Medveczky Ilona frissen plasztikázott mellekkel parádézott - A művésznő azt tervezte, visszafogottan jelenik meg az estélyen, mégis azonnal magára irányította a jelenlevők figyelmét. A...
Rosszabbodott Suharto volt indonéz elnök egészségi állapota, súlyos fertőzést kapott - közölték szerdán orvosai. A fertőzés az emésztőrendszerét támadta meg, ezenkívül tüdőgyulladása van -...
A kínai hatóságok 44 ezer internetes oldalt zártak be, és 868 személyt tartóztattak le tavaly a pornográfia ellen folytatott hadjáratukban - közölte szerdán a hivatalos Új Kína hírügynökség. A kampány...
Kétorrú és háromszemű malaca van egy gazdának Kínában. A kis disznó képtelen magától szopni, bár mindkét száján át képes táplálkozni. Gazdája cumisüvegből eteti. A két orr amúgy a malac...
Az ausztrálok mintegy 60 százaléka szeret vagy szeretne szeretkezni repülés közben - derült ki egy felmérésből. A totaltravel.com utazási portál által megkérdezett 1100 ember több mint fele...
A mobiltelefonok lelke, a SIM-kártya akár a 450 Celsius fokos hőséget is kibírja, állapították meg brit tudósok. Ez azt jelenti, hogy egy terrortámadás vagy robbantásos bűncselekmény után a nyomozók sok mindent ki tudnak olvasni akár egy összeégett mobilból is.
Hugo Chávez venezuelai elnök azt állította, hogy rendszeresen rágcsál kokacserjét. "Minden reggel kokalevelet rágcsálok, és nézzenek csak rám, milyen jó formában vagyok" - mondta a...
Az ázsiai helyzet javulásának köszönhetöen ma kereslet mutatkozott az USD-JPY-ra. Egyelöre nem valószínü, hogy nagyobb mértékben erösödik a zöldhasú, mivel ki kell várni az európai és amerikai részvénypiaci helyzet alakulását. Átmenetileg 106,00 és 106,50 között alakulhat az árfolyam. in-GFX
Áprilisban megkezdődik az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár felépítése Gyöngyösön – jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő a múlt héten indiai látogatása alkalmával.
A dollár ma jóvátette tegnap veszteségeit. Egy piaci megfigyelö szerint lehetséges, hogy nyereség-kivétekröl van szó, mivel továbbra is kedvezötlenek a deviza kilátásai. Azzal számolnak a szakemberek, hogy a Fed tovább csökkenti alapkamatát, és nagy kihívások elött áll az amerikai gazdaság. 10.00 órakor teszik közzé a januári EU-s beszerzési menedzserindexet, ahol az 52,6 pontról 52,1 pontra való…
Ítéletnapi forgatókönyvet vázolt szerdán Soros György amerikai befektető a "Hatvan éve a legrosszabb válság" című cikkében, amelyet a Financial Times közölt szerdán. "A mostani válság több...
Egy eddig ismeretlen férfi holttestét fedezték fel hajnalban az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán, a Tatabánya-újvárosi csomópont közelében. A baleset körülményeiről egyelőre nem árul el semmit a rendőrség, a helyszínelés várhatóan a kora délelőtti órákban ér véget.
Évekkel a Sztriptíz című filmben bemutatott vetkőzése után, valamint azt követően, hogy várandósan meztelenül pózolt egy magazin címlapján, ismét megmutatta bájait Demi Moore.
Sok más sorstársamhoz hasonlóan az egyik közösségi portálon át kaptam üzenetet - három példányban - egy bizonyos Nikitől. Nem a film volt döbbenetes, hanem a reakciók - jegyzet
A Fidesz győri elnöksége felszólította Szabó János volt kisgazda agrárminisztert, hogy azonnali hatállyal mondjon le a győri közgyűlés közigazgatási bizottságában betöltött külsős tagsági posztjáról, mivel mint a győri közgyűlés Fidesz által delegált tagja mélyen felháborító és elfogadhatatlan nyilatkozatot tett a bizottság legutóbbi ülésén.
Az előző évben 37 ezerrel csökkent a közszféra létszáma, az egészségügyben 16 ezer ember vesztette el az állását, a közigazgatásból tizenötezernél is többen távoztak, a többieket az oktatás területéről menesztették. Nincsenek pontos adatok, ki hol folytatta pályafutását - írja a Világgazdaság.
Az MSZP V. kerületi szervezete az elmúlt hónapokban több alkalommal tett kísérletet arra, hogy a Jobbik karácsonyi fakereszt-állítását felháborító újdonságként tüntesse fel – mutat rá...
Bár a Hajdú-Bihar Megyei főügyészség már egy hónapja feljelentést tett Tóth József szocialista képviselő 30 milliós visszadátumozási ügyében, a nyomozást még mindig nem kezdték meg. A kijelölt megyei főkapitányság vezetője ugyanis elfogultságot jelentett be.
A korai európai kereskedésben visszaesett az EUR-USD árfolyama 1,4590-re. Ennek ellenére is kedvezötlenek maradtak a dollár kilátásai. Chart-technikai szempontból az 1,4525-ös és az 1,4575-ös értékek átlépése óta javult a helyzet. Ehhez jönnek még a kamatkilátások: míg a Fed meglepöen 75 bázisponttal csökkentette alapkamatát, és további lépéseket tervez, az EKB-tagok kommentárjai szerint a bank…
Várhatóan erősödéssel indul a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, de törékeny lehet az emelkedés. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint a kereskedés elején emelkedhet a piac, de ...
Csak védőoltással és gyógyszerrel nem lehet megakadályozni vagy lassítani egy világméretű madárinfluenza-járvány kialakulását egy kedden közzétett amerikai jelentés szerint.
A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját kellene látványosan elutasítania - jelentette ki a Magyar Nemzet című napilap szerdai számában megjelent nyilatkozatában Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke, aki szerint súlyos árulás tapasztalható a cigányértelmiség körében.
A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját kellene látványosan elutasítania - jelentette ki a Magyar Nemzet című napilap szerdai...
Visszavonta csütörtökre meghirdetett tüntetését a kenyai ellenzék azt követően, hogy ezt kérte Kofi Annan volt ENSZ-főtitikár, aki a kelet-afrikai országban az elnökválasztás kapcsán kirobbant...
A tavalyi évről áthozott szabadságokat az idén március végéig kell kiadni a dolgozóknak. Átmeneti szabályként tavaly a munkáltatók március vége helyett szeptember végéig adhatták ki az előző évről átvitt szabadságokat, erre az idén már nincs lehetőség.
Decemberben havi szinten 2,0%-kal, míg éves szinten 3,9%-kal emelkedtek a francia fogyasztói kiadások, miközben a szakemberek 0,8%-os, illetve 2,2%-os plusszal számoltak a legutóbbi +0,1%-os, illetve +2,6%-os érték után. Az EUR-GBP árfolyama visszaesett 0,7485-röl 0,7446-ra. Ellenállás 0,7497-nél, míg támogatás 0,7415-nél található. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,05 pontos emelkedéssel, 23.846,18 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 1,67 százalékkal erősödött.
Február elsejétől öt százalékkal emelkedik a fűtés és a meleg víz ára a Főtáv működési területéhez tartozó távfűtéses lakások valamivel több mint felében. Az áremelés éves szinten lakásonként 12-13 ezer forintos drágulást jelent.
A hazai uniós nagyprojektek nincsenek kellően előkészítve – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége című műsorában Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A tárca emiatt a bürokratikus akadályok lebontásával és egyszemélyi felelősök kijelölésével segítené a hatékonyabb végrehajtást. A riporter Komáromi Balázs.
Vallásgyalázásért halálra ítéltek Afganisztánban egy helyi újságírót - jelentették be szerdán hivatalos források. Perviz Kambaks családja kedden kapta meg levélben az ország északi részén...
Rendkívüli ülésén váratlanul 75 bázisponttal, 3,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a globális tőzsde zuhanás miatt. A döntés azonnal heves vásárlói nyomást okozott az európai tőzsdéken és a tengerentúli határidős indexek is sokat ledolgoztak a nap eleji csökkenésből. Rövid távon a dollár erősödését hozhatja a mérséklés, hosszabb távon azonban a…
A Los Angelesben élő, indiai származású Bikram Choudhury módszere egyszerű: végezz erő- és hajlékonysági gyakorlatokat forró, 40 fok körüli levegőben, 60 százalékos páratartalom mellett, 90 percen át. Hazánk első ilyen központjában, a Rózsadomb Centerben kipróbáltuk, túl lehet-e élni, mi több, szerethető-e ez a fizikai-lelki torna.
A kultúra fejlesztésére 2,4 milliárd forintot fordít idén az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentette be Hiller István a Magyar Kultúra Napján. Emellett egy új törvényjavaslat készül, amely szerint minden állami beruházás 1%-át a kortárs képzőművészet támogatására kell fordítani. A miniszter az ünnepen kitüntetéseket adott át a Néprajzi Múzeumban amatőr művészeknek és a könyvtár,…
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara és annak Hallgatói Önkormányzata január 26-án szombaton 10 órától rendezi meg hagyományos Nyílt napját a megújult Trefort kertben.
Eltúlzottak a befektetők reakciói- véli az ICEG Európai Központ tudományos munkatársa, aki szerint Európában nem indokolt a recessziós félelem. A szervezet legfrissebb növekedési előrejelzésében a tavalyi hazai másfél százalékos GDP emelkedés idén 2,5%-osra gyorsul. Oszlay Andrással Tóth Kata beszélgetett.
Legutóbb romlott a svájci hangulat. Míg az üzleti hangulat indexe 4,0 pontról 2,0 pontra csökkent, meghaladva ezzel az 1,0 pontos elörejelzést, a fogyasztói bizalom januárban 8,7 pontról 5,9 pontra romlott, miközben a szakemberek 7,9 pontos értékkel számoltak. Az EUR-CHF közben megállapodott 1,60-nál. Ellenállás 1,6111-nél, míg támogatás 1,5982-nél található. In-GFX
A hitelválság és a világgazdaság várható lassulása is terítéken lesz a holnap / ma / kezdődő 38. davosi Világgazdasági Fórumon. A svájci üdülőhelyen minden évben összeülnek a világ vezető gazdasági és politikai döntéshozói, idén várhatóan egyebek mellett az olaj árának alakulásáról, a genetikailag módosított élelmiszerekről, a nyugati világ és az iszlám kapcsolatáról is tárgyalnak majd a…
A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet a közoktatás, felsőoktatás, felnőttoktatás, szakképzés, nyelvoktatás vagy kutatás-fejlesztés és innováció területek valamelyikén dolgozó szakemberek részére, hogy részt vegyenek a közalapítvány által kezelt pályázatok magyarországi bírálatában.
A jelenlegi adórendszer szerkezetének átalakítását javasolja az ICEG Európai Központja. A szervezet idei gazdasági előrejelzésében egyebek mellett az áfa, a jövedéki adó és a környezetvédelmi hozzájárulások emelését javasolja ugyanakkor a foglalkoztatás terheinek csökkentését sürgeti. Kutas Gábor munkatárssal Tóth Kata beszélgetett.
Kínában 80-100 ezer éves, csaknem teljes emberi koponyát találtak - adta hírül szerdán a China Daily című kínai angol nyelvű napilap. A koponya ugyan 16 darabra van törve, ennek ellenére mégis nagyon jó, megkövült állapotban maradt meg.