Fidesz

RTL: 7 milliárd forint közpénz ment a Fidesznek kampányoló vajdasági médiacégeknek
2026 június 14.   rtl.hu
8 év alatt 7 milliárd forintot kaptak a vajdasági médiumok az előző kormánytól - derül ki az RTL Híradó összesítéséből. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter korábban bejelentette: megkezdték a külföldre jutó médiatámogatások átvilágítását. Szerintük ugyanis a vajdasági magyar sajtó közpénzből kizárólag a Fidesz üzen
Fidesz-kongresszus: Kövér László és a fejében élő "Ungarische Péter"
2026 június 14.   Kontroll.hu
A NER "házmester" házelnöke abban a dimenzióban mozog ma is, amely jó ideje nem ereszti már Kövér Lászlót. Deutsch Tamás vagy nem figyelt az előtte szólókra, vagy nem fogta fel az elhangzottakat. A legvilágosabb kritika Stumpf Istvántól érkezett a Fidesz-kongresszuson, ahol a mezítlábas küldöttek voltak a legbátrabbak.
Orbán és a Bourbonok: nem tanulnak, és nem felejtenek
2026 június 14.   Kontroll.hu
Valódi önvizsgálat nélkül fordul rá a Fidesz az ellenéki létre. Orbán Viktor úgy igyekszik nemzeti ellenállást szervezni, hogy egyelőre leragadt a szervezeti- és technikai kérdéseknél. A volt miniszterelnök kongresszusi beszédéből a párt politikáját illetően tartalmi innovációt nem lehetett kihallani.
A vereség ellenére újraválasztották Orbán Viktort
2026 június 14.   rtl.hu
A volt miniszterelnök szerint ősszel eljön az ellenállás ideje, addigra készen kell állnia a Fidesznek. Erről az ellenzéki párt tisztújító kongresszusán beszélt. Orbán Viktor megismételte: vállalja a felelősséget a vereségért, de mint fogalmazott: soha nem adja fel. Szerinte jelenlegi állapotában a Fidesz képtelen arra, hogy sikeres ellenzéki párt
A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt
2026 június 14.   Telex
A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a TASZ-szal bírósághoz fordultak.
Végighazudta a Fidesz "az elmúlt másfél-két évet" a migráció ügyében
2026 június 14.   Kontroll.hu
Hivatalos dokumentumok igazolják, hogy az Orbán-kormány teljes titokban egy menekülttábor létesítésén dolgozott 2024 nyarától. A bizonyítékokat rendkívüli sajtótájékoztatón mutatta be Magyar Péter. A miniszterelnök szerint ez a Fidesz második "kegyelmi ügye".
Kíméletlen ítéletet mondott a Fideszről Orbán Viktor a párt kongresszusán, ennyire kemény kritikát még nem hallottunk tőle
2026 június 14.   Promotions
A kongresszuson arról is szavaztak, hogy ki legyen a pártelnök, egyetlen jelölt volt.
Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
2026 június 14.   Kontroll.hu
„Ezúton megkövetem Dr. Erőss Mónikát, és bocsánatot kérek tőle az általa sérelmezett mondatok miatt!” – írta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken a Facebook-oldalán.
Sok mindenről beszéltek a Fidesz kongresszusán, de egy témát kínosan kerültek
2026 június 14.   Telex
A megújulás és a fiatalítás volt a két központi téma, de ismét az egyedüliként induló Orbán Viktort választották a párt elnökének. Beismerte, hogy a fiatalok elutasították a személyét, majd közölte, hogy nem hajlandó megváltozni. A párt átszervezésével próbálják elfedni azt, hogy tartalmilag még mindig nem tudnak mit kezdeni Magyar Péterrel, aki ez
Kiderült, mit csinált Orbán Viktor a kongresszus után
2026 június 13.   Demokrata
Videó! "Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott" – írta a Fidesz elnöke.
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
2026 június 13.   SzMo
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.
Rtl: Közel 7 milliárd forint közpénzt kaptak nyolc év alatt a Fidesznek kampányoló vajdasági magyar nyelvű médiacégek
2026 június 13.   SzMo
A Tisza-kormány közölte, hogy megkezdik a külföldre jutó médiatámogatások átvilágítását. Vizsgálni fogják a kapott közpénzek felhasználásának módját.
Deutsch Tamás durva öklöst adott a Tiszának, ezt a hangnemet még senki nem engedte meg magának
2026 június 13.   naphire.hu
Éles hangvételű beszédet mondott a Fidesz tisztújító kongresszusán Deutsch Tamás, aki szerint a Tisza Párt vezetőinek jelentős része korábban a Fidesz közelében dolgozott, és a választási vereség valójában ezeknek az embereknek a "bosszúja".
Orbán Viktor: "Én nem adom fel soha" – Nézze vissza itt a Fidesz-kongresszust!
2026 június 13.   Demokrata
Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz 32. kongresszusa Budapesten.
Döntött a kongresszus: gyökeresen átalakul a Fidesz szervezete
2026 június 13.   Demokrata
A legnagyobb ellenzéki párt tisztújító kongresszusán döntöttek az alapszabály módosításáról is.
Tagadja a Fidesz, hogy valóban menekülttábort akartak volna Vitnyéden, Orbán szerint taktikáztak
2026 június 13.   Hírstart Robot podcast
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Deutsch Tamás: a Fidesz selejtjéből lett a Tisza pártelitje
2026 június 13.   ATV
Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője is beszédet mondott a párt tisztújító kongresszusán, ahol leselejtezte a Tisza "pártelitjét".
A tengerimalacok megmentője bíróságon győzött a fideszes pénzosztó pályázati alap ellen
2026 június 13.   444.hu
Valódi állatmentők alig nyertek - a Bethlen Gábor Alap azonban már nem titkolhatja tovább, hogy osztották el az illegális kampányfinanszírozásra használt pénzeket.
"Semmi kedvem megváltozni" – mondta Orbán Viktor, miután ismét ő lett a Fidesz elnöke
2026 június 13.   SzMo
A Fidesz ismét megválasztott elnöke azt mondta, nem érdekli sem a dicsőség, sem a hírnév, vagyona sincs, van viszont egy jó életrajza, és azt nem fogja a végén elrontani.
Varga Judit volt a fő téma Orbán Viktor beszédében, érdekes dolog hangzott el
2026 június 13.   naphire.hu
A Fidesz tisztújító kongresszusán Orbán Viktor vállalta a felelősséget az áprilisi választási vereségért, ugyanakkor éles támadást intézett a Tisza-kormány ellen.

Közélet