Fellegi Tamás

Fellegi: A magyar állam vette meg a Mol-pakettet
2011 május 24.   Infostart
A magyar állam vásárolta meg a Mol részvényeinek 21,2 százalékát a Szurgutnyeftyegaztól - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A megállapodást ma már alá is írták - tette hozzá. A pakett értéke 1,88 milliárd euró, vagyis nagyjából 510 milliárd forint.
Egy hét kép–2011.05.16-23.
2011 május 23.   Metropol
Most éppen brazil a világ legöregebb embere, Brad Pitt a hátán hordja kollégáját, Fellegi Tamás szép szőkével kokettál.
Hatékony kohéziós politikára van szükség
2011 május 20.   HírTV
Szükség van az erős kohéziós politika fenntartására az Európai Unióban (EU) a 2014 utáni időszakban is, mert ez az integrált fejlesztéspolitikai eszköz garantálhatja az EU 2020 stratégia megvalósítását – hangsúlyozta Fellegi Tamás, a kohéziós politikai miniszterek pénteki informális ülését elnöklő nemzeti fejlesztési miniszteri sajtótájékoztatón, Gödöllőn.
Fellegi Tamás: Erős kohéziós politikára van szükség
2011 május 20.   Infostart
Szükség van az erős kohéziós politika fenntartására az Európai Unióban a 2014 utáni időszakban is, mert ez az integrált fejlesztéspolitikai eszköz garantálhatja az EU 2020 stratégia megvalósítását - hangsúlyozta Fellegi Tamás, a kohéziós politikai miniszterek pénteki informális ülését elnöklő nemzeti fejlesztési miniszter.
Az EU kohéziós politikájáról tárgyalnak Gödöllőn
2011 május 20.   hirado.hu
Az ülést Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti.
Fellegi Tamás: "Átütő sikert értünk ma el"
2011 május 19.   Infostart
Elfogadták a 2020-ig szóló Területi Agendát az uniós területfejlesztési miniszterek csütörtökön, a gödöllői informális ülésen.
Egyetértettek: sikeres munkát végeztek
2011 május 19.   HírTV
Sikeresnek nevezte Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Európai Unió (EU) területfejlesztési minisztereinek csütörtök délelőtti gödöllői tanácskozását, amelyen a Területi Agenda 2020 című dokumentumot vitatták meg a tárcavezetők.
A magyar elnökség mindent elkövet érte
2011 május 17.   HírTV
A jövőbeni kohéziós politikának továbbra is a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést, a versenyképességet kell szolgálnia, miközben az európai szolidaritás elve is érvényesül – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a magyar EU-elnökség hivatalos honlapjának, az Eu2011.hu-nak adott interjúban a területfejlesztési és kohéziós politikáért felelős miniszterek 2011. május 19̵...
Az egységes európai energiapiac a tét
2011 május 16.   Portfolio
Két napos, uniós energetikai infrastruktúra konferencia vette kezdetét ma Budapesten. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a rendezvény megnyitása előtt úgy fogalmazott, hogy az esemény nagyon fontos...
Az egységes euróapi energiapiac a tét
2011 május 16.   Portfolio
Két napos, uniós energetikai infrastruktúra konferencia vette kezdetét ma Budapesten. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a rendezvény megnyitása előtt úgy fogalmazott, hogy az esemény nagyon fontos...
"Fájni fog" - egytől egyig végre kell hajtani a Széll tervet + videó
2011 május 14.   ATV
A kormányzati intézkedések hatására megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot a nemzetközi piacok. Erről Fellegi Tamás beszélt, egy pénzügy csúcstalálkozón. A fejlesztési miniszter szerint a bizalomról tanúskodik például a 3,75 milliárd dolláros kötvénykibocsátás elmúlt időszakbeli sikere, az, hogy 13,5 milliárd dolláros befektetési ajánlat érkezett a magyar állampapírokra.…
Fordulat: újra jó Magyarországgal üzletelni?
2011 május 13.   Privátbankár
A kormányzati intézkedések hatására a nemzetközi piacok megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot, ezt bizonyítja többek között a 3,75 milliárd dolláros kötvénykibocsátás elmúlt időszakbeli sikere, az, hogy 13,5 milliárd dolláros befektetési ajánlat érkezett a magyar állampapírokra - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy konferencián
Fellegi Tamás: az állam számára előnytelen PPP-szerződéseket megszüntetik
2011 május 13.   Gondola
Az állam számára előnytelen PPP-megállapodásokata felelős állami gazdálkodás jegyében megszüntetik, és ezeknél a szerződéseknél csak a beruházás valós értéken történő elszámolását tudják elfogadni a kiváltáshoz, átalakításhoz - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Pénzügyi csúcstalálkozó rendezvényén, Budapesten
Fellegi - megszorítások nélkül teremtett a kormány stabil pénzügyi helyzetet
2011 május 13.   ProfitLine
A kormányzati intézkedések hatására a nemzetközi piacok megbízható gazdasági partnernek tekintik Magyarországot, ezt bizonyítja többi között a 3,75 milliárd dolláros kötvénykibocsátás elmúlt időszakbeli sikere, az, hogy 13,5 milliárd dolláros befektetési ajánlat érkezett a magyar állampapírokra - hangsúlyozta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Hungarian Business Leaders Forum…
Fellegi: A kormány tovább stabilizálja a gazdaságot
2011 május 13.   HírTV
A nemzeti vagyongazdálkodási irányelvtől és a közbeszerzési törvénytől várja a befektetői bizalom növekedését a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás erről egy szakmai pénzügyi csúcstalálkozón beszélt, amelyen Európa és Magyarország gazdasági kilátásairól tanácskoztak a résztvevők. A tárcavezető megismételte, hogy a PPP-konstrukciókat meg kell szüntetni.
Fellegi: Erősödik a bizalom Magyarország iránt
2011 május 13.   Infostart
Egy évvel ezelőtt még egy olyan országcsoporthoz tartoztunk, amelyben bármikor bekövetkezhetett egy pénzügyi összeomlás, mostanra ez már nem áll fenn - hangsúlyozta a HBLF által szervezett mai pénzügyi konferencia díszelőadásában Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter megjegyezte: az elmúlt hetekben-hónapokban a kormány által tett költségvetési konszolidációs lépéseket egyértelműen…
Elvonások - Alig marad valami a digitális átállásra előirányzott keretből
2011 május 11.   ProfitLine
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. évi költségvetési fejezeti előirányzatából 20,61 milliárd forint kerül a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékba - derül ki abból az írásbeli válaszból, amit Fellegi Tamás miniszter adott Scheiring Gábor LMP-s parlamenti képviselői kérdésére.
Magyarország és a Microsoft: takarékosságot vár a miniszter
2011 május 11.   hirado.hu
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Grantham-mel, a Microsoft kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden, Budapesten.
A költségtakarékos megoldásokat részesítenék előnyben
2011 május 10.   HírTV
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Granthammel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai hátterének biztosításakor.
Egyezkedik Magyarország és a Microsoft
2011 május 10.   Privátbankár
Fellegi Tamás, fejlesztési miniszter szerint az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor

Közélet