláspontok mindkét fél szerint sokat közeledtek; vasárnap estére megszülethet a megállapodás.
Nem született megállapodás az esti tárgyalási fordulón sem a BKV menedzsmentje és a sztrájkoló szakszervezetek között, így holnap is folytatódik a munkabeszüntetés. A MÁV-nél viszont van egyezség: megállapodtak a kollektív szerződésről és az idei bérekről is szakszervezetek a vasúttársaság vezetésével. Essen és Pécs után ma Isztambulban is elkezdődött az Európa Kulturális Fővárosa 2010…