Martonyi János

Martonyi: egységesen kell fellépnie a kárpátaljai magyarságnak!
2014 március 1.   Infostart
Magyarország csak akkor tudja hatékonyan támogatni a kárpátaljai magyarságot, ha az rendezi sorait, és egységes álláspontot alakít ki - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter szombaton kárpátaljai látogatásának utolsó állomásán, Beregszászon.
Martonyi: a legkisebb bántásra is azonnal reagálni fogunk
2014 március 1.   Infostart
A súlyos helyzetben lévő kárpátaljai magyaroknak most újabb veszélyekkel kell szembenézniük, de mi nem fogunk szó nélkül hagyni semmit, a legkisebb bántó szóra, sértésre is azonnal reagálni fogunk - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter szombaton Ungváron.
Kijev után Donyeckben tárgyaltak a visegrádi országok külügyi vezetői
2014 február 28.   Infostart
A visegrádi országok külügyi vezetői - közöttük Martonyi János magyar külügyminiszter - arra kérték donyecki tárgyalópartnereiket, Andrij Sisackijt, Donyeck megye állami közigazgatási hivatalának vezetőjét és Olekszandr Lukjancenkót, Donyeck város polgármesterét, hogy ne engedjék meg az ukrajnai helyzet esetleges erőszakos megoldására irányuló ismétlődő erőfeszítéseket.
Martonyi János: Senkinek sem szabad a tűzzel játszani!
2014 február 27.   Infostart
A politikai válságot leküzdő, területileg egységes, szuverén és a kisebbségek jogait is tiszteletben tartó Ukrajna mindannyiunk közös érdeke - mondta Martonyi János az InfoRádiónak. A magyar diplomácia vezetője a visegrádi országok külügyminisztereivel együtt hamarosan Kijevbe utazik, hogy támogassa Ukrajnát a válság leküzdésében és kiálljon az ország demokratizálódása mellett.
Kijevbe és Donyeckbe utaznak a V4 külügyi vezetői
2014 február 26.   Infostart
Kijevbe és Donyeckbe utaznak csütörtökön a visegrádi országok (V4) külügyi vezetői, köztük Martonyi János magyar külügyminiszter - tájékoztatta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerda este az MTI-t.
Martonyi: jobb törvény védheti majd a kisebbségeket Ukrajnában
2014 február 24.   Infostart
Ukrajnában befogadó jellegű konszolidációra van szükség - ebben a visegrádi országok-, valamint Románia, Bulgária és Görögország tárcavezetői is egyetértettek a Magyar Külügyminisztériumban tartott hétfői egyeztetésen.
Martonyi: a V4-ek egyetértenek az energetikai kérdésekben
2014 február 24.   Infostart
A legtöbb energetikai kérdésben azonos a visegrádi négyek (V4), valamint Románia, Bulgária és Görögország álláspontja, és mindannyian abban érdekeltek, hogy a kelet-közép-európai térség az infrastruktúra fejlesztésével szavatolja energiabiztonságát, és javítsa versenyképességét - közölte Martonyi János magyar külügyminiszter a hét ország tárcavezetőinek találkozója után, hétfőn Budapesten.
A Jobbik lemondásra szólította fel Martonyit
2014 február 23.   Metropol
A párt szerint a külügyminiszter nem képviseli az ukrajnai válság idején a kárpátaljai magyar közösség érdekeit.
Ukrán válság - Gajdos István a magyar kormány közbenjárását kéri a nyelvtörvény ügyében
2014 február 23.   Infostart
Határozottan elutasította a kisebbségi nyelvtörvény eltörlését, továbbá személyesen Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter közbenjárását kérte az ukrajnai magyar kisebbség jogainak védelme érdekében Gajdos István, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője vasárnap az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Neonácival pózolt a nagykövet
2014 február 22.   Alternatív Energia
Martonyi nem kívánta kommentálni a nagykövet és a neonáci politikus találkozóját.
Martonyi lázas volt, ezért nem ment Brüsszelbe
2014 február 21.   ATV
Magyarország gyorssegélyt küld Ukrajnába és kész súlyos sérültek magyarországi gyógykezelésére – derült ki Martonyi János külügyminiszter péntek délutáni budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakból.
Mesterházy Attila kérdései Martonyi külügyminiszter úrhoz
2014 február 21.   Alternatív Energia
Martonyi: az ukrán ellenzék számít az EU támogatására
2014 február 2.   Infostart
Az ukrajnai ellenzék számít az Európai Unió (EU) támogatására a polgárháborúval fenyegető válság megoldásában - mondta szombaton Martonyi János az MTI-nek a müncheni biztonságpolitikai konferencián folytatott tárgyalásairól.
Ukrajnai tüntetések - Martonyi szerint fel kell készülni a legrosszabb eshetőségre
2014 január 30.   Alternatív Energia
Soha nem kell a legrosszabb változatot valószínűsíteni, de arra is fel kell készülni.
Martonyi Ukrajnáról: Magyarországnak a legrosszabbra is fel kell készülnie
2014 január 30.   Infostart
Azért jött létre az operatív törzs, mert Magyarországnak Ukrajna szomszédjaként a legrosszabbra is fel kell készülnie - mondta a külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Martonyi: aggasztóak az ukrán események
2014 január 28.   Alternatív Energia
A külügyminiszter szerint nem tudni, mit hoznak a következő órák és napok.
Martonyi: szorosabbra kell fűzni a kazahokkal a kapcsolatot
2014 január 28.   ATV
Magyarország és Kazahsztán között kölcsönös a szimpátia, és mindkét országnak szándékában áll kapcsolataik elmélyítése - mondta Martonyi János külügyminiszter az EU és Kazahsztán közötti együttműködés erősítéséről rendezett keddi budapesti szemináriumon.
Barátok közt
2014 január 28.   Spa Trend Online
Martonyi láthatóan eladta az értelmiségi lét alapvetését, az önálló gondolkodás, a véleményalkotás luxusát egy tál lencséért.
Martonyi: Magyarország célja a lehető legjobb barátság a szomszédaival
2014 január 20.   Kripto Akadémia
A külügyminiszter arra kérte az amerikai budapesti nagykövetjelöltet, hogy "ne mások által megírt forgatókönyvből dolgozzon".
Martonyi szerint Brüsszel nem kifogásolja a magyar-orosz megállapodást - a nap hírei
2014 január 15.   Infostart
A külügyminiszter szerint Brüsszelnek nem lesz jelentős kifogása az új paksi reaktorok építéséről kötött magyar-orosz megállapodással, az ellenzék rendkívüli vitanapot követel. Megjelent az influenza Magyarországon, a járvány két hét múlva várható, és elsősorban a fiatalabb korcsoportokat érinti majd.

Közélet