2013. január 15. kedd

jan. 15
11:27
Távozik a Magyar Posta vezérigazgatója (ATV)
Távozik posztjáról Geszti László, a Magyar Posta Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, a tulajdonosi jog gyakorlójával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (MNV) kötött közös megegyezés alapján 2013. január 15-ével - közölte az MNV kedden az MTI-vel.
jan. 15
11:29
Hagyó-per: a tizenötödrendű vádlott sem ismerte el bűnösségét (ATV)
A tizenötödrendű vádlott sem ismerte el a bűnösségét, és megtagadta a vallomást a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.
jan. 15
11:31
Petschnig Mária Zita: gazdasági rendszer-visszaváltásról van szó (ATV)
Nem gazdasági rendszerváltásról, hanem gazdasági rendszer-visszaváltásról van szó – mondta Petschnig Mária Zita az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki arról is beszélt, hogy szó nincs róla, hogy a válságnak vége lenne, még nem értük el a mélypontot.
jan. 15
11:45
Blikk: nyugdíjas képviselőkre nem vonatkozik a kettős juttatás tilalma (ATV)
A nyugdíjas országgyűlési képviselőknek nem kell attól félniük, hogy január 31-én elveszítik állásukat, mint az egyszerű orvosok, ápolók, tanárok vagy közszolgák. Sőt még az sem fenyegeti őket, hogy ha tovább dolgoznának, elveszítenék nyugellátásukat.
jan. 15
11:47
Peugeot 208 1,6HDI - teszt (ATV)
A Peugeot legendás 200-as szériájának legújabb változata a 208-as, melynek tervezése során a fő cél egy kompakt, komfortos, gazdaságos és jó úttartással rendelkező autó létrehozása volt. Olyan nagy sikerű elődök után mint a 206-os és a 207-es, nem könnyű maradandót alkotni, de a francia tervezőknek ezúttal ez is sikerült. Hogy mennyire? Kiderül a hamarosan itt látható videóból...
jan. 15
11:49
Itt a Honda új városi szabadidő-autója (ATV)
A Detroitban megrendezett Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon (NAIAS) mutatkozott be a Honda vadonatúj tanulmányautója, melyen már megfigyelhetők a márka jövőbeni arculatának egyes vonásai. A kisméretű SUV értékesítése várhatóan 2013 végén kezdődik Japánban, ezt követi 2014-ben az amerikai, majd az európai piac.
jan. 15
12:03
Pléhrendőr vigyáz a rendre (Metropol)
A 32-es főút baleseti helyzetének javítása érdekében figyelemfelhívó pléh rendőrautót helyeztek el Pusztamonostor határában.
jan. 15
12:03
UD Zrt.-ügy - Az ügyészség új eljárást, a védelem felmentést kért (Alternatív Energia)
Megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást kért az ügyészség az UD ZRt.-ügyben, míg a védelem a vádhatóság eljárásával kapcsolatban politikai motivációkra célzott, és az elsőfokú, felmentő ítélet jogerőre emelését indítványozta a Fővárosi Törvényszéken kedden.
jan. 15
12:04
Elrendelték a pakisztáni miniszterelnök letartóztatását (ATV)
A pakisztáni legfelsőbb bíróság korrupciós ügyek miatt rendelte el Rádzsa Parvíz Asraf letartóztatását.
jan. 15
12:06
WC-kampány, Star Wars-önéletrajz: a kreatív álláskeresés esélyei (ATV)
Egy brit munkanélküli arra költötte utolsó spórolt fontjait, hogy óriásplakáton népszerűsítse magát és honlapját. Adam Pacitti ötlete itthon is követendő példa lehet, ha kreatív munkakeresésről van szó.
jan. 15
12:21
UD Zrt.: az ügyészség új eljárást kért (Metropol)
A Fővárosi Törvényszék január 23-ára tűzte ki a másodfokú határozat kihirdetését az UD Zrt.-ügyben.
jan. 15
12:23
Újfajta csalások: „itatós rablás” és „öregezés” (Metropol)
Szórakozóhelyekről távozó embereket és időseket érint a két új bűncselekménytípus.
jan. 15
12:39
Már jobb a levegő Miskolcon (Metropol)
A szálló por koncentrációja az elmúlt hétvégén lépte túl a tájékoztatási küszöbértéket a Búza téren.
jan. 15
12:39
Varju: vasárnap hangos szóval mondták, hogy „elég volt” (ATV)
Sok százak, ezrek hisznek abban, hogy demonstrációval el lehet érni az ellen valamit, amit a Fidesz produkál - mondta Varju László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jan. 15
12:57
Agyonlőttek egy gazdát – a hadsereget vádolják (ATV)
Fejbe lőttek egy palesztin férfit, aki a kórházban belehalt a sérülésébe. Az incidensre a Hamasz uralta Gázai-övezetben került sor. Palesztin tisztviselők Izraelt vádolják a gyilkossággal, az izraeli hadsereg azonban cáfolta, hogy köze lenne az esethez.
jan. 15
13:15
Navracsics: Olyan folyamat indul el, aminek mindenki haszonélvezője lesz (Infostart)
Meghirdették a felsőoktatás nemzetközi versenyképességének növelését célzó Campus Hungary programot kedden a fővárosban. Navracsics Tibor az ez alkalomból rendezett konferencián azt mondta: a program indításával Magyarország visszatért a mindennapi élet tekintetében is az európai szellemi közéletbe.
jan. 15
13:15
Kirúgásra oktatnak (Alternatív Energia)
Hazugságra kényszeríti az Orbán-kormány a közszféra intézményvezetőit, hiszen míg a kényszernyugdíjazás alóli mentességgel a gyakorlatban szinte nem is lehet majd élni, egy kiszivárgott kormányzati levél már arra is utasítja őket, miként hamisítsák meg az idős dolgozók kirúgásának indoklását. Az egészségügyi ágazat körüli bizonytalanság ellenére tény: több tízezer közalkalmazottól válik meg idén a…
jan. 15
13:15
Kapuvári: a húsipar megmentéséhez megfelelő körülményeket kell teremteni (ATV)
Tulajdonrészt vállalhat az állam a gyulai, a kaposvári és a pápai húsüzemekben – a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint ez akár jó befektetés is lehet.
jan. 15
13:17
A Görögországba készülőket figyelmezteti a külügyi tárca (Infostart)
Az elmúlt napokban több robbantást hajtottak végre a görög fővárosban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a dél-európai országba készülő magyar állampolgárokat, hogy folyamatosan tájékozódjanak az aktuális hírekről.
jan. 15
13:17
Áll a bál: csempészett a macska, de nem hajlandó beszélni (ATV)
A közepes biztonsági fokozatú arapiracai börtön fegyőrei újév estéjén arra lettek figyelmesek, hogy az intézet egyik kapuja alatt egy gyanúsan viselkedő macska surrant át.
jan. 15
13:33
A Kúria az Európai Bírósághoz fordult a devizahitelesek miatt (Alternatív Energia)
A Kúria az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezi az OTP Bank ellen egy devizahiteles által indított perben.
jan. 15
13:33
Európai Bíróság elé kerül az OTP-t perlő devizahiteles ügye (ATV)
A Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte.
jan. 15
13:35
Testrészek a síneken: kisiklott két vagon, 19 halott, 100 sebesült (ATV)
A vasúti kocsikon katonák utaztak, a halottak mellett több mint százan megsebesültek. Sokan a vagonok alatt rekedtek. „Láttam a társaim testrészeit, szétszóródva a síneken” – mondta el az AP hírügynökségnek egy túlélő.
jan. 15
13:51
Most nem jó Görögországba menni (Metropol)
Az elmúlt napokban több robbantást hajtottak végre Athénban. Folyamatosan tájékozódni kell az aktuális hírekről.
jan. 15
14:09
Fidesz: veszélyes az Együtt 2014 alkotmánytervezete (Infostart)
Minden magyar családra nézve veszélyesnek tartja a Fidesz az Együtt 2014 választói mozgalom alkotmánytervezetét, mert az utat nyitna az ország újbóli eladósítása előtt, és ismét lehetőséget adna általános ingatlanadó bevezetésére - mondta a kormánypárt szóvivője.
jan. 15
14:09
Még 140 magyar maradt Szíriában (ATV)
Még mintegy 140 magyar van Szíriában, ők vélhetően szíriai-magyar kettős állampolgárok, akik a konfliktus ellenére sem akarnak eljönni az országból - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI érdeklődésére.
jan. 15
14:27
Teller Ede nevét viseli a csepeli gerincút (Metropol)
A tíz éve elhunyt magyar atomfizikusról most először neveztek el utcát.
jan. 15
14:28
„Én is cigány vagyok!” Németországig gyűrűzött az ügy... (ATV)
A Der Spiegel című német politikai hetilap is beszámolt a rasszizmus elleni vasárnapi tüntetésről „Demonstráció Magyarországon – Én is cigány vagyok!” címmel. A befolyásos német lap kitért arra: Magyarország mély gazdasági krízisben van.
jan. 15
14:46
Havas: nincs pénz, már rákos betegeket is küldenek haza (ATV)
Egyre rosszabb a helyzet az egészségügyben, már a rákos betegeket küldik haza egy vidéki nagy kórházból, mert nem kapnak a megfelelő gyógyszerekre pénzt – mondta Havas Szófia az ATV Startban.
jan. 15
15:21
A szociális lakópark első bérlői (Infostart)
Olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában a bajba jutott devizahiteles családok számára, melyre büszkék lehetünk - jelentette ki az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden.
jan. 15
15:21
Biztonságosak a magyarországi nukleáris létesítmények (Alternatív Energia)
A magyarországi nukleáris létesítmények biztonságosan működtek 2012-ben is - közölte Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója. A tavalyi év meghatározó eseményének nevezte, hogy a hivatal kiadta az engedélyt a paksi atomerőmű 1-es blokkjának üzemidő-hosszabbítására.
jan. 15
15:21
Kiskunfélegyházi hangfelvétel: feljelentés lesz (Metropol)
Láncszavazásos csalásról beszélnek egy videófelvételen. Egy másik YouTube videó szerint viszont zsarolásra készült.
jan. 15
15:21
Rohamosan adósodnak el a kínai tartományok (ATV)
Tovább bővült a kínai tartományok hitelállománya tavaly, ami számos gazdasági szakember szerint a kelet-ázsiai országra leselkedő egyik legnagyobb veszélyforrás.
jan. 15
15:39
Volt rendőr elleni per kezdődött a Debreceni Törvényszéken (Infostart)
Hivatali visszaélés miatt indult eljárás H. Csaba, a Debreceni Rendőrkapitányság volt helyszínelő nyomozója ellen. A Debreceni Törvényszéken kedden, az első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádiratot, majd - mivel kiemelt jelentőségű ügyről van szó - zárt ajtók mögött folytatódott a tárgyalás - közölte Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője.
jan. 15
15:39
Már jelentkezhetnek az ócsai lakópark leendő bérlői (Metropol)
Az első ütemben elkészülő 80 ház leendő bérlőit egy öttagú bizottság jelöli ki.
jan. 15
15:39
"Láncszavazás" Feljelentést tesz az Együtt 2014 Választói Mozgalom (ATV)
Az Együtt 2014 feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel - közölte a mozgalom kedden.
jan. 15
15:41
"A Balaton köszöni szépen, jól van " (Infostart)
A csapadékos időjárás miatt végre megkezdődött a Balaton vízszintjének emelkedése - tudta meg az InfoRádió a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől. Csonki István óvott attól, hogy a tó vízügyi helyzetét a "kritikus" jelzővel illessük.
jan. 15
15:57
Ha nincs előrelépés: akár önállóan is sztrájkolhat a PDSZ (ATV)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke reméli, hogy nem kell megbontania a sztrájkbizottság egységét, de ha a pénteki tárgyalásokon nem tapasztal elmozdulást a kormányzat részéről, a tömörülés kész akár önállóan is sztrájkot hirdetni.
jan. 15
15:59
Koltai, Pajor: beszélnünk kell a vészkorszakban történtekről (ATV)
Újra és újra beszélnünk kell a vészkorszakban történtekről – a szerzők szerint ezt üzeni az a holokausztról szóló videóklip, amelyet nemrég mutattak be a sajtó nyilvánossága előtt.
jan. 15
16:15
Felfüggesztett börtönt kapott a volt polgármester (Infostart)
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Nógrád megyei Somoskőújfalu volt polgármesterét a Balassagyarmati Törvényszék. Lichner Andrást (független) hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek, az ítélet jogerős - tájékoztatta a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.
jan. 15
16:15
A PDSZ akár önállóan is sztrájkol (Metropol)
Mendrey László, a PDSZ elnöke szerint "elmentek a falig", és a pedagógusok nehezen viselik a mostani helyzetet. A minisztérium közölte, hogy nem változtat tárgyalási stratégiáján.
jan. 15
16:15
Kiskunfélegyházi hangfelvétel - Feljelentést tesz az Együtt 2014 (Alternatív Energia)
Az Együtt 2014 feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel.
jan. 15
16:16
Dub: antiszemitizmusban Magyarország megelőzi Romániát (ATV)
A marosvásárhelyi zsidó közösség vezetője, Vasile Dub szerint Magyarországon erősebb az antiszemitizmus, mint Romániában.
jan. 15
16:17
MTVA: feloszlik a sztrájkbizottság (Infostart)
Megállapodás született a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a közmédia szakszervezeteinek sztrájkbizottsága között kedden a csoportos létszámleépítésről, aminek eredményeként további húsz fővel csökken az alaptól elbocsátandók száma, bővül a leépítés előtt állók számára létrehozandó segélyalap, és feloszlik a sztrájkbizottság.
jan. 15
16:17
Felfüggesztett börtön Somoskőújfalu volt polgármesterének (Metropol)
Lichner Andrást hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében találták bűnösnek.
jan. 15
16:19
Hússzal kevesebb embert küldenek el a közmédiából (Metropol)
Az eredetileg tervezett 255, illetve az utóbb deklarált 215 fővel szemben a csoportos létszámleépítésben érintettek száma nem haladja meg a 195-öt.
jan. 15
16:33
Ilyen házakba költözhetnek a bajba jutott devizahiteles családok - fotók (Infostart)
Éjféltől benyújthatják pályázatukat az érdeklődők az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogára.
jan. 15
16:33
A PDSZ kész akár önállóan is sztrájkot hirdetni (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke reméli, hogy nem kell megbontania a sztrájkbizottság egységét, de ha a pénteki tárgyalásokon nem tapasztal elmozdulást a kormányzat részéről, a tömörülés kész akár önállóan is sztrájkot hirdetni.
jan. 15
16:33
Merénylő rohant a képviselőhöz, majd felrobbantotta: 4 halott (ATV)
Öngyilkos merényletet követtek el kedden Irak középső részén, Fallúdzsában egy szunnita parlamenti képviselő ellen; a politikus meghalt a robbantásban - közölte a rendőrség.
jan. 15
16:35
"Zárdába küldték..." Hová tűnt Ludmilla? (ATV)
Vlagyimir Putyin felesége, Ludmilla Putyina, a nyilvános szereplések alkalmával mindig háttérben volt, de az utóbbi időben kevésbé volt látható, mint valaha, ami azonnal beindította az orosz sajtóban a találgatásokat.

Keresés