Tizennyolc halálos áldozatot követelt két személyvonat frontális összeütközése hétfő délelőtt Belgiumban, Halle városánál - derül ki a késő délután bejelentett, még mindig csak ideiglenes összesítésből.
Együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy megakadályozzuk etnikai csoportok koncentrálódását az egyes városnegyedekben - mondta Roberto Maroni a Corriere della Sera című milánói napilapnak, utalva arra, hogy fennáll a veszélye a gettók kialakulásának.
Szinte teljesen az afgán hadsereg ellenőrzése alá került a tálibok fellegvárának számító Mardzsa városa és környéke, s a lázadók menekülnek a térségből, ahol három nappal ezelőtt nagyszabású offenzívát indított a hadsereg a külföldi erőkkel együtt – közölte hétfőn egy parancsnok.
A Híd Bugár Béla pártelnök szerint olyan politikát folytat, amelynek van esélye, hogy meghonosodjon Szlovákiában - viszont nem olyan politikusokkal és emberekkel, mint Csáky Pál. "Megértem Csákyt. Ideges. Amikor 2007-ben átadtam neki a pártot, 20 képviselője volt, a közvéleménykutatások során tíz százalékon felül szerzett, s a számláján 40 millió korona volt. Most kölcsönt akar felvenni a…
Az adóparadicsomokban működő francia vállalkozásokra márciustól különadót vezet be a francia kormány. A Le Figaro című napilap hétfőn közölte annak a 18 országnak a listáját, amelyet a francia pénzügyminisztérium állított össze az adózás területén "nem együttműködő" államokról.
Hatalmas hullám ragadott magával és sodort el hét tinédzsert egy indonéziai strandon. Két fiatal holttestét már megtalálták Jáva szigetének déli partjánál, öt személyt egyelőre eltűntként tartanak nyilván.
A helyi válságcentrum közlése szerint a szerencsétlenségben érintett vagonok átvizsgálása még tart, emellett a kórházban ápolt 30 sérült állapotában változás következhet be. A sérültek száma meghaladja a 120-at.
Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője Tel-Avivban aggodalmának adott hangot egy esetleges Irán elleni izraeli katonai támadás miatt.
"Különösen visszataszítónak" nevezte az Írországban lelepleződött, az ottani egyház vezetése által eltitkolt papi pedofíliát hétfőn a Vatikánban a Szentszék második embere.
aroslaw Kaczynski volt lengyel miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a Radoslaw Sikorski külügyminisztert kompromittáló információit, amennyiben Sikorski lesz a kormányzó liberális Polgári Platform (PO) államfőjelöltje.
Kim Jong Nam, a második számú észak-koreai vezető hétfőn egy ünnepi tanácskozáson kijelentette, hogy "a párbeszéd és tárgyalások révén véget kell vetni az ellenségeskedésnek" Észak-Korea és az Egyesült Államok között.
Gázában 15 napra vizsgálati fogságba helyeztek egy brit újságírót, mert állítólag veszélyeztette a Hamász radikális palesztin mozgalom kezén lévő övezet biztonságát - derült ki hétfőn egy szóvivői tájékoztatóból.
Őrizetbe vették a fehéroroszországi lengyelek szövetségének mintegy negyven aktivistáját hétfőn, mivel a szervezet egyik, a belarusz hatóságok által el nem ismert vezetőjével akartak szolidaritást vállalni, és ennek hangot adni.
A történelem átírására és a holokauszt tagadására irányuló kísérletek a faji felsőbbrendűség elméletének újbóli felbukkanásával, az idegengyűlölet újabb hullámával fenyegetnek - áll a Dmitrij Medvegyev orosz államfő és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök moszkvai találkozóján aláírt közös nyilatkozatban.
Az újraelosztáson alapuló francia nyugdíjrendszer megtartása érdekében Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn megkezdte az egyeztetéseket a szociális partnerekkel az átfogó nyugdíjreformról. A köztársasági elnök jelezte: "nem kívánja erővel átnyomni" a mandátuma egyik legjelentősebbnek tekintett reformját.
Vesztegetés és illegális üzleti tevékenység miatt vádat emeltek Kína egykor volt leggazdagabb vállalkozója, a Gome cég alapítója, Huang Kuang-jü (Huang Guangyu) ellen - adta hírül a kínai média hétfőn.
Korábban befejeződött volna a boszniai háború, ha a boszniai muzulmánokat nem segítik külföldről fegyverek becsempészésével - állította hétfőn Hágában Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egykori vezetője, aki háborús bűnök vádjával áll az egykori Jugoszlávia területén elkövetett bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék előtt.
Tizenegy, európai útlevéllel rendelkező személy, köztük egy nő vett rész a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik vezetőjének meggyilkolásában - közölte Dahi Halfán tábornok, Dubaj rendőrfőkapitánya hétfőn.
A Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumának szocialista elnökségi tagja értesülése szerint lemondott Bednárik Imre a köztelevízió cégvezetői posztjáról.
Tekintélyes iraki nem kormányzati szervezetek arra panaszkodnak, hogy az emberi jogok helyezet sokkal rosszabb az arab országban, mint az amerikai megszállás előtt volt.
Tizenegy, európai útlevéllel rendelkező személy, köztük egy nő vett rész a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik vezetőjének meggyilkolásában - közölte Dahi Halfán tábornok, Dubaj rendőrfőkapitánya hétfőn.
A francia külügyminiszter márciusra tervezett algériai látogatásával személyesen kívánja a Párizs és Algír közötti politikai válságot enyhíteni, amelynek legújabb fejezete a francia gyarmatosítást elítélő algériai törvénytervezet.
Központi szerepet játszik az oktatás a munkahelyteremtésben és a gazdasági növekedés megalapozásában, és a nemzetközi gazdasági válság következtében megnő a jelentősége a szociális vívmányok megőrzésében is - állapították meg hétfői brüsszeli találkozójukon az európai uniós tagországok oktatási ügyekkel foglalkozó miniszterei.
A nők védelmében emelt szót az Európai Unió soros spanyol elnöksége az Európai Parlamentben. Az egyik felvetés arról szólt, hogy hozzanak létre európai központot a nőkkel szembeni erőszak ellen. A másik, hogy az anyasági szabadság mintájára európai szinten vezessenek be apasági szabadságot is.
Két napos konzultációt kezdett a pápa a Vatikánban tegnap az összes Írországban szolgálatot teljesítő püspökkel és segédpüspökkel. Így 24 főpapnak kell számot adnia az egyházi személyek által szexuálisan zaklatott és megalázott gyermekek ügyéről. Gyermekvédelmi szervezetek azt várják XVI. Benedektől, hogy keményen megbünteti a főpapokat. Írországot sokkolták a gyermekek megrontásáról szóló tavalyi…
Várhatóan az ukrajnai Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságon ma támadja meg a Központi Választási Bizottság (CVK) által vasárnap kihirdetett hivatalos végeredményt Julija Timosenko, aki a február 7-i államfőválasztáson 3,5 százalékpontos különbséggel maradt alul Viktor Janukoviccsal szemben.
Újabb erdőtűzről érkezett jelentés kedden a délnyugat-kínai Jünnan (Yunnan) tartományból, ahol 65 hektár égett már le a festői szépségű Cangsan (Cangshan) hegy erdejéből, és ahol mesterséges eső előidézését tervezik.
Sékouba Konaté tábornok, Guinea ideiglenes államfője hétfőn rendeletet írt alá az átmeneti kormány tagjainak kinevezéséről, amelynek feladata az ország vezetése a júniusi elnökválasztásig.
Négy gyermek meghalt, két társuk pedig megsérült, amikor a négy napja tartó esőzés okozta földcsuszamlás miatt részben összeomlott egy iskola a Haiti északi részében fekvő Cap Haitien városban - közölte a haiti polgári védelem.
Parkoló gépkocsiban elhelyezett pokolgép robbant fel kedden az iraki rendőrség orvosszakértői laboratóriumánál az északi-iraki Moszul városában, a detonációban legalább ketten meghaltak, és tizenketten megsebesültek.
Az amerikai külügyminiszter azzal vádolta meg Iránt, hogy katonai diktatúra felé halad. Hillary Clinton erről Rijádban, Perzsa-öböl menti országokat érintő körútján beszélt.
Egy majdnem harminc centiméteres sebészeti eszközt felejtettek egy páciens testében cseh orvosok. Bár az idős asszony állandóan belső fájdalmakra panaszkodott, az orvosok nem hittek neki; azzal nyugtatták, hogy ez a műtét és a magas kor következménye, és majd magától, fokozatosan elmúlik.