2008. február 9. szombat

febr. 9
17:18
Terrorizmus a magyar ugaron (Gondola)
„Hol? Itt? Emeregy mán a p…-ba” – horkanna fel a dolgozó. Az lenne, ha kapna munkát, de már nem dolgozó, csak dolgozott. Most iszik. Nem a medve bőrére, hanem arra, hogy „emeregyenek mán ezek végre a mamájukba”. Ha stílszerűek akarnának lenni, a molotovos merénylethez (provokáció?-hoz), akkor azt mondanák a mátyuskájukba.
febr. 9
17:20
Pokolgépes támadás Pakisztánban (HírExtra)
Legalább tizennégy ember meghalt és huszonnégy megsebesült egy öngyilkos merénylő támadásában szombaton Pakisztán északnyugati részében egy választási nagygyűlésen - közölte a helyi belügyminisztérium.
febr. 9
17:29
A házelnök elutasítja a fenyegetéseket (HírExtra)
"Mindenkinek el kell ítélnie és megálljt kell parancsolnia a fenyegetés minden formájának." Szili Katalin szombaton úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy a mára már kíméletlenné vált politikai küzdelemmel és nyomásgyakorlással a politika lezüllesztésének rendszerváltozás óta nem látott mélypontjához ért az ország.
febr. 9
17:29
Fehérjével az éhség ellen (HírTV)
Egy felmérés során szakemberek azt vizsgálták, hogyan működik a diéta, és az eredmények szerint a fehérjében gazdag étrenddel lehet a leghatékonyabban ellenőrzés alatt tartani az éhséget.
febr. 9
17:35
Junkies a Rocközön után (HírExtra)
Szekeres Andrással, a Junkies és a Stereomilk énekesével a készülő új Junkies-albumról beszélgettünk. Természetesen szóba került a ma esti Junkies koncert és az is, hogy kiknek írtak dalokat, és hogy mennyire maradt bulizós a zenekar.
febr. 9
17:35
Az SZDSZ helyreigazítást kér a HírTV-től (Gondola)
A SZDSZ sajtó-helyreigazítást kér a HírTv-től a tévécsatornának a párttal foglalkozó egyik műsorában elhangzottak miatt, ennek elmaradása esetén a bírósághoz fordul - közölte a Szabad Demokraták...
febr. 9
17:41
Aranyos Nemcsik (HírExtra)
Aranyérmet szerzett Nemcsik Zsolt a Renault Kupáért rendezett Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix-viadalon. A döntőben 15-9-re verte az amerikai Keeth Smartot.
febr. 9
17:41
Robbantás egy pakisztáni nagygyűlésen (HírTV)
Legalább húszan meghaltak, huszonöten pedig megsérültek egy robbantásban, amelyet feltehetően egy öngyilkos merénylő követett el Pakisztán északnyugati részén egy ellenzéki választási nagygyűlésen - közölte a kormány szombaton. A támadás a nacionalistának tartott pastu Nemzeti Awami Párt nagygyűlésén történt, az ország észak-nyugati részén.
febr. 9
17:47
Hajnal Tamás gólt szerzett a magyar rangadón (Infostart)
Hajnal Tamás gólt szerzett a Karlsruhe csapatában a Hannover elleni 2-2-re végződött találkozón a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
febr. 9
17:47
Mit eszünk, amikor halat? (HírExtra)
Tönkreteszi a part menti élőhelyeket, sérti az emberi jogokat, a tenyésztők idegen fajokat hurcolnak be és vad állományokból szerzik be a növendékhalakat - mutat rá a jelenlegi haltenyésztés problémáira a Greenpeace egy friss tanulmánya.
febr. 9
17:48
Dominika öt éve sorvad (BorsOnline)
A szüleitől kapott varázspálcáját szorongatta Batai Dominika, (10) mikor betoppantunk a szobájába. A lány tudatában van annak, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint egy gyógyíthatatlan betegségben, az Ataxia teleangiectasiában szenved. Ám a harcot, a mindennapi küzdelmet ő és a gondoskodó családja egy percre sem adta fel.
febr. 9
17:52
Továbbra is megállíthatatlan a Győr a BL-ben (Infostart)
A Győr 28-22-re győzött az orosz Lada Toljatti vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában.
febr. 9
17:58
Fölényesen nyert a Veszprém (Infostart)
Nyolcgólos előnyt szerzett a Veszprém hazai pályán a román Steaua Bukarest ellen a férfi kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
febr. 9
17:58
Szili: "Az állam nem vonulhat ki teljesen" (HírExtra)
Az állam nem vonulhat ki teljes egészében az oktatás és az egészségügy területéről - jelentette ki Szili Katalin szocialista házelnök szombaton az Élőlánc a kisiskolákért címmel rendezett tanácskozáson.
febr. 9
17:58
A HÖOK a népszavazáson való részvételre kéri a hallgatókat (Alternatív Energia)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a hallgatókat, hogy vegyenek részt a március 9-i népszavazáson, s támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét; az erről szóló állásfoglalást a szervezet szombati küldöttgyűlésén fogadták el.
febr. 9
18:04
A HÖOK népszavazásra buzdít (HírExtra)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a hallgatókat, hogy vegyenek részt a március 9-i népszavazáson, s támogassák a HÖOK tandíjellenes küzdelmét; az erről szóló állásfoglalást a szervezet szombati küldöttgyűlésén fogadták el.
febr. 9
18:10
Elég volt!!! (HírExtra)
A mai napon megalakult NETE - Nők Egyesülése a Terrorizmus Ellen - mozgalmat indít a demokrácia megőrzéséért, a terror továbbterjedésének megakadályozásáért. Az alábbiakban a mozgalom által megszövegezett kiáltványt olvashatják.
febr. 9
18:12
Védelem a képviselőknek (HírExtra)
Az országgyűlési képviselők biztonsága érdekében a rendőrség valamennyi képviselőt megkeresi, és amennyiben valaki veszélyeztetettnek érzi magát, felajánlja a védelmet számára - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány.
febr. 9
18:16
Horthyra emlékezett a Nemzeti Őrsereg (HírExtra)
A Nemzeti Őrsereg egyik raja vonult fel Nyíregyházán szombaton; az egyenruhás alakulat a város központjában lévő I. világháborús emlékműnél, a Horthy Miklós, egykori kormányzó halálának 51. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget biztosította.
febr. 9
18:16
Hajnal gólt szerzett a "magyar rangadón" (HírTV)
Hajnal Tamás szerezte a vendégek második gólját a 2-2-es döntetlennel végződő Hannover - Karlsruhe összecsapáson a német bajnokság 19. fordulójának szombati játéknapján. A "magyar rangadón" a hazaiaknál szereplő Huszti Szabolcs és a Karlsruhénél futballozó Hajnal is végigjátszotta a találkozót.
febr. 9
18:22
Szépítettek a szerbek (HírExtra)
Az Australian Openen győztes Novak Djokoviccsal felálló páros nyert, így a szerbek szépítettek a házigazda oroszok ellen a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának első fordulójában.
febr. 9
18:22
Lázár: a rendőrség terrorgyanús esetekben tehetetlen maradt (HírTV)
Fidesz felszólítja a magyar rendőrséget, hogy végre lássa el a feladatát: garantálja az emberek biztonságát, és derítse ki mi áll a terrorgyanús esetek hátterében - mondta a Független Hírügynökségnek az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Lázár János hangsúlyozta: ha kormányzati provokáció, akkor azt derítsék föl, ha szélsőséges csoportok tevékenysége akkor azt.
febr. 9
18:34
Többszázmilliós károkozás (HírExtra)
A BKV Zrt. járművei, megállói gyakorta esnek rongálás áldozatául. Évről évre jelentős összeget emészt fel a károk elhárítása. A legtöbb problémát az összefirkált felületek, és a lesavazott, összekarcolt üvegek jelentik.
febr. 9
18:39
Irány Hamburg! (HírExtra)
Hamarosan helyi "plattdeutsch" dialektusban köszöntik a városba látogató turistákat a Hamburg határában felállított táblák - így határozott a tartományi parlament.
febr. 9
18:39
Navracsics: A profitelv bevezetésével kettészakítják a magyar társadalmat (HírTV)
A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták állításaival szemben az egészségbiztosítási törvény nem képes garantálni, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést tekintve ne szakadjon ketté a magyar társadalom.
febr. 9
18:41
Ezer fővel bővítené afganisztáni kontingensét Németország (Infostart)
Berlini sajtóértesülések szerint ezer fős afganisztáni kontingensbővítést tervez a közeljövoben Németország.
febr. 9
18:45
Szávay döntős Párizsban (HírExtra)
Szávay Ágnes három játszmában nyert a negyedik helyen kiemelt orosz Jelena Gyementyjeva ellen, és ezzel bejutott a döntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán.
febr. 9
18:46
Őrizetben a milliárdos veszteséget okozó bróker (Piac és Profit)
A párizsi fellebbviteli bíróság pénteken elrendelte annak a brókernek az őrizetbe vételét, akit a francia Société Générale 4,82 milliárd eurós veszteségéért felelősnek tart.
febr. 9
18:47
Győzött az Aston Villa (HírExtra)
Jó második félidei teljesítményének köszönhetően nyert az Aston Villa a vendég Newcastle United ellen a labdarúgó Premier League 26. fordulójában. Aston Villa-Newcastle United 4-1 (0-1)
febr. 9
18:56
Hazajöttek a baptista orvosok Szudánból (HírExtra)
Hazaérkezett Szudánból szombaton a Baptista Szeretetszolgálat egészségügyi csoportja, amely egy menekülttáborban látott el orvosi feladatokat - közölte a szervezet az MTI-vel.
febr. 9
18:56
Szekeres: a müncheni fórumon elhangzottak igazolják a magyar álláspontot (Alternatív Energia)
A müncheni biztonságpolitikai fórumon elhangzottak igazolták a magyar álláspont helyességét - hangsúlyozta az MTI-nek szombaton Szekeres Imre honvédelmi miniszter. A politikus - aki Magyarország képviseletében vett részt a fórumon - első helyen Koszovót, illetve Szerbiát említette. Utalt arra, hogy Boris Tadic szerb elnök nyitó beszédében egyértelművé tette: mind a területi integritás megőrzése,…
febr. 9
19:02
Csudov nyert a sílövő vb-n (HírExtra)
Az orosz Makszim Csudov nyerte a férfiak sprintversenyét a svédországi Östersundban zajló sílövő-világbajnokságon. A címvédő norvég Ole Einar Björndalen két lőhibával a harmadik lett.
febr. 9
19:02
Veszélyben az MSZP-s politikusok? (Alternatív Energia)
Az országgyűlési képviselők biztonsága érdekében a rendőrség valamennyi képviselőt megkeresi, és amennyiben valaki veszélyeztetettnek érzi magát, felajánlja a védelmet számára - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszterrel közösen tartott szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 9
19:08
Továbbjutott a Bryan testvérpár (HírExtra)
A világranglista-vezető Bryan testvérpár, Bob és Mike a papírformának megfelelően megnyerte a párosmérkőzést, így a címvédő amerikaiak 3-0-s, behozhatatlan előnyre tettek szert a házigazda osztrákok ellen a tenisz Davis Kupa Világcsoportjának első fordulójában.
febr. 9
19:08
"Becsület napja": a külföldi neonácik voltak többségben (HírTV)
A külföldi neonácik voltak többségben becsület napjá a magyar "becsület napján". A Hősök terén tartott rendezvényen a Budát védő SS-erők és a magyar csapatok, 1945-ös kitörésí kísérletére emlékeztek a bőrfejűek.
febr. 9
19:14
SZDSZ kontra HírTV: helyreigazítási kérelem (HírExtra)
A SZDSZ sajtó-helyreigazítást kér a HírTv-től a tévécsatornának a párttal foglalkozó egyik műsorában elhangzottak miatt, ennek elmaradása esetén a bírósághoz fordul - közölte a Szabad Demokraták Szövetsége szombaton.
febr. 9
19:20
Rendben összekapcsolódott az Atlantis a Nemzetközi Űrállomással (Gondola)
Rendben összekapcsolódott szombat este az Atlantis amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomással - közölte az amerikai űrhivatal. A 320 kilométer magasságban végrehajtott dokkolás előtt az...
febr. 9
19:25
Biztonságpolitikai fórum Münchenben (HírExtra)
A müncheni biztonságpolitikai fórumon elhangzottak igazolták a magyar álláspont helyességét - hangsúlyozta az MTI-nek szombaton Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
febr. 9
19:25
Gázai rakéta sebesített meg egy izraeli gyereket (Gondola)
Egy nyolcéves gyereket súlyosan megsebesített szombaton Izraelben egy rakéta, amelyet a Gázai övezetből indítottak - közölte a rendőrség. Egy másik személy ugyanettől a Szderót városára...
febr. 9
19:25
Horthy Miklósra emlékező felvonulást tartott tartottak (Alternatív Energia)
A Nemzeti Őrsereg egyik raja vonult fel Nyíregyházán szombaton; az egyenruhás alakulat a város központjában lévő I. világháborús emlékműnél, a Horthy Miklós, egykori kormányzó halálának 51. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepséget biztosította.
febr. 9
19:30
A Fidesz szerint elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége (HírExtra)
Elfogadhatatlan a rendőrség tevékenysége a terrorgyanús ügyekben, megmagyarázhatatlan, hogy ezekben az ügyekben vagy nem tud, vagy nem akar lépéseket tenni - jelentette ki Lázár János (Fidesz), az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szombaton Hódmezővásárhelyen.
febr. 9
19:32
Rendben összekapcsolódott az Atlantis a Nemzetközi Űrállomással (Infostart)
Rendben összekapcsolódott szombat este az Atlantis amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomással (ISS) - közölte az amerikai űrhivatal.
febr. 9
19:44
Kudarcba fulladt a cseh elnökválasztás (Kripto Akadémia)
Kudarcba fulladt a cseh államfőválasztás, miután a szombati, harmadik fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a győzelemhez szükséges szavazatszámot. A pártelnökök megegyeztek, hogy február 15-én megismétlik a választást.
febr. 9
19:49
Finn vezetés a Svéd-ralin (HírExtra)
A szombati nap után is az első győzelmére törő finn Jari-Matti Latvala vezet a Svéd-ralin, az idei vb-sorozat második versenyén. A Ford Focus WRC-vel versenyző 22 éves pilóta jelentős, 49.8 mp-es előnnyel vághat neki a zárónap küzdelmeinek.
febr. 9
19:54
A rendőrség minden képviselő védelmét biztosítja - a nap hírei (Infostart)
Kérés esetén kész biztosítani a rendőrség az országgyűlési képviselők védelmét. A tömegpusztító fegyverek terjedését nevezte a NATO előtt álló egyik legnagyobb kihívásnak a szövetség főtitkára. Pekingben több metróállomáson tesztelték a hatóságok az augusztusi olimpiára tervezett biztonsági rendszert. A nap legfontosabb hírei február 9-én, szombaton.
febr. 9
19:55
Ikszelt Hajnal és Huszti csapata (HírExtra)
Döntetlent játszott egymással Huszti Szabolcs és Hajnal Tamás csapata, a házigazda Hannover, illetve a Karlsruhe a német labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában.
febr. 9
19:55
Idegenben győzött Győri ETO (HírTV)
Idegenben győzött 28-22-re Győri ETO az orosz Lada Togliatti ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének szombati összecsapásán.
febr. 9
20:01
KEK: nyolc gólos előnyben a Veszprém (HírTV)
Az MKB Veszprém hazai pályán 31-23-ra legyőzte a román Steaua Bukarest együttesét a férfi kézilabda KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
febr. 9
20:03
Klaus újraválasztása egyetlen vokson múlott? (HírTV)
Második napja nem sikerül megválasztania az új köztársasági elnököt a cseh parlamentnek.
febr. 9
20:06
Bravúros idegenbeli győzelem (HírExtra)
Bravúros győzelemmel kezdett a Győri Audi ETO KC az orosz Lada Toljatti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. A Győr eddig százszázalékos volt a kiírásban, míg az előző idényben finalista riválisa meggyengült, hiszen több klasszisa is távozott a nyáron.

Keresés