2010. február 14. vasárnap

febr. 14
14:30
Gyorsan kihirdették hivatalosan is Janukovics győzelmét (Kripto Akadémia)
Viktor Janukovics nyerte meg Ukrajnában az elnökválasztást - hirdette ki hivatalosan a központi választási bizottság vasárnap, három nappal a határidő lejárta előtt.
febr. 14
14:32
A szoláriumok 14 százaléka veszélyes (Metropol)
Az Európai Bizottság arra figyelmeztette több uniós ország, köztük a magyar szoláriumhasználóit, hogy a téli barnulásukért később akár komoly árat is fizethetnek.
febr. 14
14:39
Hajléktalanokat látogatott meg a pápa (Infostart)
Rómában emberhez méltó jövő kialakítására szólított fel a katolikus egyházfő, amikor ellátogatott a Termini főpályaudvar mellett lévő Caritas hajléktalanközpontba. XVI. Benedek úgy fogalmazott: erre biztat a hívők mellett minden jó szándékú embert, különösen azokat, akiknek felelős beosztásuk van a közigazgatásban és különböző intézményekben.
febr. 14
14:48
"Azért mégsem vagyunk Haitin" (Kripto Akadémia)
Politikai üggyé vált a tél Berlinben: a városi szenátus ellenzéki pártjai az eljegesedett utak, illetve a járdák állapota láttán Klaus Wowereit polgármestert vasárnap bocsánatkérésre szólították fel, a politikus ugyanis azt találta mondani, hogy Berlin azért mégsem Haiti.
febr. 14
14:57
Rafik Haririra emlékeztek Bejrútban (Infostart)
Bejrútban több tízezren emlékeztek Rafík Haríri volt miniszterelnökre meggyilkolásának 5. évfordulóján. A megmozduláson főként a Nyugat támogatását élvező kormánytöbbség hívei vettek részt.
febr. 14
15:15
Belovai Istvánt nevezte Rózsa Flores CIA-kapcsolatának az ügyész (Infostart)
A bolíviai ügyészség szerint Belovai István révén állt kapcsolatban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) Eduardo Rózsa Flores, aki állítólag terrorista csoportot szervezett bolíviai szeparatista erők szolgálatában.
febr. 14
15:42
Nagy szükség lenne egy átfogó kisebbségi törvényre Szlovákiában (Kripto Akadémia)
Csáky Pál szerint Szlovákiában szükség volna egy átfogó kisebbségi törvényre, mert az országban immár húsz éve ízléstelen politikai játszma folyik a nemzeti kisebbségi kérdéssel, a magyar kártyával.
febr. 14
15:51
Svájc megtiltotta 188 líbiai vezető beutazását (Infostart)
A svájci hatóságok megtiltották 188 líbiai személyiség, köztük az első számú vezető, Moammer Kadhafi és családja beutazását az országba a Tripoli és Bern közti diplomáciai válság közepette - jelentette vasárnapi számában az Oea című líbiai lap.
febr. 14
16:00
Bolíviai kommandósakció: Belovai lehetett a CIA-kapcsolat (Kripto Akadémia)
A bolíviai ügyészség szerint Belovai István révén állt kapcsolatban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) Eduardo Rózsa Flores, aki állítólag terrorista csoportot szervezett bolíviai szeparatista erők szolgálatában.
febr. 14
16:09
Rabszolgatartással és nemi erőszakkal vádolnak egy izraeli szektavezetőt (Infostart)
Rabszolgatartásért, nemi erőszakért, vérfertőzésért és más szexuális bűncselekményekért vádat emelt az izraeli ügyészség vasárnap egy hatvanéves izraeli szektavezető férfi ellen, aki legkevesebb 21 nőből álló "háremet" tartott, és a nők 49 gyermeket szültek neki.
febr. 14
16:11
Ukrajnában hivatalosan kihirdették Viktor Janukovics győzelmét (Infostart)
Viktor Janukovics nyerte meg Ukrajnában az elnökválasztást - hirdette ki hivatalosan a központi választási bizottság vasárnap, három nappal a határidő lejárta előtt.
febr. 14
16:54
Beköszöntött a Tigris éve (Metropol)
Kínában égzengéssel, petárdák és tűzijátékok ropogásával csodálatos, lélegzetelállítóan sokszínű égre rajzolt képekkel, formákkal, gömbökkel, csóvákkal, arany és ezüst, vagy éppen piros felszökő és aláhulló szikrafüzérek látványával beköszöntött az újév, s vasárnap megkezdődött a tavaszünnep.
febr. 14
17:12
Melyik kezébe harapjon az unió? (Metropol)
Melyik kezébe harapjon az Európai Unió Görögország ügyében? Ha a közösség megsegíti Görögországot - amint elvileg legalábbis ígéri -, akkor rövid távon mérsékelheti a közös valutát, az euróövezeti inflációt, az euróövezeti kamatokat és az euróövezeti gazdasági kohéziót érő kockázatokat, hosszabb távon viszont kérdésessé teheti az euróövezet működését alapjában lehetővé tévő szabályokat.
febr. 14
17:30
Húszezer embert evakuáltak egy bomba miatt (Metropol)
Húszezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét vasárnap a észak-franciaországi Caen városában, ahol egy II. világháborús bombát hatástalanítottak.
febr. 14
17:48
Svájc 188 líbiai vezető beutazását tiltotta meg (Kripto Akadémia)
A svájci hatóságok megtiltják 188 líbiai személyiség, köztük az első számú vezető, Moammer Kadhafi és családja beutazását az országba a Tripoli és Bern közti diplomáciai válság közepette - jelentette vasárnapi számában az Oea című líbiai lap.
febr. 14
18:06
A szlovák-magyar viszonyt javítaná a British Council oktatási javaslata (Kripto Akadémia)
Magyarország és Szlovákia viszonyát kívánja javítani a British Council azon kezdeményezése, amely az iskolákban úgy oktatná a két ország életét érintő eseményeket, hogy a történéseket magyar és szlovák szemszögből is körbejárja. A javaslat szerint a kölcsönös megismerés jelentheti a megbékélést.
febr. 14
18:15
Húszezer embert telepítettek ki Caenban egy II. világháborús bomba miatt (Infostart)
Franciaországban 20 ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét Caen városában egy II. világháborús bomba hatástalanítása miatt.
febr. 14
19:00
Célt tévesztett rakéta ölt meg civileket Afganisztánban (Kripto Akadémia)
A NATO megerősítette vasárnap, hogy afganisztáni offenzívájában két célt tévesztett rakéta vasárnap megölt legalább 12 polgári személyt.
febr. 14
19:09
Csáky: Szlovákiában ízléstelen politikai játszma folyik a magyar kártyával (Infostart)
Csáky Pál szerint Szlovákiában szükség volna egy átfogó kisebbségi törvényre, mert az országban immár húsz éve ízléstelen politikai játszma folyik a nemzeti kisebbségi kérdéssel, a magyar kártyával.
febr. 14
20:12
Ukrajnában hivatalosan kihirdették Viktor Janukovics győzelmét (Metropol)
Viktor Janukovics nyerte meg Ukrajnában az elnökválasztást - hirdette ki hivatalosan a központi választási bizottság vasárnap, három nappal a határidő lejárta előtt.
febr. 14
22:18
Hómageddon Amerikában (Metropol)
Az Egyesült Államoknak feltehetően mind az 50 szövetségi államában, még Hawaiin is vannak olyan részek, amelyeket a hét végén hó borított - hangzott el az MSNBC hírtelevízió vasárnapi tudósításában.
febr. 14
22:18
Húszezer ember evakuáltak Franciaországban (Kripto Akadémia)
Húszezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét vasárnap a észak-franciaországi Caen városában, ahol egy II. világháborús bombát hatástalanítottak.

2010. február 15. hétfő

febr. 15
6:06
Barroso sokat utazott (Kripto Akadémia)
Az elmúlt évben 730 ezer eurót költött reprezentációs és utazási célokra José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Ebből csak utaztatása került 697 ezer euróba - derült ki a szombaton Brüsszelben nyilvánosságra hozott adatokból. Az Európai Bizottság 27 tagjára összesen négymillió eurós reprezentációs költség jutott. Mindez az egyes biztosoknál 5-től 16 ezer euróig terjedt, Barroso ezen…
febr. 15
6:08
Medvegyevnél az izraeli kormányfő (Kripto Akadémia)
Rövid moszkvai látogatása során Benjamin Netanjahu izraeli minszterelnök vasárnap találkozott Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel, Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel és több más orosz vezetővel. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésén kívül a tárgyalások gócpontjában az iráni atom-fegyverkezés állott.
febr. 15
6:10
Sok német adócsaló megadta magát (Kripto Akadémia)
Egy svájci politikus azzal fenyegetőzik, hogy több vezető német politikus bankszámlájának adatait közzéteszi. A néppárti Alfred Heer közöte: amennyiben Berlin "lopott banki adatokat" vásárol, úgy olyan törvénymódosítás elfogadását szorgalmaznák, amely lehetővé tenné, hogy nyilvánosságra hozhassák a vezető pozíciókban lévő német személyiségek banki adatait.
febr. 15
6:12
Timosenko nem ismeri el Janukovics győzelmét (Kripto Akadémia)
Végleg eldőlni látszik az ukrajnai elnökválasztás kimenetele. A Központi Választási Bizottság (CVK) már vasárnap kihirdette a február 7-i államfőválasztás hivatalos végeredményét. Az előzetes eredményeket megerősítve a voksok 48,95 százalékát (12 481 266 szavazat) megszerezve a Régiók Pártja elnöke, Viktor Janukovics győzött a 45,47 százalékot (11 593 357 szavazat) elérő miniszterelnök, Julija…
febr. 15
6:33
Merényletkísérlet vádjával elítéltek öt férfit Ausztráliában (Infostart)
Egy ausztrál bíróság hétfőn 25-től 28 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt öt muzulmán férfit, akik az afganisztáni és iraki háborúban való ausztrál részvétel ellen tiltakozva merényletet akartak elkövetni Ausztráliában.
febr. 15
6:51
Tömeges delfinhalál Új-Zélandon (Infostart)
Legkevesebb huszonnyolc gömbölyűfejű delfin pusztult el, amikor az apálykor megfeneklettek a sekély vízben az új-zélandi Stewart-sziget partjánál.
febr. 15
6:53
Janukovics erősíteni szeretné a kapcsolatokat Oroszországgal (Infostart)
Viktor Janukovics megválasztott ukrán elnök közölte: erősíteni akarja az orosz-ukrán kapcsolatokat, miáltal vége szakad majd a gázvitáknak.
febr. 15
8:21
Nem lelkesednek a németek Görögország megsegítéséért (Infostart)
Egyre többen ellenzik a német kormánykoalícióban és közgazdászok közül is Görögország esetleges megsegítését - ez tűnt ki a Welt am Sonntag című lap vasárnapi beszámolójából.
febr. 15
8:30
Földcsuszamlást okozott a heves esőzés (Metropol)
Földcsuszamlást okozott vasárnap a dél-olasz kikötőváros, Messina környékén zajló heves esőzés. Az olasz média jelentése szerint már 1500 embert kellett házából vagy lakásából kiköltöztetni.
febr. 15
8:32
Kalózkodás miatt 15 évi börtönre ítéltek 11 szomáliait (Metropol)
Kalózkodás vádjával egyenként 15 évi börtönre ítélt 11 szomáliait az észak-szomáliai Berbera bírósága.
febr. 15
8:34
Janukovics erősíteni szeretné kapcsolatait Oroszországgal (Metropol)
Viktor Janukovics megválasztott ukrán elnök közölte: erősíteni akarja az orosz-ukrán kapcsolatokat, miáltal vége szakad majd a gázvitáknak.
febr. 15
8:39
Biden: Cheney át akarja írni a történelmet (Infostart)
Dick Cheney, a Bush-adminisztráció alelnöke át akarja írni a történelmet, a terrorellenes küzdelem kapcsán valótlan tények alapján bírálja a jelenlegi kormányt - jelentette ki Joe Biden amerikai alelnök az NBC televízióban.
febr. 15
8:48
Tizenöt éve jelent meg (Metropol)
Az első Metro napilap 1995. február 13-án Stock­holm­­ban jelent meg. Mára Európa, Észak- és Dél-Amerika, vala­mint Ázsia 19 országában napi 23 milliós olva­só­tábora van. A budapesti ki­adás 1998. szep­tem­ber 7-én került először az utcára.
febr. 15
8:48
Vancouver: a közút sem veszélytelen (Kripto Akadémia)
Belerohant egy kisteherautó az amerikai alelnök konvojába.
febr. 15
8:50
Fegyveres támadás egy San Francisco környéki templomban (Kripto Akadémia)
Többen megsebesültek, amikor csuklyás fegyveresek lövöldözni kezdtek a hívekre istentisztelet közben.
febr. 15
9:24
Sarah Palin teadélutánja (Kripto Akadémia)
Több helyi választást is eldöntöttek az utóbbi időben a tiltakozó teadélutánok résztvevői az Egyesült Államokban. A "Tea Party" mozgalom egy év alatt befolyásos erővé nőtte ki magát, követői - jórészt a globális válság ottani vesztesei - nem csupán az Obama-kormányzattal, de az egész washingtoni elittel elégedetlenek. Vajon rövid életű fellángolásról van szó, amely a gazdasági helyzet javulásával…
febr. 15
9:26
Pápai büntetés a főpapoknak? (Kripto Akadémia)
Két napos konzultációt kezd ma a pápa a Vatikánban tegnap az összes Írországban szolgálatot teljesítő püspökkel és segédpüspökkel. Így 24 főpapnak kell számot adnia az egyházi személyek által szexuálisan zaklatott és megalázott gyermekek ügyéről. Gyermekvédelmi szervezetek azt várják XVI. Benedektől, hogy keményen megbünteti a főpapokat.
febr. 15
10:00
Karneváli csillogás szambavárosban (Kripto Akadémia)
Kedden fejeződik be a karneváli időszak a világban. Hamvazószerdával ugyanis beköszönt a böjti időszak. Rio de Janeiróban holnap derülhet fény arra, melyik szambaiskola lesz egy évig a tánc koronázatlan királya. A városban ilyenkor felbolydul az élet: idén mintegy hétszázezer turista vett részt a péntek óta tartó mulatságon. Igaz, nem minden carioca, azaz riói lakos fogadja nagy lelkesedéssel a…
febr. 15
10:27
Öt guantánamói foglyot fogad be Spanyolország (Infostart)
A korábban felajánlott kettő helyett öt guantánamói foglyot fogad be Spanyolország - írta hétfői számában az El País című spanyol napilap diplomáciai forrásokra hivatkozva.
febr. 15
10:29
Egy magyar is van a legkeresettebb háborús bűnösök közt (Infostart)
Képíró Sándor egykori magyar csendőrt is megnevezte a legkeresettebb háborús bűnösök között Efrajim Zuroff, a Simon Wiesenthal intézet jeruzsálemi részlegének vezetője a Moszkovszkij Komszomolec című lapban hétfőn közölt interjújában.
febr. 15
10:36
A ciszjordániai zsidó telepeken továbbra is épülnek lakások (Metropol)
Továbbra is folyik a lakásépítés a ciszjordániai zsidó telepek mintegy egynegyedében, annak ellenére, hogy az izraeli kormány tíz hónapra részleges moratóriumot hirdetett a telepbővítésekre - közölte hétfőn a Békét Most izraeli békemozgalom.
febr. 15
10:36
Bokros: elveszett az elmúlt évtized (Kripto Akadémia)
Az MDF miniszterelnök-jelöltje a Die Presse-nek nyilatkozott.
febr. 15
10:38
Egy herpesz elleni szer segít a HIV-fertőzötteknek (Metropol)
Egy herpesz ellen használt szer alkalmazása lelassítja az egyidejűleg HIV-vírussal is fertőzött embereknél az AIDS-betegség kifejlődését, állapították meg amerikai kutatók.
febr. 15
10:40
Két vonat összeütközött Brüsszel közelében (Metropol)
Többen súlyosan megsérültek, amikor két egymással szembehaladó személyvonat összeütközött hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, az Hal nevű elővárosi pályaudvar közelében, Buizingennél.
febr. 15
11:03
Kínai észak-koreai beruházásokra készül (Infostart)
Kína észak-koreai beruházásokra készül mintegy tízmilliárd dollár értékben - adta hírül hétfőn a Yonhap dél-koreai hírügynökség, azt feltételezve, hogy a lépés célja Phenjan visszatérítése lehet a hatoldalú leszerelési tárgyalásokhoz.
febr. 15
11:12
Összehangolt offenzíva a tálibok ellen (Kripto Akadémia)
Szinte teljesen az afgán hadsereg ellenőrzése alá került a tálibok fellegvárának számító Mardzsa városa és környéke, s a lázadók menekülnek a térségből.
febr. 15
11:30
Hibás csavarok akadályozták a szerelést a Nemzetközi Űrállomáson (Kripto Akadémia)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép asztronautái az új csillagászati megfigyelőmodul szerelése közben ütköztek akadályba.
febr. 15
12:06
Halálos vonatbaleset Brüsszelnél (Metropol)
Többen meghaltak, amikor két egymással szembehaladó személyvonat összeütközött hétfőn reggel Brüsszeltől nem messze, az Hal nevű elővárosi pályaudvar közelében, Buizingennél - közölte a rendőrség.

Keresés