-
Rangos női filmes díjat kapott Enyedi Ildikó – mindent visz a Csendes barát
2025 december 19.
Médiapiac
-
Enyedi Ildikó filmrendező vehette átaA Les Arcs Filmfesztiválon a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat. Az elismerést kimagasló tehetséggel bíró női filmes alkotók kapják.
-
Gémesi: Kaptam olyan üzenetet, hogy akkor majd az LMP elindul ellenem
2018 július 20.
ATV
-
Úgy tűnik, nem sikerült túl elegánsra az Új Kezdet és az LMP szakítása. Gémesi György bejelentése után ugyanis – állítólag – valaki az LMP-ből megüzente Gödöllő polgármesterének, hogy az önkormányzati választáson jelöltet indítanak ellene. Gémesi Györgyöt Rónai Egon mellett Csuhaj Ildikó és Bíró Mariann kérdezte az ATV Egyenes Beszéd Kontrában.
-
Idegtépő tárgyalás: Pécsi Ildikót felszólította a bíró, mondjon igazat
2017 július 12.
Ripost
-
Évek óta dúl a háború Pécsi Ildikó és fia, valamint Pártos Csilla között, ugyanis továbbra sem képesek megállapodni a gyerektartás ügyében. Eddig a Kossuth-díjas színésznő egyetlen tárgyaláson sem vett részt, de most ő is megjelent, hiszen, mivel fia nem fizeti a járandóságot, tőle követelik a pénzt.
-
Kevesen vannak, de aktívak - Nők a parlamentben
2016 július 22.
Alternatív Energia
-
A legnépesebb ellenzéki női csapattal bíró MSZP-n belül Bangóné Borbély Ildikó a legaktívabb.
-
Európa-bajnok és olimpiai résztvevő a magyar női vízilabda-válogatott
2016 január 22.
Infostart
-
A hollandok elleni döntő 9-7-es megnyerésével Európa-bajnok lett a magyar női vízilabda-válogatott, s egyben kiharcolta a riói kvótát. Bíró Attila szövetségi kapitánya alig fél év alatt a csúcsra vezette a csapatot. A fináléban különösen Gangl Edina, Bujka Barbara, Tóth Ildikó és Kisteleki Hanna remekelt.
-
Vida Ildikó szerint a NAV jelentése minden releváns információt tartalmaz
2015 március 23.
ProfitLine
-
"A lefolytatott belső vizsgálattal kapcsolatban - az Ön rendelkezésére bocsátott - összefoglaló jelentés minden általam ismert, relevanciával bíró információt tartalmaz, ezért az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtti - egyébként a bizottság napirendi pontjaként még meg sem szavazott - meghallgatási lehetőséggel nem kívánok élni" - írja Vida Ildikó a parlament költségvetési bizottsági…
-
Elképesztő: Idikó és Tamás a víz alatt mondták ki az igent
2013 október 8.
BorsOnline
-
Nem mindennapi módon kelt egybe Nagy Ildikó és Bíró Tamás: a víz alatt lettek férj és feleség. Tamást és Ildikót barátaik is elkísérték, hogy tizenkét méter mélyen tanúi legyenek, amint kimondják a boldogító igent.
-
Felmentették a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület aktivistáit
2011 április 22.
Metropol
-
Hatályosnak mondta ki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt aktivistájának felmentő végzését pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, ezzel jogerőre emelkedett a Debreceni Városi Bíróság döntése, miszerint nem követtek el garázdaságot a Hajdúhadházon aláírásokat gyűjtő aktivisták - tájékoztatott Figula Ildikó bíró, megyei bírósági szóvivő.
-
Jogerősen felmentették a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület aktivistáit
2011 április 22.
Gondola
-
Hatályosnak mondta ki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt aktivistájának felmentő végzését pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság, ezzel jogerőre emelkedett a Debreceni Városi Bíróság döntése, miszerint nem követtek el garázdaságot a Hajdúhadházon aláírásokat gyűjtő aktivisták - tájékoztatta Figula Ildikó bíró, megyei bírósági szóvivő az MTI-t
-
Népszabadság: Péterfalvi neve is felmerült a Fidesz-KDNP alkotmánybíró-jelöltjeként
2010 július 7.
Gondola
-
Péterfalvi Attila volt adatvédelmi biztos, illetve Marosi Ildikó bíró neve is felmerült a Fidesz és a KDNP alkotmánybíró-jelöltjei között - derül ki a Népszabadságból
-
Bíró Ildikó: jó kezekben lesz az ország
2010 március 3.
hirado.hu
-
Téves elképzelés, hogy a polgári körök egy rohamcsapat a Fidesz mellett - mondta a sejtek koordinátora
-
A másik magyar kínja, nyomorúsága a mi nyomorúságunk is
2009 április 7.
Gondola
-
„Elvesznek a nyugdíjasoktól, és mi azt mondjuk, minket nem érint, mi még fiatalok vagyunk, és különben is a nyugdíjasok nagy része hagyta megvenni magát 19-ezer forintért, sokan a szoc-lib kormányra szavaztak!” - részlet Bíró Ildikó Hősök terén elmondott beszédéből.
-
Döntsön a nép! + videó
2009 április 2.
Gondola
-
A civilek célja, hogy összefogja hazánkban azokat az erőket, akik egyértelműen kiállnak azért, hogy változások történjenek hazánkban – mondta Fricz Tamás. Bíró Ildikó a Polgári Körök Országos Összefogása nevében küldte el üzenetét.
-
Találkozás a Lényeggel
2008 június 4.
Gondola
-
A könyvhéten jelenik meg „A Lényegből a Lényegért” című kötet, amely egy kis faluban élő plébános és egy a hitével viaskodó országgyűlési képviselő beszélgetéséből született. Dr. Reisner Ferenc címzetes kanonok életét a „polgári körös” Bíró Ildikó vetette papírra.
-
Az MSZP-frakció javaslatai a köztisztasági csomag pontjaihoz
2007 október 13.
Alternatív Energia
-
Az MSZP frakciója azt javasolja: 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is. Ezt Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője közölte a frakcióülést követő szombati budapesti sajtótájékoztatón. "Elfogadtuk azt a szabályt, hogy 2010 végétől a polgármesterek, megyei közgyűlési elnökök és a…
-
Fideszes képviselő állításait értékeli az ügyészség a Szilvásy-Topolánszky ügyben
2007 október 9.
Alternatív Energia
-
A fideszes Bíró Ildikó kérdésében megfogalmazottakat értékeli az ügyészség büntetőjogi szempontból Topolánszky Ákos volt államtitkár interjúja és Szilvásy Görgy miniszter állítólagos fenyegetése ügyében - közölte a parlamentben Kovács Tamás legfőbb ügyész. Az Országgyűlésben az is kiderült, hogy elírtak egy alkotmánymódosítást a Magyar Közlönyben és, hogy az MDF-es Dávid Ibolya szerint kettős…
-
Legfőbb ügyész: büntetőjogi értékelés a Topolánszky-Szilvásy ügyben
2007 október 8.
Gondola
-
A legfőbb ügyész intézkedést ígért Topolánszky Ákos és Szilvásy György telefonbeszélgetésének büntetőjogi értékelése ügyében, a Bíró Ildikó fideszes képviselő által megfogalmazott állítások...