2010. május 1. szombat

máj. 1
18:54
Választási levezetést tartottak a pártok május 1-je alkalmából (Infostart)
Az MSZP és a Jobbik egyebek mellett jövőbeni ellenzéki szerepét és terveit, az LMP a kisgyermekes anyák munkához jutásának támogatását, míg a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), illetve a LIGA Szakszervezetek a foglalkoztatás bővítését, új munkahelyek teremtését állította május elsejei beszéde középpontjába.
máj. 1
19:12
Tárki: a választók nagy része nem jól emlékszik, hogy kire szavazott (Infostart)
Nem jól emlékszik a választópolgárok nagy része arra, hogy kire is szavazott április 11-én - derült ki a Tárki felméréséből. A közvélemény-kutató cég a két választási forduló között érdeklődött a választópolgároknál, hogy kire adták le a voksukat, és bár a Fidesz a listás szavazatok 52 százalékát szerezte meg, a megkérdezettek 64 százaléka állította, hogy a Fideszre szavazott. A győzteshez húzás…
máj. 1
19:45
Majális a Városligetben: több ezren voltak + videó (ATV)
Volt, aki csak nézelődni jött, de akadtak olyanok is, akik a MSZP főpolgármester-jelöltjének jó hírére voltak kíváncsiak. A Fidesz szerint "marhaság" Horváth Csaba ötlete.
máj. 1
20:03
Felgyújtottak egy rendőrt az athéni tüntetők + videó (ATV)
A kormány megszorító intézkedései ellen tartott demonstráció zavargásokba torkollott.
máj. 1
20:12
Ingyenes tömegközlekedést ígért a fővárosiaknak Horváth Csaba (Alternatív Energia)
"Van egy jó hírem kedves barátaim" - kezdte beszédét Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a párt Városligetben rendezett május elsejei rendezvényén. Bejelentette, hogy megválasztása esetén ingyenessé tenné a budapestiek számára a tömegközlekedést.
máj. 1
20:39
Győztes meccsen debütált Fülöp Márton (ATV)
Fordítottak az Aston Villa ellen.
máj. 1
20:42
Nők százezrei vennének maguknak fizetős szexpartnert (Infostart)
Naponta 300 ezer olasz nő keres magának szépfiút interneten kényeztetésért, romantikáért vagy szexért. A szolgáltatás tarifái 100 és 1000 euró között mozognak - számolt be a Corriere Veneto című regionális napilap.
máj. 1
21:15
MSZP: szigorú etikai kódexet szeretnének házon belül + videó (ATV)
Meg kívánják reformálni a párt működését.
máj. 1
22:30
Orbán Viktor: nemzeti ügy, hogy mindenkinek legyen megbecsült munkája (Infostart)
A következő parlamenti ciklusban előttük álló feladatokról beszéltek a parlamenti pártok vezetői a május 1-jei rendezvényeken. Görögországban a május elsejei felvonulásokon is a tervezett megszorító intézkedések ellen tiltakoztak a szakszervezetek. Megnyílt a fél évig tartó sanghaji világkiállítás.
máj. 1
22:45
Megállapodott az IMF és Athén (ATV)
Szombat este lezárták a tárgyalásokat.

Keresés