-
Hende: Védelmezni fogjuk a lengyel és a magyar szabadság ügyét
2014 december 14.
hirado.hu
-
A történelem és a két ország mintegy ezeréves barátsága arra figyelmeztet, nem lehet szabad az egyik nép, ha nem szabad a másik - közölte a miniszter.
-
Hende: Megint a nagyhatalmi erőpolitika napjait éljük
2014 december 14.
ATV
-
Minden körülmények között védelmezni fogjuk a lengyel és a magyar szabadság ügyét - emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Lengyelországban a limanowai csata századik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, a Limanowa melletti Jabloniec hegyen.
-
Harmadával emelik az illetményeket a honvédségnél
2014 december 13.
Infostart
-
Jövőre átlagosan 30 százalékkal emelkedik a magyar honvédség kötelékében szolgálók illetménye - jelentette be a honvédelmi miniszter. Hende Csaba az Inforádió Aréna című műsorában elmondta: a várhatóan nyáron bevezetendő intézkedésre a 2015-ben 10 százalékkal, vagyis több mint 20 milliárd forinttal növekvő honvédelmi költségvetés ad lehetőséget.
-
Hétvégi műsor az InfoRádióban - Arénák
2014 december 12.
Infostart
-
Ódivatúnak vallja magát, az ihletben hisz Kovács Ákos, aki az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogyan vergődik világra egy gondolat és miből lesz ünnep. Egyebek mellett ez a beszélgetés is hallható a hét végén az InfoRádióban. Hallhatják többek között Hende Csaba honvédelmi minisztert, és Pállfy Ilonát, a Nemzeti Választási Iroda elnökét is.
-
Hende: a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ is bizonyítja, hogy Magyarország a szövetség aktív tagja
2014 november 25.
hirado.hu
-
Ezt mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Budapesten.
-
Aktív NATO-tagság: Hende újabb bizonyítékot villantott
2014 november 25.
ATV
-
A fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) is bizonyítja, hogy Magyarország a szövetség aktív tagja - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden Budapesten.
-
Nem jogerős a Hende baleset ítélete
2014 november 24.
Blikk
-
-
Nem jogerős a Hende Csaba balesetét okozó ralist elmarasztaló ítélet
2014 november 24.
Infostart
-
Az ügyész és a vádlott is fellebbezett, így nem vált jogerőssé a honvédelmi miniszter balesete ügyében múlt csütörtökön meghozott ítélet - közölte az MTI-vel a Balassagyarmati Törvényszék szóvivője hétfőn. A Balassagyarmati Járásbíróság közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek Vincze Márton raliversenyzőt, aki 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csabát szállító autóval a…
-
Hende balesete: nincs még jogerős ítélet
2014 november 24.
hirado.hu
-
Az ügyész és a vádlott is fellebbezett.
-
Nem jogerős a Hende Csaba balesetével kapcsolatos ítélet
2014 november 24.
Metropol
-
Vincze Márton raliversenyző 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csabát szállító autóval a Nógrád megyei Nagylóc határában.
-
Hende: A magyar katonák elsők lettek Litvániában
2014 november 24.
hirado.hu
-
Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország csaknem 2500 katonája vett részt.
-
Magyar katonák nyerték a litván hadgyakorlatot
2014 november 24.
Infostart
-
Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
-
Nincs is jobb, mint egy könnyű kis séta a haverokkal a vilniusi friss levegőn
2014 november 23.
444.hu
-
Ez a kép is bizonyítja a régi jó tételt. Orbán Viktor kormányfő és Hende Csaba honvédelmi miniszter a litván elnök és kormányfő társaságában tekintette meg a litván fegyveres erők napja alkalmából rendezett katonai díszfelvonulást, ezért mentek oda. Mint látható, Havasi … Folytatás
-
Én csak azért drukkolok, hogy Hende Csaba lehetőleg örökre hivatalban maradjon
2014 november 22.
444.hu
-
És minél több ilyen kép készüljön róla, mint ez a mai pufidzsekis. (via) Fotókidolgozás akció: -30% Kuponkód: FOTO444
-
Hende: a hagyományok iránti hűség megtartó erő a mindennapokban
2014 november 22.
Infostart
-
A hagyományaink iránti hűség megtartó erőt jelent mindennapjainkban - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter Szombathelyen a 11-es huszárok egykori laktanyájában tartott első világháborús megemlékezésen, amellyel a limanovai csatában vitézül helytálló magyar huszárok emléke előtt tisztelegtek.
-
Hende: a huszárság igazi magyar hungarikum
2014 november 22.
hirado.hu
-
Hende Csaba szerint a huszárság olyan igazi magyar hungarikum, amire méltán büszkék lehetünk, amit a világ számos hadseregében lemásoltak.
-
Hende balesete: pénzbírság a ralisnak
2014 november 20.
Blikk
-
Balassagyarmat ― Hibázott az autóversenyző! Közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a Balassagyarmati Járásbíróság Vincze Márton raliversenyzőt, aki tavaly szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító Audival Nógrád megyében.
-
Hende Csabának szüksége lenne egy interpreterre
2014 november 20.
444.hu
-
Megvan a felelős, aki összezavarta a honvédelmi miniszter latintudását.
-
Megvan az ítélet Hende Csaba balesete ügyében
2014 november 20.
BorsOnline
-
Eltiltották a vezetéstől azt a ralist, aki autójával összeütközött a magyar honvédelmi miniszter járművével. A férfi 10 hónapig nem ülhet volán mögé es 200 ezer fornt pénzbüntetést kell fieztnie.
-
Ítéletet hirdettek Hende Csaba balesete ügyében
2014 november 20.
Metropol
-
A minisztert szállító Audival ütköző Vincze Mártont 200 ezer forint pénzbüntetésre és tíz hónap közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte a bíróság.