-
Fellegi „nem is kevés” feltáratlan ügyről beszélt
2011 március 7.
HírTV
-
Újabb PPP-beruházások ügyében indulhat vizsgálat a fejlesztési miniszter szerint. Fellegi Tamás a Hír Televízió Kontraszt című, vasárnap esti műsorában konkrét beruházást nem nevezett meg, de hangsúlyozta: a bűnüldöző hatóságok dolga, hogy az egyes ügyek vizsgálata után esetleges eljárásokról döntsenek.
-
Minden eddiginél nagyobb fejlesztési programot jelentettek be
2011 március 4.
HírTV
-
A hazai telekommunikációs iparág eddigi legnagyobb hálózatfejlesztési programját jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A százmillió eurós beruházással csaknem az összes háztartásban elérhető lesz az egyik szolgáltató mobilinternetes hálózata.
-
A bankok még így is jól járnak
2011 március 4.
HírTV
-
Kisebb mértékű, de állandó bankadót tervez a kormány 2013 után a nemzeti fejlesztési miniszter szerint. Fellegi Tamás úgy véli, a GDP 0,7 százalékát kitevő jelenlegi adó néhány század százalékra csökkenhet. Ilyen arányú terhet viselnek a pénzintézetek Európa más országaiban is. A kormány a jelenlegi különadót is arányosnak tartja. Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint a bankadó a hitelezést,…
-
Fellegi: 15 munkanapon belül megindul a K+F+I támogatások kifizetése
2011 március 4.
Pénzcentrum
-
Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára - jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba…
-
Az innovációs alapból 13 milliárd hiányzik a kötelezettség teljesítéséhez
2011 március 4.
ProfitLine
-
Az innovációs alap terhére vállalt 2010. és 2011. évi mintegy 50 milliárd forint kötelezettség pénzügyi fedezetéből hiányzik 13 milliárd forint - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) küldöttgyűlésén.
-
Közelebb a belső uniós energiapiachoz
2011 március 3.
HírTV
-
Megnyitották az Európai Unió legújabb ügynökségét szerdán Ljubljanában, Szlovéniában. A soros magyar elnökség képviseletében Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt mondta: az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének felállítása az első konkrét lépés a 2014-re kiépítendő belső uniós energiapiac létrehozásához.
-
Fellegi Tamás: fontos, hogy kiépüljön az uniós belső energiapiac
2011 március 3.
Infostart
-
Az Európai Unió Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének kiemelkedően fontos szerepe van abban, hogy 2014-re kiépüljön az uniós belső energiapiac - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.
-
A tévévezér és felesége Felleginek ír beszédeket
2011 március 3.
Alternatív Energia
-
Több mint bruttó kétmillió forintért írat és javíttat önálló beszédeket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy külsős céggel. A Stop.hu írása szerint a Voix Mixte Művészeti és Szolgáltató Bt-t. beltagja a szerződéskötéskor még Ókovács Szilveszter, a Duna TV Vezérigazgatója, a Hír Tv alapítója volt, vagyis a szerződésmegkötésekor még neki kellett szerződnie a Fellegi Tamás által vezetett…
-
Milliókért ír miniszteri beszédeket a Duna TV-vezér felesége
2011 március 3.
ATV
-
Áfával együtt 2 187 500 forintot kap az év első öt hónapjára beszédírásra Ókovács Szilveszter Duna TV-s vezérigazgató felesége, Máthé Zsuzsa. Fellegi Tamás miniszterrel szerződtek - adta hírül a Stop.hu.
-
Miniszteri biztos felügyeli a Vigadó felújítását
2011 március 1.
Alternatív Energia
-
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter miniszteri biztossá nevezte ki Takács Viktort. A miniszteri biztos fél éven át felel a Pesti Vigadó felújításának irányítási és koordinációs feladataiért.
-
Már "Mr China" néven emlegetik a magyar minisztert Kínában
2011 március 1.
hirado.hu
-
Fellegi Tamás cáfolta a híreszteléseket, miszerint Peking megvásárolná hazánk adósságát. Egy exkluzív interjúban kifejtette, hogy a két ország csupán hosszú távú pénzügyi együttműködésről tárgyal.
-
Fellegi: Magyarország hosszú távú pénzügyi együttműködésről tárgyal Kínával
2011 március 1.
Infostart
-
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter cáfolja, hogy Peking vásárolná meg Magyarország adósságát, miközben reméli, hogy a kínai szuperexpressz szerelvényei fognak vasútvonalain robogni - áll a China Daily (CD) című angol nyelvű napilap európai kiadásának keddi számában.
-
Szankciókat fogadott el az EU Líbia ellen
2011 február 28.
Gondola
-
Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Brüsszelben
-
Szankciókat fogadott el az EU Líbia ellen
2011 február 28.
Infostart
-
Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn Brüsszelben.
-
Fellegi: nem szaladnak el az árak
2011 február 28.
Portfolio
-
Az EU-tagországok energiaügyekben illetékes minisztereinek brüsszeli ülése előtt - annak soros elnökeként nyilatkozva - Fellegi Tamás úgy vélte, az unió "hozzá tud járulni az árellenőrzési...
-
Fellegi Tamás: Az észak-afrikai helyzet alapjában befolyásolja az európai energiaellátást
2011 február 28.
Infostart
-
Az Európai Uniónak minden szükséges eszköze megvan ahhoz, hogy biztosítsa a megfelelő energiaellátást az Észak-Afrikában kialakult helyzet ellenére is - jelentette ki Brüsszelben a nemzeti fejlesztési miniszter.
-
Fellegi: az energetikai beruházásokhoz EU-támogatás is kell
2011 február 27.
Portfolio
-
Az Európai Unió energiainfrastruktúrájának fejlesztését nem szabad kizárólag a piacra bízni, közösségi források bevonására is szükség van, mondta az eu2011.hu-nak Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési...
-
Fellegi: az állami cégeknél sem járhat rosszabbul senki az új adórendszerrel
2011 február 23.
Portfolio
-
Egy ma reggeli lapjelentés üzenetére reagálva Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter azt hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában, hogy az állami vállalatoknak a kötelező...
-
Fellegi: nem kell változtatni az új adórendszeren
2011 február 23.
hirado.hu
-
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint az állami cégeknél sem járhat rosszabbul senki az új adórendszerrel.
-
Fellegi: az állami cégeknél sem járhat rosszabbul senki az új adórendszerrel
2011 február 23.
ProfitLine
-
Az állami vállalatoknak a kötelező bértömeg-gazdálkodás keretei között kell elérniük azt a célt, hogy egyszerre teljesüljenek az új, arányos adórendszer átalakításával járó előnyök és a takarékos, felelős gazdálkodás elve - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek szerdán. Közölte: az előzetes jelzések alapján a cégek mindegyike belső forrásból eleget tesz a feladatnak.