-
Nemzeti emlékhely lett a Várnegyed
2013 május 21.
Infostart
-
Nemzeti emlékhellyé avatták a Budai Várnegyedet. A honvédelem napján Hende Csaba szakminiszter a várat visszafoglaló hősök emlékét idézte fel.
-
Amerikai kongresszusi képviselők fogadtak magyar politikusokat
2013 május 17.
Kripto Akadémia
-
Az amerikai törvényhozás magyar baráti tagozatának társelnöke, Marcy Kaptur demokrata párti kongresszusi képviselő is fogadta a Capitoliumban a Hende Csaba honvédelmi miniszterrel érkező magyar delegációt - számolt be az M1 Híradója péntek este.
-
Véres és ingatag területet próbálnak stabilizálni a magyar katonák
2013 május 17.
Kripto Akadémia
-
Együtt mentünk be, együtt jövünk ki - jelentette ki Hende Csaba védelmi miniszter a The Washington Times című konzervatív napilapnak arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar harcoló alakulatok meddig maradnak Afganisztánban, miután az amerikai erők jövőre kivonulnak onnan.
-
Béremelést kérnek a honvédség dolgozói
2013 május 17.
HR Portál
-
A május 21-i honvédelem napja alkalmából a Honvédszakszervezet (Hosz) azt kéri Hende Csaba minisztertől, hogy legkésőbb június 30-ig kezdődjenek meg a 2014. évi érdemi bértárgyalások - közölte a Hosz elnöke csütörtökön.
-
Hende: A stratégiai terv fontos eleme a különleges műveleti erők képességének fejlesztése
2013 április 23.
Infostart
-
A honvédelmi tárca 2022-ig szóló stratégiai tervének egyik prioritása a különleges műveleti erők képességének fejlesztése - tájékoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter Michael Repass vezérőrnagyot, az amerikai hadsereg Európában állomásozó különleges műveleti erőinek parancsnokát Budapesten.
-
Megállapodás a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól
2013 április 17.
HR Portál
-
Megegyezett a kormány a szakszervezetekkel a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól. A megállapodást Hende Csaba honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum tagjai szerdán írták alá a Honvédelmi Minisztériumban (HM).
-
Megállapodtak a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól
2013 április 17.
Adózóna
-
Megegyezett a kormány a szakszervezetekkel a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól. A megállapodást Hende Csaba honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum tagjai szerdán írták alá a Honvédelmi Minisztériumban (HM).
-
Megállapodás született a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól
2013 április 17.
ATV
-
Megegyezett a kormány a szakszervezetekkel a honvédségi dolgozók béren kívüli juttatásairól. A megállapodást Hende Csaba honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum tagjai szerdán írták alá a Honvédelmi Minisztériumban (HM).
-
Felépült a Zoll-Sped Kft. vegyi üzeme Szombathelyen
2013 április 5.
HR Portál
-
Elkészült a Zoll-Sped Kft. vegyi üzeme Szombathelyen, a csaknem 190 millió forintos beruházással épült üzemet pénteken avatta fel Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője.
-
Katonai együttműködési megállapodást kötött Grúzia és Magyarország
2013 április 4.
Alternatív Energia
-
Katonai együttműködési megállapodást kötött Grúzia (Georgia) és Magyarország. Az egyezményt Hende Csaba honvédelmi miniszter és Irakli Alaszania, Grúzia védelmi minisztere csütörtökön írta alá Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.
-
Katonai együttműködési megállapodást kötött Grúzia és Magyarország
2013 április 4.
Infostart
-
Katonai együttműködési megállapodást kötött Grúzia (Georgia) és Magyarország. A szerződést Hende Csaba honvédelmi miniszter és Irakli Alasania, Grúzia védelmi minisztere csütörtökön írta alá Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.
-
Idős, beteg embereket tesznek utcára
2013 április 2.
Alternatív Energia
-
Százhúsz ápolt helyzete vált bizonytalanná azzal, hogy július elsejével bezárja a Magyar Honvédség Egészségügyi Központját, azaz a Verőcei Betegotthont az Orbán-kormány. Minderről több mint hét hónapja döntöttek, hiszen Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly szeptemberben kiadott egy vonatkozó rendeletet, ám az intézmény dolgozóit és gondozottjait, illetve az idős, sok esetben magatehetetlen…
-
A kormányfő köszöntötte az Afganisztánból hazatérő katonákat
2013 március 28.
Infostart
-
Hende Csaba honvédelmi miniszter vezetésével csütörtök délután hazaérkezett Afganisztánból a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának (PRT) utolsó, 13. váltása. Orbán Viktor miniszterelnök az egész ország nevében mondott köszönetet a magyar katonáknak a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
-
Fotó: hazaérkeztek Afganisztánból a magyar PRT tagjai
2013 március 28.
ATV
-
Hende Csaba honvédelmi miniszterrel együtt csütörtök délután hazaérkezett Afganisztánból a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának (PRT) utolsó, 13. váltása.
-
Felavatták a Katonai Tanácsadó Csoport új bázisát
2013 március 26.
Infostart
-
Felavatták a magyar-amerikai Katonai Tanácsadó Csoport új bázisát Afganisztánban, az északi Mazari-Sarif közelében. Az átadáson Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vett.
-
Magyar-amerikai bázist avattak Afganisztánban
2013 március 26.
ATV
-
Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében felavatták a magyar-amerikai Katonai Tanácsadó Csoport (Military Advisor Team - MAT) új bázisát kedden Afganisztánban, az északi Mazari-Sarif közelében.
-
MSZP: Nem kellene abbahagyni?
2013 március 26.
Alternatív Energia
-
Több mint tízmillióért ad tanácsot Herman István fideszes képviselő fia, ifjabb Herman István, a Hende Csaba vezette Honvédelmi Minisztériumnak - olvasható az MSZP közleményében.
-
11 milliót fizet a honatya fiának Hende
2013 március 22.
Blikk
-
Budapest — Újabb jól fizető állami megbízással rendelkező politikusrokonra bukkant a Blikk: 11 millió forintért ad tanácsokat egy fideszes parlamenti képviselő szintén politikus fia Hende Csaba honvédelmi miniszternek.
-
Hende: Idén is négy emberrel járul hozzá a Magyar Honvédség az EU szomáliai missziójához
2013 március 14.
Infostart
-
A Magyar Honvédség idén is négy emberrel járul hozzá az Európai Unió szomáliai missziójához - derült ki Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszából, amelyet Németh Zsolt jobbikos országgyűlési képviselőnek adott.
-
Hende növelné a tartalékosok létszámát
2013 március 7.
Infostart
-
2022-re a Magyar Honvédség költségvetése eléri majd a GDP 1,39 százalékát és a plusz forrásokból megvalósulhat a Magyar Honvédség modernizálása - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián.