Az izraeli atomtitkok leleplezője nem kér a béke-Nobel-díjból, ezért levélben kérte a norvég Nobel-bizottságot, hogy ne vegye figyelembe jelölését - közölte Geir Lundestad, a bizottság titkára szerdán.
Fiatalok egy csoportja randalírozni kezdett Athénban szerdán, kihasználva a szakszervezetek tüntetését, amelyet a kormány súlyos megszorító intézkedései miatt hirdettek meg.
Vlagyimir Putyin név szerint nyilvánosan megrótt több oligarchát, amiért nem teljesítik a részben igen jutányos a kezükbe került energetikai cégek beruházási terveit, és szigorú bírságokat helyezett kilátásba azok számára, akik más célokra használják fel a beruházásokra szánt pénzt.
A Dickin-érem elnevezésű, hadiszolgálatra kiképzett állatok jutalmazására rendszeresített kitüntetésben részesült egy fekete labrador kutya, amelyik most vonult nyugalomba az Afganisztánban harcoló brit csapatok állományából.
Hét szakszervezet felhívására nyugdíjasok ezrei vonultak szerdán utcára Párizs mellett mintegy ötven francia városban, nyugdíjemelést és az egészségügyi ellátások biztosításának garantálását követelve.
Az amerikaiak minden korábbinál elégedetlenebbek a washingtoni törvényhozás, a kongresszus munkájával, csak a közvélemény egytizede tartja azt jónak - derült ki a Rasmussen Reports intézet kutatásának szerdán ismertetett eredményéből.
Az izraeli atomtitkok leleplezője nem kér a béke-Nobel-díjból, ezért levélben kérte a norvég Nobel-bizottságot, hogy ne vegye figyelembe jelölését - közölte Geir Lundestad, a bizottság titkára szerdán.
A washingtoni Fehér Ház csöndben hozzáfogott Obama újraválasztási kampányának előkészítéséhez - tudta meg demokrata párti forrásokból a hírről szerdán beszámoló Politico hírportál.
Meghalt kedden egy havannai kórházban egy kubai politikai fogoly, aki fogva tartási körülményei elleni tiltakozásul kezdett éhségsztrájkot több mint két hónapja - közölte egy kubai ellenzéki csoport.
Ezerötszáz Szcientológus és Kanadából valamint az Egyesült Államokból érkezett vendégeik lepték el a Saint-Joseph út 665. előtt az utcát Quebec város szívében, hogy részt vegyenek az új Quebec Szcientológia Egyház megnyitóján, amit eredetileg 35 évvel ezelőtt alapítottak.
Folytatja mélyrepülését a német liberális FDP. Ráadásul a párt elnökét, Guido Westerwellét a közvélemény alkalmatlannak tartja a külügyi tárca vezetésére - derült ki az RTL és a Stern által készített felmérésből.
Szinte teljesen megbénult az élet Görögországban az általános sztrájk miatt, amelyet a szakszervezetek hirdettek meg a kormány megszorító intézkedései miatt. Az országban leállt a légi-, a vonatközlekedés, nem jártak a hajók sem.
Magyarázatot kér Ausztrália az izraeli nagykövettől arra, miként használhattak ausztrál útleveleket a Dubajban meggyilkolt Hamász-vezető elleni merénylet gyanúsítottjai.
Nemzetközi körözést adtak ki egy 30 éves volt szépségkirálynő és fehérneműmodell ellen, aki egy kizárólag nőkből álló kokaincsempész-banda vezére - adta hírül a Daily Mail brit bulvárlap.
Peking arra figyelmezteti Washingtont, hogy "legyen óvatos, amikor kijelentéseket tesz, vagy cselekszik" - annak érdekében, hogy megelőzze a kétoldalú kapcsolatok további romlását - jelentette ki a védelmi tárca szóvivője Pekingben csütörtökön azt követően, hogy sajtójelentések szerint az amerikai törvényhozás korszerű - F-16-os - harci gépek eladását fontolgatja Tajvannak.
Magyarázatot kér Ausztrália az izraeli nagykövettől arra, miként használhattak ausztrál útleveleket a Dubajban meggyilkolt Hamász-vezető elleni merénylet gyanúsítottjai.
A szlovák rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott két fiatalembert a keddi révkormáromi nyelvtörvényellenes tüntetés előtt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
Az argentin külügyminiszter az ENSZ főtitkárának közbenjárását kérte annak érdekében, hogy Nagy-Britannia tartózkodjon a további "egyoldalú lépésektől" a Falkland-szigetek ügyében.
A szlovák rendőrség őrizetbe vett és kihallgatott két fiatalembert a keddi révkormáromi nyelvtörvényellenes tüntetés előtt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap csütörtökön.
Az amerikai kormány bírálta szerdán Izraelt amiatt, hogy egyoldalúan az izraeli nemzeti örökség részévé nyilvánított két, a zsidók és a muzulmánok által is szentként tisztelt ciszjordániai helyet.
Egy tévészemélyiség egyetlen, elismerőnek szánt megjegyzése - "...elfelejtettem, hogy (Obama) fekete" - vihart kavart az Egyesült Államokban. A vita felfedte: az a gondolat, hogy az első fekete elnök megválasztásával Amerika túllépett a faji kérdésen, nem mentes a belső ellentmondásoktól.
A pénzügyi válság nagyobb csapást mért a német gazdaságra, mint eddig hitték. A szövetségi statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentése szerint tavaly a költségvetési hiány elérte a nemzeti össztermelés 3,3 százalékát - és ezáltal a berlini kormány négy év után ismét vétett a valutaegységbe tömörült államokra kötelező államháztartási előírások ellen.
Az afganisztáni Mardzsában kitűzték csütörtökön az afgán zászlót annak jeleként, hogy az afgán hadsereg és a NATO-erők győztek a várost és környékét uraló tálib lázadók ellen - jelentette egy fotóriporter a helyszínről.
India és Pakisztán tárgyalásokat kezdett csütörtökön Újdelhiben, ez az első alkalom, hogy a két fél képviselői találkoznak a 2008-as mumbai terrortámadás óta.
Ellentétes a szolgáltatásnyújtás Európai Unióban garantált szabadságával, ha megtagadják a kórházi kezelések külföldön felmerült és nem tervezett költségeinek megtérítését - vélte csütörtökön Luxembourgban kiadott állásfoglalásában az Európai Bíróság javaslattevője, úgynevezett főtanácsnoka.
Az EADS európai repülőgépgyár elfogadta a hét megrendelő NATO-tagország ajánlatát arra, hogyan osszák meg a 180 Airbus 400M katonai szállítógép legyártásának többletköltségét - jelentette be a francia védelmi miniszter csütörtökön.
Egységes európai uniós titkosszolgálat felállítását tervezi Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője. Az EU három jelentéktelennek tartott hírszerzési egységgel rendelkezik, ezeket forrasztanák egybe Ashton elképzelései szerint.
Letette hivatali esküjét csütörtökön Kijevben Viktor Janukovics újonnan megválasztott ukrán államfő, aki a negyedik elnök azóta, hogy az ország 1991-ben elnyerte függetlenségét.
India és Pakisztán tárgyalásokat kezdett csütörtökön Újdelhiben – ez az első alkalom, hogy a két fél képviselői találkoznak a 2008-as mumbai terrortámadás óta.
Mintegy 12-20 millió szlovák korona (400-660 ezer euró) hiányzik a legnagyobb szlovák ellenzéki párt pénztárából - közölte a Pravda című független pozsonyi napilap csütörtökön.
Meghalt egy ötödik osztrák is listeria baktériummal fertőzött sajt fogyasztása után, ezzel hétre nőtt a halálos áldozatok száma - jelentette csütörtökön az osztrák sajtó.
A magas szintű személyes kapcsolatok fenntartásának fontosságáról és a kárpátaljai magyar közösség problémáiról folytatott kétoldalú megbeszélést Sólyom László magyar államfő csütörtök délután Kijevben Viktor Janukovics ukrán elnökkel.
Franciaország védelmébe vette csütörtökön azt a döntését, hogy korszerű hadihajókat ad el Oroszországnak, noha ez nyugtalanságot keltett egyes NATO-szövetségesekben.
Meghalt egy ötödik osztrák is listeria baktériummal fertőzött sajt fogyasztása után, ezzel hétre nőtt a halálos áldozatok száma - jelentette csütörtökön az osztrák sajtó.
A magyarországi holokauszt bibliográfiája címmel jelenik meg hamarosan Magyarországon a Park Könyvkiadó gondozásában Randolph L. Braham erdélyi származású professzor újabb forrásmunkája, amely egyetlen kötetbe gyűjti azoknak a könyveknek, tanulmányoknak és cikkeknek a referenciáit, amelyek a magyarországi holokauszttal foglalkoznak.
Az Európai Unió és a NATO erőteljesebben akar együttműködni a jövőben, s az európai védelmi miniszterek mallorcai találkozóján a NATO-főtitkár több javaslatot tett az asztalra, hogy elősegítse a jelenleg alig létező politikai együttműködést.
A moszkvai városi bíróság 7 évtől 23 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte a magát Fehér Farkasoknak nevező banda kilenc tagját, akik nemzetiségi alapon 11 embert gyilkoltak meg.
Ausztriában újabb ember halálát okozta a listeria baktériummal fertőzött sajt. Korábbi bejelentések szerint tavaly 4 osztrák és két német állampolgár halt meg.
Az egészségügy reformja fontos a gazdaság rendbetételéhez, ez egy mindenkit érintő, pártok feletti ügy - ezzel a gondolattal nyitotta meg Barack Obama amerikai elnök csütörtökön Washingtonban azt a kétpárti "csúcsot", amelyet azzal a meghirdetett céllal rendeztek meg, hogy kilendítse a holtpontról a reformegyeztetési folyamatot.
Lehetséges, hogy Adilgerej Magomedtagirov dagesztáni belügyminisztert tavaly júniusban nem szélsőségesek, hanem valamely fegyveres testület tagjai ölték meg - írta csütörtökön a Kommerszant című orosz lap.