2013. január 7. hétfő

jan. 7
11:09
Két-három nap múlva eldől, elviszik-e a Videoton edzőjét (ATV)
Kérdőjel még Paulo Sousa fehérvári maradása, ugyanannyi az esély a távozására is: a klub még nem egyezett meg vele, szerződése köti az edzőt, de az amerikaiak könnyen kifizetnék a kivásárlási összeget; döntés két-három napon belül - ezt mondta a Videoton tiszteletbeli elnöke, Kovács Ferenc a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
jan. 7
11:11
13. havi fizetés? Ezek a számok - itt akár szavazhat is (ATV)
A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
jan. 7
11:45
Ingyen utazhatnak a dunakesziek a helyi buszjáraton (Alternatív Energia)
Nem kell jegyet váltaniuk januártól a dunakeszi helyi buszjáraton utazó városlakóknak, miután a körjáratot üzemeltető kft. költségeit az önkormányzat átvállalta - tájékoztatta a városüzemeltetési és beruházási osztály vezetője hétfőn az MTI-t.
jan. 7
11:45
Ritka eset: újságírósztrájk és szimpátiatüntetések törtek ki Kínában (ATV)
Kínában igencsak ritkaságszámba menő újságírósztrájkba és szimpátiatüntetésekbe fordult a múlt hét végén kipattant újságíróbotrány, amelyet egy - az állami cenzúrát megelégelő - dél-kínai újság munkatársainak elégedetlensége indított el.
jan. 7
12:03
Ingyenes lett a tömegközlekedés Dunakeszin (ATV)
Nem kell jegyet váltaniuk januártól a dunakeszi helyi buszjáraton utazó városlakóknak, miután a körjáratot üzemeltető kft. költségeit az önkormányzat átvállalta - tájékoztatta a városüzemeltetési és beruházási osztály vezetője hétfőn az MTI-t.
jan. 7
12:21
Szigorította a gyülekezési szabályokat Oroszország (ATV)
A londoni Hyde Park mintájára szabad véleménynyilvánítást biztosító helyek létesíthetőek ezentúl az orosz főváros parkjaiban egy hétfőn életbe lépett orosz jogszabály alapján.
jan. 7
12:39
Ismét drágább lesz a benzin (Infostart)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
jan. 7
12:39
Itt az új városi terepjáró (ATV)
A Peugeot a 3008 crossover sikerének tapasztalataira építve egy különleges ajánlattal, az új 2008-al jelentkezik a B szegmensben. Az idén tavasszal forgalomba kerülő új modell szervesen illeszkedik a 208 népszerűségével megindított termékoffenzívába.
jan. 7
12:41
Emelik a benzin árát (ATV)
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
jan. 7
12:57
Ömlik a gáz Mezőkövesden (Alternatív Energia)
Száz méteres sugarú körben el kellett hagyniuk az otthonaikat a lakóknak, hétfőn a déli órákban Mezőkövesden, mert gázvezetéket rongált meg egy munkagép - értesült a HavariaPress.
jan. 7
12:57
Gazdasági miniszter lenne a volt miniszterelnök (ATV)
Választási szövetséget kötött egymással Silvio Berlusconi pártja, a Szabadság Népe és a jobboldali populista Északi Liga – ezt maga Berlusconi jelentette be hétfőn az RTL magántelevízióban.
jan. 7
13:15
Sukoró-ügy - Megkezdődött a büntetőper a Szolnoki Törvényszéken (Alternatív Energia)
A vádirat ismertetésével hétfőn megkezdődött a büntetőper a sukorói telekcsere ügyében a Szolnoki Törvényszéken. Az eljárás öt vádlott ellen indult, és a tárgyalás során több mint száz tanút hallgat meg Sólyomváriné Csendes Mária bírói tanácsa.
jan. 7
13:16
Drogot kerestek a rendőrök, lövöldözés tört ki: egy halott (ATV)
Egy ember meghalt egy észak-dániai kikötőben, ahol lövöldözés tört ki hétfőn, amikor a rendőrség megpróbált átkutatni egy hajót. Az egyenruhások drogot kerestek.
jan. 7
13:17
Nemzetközi egyezményeket sértene az Energia Hivatal és az OAH összevonása (Alternatív Energia)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) és a Magyar Energia Hivatal (MEH) összevonása súlyosan sértene Magyarország által elfogadott fontos nemzetközi egyezményeket és irányelveket - fogalmazott MTI-hez is eljuttatott közleményében Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetnek igazgatója.
jan. 7
13:19
Új rektor a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolában (Alternatív Energia)
Két évtized után történt vezetőváltás a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. Nyugdíjba vonult Magda Sándor, az intézmény első rektora, utódja ez év elejétől Helgertné Szabó Ilona.
jan. 7
13:34
Nógrád megye brutálisan leszakadt (ATV)
Több mint ötször annyi az egy lakosra jutó GDP Budapesten, mint a legrosszabb munkanélküliségi mutatókkal rendelkező Nógrád megyében; az alkalmazásban állók havi bruttó 162 ezer 421 forintos átlagkeresete pedig 51 ezer forinttal maradt el az országos átlagtól - derül ki a megye 2011. évét gazdasági szempontból elemző kiadványból.
jan. 7
13:51
Aszódi: Nemzetközi egyezményeket sértene az összevonás (Infostart)
A Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója szerint nemzetközi egyezményeket sértene az Országos Atomenergia Hivatal és a Magyar Energia Hivatal összevonása.
jan. 7
13:51
Árokba csúszott egy tartálykocsi a 84-es úton Vas megyében (Alternatív Energia)
Árokba csúszott egy propán-butángáz-szállító üres tartálykocsi hétfő délelőtt a 84-es számú főúton a Vas megyei Gérce közelében - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jan. 7
13:51
Tóth: teljesen új választási törvényre van szükség (ATV)
A regisztráció eltörlésével a rendszer még inkább a nagy pártoknak kedvez, ezért egy teljesen új választási törvényre van szükség – vélekedett Tóth Zoltán választási szakértő az ATV Start című műsorában.
jan. 7
13:53
Kitolnák a kötelező nyugdíjazási korhatárt az egészségügyben (Infostart)
Kedden egyeztetnek a kórházi, szakmai szervezetek az egészségügyi államtitkárral a kötelező nyugdíjazásról - értesült az InfoRádió. Az év végén megjelent kormányhatározat szerint a nyugdíjas kort elért közszférában dolgozók munkaviszonyát meg kell szüntetni január 31-ével.
jan. 7
13:53
A mozgásjavító szakközépiskolájának megszüntetése ellen tiltakozik a MEOSZ (Alternatív Energia)
Elfogadhatatlannak tartja a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), hogy a fővárosi önkormányzat a 2013-2014-es tanévtől már nem indít új szakközépiskolai évfolyamot a Mexikói úti mozgásjavító iskolában.
jan. 7
14:09
Változtatásokat és bocsánatkérést vár az MSZP (Infostart)
Az MSZP azt várja a kormánytól, hogy válaszoljon az ombudsman közmunkaprogramokkal kapcsolatos kifogásaira, és mielőbb orvosolja őket. A közmunkás-szakszervezet pedig azt követeli, hogy a közfoglalkoztatottak bérét emeljék a 2010-es nettó minimálbérnek megfelelő 60 ezer forintra. Erről Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke és Kordás…
jan. 7
14:09
Cseh külügyminiszter: Orbán egy tehetséges demagóg (Alternatív Energia)
Magyarországtól keletre, Ukrajnában és Oroszországban "még erősebb tekintélyelvű tendenciák" tapasztalhatók, mint Magyarországon - jelentette ki Karel Schwarzenberg cseh kormányfő-helyettes, külügyminiszter arra a kérdésre válaszolva, hogy aggódik-e "a magyarországi autoriter folyamatok" miatt.
jan. 7
14:09
Börtönbe megy a szigethalmi késelés gyanusítottja (ATV)
Javítóintézet helyett börtönben kell letöltenie előzetes letartóztatása idejét J. Jánosnak, a szigethalmi késelés gyanúsítottjának a Budapest Környéki Törvényszék hétfői jogerős döntése értelmében - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
jan. 7
14:11
LMP: Bayer Zsolt cikke kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát (Alternatív Energia)
Az LMP véleménye szerint Bayer Zsoltnak a szombati Magyar Hírlapban megjelent "Ki ne legyen?" című cikke kimeríti a közösség elleni izgatás tényállását. A Lehet Más a Politika úgy gondolja: a Fidesznek el kellene gondolkoznia azon, hogy egy demokratikus párt megtűrheti-e soraiban az újságírót.
jan. 7
14:11
Károly herceg aggódik az utódlás miatt (ATV)
Átgondolatlannak tartja a brit trónöröklési rend reformjára kidolgozott kormányzati terveket az Egyesült Királyság következő uralkodója.
jan. 7
14:27
Le Soir: Orbán Viktor többé nem tudja elhallgattatni a Klubrádiót (Alternatív Energia)
A brüsszeli Le Soir című lap a Klubrádióról, a pozsonyi Pravda pedig az Alkotmánybíróságnak a választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos döntéseiről jelentetett meg cikket hétfőn.
jan. 7
14:27
Mi lesz Chávez halála után? (ATV)
Hugo Chavez megromlott egészségügyi állapota sokakban felveti a kérdést: mi várható az államfő halála után a diktatórikus országban és az milyen politikai hatással lesz a régióra.
jan. 7
14:45
Az év elején jön a gazdasági mélypont (ATV)
Az év első negyedében éri el a mélypontot a gazdaság Közép- és Kelet-Európában, de még ugyanebben a negyedévben beindul a fellendülés is az Erste Csoport hétfőn ismertetett részvénypiaci elemzése szerint.
jan. 7
15:03
Balog Zoltán pénteken folytatja az egyeztetést a hallgatókkal (Infostart)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségével - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
jan. 7
15:03
Újra lecsapott a TEK - videóval! (Alternatív Energia)
Újabb öt embert fogtak el a rendőrök egy szegedi ékszerbolt októberi kirablása kapcsán. A már rács mögött lévő hét gyanúsított egyike egy rendőr, aki orgazdaként működött közre a százmilliós betörésben - értesült a HavariaPress.
jan. 7
15:03
Balog megint tárgyal a diákokkal (ATV)
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségével - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
jan. 7
15:21
Eldőlt: távozik a Videoton trénere (ATV)
Paulo Sousa vezetőedző közös megegyezéssel szerződést bontott a Videoton labdarúgócsapatával.
jan. 7
15:23
Indonézia: ahol a terroristáknak kell félniük (ATV)
Emberi jogi csoportok attól tartanak, hogy a nemrégiben razziák során meggyilkolt hét állítólagos milicista, az úgynevezett „ítélet nélküli kivégzések” áldozata lett. Az aktivisták az USA által finanszírozott indonéz rendőrség Densus 88 nevű terrorelhárító csoportja taktikájának vizsgálatát követelik.
jan. 7
15:39
Orbán az ország HR-ese (Alternatív Energia)
Miközben a teljes egészségügyi ellátórendszert teszi hidegre az Orbán-kormány a kényszernyugdíjazásokkal, a kormánypárti nyugdíjas korú politikusok pofátlanul veszik fel az alapbérük mellett a nyugdíjakat is - írja közleményében Garai István Levente.
jan. 7
15:40
Burány: a kormány különadóit az ügyfelek fizetik meg (ATV)
Az MSZP szerint egyértelmű, hogy a bankok áthárítják ügyfeleikre a pénzügyi tranzakciós illetéket.
jan. 7
15:57
Nem várható teljesen új választási törvény (Infostart)
Nem várható egy teljesen új törvény a választási eljárásról - mondta Gulyás Gergely fideszes politikus az InfoRádiónak. Az Alkotmánybíróság múlt héten semmisítette meg a törvény több passzusát, köztük a magyarországi lakóhellyel rendelkezők regisztrációját.
jan. 7
16:15
Megvan az új CIA-igazgató (ATV)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn Chuck Hagel volt republikánus szenátort fogja jelölni a védelmi minisztérium vezetőjének, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) élére pedig terrorelhárítási tanácsadóját, John Brennant szánja - állítják egybehangzóan tekintélyes amerikai médiaforrások.
jan. 7
16:33
Diáktüntetés újratöltve: többszázan a hallgatói fórumon (Alternatív Energia)
A Hallgatói Hálózat ELTE BTK sejtje egyetemi fórumot tart 16 órától az ELTE BTK kampuszán. A fórumon több vidéki sejt képviselője is felszólal, jelen lesz az Oktatói Hálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) egy-egy képviselője is. Meghívót kapott Orbán Viktor, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és Maruzsa Zoltán is.
jan. 7
16:33
Ultimátum: egy hónapot adtak a diákok a kormánynak (ATV)
A diákok értékelték a követeléseikre adott eddigi kormányzati válaszokat, majd ismertették januári akcióterveiket. Február 11-étől jöhetnek a nagyobb demonstrációk. Cikkünk ezúttal kevés szöveggel és több videóval.
jan. 7
16:51
Ellenzéki hisztériától a zsenialitásig: kormánypárti érvek a regisztráció mellett (ATV)
Az elmúlt bő egy évben a legkülönbözőbb kormánypárti érvek hangoztak el az előzetes választási regisztráció mellett. Előfordult az is, hogy Orbán Viktor ellentmondott Kósa Lajosnak. Ezekből az érvekből válogattunk.
jan. 7
16:53
Gyengült a forint: 291-en jegyzik (ATV)
Gyengült a forint hétfőn a főbb devizákhoz képest: az eurót délután 291,08 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, a kora reggeli 290,56 forint és a péntek esti 290,37 forint után.
jan. 7
17:27
Visszatérhet Guardiola a következő szezonra (ATV)
Tervei szerint a következő szezonban visszatér a kispadra Josep Guardiola, az FC Barcelona korábbi vezetőedzője.
jan. 7
17:45
Még mindig nem tudják a pedagógusok, hogyan sztrájkoljanak (Infostart)
Továbbra sem tudják a pedagógusok, hogyan sztrájkolhatnak jogszerűen. Az InfoRádió úgy tudja: az illetékes munkaügyi bíróság nem foglalt állást a kérdésben. A pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma november végén fordult bírósághoz a jogértelmezési zavarok tisztázásáért.
jan. 7
19:15
Örül a fidesz az ombudsman vizsgálatának (ATV)
A Fidesz üdvözli a pénzügyi ombudsman bejelentését, hogy vizsgálatot indít a bankok által közzétett díjszabások miatt - közölte a kormánypárt parlamenti frakciója hétfőn az MTI-vel.
jan. 7
19:33
Ezer milliárd dolláros érmével az államadósság ellen (ATV)
Az Egyesült Államok "komolyan fontolgatja" egy 1000 milliárd dollár névértékű platina pénzérme verését, hogy elkerülje a jövő hónapban fenyegető államcsődöt - írja a brit The Telegraph online kiadása.
jan. 7
19:51
Leállt a rendőrség, a mentők és a tűzoltók rádiós rendszere (Infostart)
Hétfő délután leállt a rendőrség, a mentők és a tűzoltók rádiós rendszere - értesült az MTI.
jan. 7
19:52
Börtönben az iráni állami hírügynökség igazgatója (ATV)
Az igazgatót "az iszlám törvényekkel és erkölccsel ellentétes információk közlése", valamint Irán legfőbb vallási és politikai "vezetőjének megsértése" miatt ítélték fél év börtönre.
jan. 7
20:09
Nagyobb demonstrációkra készül a Hallgatói Hálózat (Infostart)
Február 11-étől tarthat nagyobb demonstrációkat országszerte a Hallgatói Hálózat (HaHa), ha a kormányzat nem teljesíti korábbi, valamint a hétfőn megfogalmazott újabb követeléseiket. Erről a szervezet egy fórumon döntött hétfőn Budapesten mintegy kétszáz egyetemista, gimnazista és szülő részvételével.
jan. 7
20:10
Chuck Hagel-t jelölte védelmi miniszternek Obama (ATV)
Chuck Hagel volt nebraskai republikánus szenátort az Egyesült Államok védelmi miniszteréül, John O. Brennan terrorelhárítási elnöki tanácsadót pedig a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójául jelölte hétfőn Barack Obama amerikai elnök.

Keresés