A választópolgárok ötöde a kampány időszakában döntötte el, melyik pártra szavaz az országgyűlési választás első fordulójában, míg a többiek fele-fele arányban megszokás, illetve meggyőződés alapján voksoltak a Tárki áprilisi kutatása szerint.
Horváth Jánost, az Országgyűlés korelnökét jelölné a Magyar Republikánus Társaság államfőnek, mert állításuk szerint "nincs alkalmasabb erre a pozícióra". Az amerikai-magyar kettős állampolgár Horváth korábban republikánus jelöltként kísérletet tett az amerikai képviselőházba való bejutásra is. Ez nem sikerült neki, viszont itthon államfő is lehet.
Megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója. A két képviselőcsoportot Lázár János, illetve Harrach Péter irányítja majd. A Fidesz képviselőcsoportjának a frakcióvezető és az új frakcióigazgató, Balla György mellett 22 helyettes vezetője lesz. Az országgyűlés elnökének Schmitt Pált, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét jelöli a Fidesz.
Ismét egy volt rendőr-főtisztet "igazolt" le a BKV - tudtuk meg. Szűcs Ernő ezredesként szerelt le a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatától (RSZVSZ), ahol főosztályvezető-helyettesként dolgozott, és április elsejétől a közlekedési cég biztonsági igazgatója.
A vámnyomozók vizsgálják a Közigazgatási és Elektronikus Szolgáltatások Központi Hivatala elnökének az Eclipse-ügyben játszott szerepét - értesült a hirado.hu. Napközben a hivatal sajtóirodája cáfolta, hogy az intézmény vagy Ignácz István ellen bármilyen eljárás folyna. Később a Fővárosi Főügyészség arról számolt be, hogy a nyomozás nem a vezető ellen, hanem az Eclipse-ügyben játszott szerepének…
Az új kormány úgy teszi lehetővé a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, hogy a törvényből kiveszik az állandó letelepedési feltételét - mondta Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában. A leendő külügyminiszter kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy a határon túli magyarok automatikusan megkapják a kettős állampolgárságot, de ennek lehetősége sosem merült fel.
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő 40 oldalas tanulmányban értékelte az MSZP elmúlt 8 évét, ugyanakkor javaslatokat is megfogalmazott a párt erősítéséért. Mindeközben vidéken mind többen válnak ki a helyi szocialista frakcióból.
Éles vita alakult ki a parlamentbe jutott pártok képviselői között az ellenzéki jogosítványokról az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről folyó tárgyalás során.
A görög munkavállalók országos munkabeszüntetését támogató szolidaritási akciót tartott több magyarországi baloldali szervezet Görögország budapesti nagykövetsége előtt.
A Fidesz több vezetője is meglepődött az Orbán-kormány leendő belügyminiszterének első nyilatkozatán, Pintér Sándor szerint ugyanis Gergényi Péter nem felelős a 2006 őszén történt rendőri túlkapásokért. A nyilatkozat óta a párt több meghatározó politikusa is azt hangsúlyozta, hogy a rendőri túlkapások felelőseit számon kell kérni.
Megalakult a Fidesz és a KDNP frakciója. Három kormánypárti és két ellenzéki alelnöke lesz az új Országgyűlésnek. Görögországban 3 banki alkalmazott halt meg, amikor tüntetők felgyújtottak egy bankfiókot.