Glatz Ferenc

Hamis képpel állított be egy ex-villalakó – a Felfedezők erre figyeltek fel
2026 március 25.   rtl.hu
Sváby András ismerős arcot köszönthetett A legjobb ajánlat stúdiójában. Farkas Ádám korábban a ValóVilág egyik évadában küzdött a főnyereményért, most viszont egészen más volt a célja. Egy régiségpiacon talált festményt szeretett volna eladni a Felfedezőknek, hogy állatmenhelyeken segíthessen a felajánlott összegből. A Glatz Oszkár festményének tit
Mégsem a gyermekkorát Budapesten töltő politikus lett az új osztrák pénzügyminiszter
2017 december 16.   Portfolio
Az elmúlt hetekben már szinte biztosnak tűnt, hogy a gyermekkorát Budapesten töltő ÖVP politikus, a Casinos Austria pénzügyi vezetője, Bettina Glatz-Kremsner lesz az új osztrák pénzügyminiszter, ő azonban az utolsó pillanatban visszalépett...
Elhunyt Richard Glatzer
2015 március 12.   Blikk
NB I: Pápán mindent megtettek, hogy lehessen játszani
2013 március 15.   Sport365
Glatz Lajos, a Lombard Pápa technikai igazgatója a klub hivatalos honlapjának elmondta, mindent megtettek azért, hogy játékra alkalmas állapotba próbálják hozni a Perutz Stadion gyepszőnyegét.
„Ez az a munka, amivel közelebb kerülhet egymáshoz a két nép”
2011 május 27.   HírTV
Ha megvalósul az itt élő népek kölcsönös tisztelete, akkor Közép-Európa a jövő régiója lehet – mondta el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a „Horvátország története” című könyv pénteki bemutatóján. A magyarországi horvát nagykövet szerint nagyon sokat tettünk azért, hogy szomszédunk minél jobban megismerje az Európai Uniót, míg Glatz Ferenc szerint sorsdöntő...
Mától XIII. Zsidó Nyári Fesztivál
2010 augusztus 29.   Metropol
Igazi bar micvó örömünneppel és kántorkoncerttel indul vasárnap este a Dohány utcai zsinagógában a hivatalos program a XIII. Zsidó Nyári fesztiválon, amelyet délelőtt a kísérő események - klezmerkoncert és könyvvásár - közepette Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a fesztivál fővédnöke köszöntött a Gozsdu-udvarban.
Megkezdődött a Zsidó Nyári Fesztivál
2010 augusztus 29.   Infostart
Megkezdődött Budapesten a XIII. Zsidó Nyári fesztivál. A szeptember 6-áig tartó programsorozatot Glatz Ferenc akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a fesztivál fővédnöke nyitotta meg a Gozsdu-udvarban.
Balogh András lehet az MSZP államfőjelöltje
2010 június 4.   ATV
Felmerült Glatz Ferenc neve is.
Megégett lábbal játszik Gábor
2010 május 7.   BorsOnline
A Back II Black szombat este tartja a téli szezon utolsó buliját a Symbolban. Az égési sérüléséből felépült Glatz Gábor, a zenekar dobosa nyilatkozott a Borsnak.
Glatz: megingott a nemzetközi rendszer, amelyhez 1989-ben csatlakoztunk
2009 október 21.   Gondola
Mára alapjaiban rendült meg az a világpiacra épülő nemzetközi rendszer, melyhez Magyarország 1989-ben csatlakozott - mondta Glatz Ferenc akadémikus a 20 évvel ezelőtti változásokról rendezett...
"Fogalmunk se volt, hogy rendszerváltást csinálunk"
2009 október 20.   Privátbankár
Mára alapjaiban rendült meg az a világpiacra épülő nemzetközi rendszer, melyhez Magyarország 1989-ben csatlakozott - mondta Glatz Ferenc akadémikus
Szétesik körülöttünk a világ?
2009 október 20.   Alternatív Energia
Mára alapjaiban rendült meg az a világpiacra épülő nemzetközi rendszer, melyhez Magyarország 1989-ben csatlakozott - mondta Glatz Ferenc akadémikus a 20 évvel ezelőtti változásokról rendezett konferencián kedden Budapesten.
Konferencia az Osztrák Tudományos Akadémián 1989-ről
2009 október 2.   Kripto Akadémia
Az 1989-es rendszerváltások szemtanúi, köztük Glatz Ferenc és Tadeusz Mazowiecki idézték fel az akkori eseményeket csütörtökön este Bécsben, az 1989 forradalmai címmel megrendezett konferencián az Osztrák Tudományos Akadémián.
Testmeleggel tölthető mobil
2009 szeptember 17.   Gondola
Rövid időn belül testmeleggel is feltölthetők lesznek a mobiltelefonok egy svájci találmánynak köszönhetően. Wulf Glatz 35 éves zürichi feltaláló fejlesztette ki az újgenerációs termoelektromos...
Elérte a célját, ezért megszűnt a Reformszövetség
2009 április 2.   Infostart
Megszűnt a Reformszövetség - mondta az InfoRádiónak a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, aki maga is tagja a szervezetnek. Glatz Ferenc közölte: a szövetség elérte a célját, ugyanis kidolgoztak egy programot, ami hozzájárult ahhoz, hogy megváltozzon a politikai gondolkodás Magyarországon.
Glatz azt kérte, vegyék le a kormányfőjelöltek listájáról
2009 március 28.   Gondola
Glatz Ferenc már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról. Az akadémia volt elnöke az MTI-nek azt nyilatkozta: ezt a levelet...
Glatz a jelöltlistán se akar lenni!
2009 március 28.   Alternatív Energia
Glatz Ferenc már a hét közepén azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról.
Glatz sem akar miniszterelnök-jelölt lenni
2009 március 28.   Infostart
Az Akadémia volt elnöke levélben kérte Gyurcsányt, hogy vegyék le őt a kormányfőjelöltek listájáról.
Több új jelöltről tárgyal az MSZP elnöksége – „Nincs értelme tovább húzni”
2009 március 27.   Gondola
Az MSZP pénteki elnökségi ülésén több új miniszterelnök-jelöltről is tárgyalnak a korábban megnevezett Glatz Ferenc és Vértes András mellett - mondta Veres János reggel a Nap-keltében. Szent-Iványi István, az SZDSZ tárgyalódelegációjának tagja szerint „el kéne dőljön, hogy mi történik, mert nincs értelme tovább húzni”.
Glatz Ferenc és Bokros Lajos is képben van?
2009 március 27.   Gondola
A Magyar Nemzet szocialista forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Glatz Ferencet jelöli miniszterelnöknek az MSZP. A Magyar Hírlap információi szerint mégiscsak felkérhetik Bokros Lajost. A Magyar...

Közélet