-
A volt óbudai alpolgármester intézte el, hogy saját, stróman mögé rejtett cégéé legyen a Bivalyos csárda, aminek helyén aztán luxusházakat építettek
2026 július 20.
SzMo
-
A 24.hu írt arról, hogy a nyomozati anyagok szerint Czeglédy Gergő volt óbudai MSZP-s alpolgármester bevallotta, ő állt a vendéglőt megvásárló cég mögött. A 180 millióért vásárolt telken épült házakat később rekordbevétellel értékesítették.
-
László Róbert: A Fidesz jó úton halad a vég felé, közel a 10 százalék
2026 július 17.
SzMo
-
A Political Capital elemzője szerint a Fidesz az áprilisi vereség óta intellektuálisan kiüresedett, és jól látszik, állami propaganda nélkül még ekkora támogatottsága se lenne. Szerinte a volt kormánypárt az MSZP és az LMP sorsára jut.
-
Pikó Andrásék egy fideszes–MSZP-s korrupciós ügy miatt adtak át dokumentumokat a rendőrségnek
2026 július 15.
Telex
-
A józsefvárosi polgármester szerint végre a kerületben is elkezdik feltárni a régi ügyeket.
-
A Fidesz pont ugyanazt csinálja, mint a régi ellenzék, és épp ezért nem működik
2026 július 13.
Telex
-
Tüntetés, nyílt levél, petíció, parlamenti bojkott – ilyet láttunk már az elmúlt években. Ahogy a választók nem hittek a rendszer leváltását ígérő MSZP-nek és Gyurcsány Ferencnek, úgy most nem hisznek Orbán Viktornak sem. A Fidesz tanulhatna a régi ellenzék hibáiból, mert könnyen úgy járhat, mint ők.
-
Lakópark épülhet a volt MSZP-székház helyére
2026 július 12.
444.hu
-
Az ingatlanfejlesztő 140 lakásos épületet húzna fel a Feneketlen-tó mellé.
-
A tiltakozás ellenére hatalmas társasház épül a Feneketlen-tó mellett
2026 július 12.
Portfolio
-
Újbuda önkormányzata rendkívüli ülésen hagyta jóvá a Forestay és a Biggeorge ingatlanfejlesztőkkel kötött kompromisszumos településrendezési szerződéseket. A döntés értelmében a Feneketlen-tó melletti egykori MSZP-székház helyén egy 140 lakásos társasház, Kelenföldön pedig három lakópark épülhet. Bár a beruházásokat heves lakossági tiltakozás kísér
-
Rábólintott az önkormányzat: 140 lakásos lakópark épül a Feneketlen-tóhoz
2026 július 12.
Telex
-
Megegyezés született a XI. kerületi önkormányzat, a szomszédos házak lakói és az egykori MSZP-székháznak otthont adó telek tulajdonosa között arról, mi épüljön a Villányi úton. A szerződés megkötése ellen többen "Újbuda megtelt" táblákkal tiltakoztak, a kerület vezetése szerint azonban a lehető legjobb kompromisszumot kötötték meg. Az önkormányzat
-
Bevonult a közmédiába az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, az óellenzéki kádertől várják a megújulást
2026 július 7.
Piac és Profit
-
Megérkezett az általa kijelölt ideiglenes vezetéssel az MTVA székházába Horváth András, az MTVA ideiglenes vezérigazgatója – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája.
-
Kunhalmi Ágnes nem hallgat: ezt üzeni a Tisza-kormánynak a mandátumkorlátozás ügyében
2026 július 6.
ATV
-
A volt MSZP-s országgyűlési képviselő az Indexnek adott interjúban éles kritikát fogalmazott meg a Tisza-kormány mandátumkorlátozási terveivel kapcsolatban, ugyanakkor időt adna az új kabinetnek. Kunhalmi Ágnes arról is beszélt, hogy szerinte hamarabb omlik össze a Fidesz, mint egykor az MSZP, és hogy mit gondol Sulyok Tamás jövőjéről.
-
Magyar Péter: A budapesti nagykoalíciós korrupciós ügy megmutatja kicsiben, hogy a Fidesz és az Mszp miként lopta el 70-30 arányban az országot
2026 július 6.
SzMo
-
A miniszterelnök az óbudai korrupciós ügy új fejleményére reagált. Olyan vallomások kerültek nyilvánosságra, amelyek egy 70–30-as leosztást, és évtizedes korrupciós paktumot említenek a két párt óbudai tagjai között.
-
Korrupciós hálózat Óbudán: Fidesz-MSZP-együttműködésről tett beismerő vallomást a volt alpolgármester
2026 július 6.
Portfolio
-
Részletes beismerő vallomást tett Czeglédy Gergő, Óbuda korábbi MSZP-s alpolgármestere egy éveken átívelő és pártokon átnyúló korrupciós hálózat működéséről. A vallomások és az ügyészségi adatok alapján Czeglédy és Puskás Péter volt fideszes alpolgármester közösen fölözték le a kerületi városüzemeltetési megbízásokat egy parkfenntartó cégen, valami
-
Magyar Péter szerint az óbudai korrupciós ügy megmutatja kicsiben, hogyan osztotta fel az országot a Fidesz és az MSZP
2026 július 6.
Telex
-
A miniszterelnök nagykoalíciós ügynek nevezte a botrányt.
-
Kiborult a bili a milliárdos budapesti korrupciós ügyben – Magyar Péter páros lábbal szállt bele a Fideszbe és az MSZP-be
2026 július 6.
ATV
-
A Fidesz és az MSZP hetven-harminc arányban lopta el az országot - írta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán.
-
20 év alatt így osztotta fel a Fidesz és az MSZP az országot
2026 július 6.
Magyar Hírlap
-
A korrupciós ügyről az ügyészség közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint egy vállalkozó több önkormányzati és politikai pozíciót betöltő embert vesztegetett....
-
Magyar Péter súlyos kijelentést tett a Fideszről és az MSZP-ről
2026 július 6.
Infostart
-
A miniszterelnök a fővárosi korrupciós ügy kapcsán fogalmazott így.
-
20 év alatt így osztotta fel a Fidesz és az MSZP az országot
2026 július 6.
Magyar Hírlap
-
A korrupciós ügyről az ügyészség közölte, hogy a megalapozott gyanú egy vállalkozó több önkormányzati és politikai pozíciót betöltő embert vesztegetett meg.
-
Magyar Péter: A Fidesz és az MSZP 70-30 arányban lopta el az országot
2026 július 6.
MagyarMa.hu
-
A budapesti korrupciós ügyre reagálva Magyar Péter azt állítja, hogy a Fidesz és az MSZP hosszú éveken át közösen építette ki a korrupció rendszerét.
-
Olyan Fidesz–MSZP közös lopást vallott be Óbuda volt alpolgármestere, amiről az elmúlt 30 évben csak legendák szóltak
2026 július 6.
Telex
-
Czeglédy Gergő, Óbuda volt MSZP-s alpolgármestere részletes beismerő vallomásában arról beszélt, hogyan szervezték a kerületi korrupciót Puskás Péterrel, a Fidesz helyi erős emberével. A tökélyre fejlesztett, kétszintes kenőpénzes rendszer állítása szerint a kerület fideszes és baloldali vezetése alatt is működni tudott. Puskást kerestük ezekkel az
-
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal
2026 július 6.
Infostart
-
Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.
-
Megtalálhatták a közmédia ideiglenes szakmai igazgatóit: volt MSZP-s igazgatót, ex-HírTV-s/ATV-s műsorvezetőt és volt 444-est kértek fel
2026 július 3.
Media1
-
Lapértesülések szerint Bodacz Balázs volt HírTV-s és ATV-s műsorvezető, Kerényi György, az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, a Pesti Hírlap volt főszerkesztője, valamint Mészáros Zsófia volt indexes és 444-es újságíró is fontos szerepet kaphat az állami médiában az átmeneti időszakban, amíg a pályázati úton kiválasztandó vezérigazgató ki nem n