2010. január 21. csütörtök

jan. 21
10:15
A fővárosnak kellene finanszíroznia a BKV veszteségeit (Infostart)
Európai példák alapján a fővárosnak jóval több pénzzel kellene hozzájárulnia a BKV működéséhez, mint most. Évente legalább annyival, mint amennyi veszteséget termel - mondta az InfoRádiónak a Közlekedéstudományi Intézet tudományos tanácsadója.
jan. 21
10:24
Magyarok fogták el a szerbet, aki meglőtt egy rendőrt (ATV)
Mihailo V. egy közúti ellenőrzés során használta a fegyverét.
jan. 21
10:42
Afrikába mennek a magyar katonák, ha az EU úgy dönt + videó (ATV)
Az uniónak egyelőre nincs védelmi rendszere, nem lehet tudni, hogy vészhelyzet esetén a nemzeti hadseregeket, vagy a NATO-erőket veti-e majd be, magyarázta Szekeres Imre. A válsághelyzetek kezelésében viszont aktívan részt vesz az Európai Közösség, most például Afrikában. Így ha akkor robban ki egy konfliktus Afrikában, amikor Magyarország tölti be az EU soros elnöki posztját, a magyarok…
jan. 21
11:00
Beváltotta fenyegetését Hugo Chavez: államosítani kezdett + videó (ATV)
Valóra váltotta korábbi fenyegetését Hugo Chavez venezuelai elnök, miszerint minden olyan üzletet állami tulajdonba vesz, ami engedély nélkül emeli árait.
jan. 21
11:09
Adóamnesztia: Hiába a büntetlenség ígérete - hetilapszemle (Infostart)
A pártok holdudvarába tartozó, szűk lobbi érdekeit szolgálja az adóamnesztia-törvény - írja a Figyelő. A Heti Válasz felteszi a kérdést: kell-e a brit gázválsághoz hasonló helyzet kialakulásától tartanunk?
jan. 21
11:18
Feljelentik Gyurcsányt? + videó (ATV)
Az ellenzék költségvetési trükkökről beszél.
jan. 21
11:36
Halál Baranyában! Nem akart beszélni a tűzoltóval a lány, inkább a mélybe ugrott (ATV)
Azonnal szörnyethalt.
jan. 21
11:45
Válság idején sem mondunk le a mobilról és a tévéről (Infostart)
2009-ben a magyar távközlési piacon véget értek a korábban meghatározó tendenciák, a mobil előfizetések piaca telítődött, az ADSL látványos növekedési üteme lelassult. Ugyanakkor más tendenciák előtérbe kerültek, egyre népszerűbb például a mobilinternet, illetve a digitális televíziózás is lassan beépül a köztudatba - derül ki a GfK Hungária felméréséből.
jan. 21
11:54
Tűdőrák és gyermekkori stressz (ATV)
A gyermekkori traumák összefüggésben állnak a tüdőrák kialakulásával a későbbi életkorban - állítják amerikai kutatók, akik szerint az összefüggést csak részben magyarázza, hogy ilyen esetekben gyakoribb a dohányzás.
jan. 21
11:56
Elkerülhető lett volna BKV-sztrájk + videó (ATV)
A szakszervezetek közti ellentétek is hozzájárultak a munkabeszüntetéshez.
jan. 21
11:58
A Koránt Adolf Hitler Mein Kampfjához hasonlította + videó (ATV)
Megkezdődött Geert Wilders jobboldali parlamenti képviselő pere Hollandiában. A politikust gyűlöletbeszéddel és muzulmánok elleni diszkriminációval vádolják. Sokak szerint az eset a szólásszabadságról is szól a hagyományosan toleránsnak tartott Hollandiában.
jan. 21
12:00
Csavarkulcs vs. riasztópisztoly: megint rendőrökre támadtak (ATV)
Csavarkulccsal támadt rendőrökre a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürtön egy férfi szerdán késő este. A támadót és társait egy helybéli üldözte el, úgy, hogy több lövést is leadott egy riasztópisztolyból. Fél órán belül elfogták őket - tájékoztatta a Független Hírügynökséget csütörtökön Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
jan. 21
12:03
Nem tudni, drágább lesz-e a sztrádamatrica (Infostart)
Még mindig bizonytalan, hogy mikor vagy emelik-e egyáltalán Magyarországon az e-autópálya matricák árát - mondta az InfoRádiónak az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője. Winkler-Virág András kiemelte: a döntést a közlekedési tárca hozhatja meg.
jan. 21
12:21
Elfogta a rendőrség a Flórián téri túszejtőt - képek (Infostart)
Elfogta a rendőrség azt a budapesti férfit, aki a gyanú szerint tavaly januárban túszt ejtett, majd több millió forinttal sikeresen elmenekült az Erste Bank Flórián téri fiókjából - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.
jan. 21
12:23
Bajnai: Jövőre vége lehet a válságnak (Infostart)
Jövő év elejére lehet vége az aktuális válságnak - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Heti Válasznak adott interjújában. Hangsúlyozta: a társadalmat vasfüggönnyel választotta szét a politika, így kiegyezésre lenne szükség legalább a nagy ügyekben.
jan. 21
12:25
Újabb politikai elemző vált térfelet (Infostart)
Újabb elemző adta fel a függetlenségét és választotta a politikát. Karácsony Gergely, a Medián kutatási igazgatói posztját cseréli fel a Lehet Más a Politika kampányfőnöki tisztségére. Budai Bernadett és Somogyi Zoltán után így ismét egy kutató vált térfelet.
jan. 21
12:30
Retkes végső búcsút vett az MSZP-től (ATV)
Bár a tegnapi MDF választmányi ülésről hivatalosan még nem kapott értesítést az SZDSZ, de Retkes Attila, a párt elnökének elmondása szerint biztosan megállapodtak abban, hogy tizennyolc budapesti választókörzetben a szabad demokraták, tizennégyben az MDF indít egyéni jelöltet, és a budapesti lista első, harmadik és negyedik helyére a szabad demokraták tesznek javaslatot.
jan. 21
12:32
A Hit Gyülekezete nem gyűjt kopogtatócédulát, de... (ATV)
Mindig is volt a Bibliának találkozása a politikával, ám pártpolitizálásra nem számíthatunk a hétvégén újrainduló Vidám Vasárnap összejövetelein, mondta az atv.hu-nak adott videóinterjúban Németh Sándor, a Vidám Vasárnap műsorvezető-producere.
jan. 21
12:39
Gyerekeket mérgezett meg a klórgáz egy fővárosi tanuszodában - képek (Infostart)
Nyolc felnőttet és 24 gyermeket szállítottak kórházba egy III. kerületi általános iskola uszodájából klórgáz-mérgezés miatt - tájékoztatta az InfoRádiónak a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Szerencsére egyik gyermek állapota sem súlyos. A kerületi polgármester a felelősség kivizsgálását sürgette, mert az előzetes szakvélemények szerint személyi mulasztás történt.
jan. 21
12:48
Másért nevettetnek a nők és a férfiak (ATV)
Egy német akadémikus szerint a humor az agresszió egyik formája. A „nevettető” emberek szerinte azt képzelik, hogy hallgatóságuknál magasabban állnak a társadalmi ranglétrán.
jan. 21
12:50
Retkes végső búcsút vett az MSZP-től (ATV)
"Ezzel a gyakorlattal véglegesen szakítottunk."
jan. 21
12:57
Az ombudsman szerint át kell alakítani a választási ajánlás rendszerét (Infostart)
A választáshoz kapcsolódó ajánlás rendszerének átalakítását szorgalmazza Jóri András adatvédelmi biztos. Az ombudsman jogszabály-változtatást sürgetett annak érdekében, hogy az állampolgárok megtilthassák, hogy a jelöltek, jelölőszervezetek a lakcímnyilvántartás adataiból hozzájuthassanak lakcímadataikhoz.
jan. 21
13:06
Klórmérgezés egy budapesti uszodában, több súlyos sérült (ATV)
A sérültek többsége gyerek.
jan. 21
13:08
Átfogó alkotmánymódosításra készül a Fidesz (ATV)
Nem tartja lehetségesnek a Fidesz, hogy még az utolsó parlamenti ülések egyikén tető alá hozzák a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emlékét védő törvényt. Répássy Róbert a Fidesz jogi kabinetjének vezetője szerint ez ugyanis alkotmánymódosítás nélkül nem megy, ahhoz pedig legalább öt hét kell.
jan. 21
13:15
A kampány helyett a BKV ügyei foglalkoztatják az embereket (Infostart)
Január első felében a BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben - derült ki a Forsense közvélemény-kutatásából.
jan. 21
13:16
Választás 2010: nem mindenhol borul össze a két kisebbik parlamenti párt (Alternatív Energia)
Vas megyében nem kötnek választási együttműködést az MDF-fel a szabad demokraták, viszont rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívását kezdeményezik - közölte az MTI-vel csütörtökön Németh Kálmán, az SZDSZ vasi szervezetének elnöke. Tájékoztatása szerint az MDF helyi vezetői sem támogatják a választási szövetséget, így azt Vas megyében semmiképp sem kötik meg.
jan. 21
13:24
Újabb fejlesztés az üzleti intelligencia terén (ATV)
Az adatbázis-szerverben sok új szolgáltatás lesz, különösen az üzleti intelligencia terén fejlesztett nagyot a Microsoft, amiért cserébe viszont magasabb árat kell fizetniük a cégeknek. S hogy a kényszer erősebb legyen: a Microsoft fokozatosan megszünteti a régebbi változatok támogatását - olvasható a computerworld.hu-n.
jan. 21
13:26
Fejlődés az üzleti intelligencia terén (ATV)
Az adatbázis-szerverben sok új szolgáltatás lesz, különösen az üzleti intelligencia terén fejlesztett nagyot a Microsoft, amiért cserébe viszont magasabb árat kell fizetniük a cégeknek. S hogy a kényszer erősebb legyen: a Microsoft fokozatosan megszünteti a régebbi változatok támogatását - olvasható a computerworld.hu-n.
jan. 21
13:28
Megszökött Ragyás Tóni gyilkosa, a rendőrök a felelőst keresik + videó (ATV)
Házi őrizetben volt, elunta.
jan. 21
13:33
BKV-sztrájk: Mit kell tenni a bérletkompenzáció érvényesítéséhez? (Infostart)
A kétheti, havi és negyedéves Budapest-bérletekre és a környéki helyi, valamint a környéki 5 km-es és 10 km-es bérletekre vonatkozóan a bérletszelvényen feltüntetett érvényesség három nappal automatikusan meghosszabbodik - közölte a kompenzációval kapcsolatos nagyszámú érdeklődésre tekintettel a BKV.
jan. 21
13:42
Republikánus győzelem Massachusettsben, oda a többség + videó (ATV)
Nagy meglepetésre a republikánus Scott Brown nyerte a keddi időközi szenátorválasztásokat az amerikai Massachusetts államban.
jan. 21
13:51
Több pénzből, de ellenőrizhetően kampányolna az MDF (Alternatív Energia)
Az MDF felkéri a kormányt, hogy kezdeményezzen rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen elfogadhatnák a kampányfinanszírozásról szóló új törvényt - közölte csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Herényi Károly.
jan. 21
14:00
A Starbucks triplázott (ATV)
A gazdasági válság szele persze oldalba kapta az amerikai kávézóláncot is, néhány üzlet bezárására kényszerült másfél évvel ezelőtt, azonban a tavalyi év végére megtriplázta bevételeit. A BBC Rádiója Howard Schulz-cal, a cég ügyvezető igazgatójával készített interjút.
jan. 21
14:09
Lepipálta a politikusokat a BKV (Alternatív Energia)
A BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben január első felében; a pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent - derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el a cég az MTI-hez.
jan. 21
14:18
3300 felszámolás! Gyászos évet zárt az építőipar (ATV)
Több mint 3300 építőipari vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás 2009-ben, ami 22 százalékkal több az előző évinél. A cégalapítási kedv is visszaesett, bár tavaly év végén 938-cal több vállalkozás volt Magyarországon, mint 2008-ban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató Független Hírügynökséghez eljuttatott közleményéből.
jan. 21
14:24
Bajnai és az Idősügyi Tanács szerint nem kell nyugdíjreform (Infostart)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált. Egyetért ezzel az Idősügyi Tanács is.
jan. 21
14:26
MSZP-lista: még nem tudni, ki indul a XV. kerületben (Infostart)
A Magyar Szocialista Párt fővárosi elnöke ma mutatta be a szocialisták 32 budapesti egyéni képviselőjelöltjét. A XV. kerületben még nem végleges, hogy ki indul a szocialista színekben, de jövő hétre itt is eldőlhet a jelölt neve.
jan. 21
14:27
Nincs szükség azonnali nyugdíjreformra (Alternatív Energia)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált.
jan. 21
14:36
Nincs szükség azonnali nyugdíjreformra (ATV)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint nincs szükség azonnali nyugdíjreformra, a magyar nyugdíjrendszer az elmúlt időszak intézkedéseivel fenntarthatóvá vált.
jan. 21
14:38
Vas megyében nem lesz SZDSZ-MDF együttműködés (ATV)
Vas megyében nem kötnek választási együttműködést az MDF-fel a szabad demokraták, viszont rendkívüli országos küldöttgyűlés összehívását kezdeményezik - közölte az MTI-vel csütörtökön Németh Kálmán, az SZDSZ vasi szervezetének elnöke.
jan. 21
14:40
Download-dömping (ATV)
A zenekereskedelemben 2009-ben lépte át első alkalommal az internetes értékesítések részaránya a 25 százalékot, a növekedési ütem azonban lassult, és még mindig nincs megoldás a szakma legnagyobb problémájára, a kalózkodásra – írja az IFPI (International Federation of the Phonographic Industries) szakmai szervezet.
jan. 21
14:45
Automatikusan meghosszabbodik a BKV-bérletek érvényessége (Alternatív Energia)
Automatikusan meghosszabbodik három nappal azoknak a bérleteknek az érvényessége, amelyek a BKV-sztrájk idején is érvényesek voltak. Az utasoknak semmi teendőjük nincs ezzel összefüggésben - közölte a közlekedési cég csütörtökön közleményben.
jan. 21
14:54
A piac szerint nem tartható az idei hiánycél (ATV)
Jelentős változás következett be egy hónap alatt abban, hogy tarthatónak vélik-e a piaci szereplők az idei 3.8%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélt - derül ki a Reuters ma kiadott friss elemzői felméréséből.
jan. 21
14:56
Nem kíméli a sors a magyar énekesnőt: válás után autóbaleset (ATV)
Szerencsére nem sérült meg.
jan. 21
14:58
"Pálinkás semmibe vette a szakmai ajánlásokat" + videó (ATV)
Sokan sérelmezik az MTA elnök kinevezési gyakorlatát.
jan. 21
15:03
Retkes Attila - A fővárosi MDF döntése fontos részmegállapodás a két párt között (Alternatív Energia)
Az MDF budapesti választmányának döntése a fővárosi együttműködésről fontos részmegállapodás a két párt között - mondta csütörtökön az SZDSZ elnöke. Retkes Attila "elsietettnek" tartja a Vas megyei SZDSZ kezdeményezését az országos küldöttgyűlés összehívásáról.
jan. 21
15:05
Megy a "zsideszezés, a kurucinfózás" (Alternatív Energia)
Felszólította a Fidesz az MSZP-t, hogy vonja felelősségre társult ifjúsági szervezetét, a Societast, amiért az a Kuruc.info portálon akar "propagálni és zsideszezni".
jan. 21
15:30
13 hónapot dolgoznak a diákok az egyetemi évek alatt (ATV)
53 százalékuk tervez külföldi munkát.
jan. 21
15:48
Hova tegyem a gyerekem, ha Down-szindrómás? (ATV)
A Down-kór nem örökölhető, de előfordulásának gyakorisága az anya életkorával egyenes arányban nő. Azaz minél idősebb korban szül valaki, annál nagyobb az esély, hogy gyermeke a leggyakoribb veleszületett kromoszóma rendellenességgel jön a világra - körülbelül 650-800 babára jut egy Down-szindrómás csecsemő. A gyerekek fejleszthetők, kis segítséggel képesek lehetnek normális életet is élni - a…
jan. 21
15:54
Ombudsmani felhívás: a kampányban se engedjenek a "zöld minimumból"! (Infostart)
Levélben fordult a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a parlamenti pártok frakcióvezetőihez csütörtökön, azt kérve, hogy a választási kampányban se engedjenek a "zöld minimumból".

Keresés