Sólyom László

Gábor György: Köztársasági elnököt támadni szigorúan tilos!
2023 április 13.   Mandiner
Nagy szerencsém, hogy engem még Sólyom László köztársasági elnök nevezett ki egyetemi tanárnak.
Sólyom László volt államfőként, 81 évesen is állva buszozik
2023 január 16.   AC News
Az egykori köztársasági elnök testőr nélkül intézi a városban a dolgát.
Buszon fotóztuk le a régen nem látott egykori államfőt: nem adták át a helyet a 81 éves Sólyom Lászlónak
2023 január 16.   Blikk
Köszöni jól van, és 81 éves korában is remek kondíciónak örvend, állva utazik a 21-es buszon Sólyom László, korábbi köztársasági elnök. Se testőr, se kíséret, egy fiatalemberrel, bizonyára egy jó ismerősével beszélgetett, miközben lefotózta a Blikk szemfüles olvasója a vélhetően hazafelé tartó egykori politikust.
Így vétóztak eddig államfőink a rendszerváltástól kezdve
2023 január 8.   Mandiner
A csúcstartó Sólyom László, de Áder János is „kihúzhatja magát”. Göncz Árpád két elnöki ciklusának tíz éve alatt csupán tíz törvényt vétózott meg.
Gréczy Zsolt: Hova tűnt Sólyom László?
2022 november 4.   Mandiner
Neki mindez rendben van?
Sólyom László hallgatása
2021 december 1.   Magyar Nemzet
Az Alkotmánybíróság döntése az igazságtétel lehetőségét kizárta, hiszen olyanok is büntetlenül megúszták, akik kommunista vezetőként embereket tettek tönkre.
Autóstoppal Lengyelországban: film és könyv idézi meg a ‘60-as, ‘70-es évek legnagyobb generációs élményét
2021 november 29.   SzMo
Mások mellett Sólyom László, Háy János és Bereményi Géza is elmesélik, milyen emlékeik fűződnek a lengyelországi stoppolásokhoz.
Schmidt Mária és Schiffer András „vitájához” néhány mondat
2021 november 24.   Magyar Nemzet
Igaza van Schmidt Máriának abban is, hogy a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróságnak valóban nagy szerepe volt abban, hogy nem valósulhatott meg a történelmi igazságtétel.
Schiffer András: Mielőtt megírják az n+1-edik dörgedelmet arról, hogy Sólyom László miatt nincsen igazságtétel...
2021 november 22.   Mandiner
Vessenek egy pillantást a Zétényi-Takács törvényről tartott névszerinti szavazás jegyzőkönyvére.
Az igazságtételi törvényt elkaszáló Sólyom László apósa Mszmp-s párttitkár volt
2021 november 17.   Magyar Nemzet
Nem csoda, hogy az alkotmánybírósági elnök megakasztotta az igazságtételt, segítve a kommunista rezsim főbűnöseinek túlélését.
Sólyom László hallgat az ellenzék alkotmányos puccskísérletéről
2021 november 16.   Magyar Nemzet
Schmidt Mária nyílt levélben kérte a volt államfőt, foglaljon állást az ellenzék azon szándékáról, hogy akár feles többséggel is eltöröljék az alaptörvényt.
Schmidt Mária: Nyílt levél Sólyom László elnök úrnak
2021 november 16.   Mandiner
Az Országgyűlés történelmi igazságtételre vonatkozó törvényalkotását Ön lehetetlenítette el.
Kereszténydemokrata Intézetet alapít a Fidesz
2021 május 6.   444.hu
A cél a párt nemzetközi szerepének és megjelenésének erősítése és a kereszténydemokrata értékek népszerűsítése. A székhelyük Sólyom László egykori rezidenciája lehet.
Sólyom László háromkötetes könyvet jelentetett meg
2020 október 14.   Infostart
Jogászi-közéleti pályáját mutatja be a Documenta címet nyert kiadvány. Mióta nem államfő, megtanult olaszul.
Sólyom László: az egyházakat meg sem kérdik a róluk szóló törvényekről
2019 június 18.   Alternatív Energia
A kormány egyházi pénzt és feladatokat oszt, már ő mondják meg, mi a keresztényi érdek - mondta egy Ferenc pápáról szóló könyvbemutatón a volt államfő.
Sólyom László: Jobban tudja a Kdnp, hogy mi a kereszténység érdeke, mint az egyház
2019 június 17.   444.hu
A volt köztársasági elnök szerint a kormányzat pénzzel tartja kézben a vallási szervezeteket.
Menj oda, érezd a szagát, s Krisztust fogod ölelni – Ferenc pápáról szóló tanulmánykötetet fordított le Sólyom László
2019 június 17.   168 Óra Online
A volt köztársasági elnök a könyvbemutatóján finoman bírálta a KDNP-t, valamint azt a katolikus egyházfőt méltatta, akit kormánypárti körökben nem igazán kedvelnek.
Tűzfalcsoport: Sólyom László méltatlan szerepbe került
2018 október 3.   Bankmonitor
A volt köztársasági elnök egy konferencián elmondott beszédében a keresztény családmodell eszményképét és létjogosultságát is megkérdőjelezte.
„Lehet Magyarországból indián rezervátum?” – Sólyom László a keresztény kultúráról
2018 szeptember 14.   Igényes férfi
Mondhatjuk-e, hogy Magyarországnak keresztény kultúrája van? Többek között erről is beszélt Sólyom László volt köztársasági elnök, aki Jézust idézve „Jajj nektek, farizeusok!” felkiáltással kritizálta a szerinte hivatalos keresztényeket.
Áder János hamarosan adómentesen adományozhat
2018 június 24.   Menedzsment Fórum
Sólyom László hat hónap alatt kimerítette az idei keretét.

Közélet