Kijevben a magas szintű kapcsolatok fontosságáról és a kárpátaljai magyar közösség problémáiról tárgyalt az ukrán elnökkel Sólyom László államfő. A megbeszélést a Viktor Janukovics beiktatásának tiszteletére rendezett fogadás után tartották.
A ciszjordániai Hebronban újabb összecsapások voltak izraeli katonák és a palesztinok között. Az izraeli hadsereg tájékoztatása szerint a város több részén palesztin tüntetők gumiabroncsokat égettek, és Molotov-koktélokkal dobálták az izraeli rendfenntartó erőket. A katonák könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel oszlatták fel a tömeget, négy ember könnyebben megsérült.
Magyarország támogatja a Cseh Köztársaságot Kanadával keletkezett vízumvitájában, és az uniós bel- és igazságügyi miniszterek brüsszeli tanácskozásán további öt-hat tagország részéről hangzott el támogató nyilatkozat Prága mellett - közölte csütörtökön az MTI-vel a tanácskozáson részt vevő Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter.
Az amerikaiak jelentős hányada szerint az Egyesült Államok befolyása a világpolitikában és a világgazdaságban is csökkenni fog a 21. században - derült ki a The Washington Post/ABC News felméréséből.
Rasszizmussal vádolja Traian Basescu román államfőt és Theodor Baconschi külügyminisztert több romániai civil szervezet, szerintük a román vezetők nyilatkozataikban a bűnözés fogalmát a romákkal társították.
Egy rakétákkal felszerelt amerikai fregatt érkezett csütörtökön Grúziába, hogy a jövő héten részt vegyen egy fekete-tengeri gyakorlaton, nem messze Abháziától, ahol Oroszország hamarosan támaszpontot létesít.
Külön forrás nem lesz a Duna-stratégia megvalósítására; a meglévő európai uniós eszközök átcsoportosításával valósulhatnak meg a tervezett fejlesztések a tegnapi budapesti Duna-csúcstalálkozón elfogadott nyilatkozat alapján.
Viktor Janukovics, Ukrajna február hetedikén megválasztott új elnöke tegnap letette hivatali esküjét, sőt, első rendeletét is ellátta már kézjegyével. Legfontosabb és legsürgetőbb teendői között a gazdaság talpra állítását, a gyökeres változásokat hozó reformok beindítását, és az államirányítási rendszer karcsúsítását nevezte.
Kínos helyzetet okozott a Hamász palesztin szervezetnek egyik alapítójának fia. A férfi azt állítja, hogy éveken át izraeli besúgó volt. Mindeközben az iszlámista szervezetet megingatta egy másik fontos vezetője halála, akit Dubajban gyilkoltak meg, hamis európai útlevelekkel utazó, ismeretlen személyek. Felmerült a gyanú, hogy a Hamász-főnököt elárulták.
Észak-Koreában őrizetbe vettek négy dél-koreai állampolgárt tiltott határátlépés miatt. Az észak-koreai állami hírügynökség tájékoztatása szerint ügyüket vizsgálják, de részleteket nem közölt. A szöuli országegyesítési minisztérium jelezte: vizsgálja a jelentést.
Az Európai Unión belül követendő nemzeti kisebbségi politikáról tárgyalt az este a magyar és a lengyel államfő Katowicében. Sólyom László és Lech Kaczynski egyetértett abban, hogy a kisebbségi kérdésnek a tagállamok között és a keleti szomszédságpolitikában is szerepe van.
Észak-Koreából származó tankalkatrészeket tartalmazó konténerekre bukkantak egy teherhajón a Dél-afrikai Köztársaság egyik kikötőjében. A dél-afrikai hatóságok becslése szerint a szállítmány alkatrészek értéke meghaladja a félmillió eurót. A vizsgálatok befejezéséig Durban kikötőjében őrzik a rakományt.
Az Ír Köztársasági Hadsereg a magát Valódi IRA-nak nevező szakadár csoportja magára vállalta egy észak-írországi gyilkosság elkövetését. Derry város mellett szerdán találták meg egy 31 éves férfi ruhátlan, hátrakötözött kezű holttestét. A férfit agyonlőtték, és tetemét egy árokba dobták. Az Észak-Írországban hatalmon levő katolikus-protestáns kormánykoalíció vezetői elítélték a bűntényt, és…
Nemzetközi szervezetek közbenjárását kérte az Iszlám Konferencia Szervezete az izraeli nemzeti örökség részévé nyilvánított ciszjordániai szent helyek ügyében. Basar Dzsafari, Szíria ENSZ-nagykövete elítélte, hogy Izrael történelmi örökségének részévé nyilvánította Ráhel Betlehem közelében található, illetve a pátriárkák Hebronban lévő sírját.
Legyenek szőkék, feketék vagy barnák, egy bizonyos: a Dubajban meggyilkolt Mahmúd al-Mabhúh Hamász-parancsnok ügyében gyanúsított 26 Moszad-ügynök közül hat nő.
A török hadsereg és a hadiflotta újabb 11 magas rangú tisztjét tartóztatta le pénteken az illetékes török bíróság - jelentette az Anadolu hivatalos hírügynökség.
Nem hozott áttörést a csütörtöki washingtoni egészségügyi csúcs, Barack Obama elnök és a demokrata párti politikusok, valamint az ellenzéki republikánus vezetők indulatokkal teli, heves szóváltásokkal tarkított vitán ütköztették nézeteiket a reformról.
A Moszad ügynökei rendszeresen használnak hamis ausztrál útlevelet - állítja az izraeli hírszerző szervezet egyik volt ügynöke a januári dubaji gyilkossággal kapcsolatban, amelynek elkövetésével a Moszad ügynökeit gyanúsítják.
Izrael újabb 600 lakás megépítését tervezi olyan megszállt ciszjordániai területen, amelyet Kelet-Jeruzsálem részének tekint - jelentette pénteken a Háárec című izraeli napilap.
Moszkvában egyre több balesetet okoz a lassú felmelegedés: a hőmérséklet néhány napja nappal 0 Celsius-fok felett, éjjel pedig alatta van, az ereszeken hatalmas jégcsapok keletkeznek és hullanak a járókelők fejére, s eljegesedtek a járdák.
Radikálisan zsugorodna a BBC, a brit közszolgálati televízió- és rádiótársaság hagyományos műsorsugárzási és internetes tevékenysége a brit sajtó által pénteken idézett stratégiai átalakítási tervek szerint. A BBC egyelőre nem kommentálta az értesülést.
A Bundestag pénteken nagy többséggel megszavazta az Afganisztánnal kapcsolatos új német stratégiát, felhatalmazást adva a 4500 fős katonai kontingens további 850 fővel történő növelésére.
Mahmúd Abder-Raúf al-Mabhúh, a Hamász politikai bizottságának tagja, a szervezet katonai szárnyának egyik alapítója és fegyverbeszerzője, számtalan Izrael-ellenes merénylet felelőse egy kis nyugalomra vágyott. Ezért nem közvetlenül Damaszkuszból utazott Teheránba - ahol feltehetően egy rakétaszállítmányról állapodott volna meg vendéglátóival -, hanem rövid időre megállt Dubajban, az Egyesült Arab…
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közlése szerint egyre több atrocitás éri az Afganisztánban dolgozó civileket, a közép-ázsiai országban folyamatosan romlik a biztonsági helyzet.
Megkezdődött pénteken a hágai Nemzetközi Törvényszéken az utolsó, a törvényszék fogdájában lévő vádlott pere; Zdravko Tolimir boszniai szerb extábornokot, aki annak idején Ratko Mladics jobbkeze volt, népirtás bűntettével vádolják.
Jogellenesen tartotta titokban a vagyonát hivatali ideje alatt Thakszin Sinavatra volt thaiföldi kormányfő, s a saját maga és családtagjai javára visszaélt hatalmával - mondta ki pénteken az ázsiai ország legfelsőbb bírósága.
A német katolikus egyház nem mérte fel kellően korábbi helytelen cselekedeteit - ismerte el az elmúlt évtizedekben egyházi személyek által elkövetett, fiatalok elleni szexuális bűncselekmények kapcsán Robert Zollitsch freiburgi érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke.
Szaddám Huszein mintegy 20 ezer tisztjét veszi ismét állományba az iraki hadsereg, akiket a 2003-as, amerikai irányítású invázió után azért bocsátottak el, mert a diktátor alatt szolgáltak - jelentette be pénteken az iraki védelmi minisztérium szóvivője.
A kormány által kezdeményezett vizsgálat célcsoportja a közalkalmazottak serege, célja pedig, hogy lesújtson a csalókra és növelje az állam bevételét a recesszió sújtotta országban, egyúttal javítson Bulgária külföldi megítélésén: mutassa az elszántságot a korrupció és bűn elleni harcban.
Az Egyesült Államok északkeleti részén továbbra is jelentős fennakadásokat okoz a havazás és a viharos erejű szél. A térségben százezrek maradtak áram nélkül, több száz légijáratot töröltek és az iskolák is zárva maradtak.
A Politiken című dán napilap bocsánatot kért amiatt, hogy 2008-ban egy másik újságban korábban megjelent Mohamed-karikatúra másodközlésével megsértette a muzulmán emberek érzéseit.
Elfogadhatatlan, hogy egy államfő szent háborúra szólítson fel - jelentette ki Szergej Ordzsonikidze, az ENSZ főigazgatója pénteken, egy nappal azután, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető Svájc elleni dzsihádot hirdetett.
Az amerikai elnök biztonságára ügyelő titkosszolgálat az ABC News pénteki jelentése szerint elavult számítógépeket használ, amelyek megbízhatatlanságuk miatt csak 60 százalékos kihasználtságúak.
Napokkal a monzai olajfinomítóban történt szabotázs után tovább folyik a küzdelem a Pó folyón levonuló olajfolt megállítása és közömbösítése érdekében.
Valószínűleg csak játszani akart gondozójával az a floridai kardszárnyú delfin, amelyik hajánál fogva vízbe rántotta és megölte trénerét - mondta az orlandói SeaWorld tematikus park állatgondozóinak egykori vezetője.
Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormánya megvásárolta az adócsalók adatait tartalmazó CD-t: a düsseldorfi pénzügyminisztérium 2,5 millió eurót fizetett az adathordozóért - értesült pénteken este a spiegel.online.
Napokkal a monzai olajfinomítóban történt szabotázs után tovább folyik a küzdelem a Pó folyón levonuló olajfolt megállítása és közömbösítése érdekében.