Az amerikai Natalie Coughlin világcsúcsot úszott 100 m háton az egyesült államokbeli Columbiában. Az új rekord - melyet az előfutamban ért el - 59.21 mp.
Januárban a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 39,4 százalékos szobakihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 8,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi...
Hősies magatartásáért életmentő emlékérmet kapott Velner József. A huszonöt éves tabi fiatalember a balesetet szenvedett, lángoló autóhoz rohant, eloltotta a tüzet és egy nyugalmazott tűzoltó segítségével kihúzta a sérültet a roncsból.
Feszült a légkör a Nemzeti Színházban: Alföldi Róbert, az új főigazgató múlt héten húsz művésszel egyeztetett a negyvenhat tagú társulatból, és többekkel közölte, hogy nem számít rájuk - írta a hétfői Bors.
A GM berkeiben "világrekordnak" számító eredményt: tízmillió balesetmentes munkaórát mondhat magáénak a GM Powertrain-Magyarország Kft. - írta hétfői számában a Vas Népe.
Csúcsszintű magyar-azeri tárgyalások kezdődnek hétfőn Budapesten. Kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezik az Azerbajdzsáni Köztársaság elnöke, Ilham Alijev. Az azeri államfővel hétfőn Sólyom László köztársasági elnök folytat tárgyalásokat.
Szigorú biztonsági intézkedések mellett hétfő reggel megkezdődtek a parlamenti választások Pakisztánban. Helyi idő szerint reggel nyolc órakor (közép-európai idő szerint hajnali négy órakor) megnyíltak a szavazóhelyiségek; a mintegy 81 millió választójogosult délután öt óráig (közép-európai idő szerint délután egy óráig) adhatja le voksát.
A vállalkozók adó- és járulékterheit mindenképpen csökkenteni kell. Ez a lépés lehetővé tenné a versenyképesség növelését – erről az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke beszélt a Gazdasági Rádió A nap vendége című műsorában. Tolnay Tibor szerint szükség van továbbá a bérbruttósításra is, vagyis hogy valamennyi élőmunkateher a munkavállalók bérének részét képezze. A bérek…
A civil szervezetek társadalmi szerepének növelése és a közhasznú feladatok ellátásában való aktívabb közreműködése mellett érvelt a Civil Konferencián Kiss Péter kancelláriaminiszter. Tavaly 1,3 millió adófizető 8,5 milliárd forintot ajánlott fel adója 1 százalékából a több mint 60 ezer civil szervezetnek. Ezen kívül az elmúlt évben a Nemzeti Civil Alapprogramból is több mint 6 milliárd forintot…
Első lépcső címmel holland és flamand drámákból tartanak felolvasószínházi előadást a LOW holland-flamand kulturális fesztivál keretében február 24-én Budapesten, a Merlin színházban - tájékoztatta Hámori Viktória, a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.
Február 19-én lesz az iskola alapításának 77. évfordulója: egész napos rendezvény-sorozattal ünnepeljük a mesébe illő számú születésnapot. Délután 4 órától gyertyás élőlánccal veszik körül az iskola épületét a szülők, gyermekek és tanárok.
A KSH legújabb adatai szerint az ipar nem tehető felelőssé a gazdasági növekedés drasztikus lelassulásáért, ugyanis a hazai GDP körülbelül harminc százalékát adó ipari termelés tavaly 8,1 százalékkal nőtt. 2006-ban még 9,9 százalékos volt a bővülés üteme. A Gazdasági Rádió által megkérdezett szakértő az idei évre további lassulást, körülbelül 7 százalékos növekedést vár. Bodnár Kriszta kérdezte…
Lékó Péter döntetlent játszott a harmadik fordulóban a 25. linaresi sakk szupertornán, melynek első szakasza idén is a mexikói Moreliában zajlik. A viadal honlapja szerint a magyar nagymester a spanyol Alexei Shirov ellen ült asztalhoz világossal, s a felek a 37. lépésben állapodtak meg a remiben.
Az EUR-CHF árfolyama visszaesett 1,6083-as napi csúcsáról annak ellenére, hogy gyengén alakultak a svájci kiskereskedelmi forgalmak. A bevételek januárban éves szinten csupán 1,2%-kal emelkedtek, elmaradva ezzel a +6,3%-os elörejelzéstöl a legutóbbi +2,9% után. Az EUR-CHF-et 1,6068-on jegyzik. Ellenállás 1,6099-nél, míg támogatás 1,5994-nél található. In-GFX
Kizárólagos médiaügynökségi partnerrel dolgozik ezentúl az FHB, amely korábban minden egyes kampány médiaügynökségét pályázaton választotta ki. A banktól megtudtuk: a magasabb árkedvezmények és az összefogottabb médiastratégia érdekében döntöttek úgy, hogy csak egy ügynökséggel dolgoznak tovább a következő egy évben.
Sokba lesz az FHB-nek a szerepcsere. A jelzálogbankból univerzális hitelintézetté alakuló FHB negyedik negyedévi adózott profitja erősen megtépázta, hogy működési költségei egy év alatt több mint ötven százalékkal emelkedtek. Így 2007. utolsó három hónapjában 1,2 milliárd forintos eredményt ért el a bank, ez a harmadik negyedévinél több mint nyolc, a 2006-os utolsó három hónaphoz képest több mint…
Ma már számtalan olyan tisztítószer, vegyszer áll a háziasszonyok rendelkezésére, melyekkel tökéletesen lefertőtleníthető a lakás. A bútorok tisztántartásán túl az otthon levegőjét is frissíthetik segítségükkel. Az allergia területén végzett kutatások többsége azonban azt mutatja, hogy épp a túlzásba vitt takarítás az, amely hozzájárulhat e betegségek számának növekedéséhez. Dr. Berta Gyula…
A TVK adózott eredménye tavaly történelmi csúcsot döntött, 23,5 milliárd forintot ért el, annak ellenére, hogy a romló piaci környezet jelentősen csökkentette az utolsó negyedéves eredményt - áll a Mol csoporthoz tartozó vállalat pénteken közzétett gyorsjelentésében. Olvasó Árpád, a TVK vezérigazgatója a Gazdasági Rádiónak elmondta, a rekorderedmények elsősorban a hatékonyságnövelésnek, illetve az…
Múlt hét csütörtök óta már a bukaresti értéktőzsdén is kereskednek az Erste papírjaival. Az osztrák bank részvénye az első külföldi papír a román tőzsde parkettjén. A bankcsoport ausztriai sajtóközpontjának munkatársa rádiónknak adott interjújában a bevezetés okaként említette, hogy a ma már az Erste Csoporthoz tartozó Román Kereskedelmi Bank egykori dolgozóinak szeretnének segíteni, akik egy…
Rengeteg diétáról lehet hallani, amelyek gyors lefogyást és tartós súlycsökkenést ígérnek, azonban egy friss kutatás szerint a leghatékonyabb, ha a fogyni vágyók lefutnak egy maratont minden héten.
Főként a finomítói ágazat és a vegyipar kiemelkedő teljesítménye húzta fel a Mol tavalyi éves üzleti eredményét. A társaság legutóbbi gyorsjelentése szerint 2007-ben a feldolgozás és kereskedelem üzletágban csaknem 8 százalékkal nőtt az értékesítés, míg a vegyipari ágazat eladása éves átlagban 7 százalékkal bővült. A társaság emellett 44 milliárd forintos egyszeri bevételt könyvelhetett el a…
A burgonyából és lisztből készült cinke számtalan változatát kóstolhatják meg az érdeklődők az észak-alföldi régió kiemelt gasztronómiai nagyrendezvényén, a X. Nemzetközi Cinkefőző Fesztiválon és Népi Ételek Bemutatóján a hét végén Szatmárcsekén - közölte Hanusz Árpád, a Falusi Turizmus Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke.
Évről évre nő a környezetvédelmi bírságok összege Somogy megyében, igaz ez nem feltétlenül jelent a korábbinál több szabálysértőt. A megyében jelentősen nem változik a szennyezők száma, a bírság attól nő, hogy a hatóságok gyakrabban vetnek ki büntetéseket.
Gyógyszeripari tanszéket hozott létre egy egyetem és egy gyógyszergyár. A Magyarországon egyelőre példa nélküli kezdeményezéssel megalapított tanszék a gyárban működik, gyári szakemberek oktatják jövendő munkatársaikat a gyógyszeripari műveletek technológiájára és egyéb tudnivalóira.
Évente sok ezren próbálkoznak hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi munkavállalással, a jobb megélhetés, vagy egyszerűen a tapasztalatszerzés reményében. Az államilag is ösztönzött külföldi munkalehetőség keresése a szélhámosok fantáziáját is megmozgatja.
Az Aldi áprilisi piacra lépését megelőzően elindította első imázskampányát a Lidl. A cég tenderen választotta ki azt a reklámügynökséget, amely az elsősorban nőket megszólító reklámfilmet elkészíthette.
Sarka Kata jól tudja, hogy a 2007-es, Miss Universe című szépségverseny második helyezettjeként mindig kifogástalan külsővel, divatos ruhában kell kilépnie az utcára. Hajdú Péter gyönyörű menyasszonyának ez nem is jelent gondot, mert – mint minden nő – imád öltözködni. A Budapest legszebb lányának kikiáltott barna szépség otthonosan mozog a divat világában, számos ruhabemutatón lépett már…
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) idei médiatervezési és -vásárlási feladatinak lebonyolítása, valamint BTL-stratégia kidolgozására és kampányok megvalósítására hirdetett gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást – írja a Tenders Electronic Daily (TED).
Berlinben a törvényhozás különböző bizottságai az elkövetkező napokban foglalkoznak a múlt héten kirobbant nagyszabású adócsalási botrány hátterével. Míg a belügyminiszter az ügy felderítését a demokratikus állam hatékony működéseként értékelte, az ellenzék azt firtatja, hogy a hírszerző szolgálat nem lépte-e át hatáskörét a bizalmas értesülések megszerzésekor.
Különleges teknősök élnek Dél-Afrika észak-nyugati tájain, kevéssel délre a bushmanok földjétől. Páncéljuk csaknem sík, s mérete sem állandó - nemcsak növekedhet, hanem zsugorodhat is. Tudósok e jelenség magyarázatát keresik, s arra is választ várnak, hogy a mostoha természeti körülmények között miként tudnak az apró teknősök fennmaradni.
Csak a kutyák számára hallható dal vezeti az új-zélandi lemeztoplistát. A Very Silent Night (Nagyon csöndes éj) karácsonykor került a piacra, és pillanatok alatt óriási népszerűségre tett...
A teljes járóbeteg-szakellátás területén előjegyzéses rendszert vezet be a HospInvest Zrt. által működtetett gyöngyösi Bugát Pál Kórház. Ettől a várakozási idő csökkenését remélik.
A másodikként rangsorolt Nicolas Almagro legyőzte az első helyen kiemelt Carlos Moyát a 485 ezer dollár összdíjazású brazíliai férfi tenisztorna spanyol döntőjében.
A NATO azt akarja, hogy a koszovói függetlenség kikiáltása nyomán a rövid távon várhatóan felizzó indulatok közép- és hosszútávon ne gördítsenek akadályt a nyugat-balkáni integrációs,...
A közel-keleti és észak-afrikai régióra koncentráló Dubai Lynx Awards új versennyel bővíti a tavasszal zajló második fesztiválját. Idén a kreatívokért járó díjak mellett a médiahasználatért is jár elismerés.
A gázfürdős kezelés társadalombiztosítási támogatását kéri az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a mátraderecskei fürdőt üzemeltető község önkormányzata - tájékoztatta a mofetta igazgatója hétfőn az MTI-t.
Miután bejelentették, hogy államosítani kívánják a Northern Rockot, csúcsot ért el az EUR-GBP 0,7523-nál. Érdemes kihasználni a nyereségeket, és eladásokat indítani magasabb árfolyam mellett. A devizapár napi minimuma 0,7475-ön áll. in-GFX